Az állampolgárok élete és biztonsága forog veszélyben, miután a kormány az államosítás eszközeivel gyakorlatilag felszámolja a tűzoltóságot – véli az MSZP frakcióvezető-helyettese. Harangozó Tamás az ATV Start-ban elmondta, az állomány az átszervezések miatt végső elkeseredettségében a rezidensekhez hasonlóan tömeges felmondást helyezett kilátásba, amennyiben az átalakítások kapcsán nem lesznek…
Büntetőfeljelentést tettek a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda úti gyártóbázisa előtt demonstrálók a hétfői események miatt, s most már a helyszínre kihívott rendőrök intézkedésének elmaradása miatt is panaszt fognak tenni - mondta Nagy Navarro Balázs, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) alelnöke keddi sajtótájékoztatóján.
A televízióban előbb bemondták, hogy őrizetbe vették a BKV egykori kommunikációs osztályvezetőjét, minthogy az erről szóló jegyzőkönyvet aláírta volna - derült ki a BKV-per tárgyalásán. Zelenák Tibor elmondta: kérte a nyomozókat, hadd hívja fel a feleségét, hogy ne az esti híradóból kelljen értesülnie a lefogásáról. A rendőr erre azt felelte: "nyugodjon meg, az őrizetbe vétele már a 4 órás…
Országjárásba kezdtek a Fidesz politikusai. December 20-áig 175 települést keresnek fel, és tartanak ott politikai helyzetértékelést - közölte Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter november 28-án Berlinben találkozik Wolfgang Schäuble német szövetségi pénzügyminiszterrel - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Sajtóosztálya az MTI-t kedden.
Az eredeti tervekkel ellentétben nem jövő január 1-jén, hanem csak a 2014-es helyhatósági választás után módosulnak az önkormányzati tisztségviselők javadalmazásának szabályai - mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Kósa Lajos, aki úgy érvelt, nem szeretnék, ha az érintettek díjazása akkor változna, amikor az országban egyébként "nem nagyon változnak" a fizetések.
Csúcsot dönthet idén az orvosok elvándorlása. Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal adatai szerint míg tavaly összesen 1900-an jelezték, hogy külföldön vállalnának munkát, idén szeptemberig már több mint 1600 egészségügyi dolgozó döntött így. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint ütemezett, kiszámítható és jogszabályban garantált béremelés-sorozattal lehetne megakadályozni a…
Szólás és véleményszabadság van, ezért teljesen természetes, ha egy párton belül működő áramlatok szerveződnek. A meghozott kongresszusi döntésekhez viszont mindenkinek tartania kell magát a nyilvánosság előtt - reagált az MTI-nek Schiffer András arra a hírre, hogy 11 LMP-s politikus hétfőn egy önálló platformot hozott létre Párbeszéd Magyarországért néven.
Büntetőfeljelentést tesz, és több mint fél tucat eljárást indít a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Kunigunda úti gyártóbázisa előtt hétfőn és kedden történtek miatt - tájékoztatta közleményében a szervezet sajtóirodája az MTI-t.
Párbeszéd Magyarországért néven új platform létrehozását kezdeményezte az LMP-n belül az ellenzéki párt nyolc parlamenti és három fővárosi képviselője, köztük a frakcióvezetői posztról frissen lemondott Jávor Benedek hétfőn - derül ki egy az MTI birtokába került dokumentumból. A kezdeményezés aláírói tovább akarják folytatni a párbeszédet az "Orbán-rendszer leváltásában érdekelt szereplőkkel",…
Egy hónappal a Kapuvári Hús Zrt. után elbocsátja dolgozóit az üzemet működtető másik társaság, a Kapuvári Bacon Kft. is - erősítette meg az MTI értesülését kedden Pászli Tibor szakszervezeti vezető.
Magyarország számára elfogadhatatlan lenne, ha csökkenne az agrártámogatásokra fordítható összeg az Európai Unió következő hétéves költségvetési keretében (MFF) - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek kedden Berlinben.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szervezésében 47 tagú üzletember-delegáció tárgyal Szaúd-Arábiában november 17-21. között a két ország közötti gazdasági kapcsolatok elősegítésére.
Áder János államfő azt kéri Mesterházy Attilától, az MSZP elnökétől, hogy ha a szocialista frakciónak megalapozott aggályai lesznek a választási eljárási törvény végső szövege miatt, küldje el neki észrevételeit. A köztársasági elnök e felhívását a többi ellenzéki képviselőcsoporthoz is eljuttatja. Mesterházy Attilának írt válaszlevelében Áder János arra is kitért: ha kétség támad benne bármely…
Fokozott élelmiszerbiztonsági ellenőrzésnek vetik alá a Törökországból érkező gyümölcsszállítmányokat Romániában, miután 120 tonna török importból származó grépfrútnál (citrancsnál) fedeztek fel a megengedett értéket meghaladó növényvédőszer-koncentrációt - közölte kedden Daniel Constantin román mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter.
