A BKV-n kívül további három fővárosi cég lehet csődközelben: a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt., a szippantást végző Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft., valamint a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. - közölte a főpolgármester.
Megkapta szerdán délelőtt a csődbe ment Aeroviva utazási iroda utaslistáját a QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe, a listán 1500 név szerepel, de nincs mindenütt feltüntetve a befizetett összeg.
Tovább csökkent a választási hajlandóság decemberben - derül ki a Századvég felméréséből. A kutatás szerint a szavazásra jogosultak 52 százaléka menne el voksolni, ha most vasárnap rendeznék a parlamenti választásokat.
Elemzők szerint öt éves börtönbüntetésre ítéli majd a bíróság Juljia Timosenkót, amelynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztik - írja szerdai kiadásában a Szevodnya. A lap szerint ezzel sikerül egy ideig kiiktatni őt a politikai életből, mégsem lesz belőle mártír.
A Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén "mentőövet dobott" a mintegy 710 millió forintos adósságot felhalmozó Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-t-nek.
A köztársasági elnök aláírta a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló jogszabályt, amelyet december 13-án fogadott el az Országgyűlés. A törvény kimondja, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagoknak január 31-ig dönteniük kell: maradnak, vagy belépnek az állami rendszerbe.
Csőtörést okozott a fagy a MAL Zrt.-nél december 20-án - közölte szerdán a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága, hozzátéve, hogy az ipari szennyvízvezeték eltörése miatt semlegesített, de vasoxiddal szennyezett víz folyt a Torna-patakba.
Azonnal megfellebbezi a francia Nanterre-i bíróság Alstommal kapcsolatos határozatát és "erősen mérlegeli egy új tender kiírását a városvezetés - ezt Tarlós István főpolgármester jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján. Mint mondta, folytatják a tárgyalásokat a francia gyártóval, és ha kijavítják a szerelvények hibáit és vasúthatósági engedélyt szereznek, a BKV át fogja venni a szerelvényeket.
Lehet-e ilyen Európa közepén? Magyarország jobboldali kormánya restriktív médiatörvényt fogadott el, amelynek következtében az internet, a tv, a rádió és a sajtó szigorú felügyelet alá kerül. Az Európai Unió politikusait sokkolta az eset- írják nyugat-európai lapok.
Áruval megrakott bevásárlókocsikat láncoltak össze a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének aktivistái öt hazai Tesco áruház kasszasora előtt szerdán délelőtt. A VÉSZ szerint az áruházlánc 80 millióval tartozik, a Tesco szerint azonban jogszerűtlen volt az akció, ők már fizettek, az áruházzal szerződésben álló fővállalkozó lehet a hibás.
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke sürgős eljárást kérve indítvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben a nyugdíjtörvény módosításáról szóló 2010. évi CLIV. törvény alkotmányellenességének megállapítását, és a törvény kihirdetése napjára visszamenőleges megsemmisítését kezdeményezi.
A szmogriadó riasztási fokozatát rendelte el az önkormányzat Várpalotán; a Bakony Volán helyi járatain december 26-áig jegy nélkül utazhatnak azok az autósok, akiknek a forgalmi engedélyében várpalotai lakcím szerepel.
Az Alkotmánybírósághoz fordult Mesterházy Attila, indítványában a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló jogszabály alkotmányellenességének megállapítását, valamint a törvény kihirdetése napjára visszamenőleges megsemmisítését kérve.
Vizsgálja az Európai Bizottság a héten jóváhagyott magyar médiatörvényt abból a szempontból, hogy mindenben megfelel-e az Európai Unió jogszabályainak - közölte a végrehajtó testület szóvivője szerdán.
A legfrissebb mutatók szerint a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. termelése a katasztrófa következtében 10 százalékkal csökkent, az idei évre tervezett kibocsátást várhatóan nem éri el a cég - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Változik a parkolási rend Budapesten és az ország nagyvárosaiban is, általában 25-e és 26-a díjmentes, de a két ünnep között több helyen is fizetni kell a parkolásért.
