2010. december 12. vasárnap

dec. 12
5:18
Újabb tévés titok derült ki: 25 éves haragban a két magyar legenda (ATV)
Többeket megbántott a kvízmester.
dec. 12
5:20
Százezrek közlekedését érintő változások léptek életbe mától + videó (ATV)
Már bezárt vonalakon indul meg a vasúti közlekedés.
dec. 12
7:42
Napok óta szivattyúzzák a kiöntött Balatont + videó (ATV)
A tó csütörtökön lépett ki a medréből és elöntötte Balatonfenyves mélyen fekvő területeit. Az igazán nagy gondot a fagy okozza.
dec. 12
8:12
Életbe lépett az új vasúti menetrend (Alternatív Energia)
Életbe lépett vasárnap a MÁV 2010/2011-es vasúti menetrendje. Szabó Anett a MÁV-START szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: vannak szakaszok, amelyeket újra megnyílnak, a szerelvények itt elsősorban a csatlakozáshoz valamint a munkába és iskolába járókhoz igazodnak. Emellett változások történtek az Alföld térségében, és bővül a nemzetközi menetrendi kínálat is.
dec. 12
8:14
Hat településen lesz ma időközi választás (Alternatív Energia)
Időközi választást tartanak vasárnap hat településen. A Zala megyei Csödén, Zalaszántón és Dobriban, valamint a Békés megyei Dombiratoson és Köröstarcsán polgármestert, Budapest XX. kerületében képviselőt választanak, mert a jelöltek között szavazategyenlőség alakult ki az október 3-iki önkormányzati választáson.
dec. 12
8:30
A honvédelmi tárca nem kommentálja a tank-vásárlást (Alternatív Energia)
Felére csökkenti harci járműveinek számát az osztrák hadsereg - közölte az egyik osztrák lap szombati számának adott interjújában a védelmi miniszter. Norbert Darabos azt mondta, hogy évente 12 millió eurót akarnak megtakarítani így. Az osztrák sajtó szerint a magyar kormány jelezte, hogy vásárolna a tankokból, amelyet kivonnak az osztrák hadseregből
dec. 12
8:32
Három halálos baleset is volt a csúszós utakon (Alternatív Energia)
Hárman haltak meg az utakon az elmúlt 24 órában az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap reggeli tájékoztatása szerint. A rendőröknek 198 közlekedési balesetnél kellett intézkedniük, ezekben 14-en súlyosan, 31-en könnyebben sérültek meg. Volt 150 olyan karambol is, amelyben anyagi kár keletkezett, de sérült nem volt.
dec. 12
8:34
Rendkívüli állapot Buenos Aires egyik parkjában (Alternatív Energia)
Gépfegyveres rendőröket küldött szombaton az argentin kormány a főváros egyik nagy parkjába, ahol néhány napon belül több embert megöltek a környékbeliek az ott élő bevándorlók közül. Az argentin média közlése szerint több száz, főleg Bolíviából és Paraguayból érkezett embert vert sátrat a parkban.
dec. 12
8:36
Általános választások Koszovóban (Alternatív Energia)
Megnyíltak a szavazóhelyiségek Koszóvóban, ahol a függetlenség 2008 februárjában történt kikiáltása óta először tartanak általános választásokat vasárnap. Az előrejelzések szerint Hashim Thaci miniszterelnök pártja, a Koszovói Demokrata Párt (PDK) és Isa Mustafát, a főváros Pristina polgármesterét támogató szervezet, a Koszovói Demokratikus Liga (LDK) fogják a legtöbb képviselői helyet…
dec. 12
8:48
Átlagos téli esetszámmal dolgoznak a tűzoltók (Alternatív Energia)
Országosan 132-szer hívták ki a tűzoltókat szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint. Elsősorban vizet kellett szivattyúzniuk vagy kidőlt fákat, ágakat eltávolítaniuk, de volt több olyan baleset is, ahol műszaki mentést kellett végezniük. A legtöbb eset Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt, de a keleti országrészeken is volt dolguk a tűzoltóknak. A…
dec. 12
8:54
Csúszós utak: egy nap alatt hárman haltak meg (ATV)
Nyári gumival senki ne induljon el - javasolják.