Harmincegy bekamerázott budapesti aluljáróból húszban ismét feltűntek a hajléktalanok, emellett újra megjelentek az illegális árusok - jelentették be a Fővárosi Közgyűlés bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottságának keddi ülésén.
Egy hónappal a Kapuvári Hús Zrt. után elbocsátja dolgozóit az üzemet működtető másik társaság, a Kapuvári Bacon Kft. is - erősítette meg az MTI értesülését kedden Pászli Tibor szakszervezeti vezető.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője sajnálattal veszi tudomásul, hogy az államfő nem ad lehetőséget kettőjük személyes találkozójára. Mesterházy Attila eljuttatja a szocialisták aggályait Áder Jánoshoz a választási eljárási törvényjavaslatról.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője sajnálattal veszi tudomásul, hogy az államfő nem ad lehetőséget kettőjük személyes találkozójára. Mesterházy Attila eljuttatja a szocialisták aggályait Áder Jánoshoz a választási eljárási törvényjavaslatról.
A nagy tudományegyetemek rektorai közösen kifogásolták a Tudástárs Kft. által készített felsőoktatási rangsor egyik táblázatát - derült ki az Index összeállításából. Az intézmények vezetői szerint a táblázat félreérthető adatokon alapul.
A Párbeszéd Magyarországért Platform létrehozása nem jelent párt vagy frakciószakadást az LMP-ben - mondta az MTI-nek kedden Jávor Benedek. A hétvégén leköszönt frakcióvezető szerint a szerveződés segítségével akarják megtalálni azt az utat, amelyik mentén az LMP is hozzájárul a kormány leváltásához.
Vitát váltott ki az ELTE-n Semjén Zsolt diplomamunkája 1992-ben. Az egyik bírálója elégtelent, a másik jelest adott a dolgozatra, ám végül egy harmadik opponens felkérésével rendezték a kérdést. A hvg.hu úgy tudja, a gondot nem plágiumgyanú, hanem az váltotta ki, hogy a munka - amely sokat merített a teológiára 1991-ben leadott disszertációból - nem illett a szociológia intézet profiljába, illetve…
Döntés születhet a Görögországnak szánt mentőcsomag következő, nyár óta esedékes részletének kifizetéséről, de Athén valószínűleg csak decemberben férhet majd hozzá a pénzhez, míg a görög államadósság csökkentésének módjáról további viták és egyeztetések várhatók az eurózóna pénzügyminisztereinek kedden délután kezdődött tanácskozásán.
A kormány szerint a magyarországi cigányság jövője és felzárkóztatása nemzetstratégiai kérdés - hangzott el a magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei címmel tartott keddi, parlamenti vitanap kormányzati vitaindítójában. A Fidesz vezérszónoka arról beszélt, hogy a cigányságra nem problémaként, hanem lehetőségként tekintenek, az MSZP szerint ugyanakkor éppen a nagyobbik kormánypárt…
Pályakarbantartás miatt a hétvégén megváltozik a 3-as és 28-as villamosok menetrendje, az utasokat pótlóbuszok szállítják majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Gázolás miatt két vasútvonalon, Debrecen és Szeged felé is késésekre kell számítani a vasúti közlekedésben kedd este - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.
Előrelépés történt a pedagógusok foglalkoztatása ügyében a sztrájkbizottság és a kormány keddi tárgyalásán - derült ki a több órán át tartó egyeztetés után. A bérkövetelésekről tovább egyeztetnek jövő szerdán. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke sztrájkra vonatkozó felvetésre úgy válaszolt: kedden komoly előrelépés történt, de még koránt sincsenek azonos hullámhosszon…
A tervek szerint módosulna közösségi közlekedés kedvezményrendszere - jelezte az infrastruktúráért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. Völner Pál hangsúlyozta: méltányosabb rendszert próbálnak kialakítani.
Előrelépés történt a pedagógusok foglalkoztatása ügyében a sztrájkbizottság és a kormány keddi tárgyalásán - derült ki a több órán át tartó egyeztetés után. A bérkövetelésekről tovább egyeztetnek jövő szerdán.
Előrelépés történt a pedagógusok foglalkoztatása ügyében a sztrájkbizottság és a kormány keddi tárgyalásán - derült ki a több órán át tartó egyeztetés után. A bérkövetelésekről tovább egyeztetnek jövő szerdán.
