A Kurier című osztrák lap internetes oldala csak egy vágott verziót közölt abból a hétperces felvételből, amelyen az októberi apátfalvi hummeres halálos rendőrgázolás látható - mondta hétfői sajtótájékoztatóján a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint Magyarország nyitott az együttműködésre a decemberi választások után megalakuló új román kormánnyal.
Az önkormányzatok adósságából sem a szállítói tartozásokat, sem az uniós támogatások előfinanszírozására felvett hiteleket nem veszi át az állam, átvállalja ugyanakkor a magánszemélyektől felvett kölcsönöket - mondta Banai Péter Benő költségvetésért felelős helyettes államtitkár az Országgyűlés költségvetési bizottságának hétfői ülésén.
A Hálózat a Tanszabadságért (HAT) hiteltelennek tartja Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter bocsánatkérését. A szervezet úgy véli, a köznevelés átszervezése a korszerű pedagógiai módszereket professzionálisan alkalmazó pedagógusokat hozza a legkiszolgáltatottabb helyzetbe.
Egyetért a Fidesz azzal a civil kezdeményezéssel, hogy minél több ember figyelmét felhívják, mivel járna a "Gyurcsány-Bajnai-duó" visszatérése - közölte Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője az MTI-vel.
Vádat emelt a Szekszárdi Városi Ügyészség egy szekszárdi férfi ellen, aki 9-10 éves lányokkal szemben követett el szexuális bűncselekményeket - közölte a Tolna Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Mintegy 1600 ember vette körül humán kordont képezve a törvényhozás épületét, ahol Gyurcsány Ferenc deklarálta: hogyha a Fidesz-többség átnyomja a választási elképzeléseit, akkor a Demokratikus Koalíció az Európai Bizottság elnökétől, Jose Manuel Barrosotól kér segítséget.
A jövő év elejétől a négy hónaposnál idősebb kutyák csak elektronikus chippel megjelölve tarthatóak - hívja fel a kutyatartók figyelmét a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Athénban hétfőn nem volt szemétszállítás, mivel az azt végző gépjárműparkot blokád alá vették; egyedül a kórházi hulladék került elszállításra. Egy időre még az óvodák bejáratát is elállták a közszférában tervezett leépítések ellen tiltakozók.
Megrongálták a nyíregyházi holokauszt-emlékművet - erősítette meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője hétfőn a helyi sajtóinformációkat az MTI-nek.
Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője hétfőn levélben kért személyes meghallgatást Áder János köztársasági elnöktől, a választási eljárási törvénnyel kapcsolatban.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek ki kell adnia a földpályázatokkal kapcsolatban két LMP-s parlamenti képviselő által kért adatok egy részét a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint.
Kockázatos, de identitását megőrző döntést hozott az LMP hétvégi kongresszusán azzal, hogy nem csatlakozott a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014-hez az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
A Magyarország által az elmúlt hetekben bejelentett több gazdasági intézkedés nem fenntartható jellegű, és nem segíti a növekedést - tartalmazza a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) a Wall Street Journal című lapnak hétfőn emailben küldött közleménye.
A Fiat Auto Poland gyártósoráról legördült az egymilliomodik Fiat 500. Ezt a 2007-ben bevezetett, világszerte több mint 100 országban (Olaszországtól Brazíliáig, Dél-Afrikától Japánig, az Egyesült Államoktól a Közel-Keletig) forgalmazott, ikonikus modellt 2011 óta a mexikói Tolucában működő üzemben is gyártják.
Foglyul ejtett a szakálla egy mikulást Nagy-Britanniában egy nagyáruházban: a szerencsétlenül járt férfinek negyedórán át kellett kapaszkodnia 5 méter magasan egy kötélen.
A rendőrökre próbálja hárítani felelősségét az az osztrák férfi, aki Hummer terepjárójával halálra gázolta Kenéz Imre motoros járőrt. A rendőrgyilkossággal gyanúsított, többszörösen büntetett Thomas B. ügyvédje egy bécsi lapnak átadott, vágott videofelvétellel igyekszik bizonyítani ártatlanságát. Korábban állítólag 14 millió forintért akarta eladni a sajtónak a felvételt. Az ügyészség szerint a…
Arzénmentes, tiszta ivóvíz előállítására képes berendezéseket fejlesztettek a Honvédelmi Minisztérium háttérintézményeinél - tudtuk meg Hende Csaba honvédelmi minisztertől. A szabadalmaztatott innovatív megoldással Magyarország egy 2004 óta elmaradt uniós kötelezettségét teljesítette.
Elfogadta az Országgyűlés a pénzügyi ombudsmani poszt létrehozásáról szóló törvényt. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek a jogszabály hatálybalépését követő egy hónapon belül kell kineveznie - határozatlan időre - a pénzügyi jogok biztosát.
