2010. szeptember 21. kedd

szept. 21
14:48
80 évesek is tanulnak a Miskolci Egyetem (ATV)
Újabb előadássorozattal folytatódik az idén szeptemberben a Miskolci Egyetem és a MINŐIES Alapítvány által tavaly indított Szépkorúak Akadémiája - közölte Hajdúné Molnár Katalin főszervező az MTI-vel.
szept. 21
15:06
Kovács László: nem reménytelen egy ellenzéki vezetés (Alternatív Energia)
Ellenzéki politikus irányítása alatt is lehet jól működtetni egy várost, erre az elmúlt években is több példa volt - jelentette ki Kovács László, az MSZP alelnöke kedden, Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján.
szept. 21
15:08
Ámokfutást végzett a Fidesz Borsodban (Alternatív Energia)
Ámokfutásnak nevezték a Fidesz-KDNP vezette Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elmúlt négy évi munkáját a közgyűlés MSZP-s frakciójának vezetői keddi miskolci sajtótájékoztatójukon.
szept. 21
15:24
Demeter Ervin: Politikai célokra használták a titkosszolgálatokat (Infostart)
Már Galambos Lajos vezetése idején is pártpolitikai célokat szolgált a titkosszolgálat - mondta a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ellenőrzési albizottsági ülése után a testület fideszes elnöke. Az NBH volt főigazgatója cáfolta ezt, a szervezet későbbi vezetője, Laborc Sándor pedig el sem ment az ülésre, noha már másodszor hívták.
szept. 21
15:24
Pénzmosás miatt vizsgálódik a rendőrség a Vatikán Banknál (ATV)
23 millió eurót foglalt el a rendőrség.
szept. 21
15:26
"Nekem nem kell változnom, a Fidesznek muszáj" (ATV)
A kormány sem adni nem tud Szegednek, sem elvenni tőle, ezért az adott polgármester felkészültsége a meghatározó egy város jövőjét illetően. Ezzel cáfolja Botka László polgármester a Fidesz által hangoztatott „színre színt” logikáját. Október 3-án kiderül, hogy a szocialista városvezető „meg tudja-e védeni” a narancsuralomtól a napfény városát.
szept. 21
15:28
A YouTube titkos ereje (ATV)
A feltöltött videóknak inspiráló és motiváló hatásuk is lehet.
szept. 21
16:00
2006: jogellenesen oszlatták fel a Kossuth téri demonstrációt (Alternatív Energia)
Jogellenesen oszlatta fel a rendőrség 2006. október 23-án hajnalban a Kossuth téri demonstrációt - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) kedden. A felülvizsgálati döntés szerint az aznap délutáni Alkotmány utcai rendőri oszlatás ugyanakkor már jogszerű volt.
szept. 21
16:18
Négyen pályáznak a miskolci villamosra (Infostart)
Négy társaság adott be pályázatot a szeptember 20-i határidőre az augusztus elején újra kiírt miskolci villamostenderre - mondta Simon Gábor, a Zöld Nyíl elnevezésű projekt önkormányzati biztosa. A nyílt közbeszerzésen 31 villamosra és az üzemeltetésükhöz kapcsolódó eszközökre kért ajánlatot a miskolci önkormányzat tulajdonában lévő Miskolc Városi Közlekedési Zrt.
szept. 21
16:18
ENSZ BT-tagság: már rég el kellett volna kezdeni a kampányt? (Alternatív Energia)
A Magyar ENSZ Társaság főtitkára szerint nagyon intenzív kampányt kell folytatnia Magyarországnak ahhoz, hogy a 2012-2013-as időszakra elnyerje az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) tagságát; más jelöltek már megkezdték országuk népszerűsítését.
szept. 21
16:18
Interneten lehet majd beleszólni a jogalkotásba + videó (ATV)
Bármely állampolgár és a civil szervezetek által is véleményezhetők lesznek a törvényjavaslatok az új jogalkotási törvénnyel kapcsolatos elképzelések szerint.
szept. 21
16:20
Demszky búcsúztatásával zárja kampányát a Fidesz (Alternatív Energia)
"Demszky-búcsúztató" felvonulással zárja önkormányzati választási kampányát október 2-án, szombaton a Fidesz-KDNP.
szept. 21
16:22
Hatvani polgármester: "kampányblöff" a Fidesz állítása (Alternatív Energia)
"Kampányblöffnek" nevezte Érsek Zsolt, Hatvan szocialista polgármestere a Fidesz helyi szervezetének azt az állítását, hogy az önkormányzat és a HospInvest Zrt. által a hatvani kórház működtetésére kötött szerződés miatt kár érte az egészségügyi intézményt, így a hatvani embereket is.
szept. 21
16:36
15 éves fiú verte át a reptéri biztonsági szolgálatot (ATV)
Jegy nélkül jutott fel a gépre.
szept. 21
16:38
Rejtegetik a koreai diktátor utódját (ATV)
Kim Dzsong Il legkisebb fiáról még egy fénykép sem jelent meg.