dec. 12
8:57
Öt kisebbségi szervezetet vett nyilvántartásba az OVB (Infostart)
Öt kisebbségi szervezetet vett nyilvántartásba szombati ülésén az Országos Választási Bizottság; ezzel hétre emelkedett azoknak a tömörüléseknek a száma, amelyek több megyében, illetve a fővárosban indulni szeretnének a januári kisebbségi voksoláson.
dec. 12
8:59
Közös magyar-román rendőri akció (Infostart)
Közös ellenőrzési akciót indított a Hajdú-Bihar megyei és a romániai Bihor megyei rendőrség az ünnepek közeledtével megnövekedett határ menti forgalom miatt.
dec. 12
9:01
Hat településen tartanak ma időközi önkormányzati választást (Infostart)
Hat településen tartanak ma időközi önkormányzati választást; öt helyen polgármestert, egy budapesti egyéni választókerületben pedig képviselőt választanak.
dec. 12
9:03
Holnap dönt az Országgyűlés a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról (Infostart)
Holnap dönt az Országgyűlés a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, illetve a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvényjavaslatról. Szavaznak a képviselők egyebek mellett a jövő évi költségvetést megalapozó úgynevezett salátatörvényről is.
dec. 12
9:05
December 15-ig adható le a Diákhitel-kérelem (Infostart)
Már csak három munkanapjuk maradt azoknak, akik az idei szemeszterben nem igényeltek diákhitelt, de még a tanév első felében szeretnének pénzhez jutni. A felvehető hitelösszeg 200 ezer - költségtérítéses hallgatóknak akár 250 ezer - forint is lehet.
dec. 12
9:06
Közösen ellenőriznek a magyar és román rendőrök Hajdú-Biharban (Alternatív Energia)
Ismét közös ellenőrzéseket tartanak Hajdú-Bihar megyében a magyar és a román rendőrök. A fő- és mellékutakon tartott akció célja, hogy megelőzzék a baleseteket, növeljék a turisták biztonságérzetét és kiszűrjék a szabálysértéseket - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság vasárnap. Decemberben háromszor lesz ilyen ellenőrzés, amelyben 6-6 magyar, illetve román egyenruhás vesz részt.
dec. 12
9:12
Magyar-román rendőrségi akció indult (Metropol)
Közös ellenőrzési akciót indított a Hajdú-Bihar megyei és a romániai Bihor megyei rendőrség vasárnap az ünnepek közeledtével megnövekedett határ menti forgalom miatt; a január közepéig tartó ellenőrzésekben 163 magyar és román rendőr vesz részt.
dec. 12
9:12
WikiLeaks: holland hackereket vettek őrizetbe (ATV)
A fiatalok bosszút álltak a Assange-ék miatt.
dec. 12
9:14
Tisza: 30 centire a legnagyobb vízállástól (Metropol)
Harminc centiméterre közelítette meg a Tiszán vonuló árhullám az eddig mért legnagyobb vízállást Vásárosnaménynál; a folyó vasárnap reggel 904 centiméterrel tetőzött a beregi kisvárosnál - közölte Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.
dec. 12
9:14
Hosszú évek után visszatér a képernyőre a magyar színésznő (ATV)
Ismét ugyanazt a karaktert játssza majd.
dec. 12
9:16
Kétszáz baleset történt szombaton (Metropol)
Kétszáz közlekedési baleset történt szombaton országszerte; ketten meghaltak, 14-en súlyosan, 31-en pedig könnyebben megsebesültek.
dec. 12
9:16
Időközi választást tartanak hat településen (ATV)
Októberben ugyanis szavazategyenlőség alakult ki.