Bajnai Gordon szerint az LMP-nek van gerince. A korábbi miniszterelnök az ATV-ben azt mondta, nem csalódott a párt őket elutasító döntése miatt, de nem egészen érti azt. Az Együtt 2014 számára továbbra is a pártot választani nem tudók elérése az első számú cél, újabb szervezettel csak tavasszal bocsátkoznak tárgyalásba.
Hétfő este Szentpéterváron elhunyt Borisz Sztrugackij, a szovjet-orosz tudományos-fantasztikus irodalom neves alkotó-testvérpárosának fiatalabbik tagja. A 79 éves író, műfordító súlyos betegségben szenvedett.
Elfogadta az Országgyűlés a pénzügyi ombudsmani poszt létrehozásáról szóló törvényt. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek a jogszabály hatálybalépését követő egy hónapon belül kell kineveznie - határozatlan időre - a pénzügyi jogok biztosát.
Bajnai Gordon szerint az LMP által vallott értékeknek helyük van az Együtt 2014 választói mozgalomban, akkor is, ha az ökopárt nem csatlakozik hozzá. A Haza és Haladás Egyesület elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn azt mondta: most a párt nélküli választók megszólítása a feladatuk, és jövő tavasszal jöhet el az ideje annak, hogy más ellenzéki erőkkel tárgyaljanak.
A doktori disszertáció tartalmi megítélése nélkül is kérdéseket vet fel Semjén Zsolt tudományos fokozata. A KDNP elnöke ugyanis a vallástudományok doktora, pedig 1997-ben még csak nem is tanították egyetemen ezt a tudományágat.
A rendőrséghez fordultak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda úti gyártóbázisa előtt demonstrálók, mert állításuk szerint erőszakosan léptek fel ellenük a biztonsági emberek. Ellenzéki politikusok jelentek meg hétfő késő este az MTVA épületénél csatlakozva egy időre az ott demonstrálókhoz; a helyszínre érkezett rendőrök több embert igazoltattak. Az MTVA szerint a…
A bankadó fenntartásáról, a tranzakciós illeték növeléséről, valamint a nyugdíjjárulék-plafon eltörléséről is döntött az Országgyűlés hétfőn, amikor a jövő évi adóváltoztatásokkal együtt elfogadta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elmúlt hetekben bejelentett több költségvetési kiigazító intézkedését.
A bankadó fenntartásáról, a tranzakciós illeték növeléséről, valamint a nyugdíjjárulék-plafon eltörléséről is döntött az Országgyűlés hétfőn, amikor a jövő évi adóváltoztatásokkal együtt elfogadta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elmúlt hetekben bejelentett több költségvetési kiigazító intézkedését.
Kifogásolja a Magyarország által az elmúlt hetekben bejelentett gazdasági intézkedéseket a Nemzetközi Valutaalap. Elfogadta a költségvetési kiigazító intézkedéseket az Országgyűlés. Bruttó két forinttal emeli szerdától a benzin nagykereskedelmi árát a Mol, a gázolaj ára nem változik.
Az ember nem megy úgy tárgyalni, hogy előredobja a táskáját - mondta Jávor Benedek az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az Együtt 2014-gyel kapcsolatos pártbeli vitával kapcsolatban. A távozó frakcióvezető azt is elmondta: a párt olyan határozatot fogadott el, ami a jövőbeni tárgyalásokat is kizárja.
Bajnai Gordon szerint az LMP által vallott értékeknek helyük van az Együtt 2014 választói mozgalomban, akkor is, ha az ökopárt nem csatlakozik hozzá. A Haza és Haladás Egyesület elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn azt mondta: most a párt nélküli választók megszólítása a feladatuk, és jövő tavasszal jöhet el az ideje annak, hogy más ellenzéki erőkkel tárgyaljanak.
Élőlánccal vették körbe tegnap a Demokratikus Koalíció (DK) szimpatizánsai a Parlamentet, így tiltakozva a választási eljárásról szóló törvényjavaslat ellen. A demonstrálók egyebek mellett "Regisztráció: lábbal tiport Magyarország", illetve "Orbán csaló" felirattal a kezükben sorakoztak az Országházat körülvevő korlát mellett.
Csupán egyetlenegy ember fagyott meg a kormányváltás óta - állította Giró-Szász András kormányszóvivő a Kossuth Rádióban tegnap reggel. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adatai szerint viszont 2010-2011 telén 74 fő, a múlt télen pedig 66-an fagytak meg közterületen. A hajléktalanokat segítő 2012-es pályázati pénzeket ugyanakkor csak jövőre utalja a kormány.