szept. 21
16:40
Tarlós Pilátus előtt: mindent bevallott (ATV)
Színt vallott Tarlós István, aki szombaton este Pilátus, azaz a színész Sasvári Sándor színe elé járult a Madách színházban.
szept. 21
17:12
Szalai: az önszabályozás nálunk gyerekcipőben jár (Alternatív Energia)
Szalai Annamária szerint a gyors változásokra hatékonyan és érdemben reagálni tudó hatóság kialakítása mindannyiunk érdeke; a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a gyermekek védelme érdekében a világhálón megjelenő jogellenes tartalmak csökkentését nevezte az általa irányított szervezet egyik fontos céljának Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra című nemzetközi konferencián,…
szept. 21
17:12
Erősödött a forint: 280 alatt az euró (ATV)
A svájci frank 212 forint körül áll.
szept. 21
17:48
Madár szállt az isztambuli járat hajtóművébe Ferihegyen (Infostart)
Kénytelen volt megszakítani a felszállást egy Isztambulba tartó járat kedden kora délután a Ferihegyi repülőtéren, miután egy madár csapódott a kifutópályán guruló repülőgép törzsébe; senki sem sérült meg.
szept. 21
17:48
Hét évet kapott az anya, aki emésztőgödörbe dobta gyermekét (Alternatív Energia)
Jogerősen hét évre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a háromgyermekes anyát, aki alkalmi partnerétől teherbe esett, majd az újszülöttet az emésztőgödörbe dobta - tájékoztatta kedden az ítélőtábla sajtószóvivője az MTI-t.
szept. 21
17:48
Párizs a terror árnyékában, egyre nagyobb a veszély (ATV)
A második legnagyobb szinten van a riadókészültség.
szept. 21
17:50
Gfk: indokolt volt az egészségügy átalakítása (Infostart)
A GfK Hungária Piackutató Intézet szerint teljes mértékben indokolt volt a magyar egészségügyi rendszer 2006 végén kezdett átalakítása; az ágazat alapvető változtatásokat igényelt mind a fenntarthatóság, mind a teljesítőképesség, az eredményesség és az észlelt minőség javítása érdekében.
szept. 21
17:50
Borsik: alkotmánysértő OÉT hanyagolása (ATV)
A szakszervezetei vezető nem érti a kormány magatartását.
szept. 21
18:06
Etikátlan a hajléktalanok kitiltása (Alternatív Energia)
A Város Mindenkié hajléktalan jogvédő csoport embertelennek és etikátlannak tartja a Belügyminisztérium azon javaslatát, amely kitiltaná a hajléktalanokat a közterekről; a jogvédők hétfőn a Belügyminisztérium épülete elé, a Deák Ferenc-szobor körüli füves területre hirdettek demonstrációt a törvénytervezet ellen, s egy petíciót is átadtak a minisztérium egyik vezetőjének.
szept. 21
18:06
Horvátország: Zágráb megye víz alatt (ATV)
Kiöntött a Száva.
szept. 21
18:08
Újra katonák őrzik a laktanyákat (Alternatív Energia)
A tervek szerint már az év végétől újra katonák őrzik a laktanyákat a honvédség alakulatainál - mondta Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára kedden a fővárosban tartott előadásán.
szept. 21
18:24
Elfogatóparancsot adtak ki a neves színésznő ellen (ATV)
Augusztus végén szigorú feltételekkel szabadult a börtönből.
szept. 21
18:26
Nem vagyok kém, mondja az iráni fogságból kiszabadult amerikai nő (ATV)
Sarah Shourd egy New Yorkban tartott sajtókonferencián elmondta, hogy ő, mint menyasszony, a hírhedt teheráni börtön foglyainak csupán egyharmadaként szabadult ki, és vőlegénye fogságban maradt.
szept. 21
18:42
H1N1: a szakmát is elbizonytalanították a kommunikációs hibák (Infostart)
Novembertől lesz kapható a patikákban a szezonális és az új típusú influenza ellen is hatásos védőoltás - hangzott el az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat tájékoztatóján, amelyen az egészségügyi államtitkár arról beszélt, hogy a politika kivonul a járvány kommunikálásából.
szept. 21
18:42
Világmagyar adatbázist hozna létre Semjén (ATV)
Csütörtökön este Belgrádba érkezett Semjén Zsolt, a magyar miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke. Semjén pénteken Belgrádban a szerb államhatalom képviselőivel találkozott, szombaton pedig Irinej pátriárkával, a katolikus, az evangélikus és a református egyházak püspökeivel, Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével és dr. Korhecz Tamással, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével…
szept. 21
19:00
Lemondott a Nyugat-dunántúli Regionális Tanács társelnöke (Infostart)
Lemondott a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács társelnöki posztjáról Ipkovich György szocialista országgyűlési képviselő, Szombathely polgármestere.