dec. 12
9:48
Nem volt ötös a lottón (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták:
dec. 12
9:48
Svédország: meghiúsult terrortámadás? (ATV)
Két autó robbant fel Stockholmban.
dec. 12
10:00
Öngyilkos robbantás Irakban- eddig nyolc halott, főleg rendőrök (Alternatív Energia)
Nyolc emberrel, köztük hat rendőrrel végzett egy öngyilkos merénylő a nyugat-iraki Ramadi városában vasárnap. A helyi hatóságok közlése szerint a merénylő az autóját robbantotta fel.
dec. 12
10:24
Kádár-póló, vörös ing, sushi: kormányfőt adna a Munkáspárt + videó (ATV)
Készen kell állniuk, ha az adósságteher ráhullik az országra.
dec. 12
10:36
Többször is menekülni próbált a részeg, pizsamás autós (Alternatív Energia)
Részegen, pizsamában és papucsban próbált meg többször is elmenekülni egy autós, aki szombaton okozott balesetet Tatabányán. A férfi végül már gyalog igyekezett egérutat nyerni, de nem volt szerencséje: elejtett egy orvosi receptet, így a rendőrök percek múlva már kopogtattak is nála.
dec. 12
10:54
Két férfi halt meg kihűlés miatt Békésben (Alternatív Energia)
Két férfi is meghalt kihűlés miatt Békés megyében szombaton. Az egyik áldozatra Kondoroson, egy vízelvezető árokban, a másikra Nagybánhegy egyik utcájában találtak rá. Valószínűleg mindketten ittasak voltak.
dec. 12
11:00
Nyolc emberrel végzett egy önygilkos merénylő Irakban (ATV)
Az áldozatok többsége rendőr.
dec. 12
11:12
Bontják a Kis-Sajó hidat (Alternatív Energia)
Megkezdték a felsőzsolcai Kis-Sajó Híd bontását szombaton késő este. Vasárnap hajnalra már az építmény vízből kiálló részének 70 százalékát sikerült elbontani.
dec. 12
11:18
MSZP: „kívánjuk a sajtó szabadságát és a censura eltörlését" + videó (ATV)
A szocialisták szerint 2011-ben a legfontosabb feladat, hogy megőrizzék a demokratikus intézményrendszert Magyarországon.
dec. 12
11:20
Újabb két gyalogost gázoltak halálra (ATV)
Mindketten az út mentén gyalogoltak.
dec. 12
11:21
Harminc centire közelítette meg a Tisza a legnagyobb vízállást (Infostart)
Harminc centiméterre közelítette meg a Tiszán vonuló árhullám az eddig mért legnagyobb vízállást Vásárosnaménynál; a folyó vasárnap reggel 904 centiméterrel tetőzött a beregi kisvárosnál - közölte Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője
dec. 12
11:36
Mozgáskorlátozottakat mentettek rendőrök (Metropol)
Két mozgásukban korlátozott, kerekes székkel közlekedő férfit mentettek ki a rendőrök a villamossínek közül vasárnap hajnalban a főváros X. kerületében.
dec. 12
11:36
Vágó kiakadt (ATV)
Rosszul idézték a könyvét.
dec. 12
11:39
WikiLeaks: Obama személyesen először bírálta a kiszivárogtatást (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök szombaton először bírálta személyesen a WikiLeakst, sajnálatosnak és felelőtlennek nevezve, hogy a portál titkos amerikai diplomáciai iratokat hoz nyilvánosságra.
dec. 12
11:54
Olvasásból döntenének Guinness rekordot a magyarok + videó (ATV)
A kutatási eredmények nem annyira bíztatók.