Mint arról korábban beszámoltunk, a hvg.hu vasárnap és hétfőn megjelent cikkei plágiumgyanúval illetik Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökét. Hétfőn kormánypárti képviselőket kérdeztünk az ügyről, interjúalanyaink teljes mértékben visszautasítják a felvetést, bizalmuk rendületlen a vezető kormánypárti politikusban.
A volt szolgálati nyugdíjasok státuszának visszaállítását szeretné elérni a több ezer embert képviselő Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalom. Petíciójukat nemrég befogadta az Európai Parlament (EP), az ügyet januárban tárgyalják Brüsszelben. A mozgalom célja, hogy az Európai Bizottság a korkedvezményes nyugdíj visszamenőleges megszüntetése miatt is indítson Magyarország ellen…
Minden egyéni választókerületi képviselőjelölt 4 millió forintot kaphatna a 2014-es választási kampányban, de csak utólag - legalábbis erről számolt be a Magyar Hírlap. Azokról a tervekről már korábban lehetett hallani, miszerint az állam ezentúl nem a pártokat, hanem a jelölteket támogatja majd a kampányköltségekben.
Tovább zuhant a Magyar Hírlap és a Figyelő értékesített példányszáma, éves bázison pedig egyre kevesebb lap számolhat be 10 százalék alatti visszaesésről - adta hírül a Menedzsment Fórum (Mfor) elemzése. A Magyar Terjesztés-Ellenőrző Szövetség (MATESZ) legfrissebb, harmadik negyedévre vonatkozó statisztikája szerint fokozódik az értékesített példányszámok csökkenése.
A szocialista párt szerint a Fidesz-KDNP pártszövetség a választási eljárásról szóló törvény tervezett elfogadásával a demokratikus választási rendszer teljes felszámolására tör.
Kimondta a bíróság Zagyva György Gyula bűnösségét a Hetek című lap újságíróit ért, a Magyar Szigeten történt támadás miatt. A jobbikos országgyűlési képviselőt egy évre próbára bocsátották, míg a másodrendű vádlott megrovást kapott. Mindketten fellebbeznek az ítélet ellen.
A modellfrissítésen átesett Mazda MX-5 az eddigieknél is élvezetesebben vezethető. A világ legkeresettebb roadsterének legújabb kiadása nem csak közvetlenebb gyorsítókészséget és fékteljesítményt kínál, de agresszívabb orrkialakítással, valamint fokozott gyalogosvédelemmel is rendelkezik.
Miskolcon több mint hatvan önkormányzati szigorítás lépett életbe, amelyek azt célozzák, hogy "egyes lakóközösségek, lakótelepek ne úgy nézzenek ki, mint egy disznóól". Az InfoRádió kérdésére az önkormányzat szóvivője elmondta: sok kérés érkezett a lakosság részéről. A kifogásolt cselekmények sorában van a koszos szőnyegek, illetve rongyok 10. emeletről való kirázása.
Iskolaigazgatóktól kormányzati tisztviselőkig összesen nyolc embert büntettek meg Kínában amiatt, hogy a napokban öt, 10 év körüli gyerek megfulladt egy szeméttároló konténerben - adta hírül a kínai média kedden.
Megvonta Franciaország - Németország után a második legnagyobb euróövezeti gazdaság - kormánykötvény-kötelezettségeinek lehetséges legjobb, "Aaa" besorolását a Moody's Investors Service, egyebek mellett azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a francia gazdaság növekedési kilátásait számos szerkezeti probléma gyengíti, és emiatt egyre nehezebben megjósolható, hogy Franciaország mennyire…
Átmenetileg megakadt a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Egyesület bejegyzése, miután hiánypótlásra visszaküldték a szervezet bejegyzési kérelmét - írta keddi számában a Népszabadság.
Barack Obama amerikai elnök hétfőn a Gázai-övezetben kialakult konfliktus miatt ismét felhívta Benjámin Netajahu izraeli miniszterelnököt és Mohamed Murszi egyiptomi államfőt. Obama arra szólított fel, hogy a Hamasz haladéktalanul állítsa le Izrael rakétázását, Hillary Clinton külügyminiszter pedig szerdán Izraelbe látogat. Kedden Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is Izraelbe látogatott, ahol egész nap…
Összesen 200 mobil víztisztító és arzénmentesítő berendezést létesít 2013. június 30-áig a honvédség országszerte. A víztisztítókra egy Európai Uniós szabály miatt van szükség. Hende Csaba elmondása szerint a honvédség által kidolgozott berendezés magyar szabadalom alapján készült, és egyedülálló a világon. A 200 víztisztító 1,5 millió ember ivóvízellátását biztosítja majd.