Pusztaottlakának a közmunkaprogrammal kapcsolatos bankszámlakivonatokat is ki kell adnia Szél Bernadett (LMP) országgyűlési képviselőnek - így határozott másodfokon a Gyulai Törvényszék kedden.
Január 1-jétől adót kell fizetni a közművezetékek után. Nemzetstratégiai kérdésnek tartja a kormány a cigányság jövőjét és felzárkóztatását. Visszautasítja a horvát bíróságon elhangzott korrupciós vádakat a Mol.
A sűrű köd miatt több gép nem tudott leszállni a Liszt Ferenc-repülőtéren, az érkező járatok többsége Bécsben landolt - derül ki a Flightradar24.net online radarképéből.
A sűrű köd miatt több gép nem tudott leszállni a Liszt Ferenc-repülőtéren, az érkező járatok többsége Bécsben landolt - derül ki a Flightradar24.net online radarképéből.
Több, mint 44 millió forintba került Orbán Viktor legújabb állampolgári "körlevele", melyben a legutóbbi - önmagában 850 millió forintot felemésztő és plusz 308 millióért reklámozott - nemzeti konzultáció eredményeiről ad tájékoztatást. A mintegy 700 ezer válasz alapján összeállított, távolról sem reprezentatív "közvélemény-kutatás" mindenben a kormány politikáját látszik alátámasztani, amit…
Főváros-szerte tele van a BKV-buszok hátoldala azokkal a plakátokkal, melyek - a Fidesz és a jobboldali sajtó kedvenc kommunikációs kliséit közvetítve - a Gyurcsány-, és a Bajnai-kormány tevékenységét bírálják, sőt, a két egykori kormányfő ellen hangolnak. A hirdetésen Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon látható, az alábbi felirat mellett: "Együtt tették tönkre az országot".
Várhatóan élni fog alkotmányos jogköreivel a köztársasági elnök, és előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól (Ab) a választási eljárási törvényről. Ezt erősíti legalábbis az a válasz, amelyet az államfő küldött Mesterházy Attila megkeresésére.
Eljöhet még az idő, amikor a 7-es cikkelyt, vagyis a szavazati jog felfüggesztését kell alkalmazni Magyarországgal szemben, de nem szabad könnyelműen alkalmazni ezt a „demokratikus atombombát – jelentette ki az ATV Rendkívüli Interjújában az Európai Parlament szocialista frakcióvezetője. Hannes Swoboda bírálta az új magyar választási rendszert, és bizakodva tekint a Bajnai-féle ellenzéki…
Nem emelik az egy tanárra jutó átlagos óraszámot, így elkerülhető lesz a tömeges pedagógus-elbocsátás - legalábbis ígéretei szerint erre tesz javaslatot a kormánynak Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, aki tegnap ismét tárgyalt az oktatási szakszervezetek sztrájkbizottságával. A pedagógusbérek ügyében azonban továbbra sem enged a kormány, így az egyeztetések a jövő héten folytatódnak. Eközben…
Rákoppintott a kormány orrára a Nemzetközi Vöröskereszt, ezért vonták vissza a magyar humanitárius szervezet átalakítását célzó tervezetet, amelynek elfogadásával megszerezték volna a Magyar Vöröskereszt vagyonát.
Nem tett indítványt az ügyészség a júliusban Pécsett meggyilkolt rendőrpszichológus, Bándy Kata feltételezett gyilkosa előzetes letartóztatásának meghosszabbítására, hanem helyette P. László egy korábbi, vagyon elleni bűncselekmény ügyében született 1 év 4 hónapos börtönbüntetés leülését kezdi meg - értesült lapunk.
Fehér lufikat engedtek a magasba tegnap a Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) békés tiltakozó akcióján a fővárosban, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája előtt. A figyelemfelhívó demonstrációt a magyar orvosok is délben rendezték meg, egy időben a többi visegrádi ország orvos-szakszervezeteinek demonstrációjával. A cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák szervezetek bérköveteléseik…
Az MSZP elnöke már a párt tavaszi kongresszusán arról beszélt a 2006 őszi eseményekkel kapcsolatban, hogy amit 2006 októberében Budapest utcáin műveltek a szélsőségesek, felkészületlenül érte az országot; a polgárokat, a politikát és a rendőrséget is.
Csak azután ellenőrizheti a bankokat a pénzügyi felügyelet, ha már kihirdették a tranzakciós illetékről szóló törvényt. A parlament tegnap fogadta el a jövő évi adócsomagot, ebben szerepel, hogy a tranzakciós illeték 2 ezrelék lesz átutalásoknál, és 3 ezrelék készpénzfelvételnél. Szakértők szerint a bankok áthárítják majd az adót, és erre utaló jelek már vannak is.