dec. 12
12:12
Két petárda-szállítmányt fogtak Röszkénél (Metropol)
Néhány óra alatt két petárda-szállítmányt találtak a vámosok Röszkénél, a tiltott pirotechnikai eszközöket mindkét esetben autóbuszokon próbálták Magyarországra csempészni - tájékoztatott a vám- és pénzügyőrség vasárnap.
dec. 12
12:12
Obama először bírálta személyesen a WikiLeaks-et (ATV)
Sajnálatosnak és felelőtlennek nevezte a szivárogtatást.
dec. 12
12:24
Száz év harmadik legmagasabb vízállása mellett tetőzött a Tisza (Alternatív Energia)
Az elmúlt száz év harmadik legmagasabb vízállása mellett tetőzött a Tisza szombaton Tivadarnál. Vásárosnaménynál éjszaka volt a tetőzés 904 centiméteres vízállással, ami az eddig mért negyedik legnagyobb érték.
dec. 12
12:30
Rekordközeli magasságban tetőzött a Tisza (ATV)
Az elmúlt száz év harmadik legmagasabb vízállása mellett tetőzött a Tisza szombaton Tivadarnál. Vásárosnaménynál éjszaka volt a tetőzés 904 centiméteres vízállással, ami az eddig mért negyedik legnagyobb érték. Jelenleg a Tiszán Szatmárcsekétől Zsurkig harmadfokú, ettől lejjebb pedig másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Van, ahol már apadt a víz, így egy 26 kilométeres szakaszon már…
dec. 12
12:33
Jólét és Szabadságra változtathatja nevét az MDF (Infostart)
Jólét és Szabadságra (JeSZ) változtathatják az MDF nevét a párt vasárnapi, rendkívüli országos gyűlésén - jelentette be a rendezvény közben tartott sajtótájékoztatóján Makay Zsolt.
dec. 12
12:42
Még jóideig nem lesz mélygarázs a Kossuth téren (Alternatív Energia)
Megszüntetné a Kossuth téri mélygarázs beruházási szerződését a városvezetés. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerint a szerződésben szereplő határidő, vagyis idén december 31. nem teljesíthető, miután a megvalósításért felelős Parking Kft. a jogerős építési engedélyt nem tudta megszerezni.
dec. 12
13:00
Az OTP-vezért kérdezi a szocialisták szóvivője (Alternatív Energia)
Nyílt levélben kér tanácsot az MSZP szóvivője magánnyugdíjpénztár-ügyben Csányi Sándortól az OTP elnök-vezérigazgatójától - jelentette be vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján Török Zsolt.
dec. 12
13:06
Az MSZP Csányi Sándortól kér tánácsot (ATV)
Kérdéseik vannak magánnyugdíjpénztár-ügyben.
dec. 12
13:09
Hat NATO-katonát öltek meg Afganisztánban (Infostart)
Hat NATO-katonát öltek meg tálib lázadók vasárnap egy Afganisztán déli részén elkövetett támadásban - jelentette be az észak-atlanti szövetség vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) közleményben.
dec. 12
14:00
JeSZ: új néven folytathatja az MDF (ATV)
Tovább mennének az antall-i úton.
dec. 12
14:03
Ezt üzeni Orbán Viktor a nyugdíjasoknak a Facebookon - nézze meg videón! (Infostart)
Orbán Viktor szerint a magyar gazdaság érdekében kell átalakítani a nyugdíjrendszert. A Facebookon megjelent rövid videóüzenetében a miniszterelnök azt is közölte: nem lesz semmifajta nyugdíjadó, és a jövőben sem a nyugdíjbefizetésekből fizetik majd a folyó kiadásokat.
dec. 12
14:30
Orbán Viktor: Magyarország "le tudja rúgni magáról az államadósságot" (Alternatív Energia)
Nem lesz Magyarországon nyugdíjadó, illetve folyó kiadásokat ezután sem a nyugdíjbefizetésekből fedezi az állam - ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta, az egyik közösségi portálon vasárnap nyilvánosságra hozott videóüzenetében.

Keresés