Molnár Csaba (MSZP) "mély tisztelettel" azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy kivételes, rendkívüli eljárásban tárgyalja meg az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának az új alkotmány népszavazásra bocsátására vonatkozó népi kezdeményezését.
A kormány ügyeinek eltussolását szolgálják az elszámoltatási biztos bejelentései - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja. Az ellenzéki politikus szerint Budai Gyula "összevissza vádaskodik", miközben semmilyen visszaélést nem sikerült lelepleznie. A szocialista országgyűlési képviselő felszólította a kormányt, hogy az ünnepekre tekintettel "nyugodjon le".
Részt vett a kabinet ülésén szerda délelőtt Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke - közölte Nagy Anna kormányszóvivő. A jegybanktörvény módosításával összefüggő tárgyalás részleteiről várhatóan a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón számolnak be.
Nem kerülheti el a számonkérést a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) korábbi vezetése, amely nagy valószínűség szerint szabálytalanul bánt az adófizetők pénzével - közölte szerdán, a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése után a Jobbik.
Szerdától fogadja a 36 nyugdíjbiztosítási igazgatóság azokat, akik személyesen kérik magán-nyugdíjpénztári tagságuk fenntartását, ugyancsak szerdától kezdik postázni a törvényi változást ismertető tájékoztató levelet a 3,2 millió pénztártagnak - mondta Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője.
Az MSZP szerdán nyílt levélben kérte fel az államfőt, hogy kérjen előzetes normakontrolt az Alkotmánybíróságtól a kedden hajnalban elfogadott médiatörvényről. A Lendvai Ildikó és Mandur László által aláírt levél szerint ez nem csak joga, de kötelessége is a köztársasági elnöknek ilyen erejű és súlyú alkotmányossági problémák esetén.
16 százalékkal kevesebb, körülbelül 10 ezer beteg fordult orvoshoz influenzaszerűtünetekkel december 13-19. között, mint egy héttel korábban - derül ki az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb heti jelentéséből.
A legújabb Toyota Vitz értékesítése ma kezdődik meg Japánban. Ez a harmadik generációja ennek a fő Toyota modellnek, amiből több mint 1,4 milliót adtak el Japánban az 1999-es megjelenése óta.
Az Európai Parlament zöld frakciója szerdán bírálta az új magyar médiatörvényt, és azt kérte a Bizottságtól, valamint az Európai Unió országainak kormányaitól, hogy követeljék annak visszavonását.
A magán-nyugdíjpénztári tagnak 2011. január 31-ig személyesen kell nyilatkoznia a 36 nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál vagy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál illetve az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóságnál (ONYF), ha a magán-nyugdíjpénztári tagságát fenn kívánja tartani - hangzott el az ONYF tájékoztatóján.
A Népszava karácsonyi Szép Szó mellékletében a magyar szellemi élet legkitűnőbbjeit kértük fel, hogy segítsenek eligazodni abban, mi is történik most itt, Magyarországon, mit kell, mit lehet tennünk nekünk, a Népszavának mint a baloldali értékek őrzőjének és közvetítőjének. A nepszava.hu-n aukciót szerveztünk azzal a céllal, hogy minél több támogatást szerezzünk különszámunk megjelentetésére és…
Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdai hatállyal Schandl Lászlót bízta meg a Honvédkórház Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) főigazgatói teendőinek ellátásával - közölte a tárca.
A magán-nyugdíjpénztári tagnak 2011. január 31-ig személyesen kell nyilatkoznia a 36 nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál vagy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál illetve az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóságnál (ONYF), ha a magán-nyugdíjpénztári tagságát fenn kívánja tartani - hangzott el az ONYF budapesti tájékoztatóján.
A nemzetközi jogász szerint a médiaszabályozás a tagállamok belügye, így a közösség nem jogi vizsgálattal, legfeljebb politikai ejnye-bejnyével próbálja fenyíteni a kormánypártot.
Simor András részt vett a kormány ülésén szerdán, először az Orbán-kormány hivatalba lépése óta. (Hétfői sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre az MNB elnöke azt mondta: 2009. januárjában találkozott utoljára hivatalosan az akkor még ellenzéki pártvezetővel.) A jegybank sajtóosztálya más információval nem szolgált.