szept. 21
19:36
Szalmonellajárvány terjed Székesfehérváron (Infostart)
Szalmonellafertőzéstől 181 óvodás és alsó tagozatos általános iskolás betegedett meg Székesfehérvár 16 oktatási intézményében. A vizsgálatok 95 gyermeknél igazolták a fertőzést - mondta el az ÁNTSZ kistérségi intézetének tiszti főorvos helyettese.
szept. 21
19:36
Szalmonellajárvány: óvodások is megfertőződtek Székesfehérváron (Alternatív Energia)
Szalmonellafertőzéstől 181 óvodás és alsó tagozatos általános iskolás betegedett meg Székesfehérvár 16 oktatási intézményében; a vizsgálatok 95 gyermeknél igazolták a fertőzést - mondta az MTI-nek kedden este az ÁNTSZ kistérségi intézetének tiszti főorvos helyettese.
szept. 21
19:36
A Nemzet Színésze: Alföldi Róbert telefonon hívta Haumann Pétert (ATV)
Haumann Pétert választották a Nemzet Színészének a nyáron elhunyt Kállai Ferenc helyére, így ismét teljes létszámú, 12 tagú a Nemzet Színészeiből álló testület - közölték a Nemzeti Színházból, ahol hagyományosan helyet adtak a választásnak.
szept. 21
19:38
Örülne, ha sms-t kapna a közelgő viharról? (Infostart)
Sms-ben értesítené a lakosságot veszélyhelyzetben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A szervezet szóvivője az InfoRádióban elmondta: a jelenleginél hatékonyabb értesítési rendszert építenének ki, ezért közös szakértői csoportot hoztak létre a mobilszolgáltatókkal.
szept. 21
20:12
Kinevezték a fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok első főtitkárait (Infostart)
Kinevezte a fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok főtitkárainak első körét Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden - közölte Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
szept. 21
20:12
Az Opel után az Audival is megállapodhat a kormány + videó (ATV)
800 új munkahely lesz a szentgotthárdi motorgyárban.
szept. 21
20:48
Madárral ütközött, visszafordult egy gép Ferihegyen (ATV)
Háromórás késéssel útnak indulhatott, fedélzetén 100 emberrel.
szept. 21
20:50
Brutális tájfun pusztít Tajvanon (ATV)
Kína felé halad tovább.
szept. 21
21:07
Fogalmuk sincs a jegyzőknek, hogyan kell megszüntetniük a családi pótlékot (ATV)
Alig tart két hete az iskola, de már most van olyan gyerek, akinek összegyűlt 50 igazolatlan órája.
szept. 21
21:24
Így alakulhat át Budapest üzemeltetése a választás után (Infostart)
A Fidesz tervei szerint a következő önkormányzati ciklusban két új cég segítené és ellenőrizné a fővárosi tulajdonú vállalatok gazdálkodását - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában György István. A párt budapesti frakcióvezető-helyettese közölte: a két központ a közösségi közlekedés feladatrendszerét, valamint a közüzemi ellátást biztosító közszolgáltatókat irányítaná.
szept. 21
21:24
Dél-Afrika: illegális telepesek csaptak össze rendőrökkel (ATV)
Le akarták bontani a kunyhóikat.
szept. 21
21:42
Kiteszik az őrző-védő cégek szűrét a magyar laktanyákból (Infostart)
A tervek szerint már az év végétől újra katonák őrzik a honvédségi laktanyákat. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tartott előadásában azt mondta: elfogadhatatlan, hogy külföldön működik magyar őrző-védő zászlóalj, itthon pedig magáncégek védik a laktanyákat.
szept. 21
22:00
Mekkora lesz idén az influenzajárvány? - napi hírösszefoglaló (Infostart)
Nem számít a tavalyinál nagyobb influenzajárványra az idén az országos tiszti főorvos. Székesfehérváron 181 óvodás és kisiskolás betegedett meg szalmonella fertőzésben. 500 millió eurós beruházással bővíti szentgotthárdi motorgyárát az Opel - a nap legfontosabb hírei.
szept. 21
22:00
Peugeot EX1 (ATV)
A Peugeot legújabb koncepcióautója egy látványos, kétüléses roadster, futurisztikus formával és sajátos felépítéssel. Feladata hogy intenzív vezetési élménnyel járuljon hozzá a márka 200. jubileumának megünnepléséhez. Az EX1 máris megdöntötte az állórajtos gyorsulás több világcsúcsát. Megdöbbentő képességei áramvonalazásának, ultra-könnyű szerkezetének, 250 kW (340 LE) együttes teljesítményű két…
szept. 21
22:18
Toyota hibridek Budapesten (ATV)
Első hallásra talán különösnek tűnik, hogy az elmúlt hétvégén megrendezett Autómentes Napokon a Toyota is részt vett, ám az ellentmondás azonnal feloldódik, ha tudjuk, hogy a japán autógyár három hibrid modellel képviseltette magát a környezetvédelmi rendezvényen.

Keresés