Újabb bűncselekménnyel, zsarolással gyanúsította meg Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn - tudatta közleményben Keresztes Imre főügyész.
Újabb bűncselekménnyel, zsarolással gyanúsította meg Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn - tudatta közleményben Keresztes Imre főügyész.
Egy fideszes képviselő a tavaly februári Cozma-gyilkosság után nagyon komoly kormányzati felelősséget sejtett amögött, hogy Magyarországon ilyen bűncselekmények egyáltalán elkövethetődnek. Lasztovicza Jenő a kormányváltás óta nem mondott hasonlót, noha a tragikus eseményeknek még nincs vége. Az utóbbi hetekben például két rendőrgyilkosság került a figyelem középpontjába.
Az LMP-nél nincs előre megírt ítélet - jelentette ki az MTI-hez eljuttatott közleményében a párt választmányi szóvivője, Csiba Kata, aki arra reagált, hogy a Jobbik hétfőn ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt.
Nem történt alapvető változás a pártok erőviszonyaiban - derült ki a Századvég augusztusi közvélemény-kutatásából. A Fidesz-KDNP a nyár végén is biztosan számíthat az állampolgárok túlnyomó többségének támogatására. A három parlamenti ellenzéki párt együttes támogatottsága alig haladja meg a kormánypártokénak a felét.
Elfogta a rendőrség azt a 14 éves fiút, aki még augusztus 17-én a főváros XIII. kerületében, az Angyalföldi utcában két, pártszórólapot osztó fiatalembert vélt politikai hovatartozásukat becsmérelve megszólította, majd késsel fenyegetőzve értékeiket követelte - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn.
Ötszáz forintért akart eladni kopogtatócédulákat Kováts Imrének, kaposvári független polgármesterjelöltjének egy férfi - adta hírül hétfőn a Sonline.hu.
A budapesti internet központban bekövetkezett hiba miatt a Dunántúl 260 településén elérhetetlen az internet, a telefon és a digitális kábeltelevízió szolgáltatás. Az alvállalkozók dolgoznak a hiba elhárításán, igyekeznek azt mihamarabb kijavítani - közölte a Tarr kft. hétfőn az MTI-vel.
Kiürítik a budapesti amerikai nagykövetség épületét a Szabadság téren talált bomba miatt - erősítette meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlését a nagykövetség sajtóattaséja, hozzátéve: a nagykövetség dolgozóit mára már végleg hazaengedik.
Az esőzések miatt több szakaszon leromlott az M1 autópálya állapota, ezért 600 millió forint átcsoportosításával négy szakaszon is jelentős felújítást végez az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt., a munkálatok alatt forgalmi korlátozásokkal kell számolniuk az ott közlekedőknek - közölte az ÁAK.
A nagykanizsai kórházban hétfő kora délután meghalt az a kislány, aki délben a város egyik tízemeletes épületéből zuhant ki - tájékoztatta az intézmény orvos-igazgatója az MTI-t.
Az MSZP szerint a kormány a közigazgatás és az önkormányzati rendszer átalakításánál "fordítva ül a lovon", mert először az átalakítás célját, elvét, tartalmát kellene meghatározni, utána pedig ahhoz kellene szabni a formát, azaz a hivatalokat.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) tűzszerészei Budapesten az V. kerületi Szabadság téren talált bomba gyújtószerkezetét már kiszerelték és egy központi gyűjtőhelyre szállították - közölte a HM sajtóügyeletese hétfő délután az MTI-vel.
A Századvég Alapítvány augusztusi közvélemény-kutatása szerint a pártok erőviszonyaiban a választások óta nem történt alapvető változás, a Fidesz-KDNP a nyár végén is őrzi a választók túlnyomó többségének támogatását.
Universal Channel néven születik újjá a Magyarországon eddig Hallmark Channel néven ismert csatorna péntek este 8 órakor - olvasható a Universal Networks International magyarországi PR-képviseletének az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Katonai tiszteletadással, református gyászszertartás keretében végső nyugalomra helyezték Pappné Ábrahám Juditot, az Afganisztánban hősi halált halt magyar katonát hétfőn a Borsod megyei Alacskán.
Háromszor annyi kisebbségi jelöltet állított eddig az október 3-i kisebbségi választásra a Lungo Drom, mint legnagyobb riválisa; a Farkas Flórián által vezetett szervezetnek négy nappal a határidő lejárta előtt már több mint kétezer jelöltje van, míg az MCF-nek egyelőre 650.
Egyedül volt otthon az a hatéves kislány, aki eddig tisztázatlan okból kizuhant nagykanizsai, 8. emeleti lakásuk ablakából hétfő délben, a gyermek életét az orvosok már nem tudták megmenteni - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
A 2011. második negyedévétől forgalomba kerülő DS4 a DS modellcsaládot gazdagítja. Az új modellt, amely a Créative Technologie újabb bizonytéka, a párizsi autószalonon mutatják be a nagyközönségnek. A CITROËN DS4 tökéletesen illik a DS modellek világába, amit erőteljes stílusa, érzelemgazdagsága, felépítése és kifinomultsága bizonyít. Túlmutat egy hagyományos kupén, szolgáltatásaival,…
Mintegy 1800 embert érintett, hogy épületeket kellett kiüríteni a budapesti Szabadság téren talált bomba miatt hétfőn - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
Új gazdasági rend kiépítése a fő célja a következő félévben esedékes, soros magyar EU-elnökségnek - mondta a külképviselet-vezetői értekezleten Győri Enikő, az uniós ügyekért felelős kijelölt államtitkár.
Katonai tiszteletadással, református gyászszertartás keretében végső nyugalomra helyezték Pappné Ábrahám Juditot, az Afganisztánban hősi halált halt magyar katonát hétfőn a Borsod megyei Alacskán.
Újra megnyílt a Veszprém megyei Küngös postahivatala - az első azok közül, amelyeket 2004-ben bezártak, és helyettük mobilpostákat helyeztek üzembe. Idén még négy falu kapja vissza a postáját.
Az Axel Springer a médiapiaci folyamatoknak megfelelően a Világgazdaság üzleti napilapot is kiadó Zöld Újság Zrt.-nél is összevonja a kiadóvezetői és főszerkesztői munkaköröket; a feladatot szeptember 1-től Balasi Tamás eddigi kiadóvezető látja el. Az eddigi főszerkesztő, Kocsi Ilona a továbbiakban főmunkatársként többek között az üzleti kiadványok szerkesztésében működik közre - olvasható a lapot…