2012. november 22. csütörtök

nov. 22
6:54
További kommunikációs tervei vannak a Miniszterelnökségnek (Infostart)
Két részből álló közbeszerzési eljárást tervez a Miniszterelnökség a 2013-2014. évi kommunikációs feladataival összefüggésben: az egyik, a szervezet kreatív feladatainak ellátásához kapcsolódó beszerzésre nettó 150 millió forint, a másik, médiavásárlásról szólóra nettó 550 millió forint áll rendelkezésre, a keretösszegtől mindkettő esetében plusz 90 százalék erejéig lehet eltérni.
nov. 22
7:24
"500 milliárd forint hiányzik" - Orbánék cáfolnak (ATV)
Még véget sem ért az egészségügyi konferencia, amikor a volt megbízottjuk nyitó előadásban elhangzott mondatait közleményben cáfolta az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kormányszóvivői Iroda. Az első előadó, Bodrogi József, a Semmelweis Terv végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszteri biztosként kapott meghívást a tanácskozásra. Azt mondta, hogy meg kellene oldani, hogy a nyugdíjasok…
nov. 22
7:30
Folyamatosan emelkedik a császármetszések száma - lapszemle (Infostart)
Kehi-feljelentés kommunikációs pénzek miatt - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság arról ír, hogy folyamatosan emelkedik a császármetszések száma Magyarországon.
nov. 22
7:42
A tűzszünet után is lőtték Izraelt Gázából, zárva maradnak az iskolák (ATV)
Szerda este sikerült tető alá hozni Izrael, valamint a palesztin frakciók között a tűzszünetet. Egy hét alatt több mint 1400 palesztin rakétát lőttek Izrael déli városaira, Jeruzsálem pedig mintegy 1500 bevetést hajtott végre az övezetben. A tűzszünet megkötése után mintegy 20 rakétát lőttek még ki Izraelre a Gázai-övezetből, a hatóságok pedig úgy döntöttek, zárva maradnak az iskolák…
nov. 22
7:44
Pokolgépes merénylet egy felvonuláson: 23 áldozat (ATV)
Legkevesebb 23 ember életét vesztette szerdán Pakisztánban, miután öngyilkos merénylő pokolgépet robbantott egy síita felvonuláson.
nov. 22
7:46
700 millióból vannak további kommunikációs tervei a Miniszterelnökségnek (ATV)
Két részből álló közbeszerzési eljárást tervez a Miniszterelnökség a 2013-2014. évi kommunikációs feladataival összefüggésben: az egyik, a szervezet kreatív feladatainak ellátásához kapcsolódó beszerzésre nettó 150 millió forint, a másik, médiavásárlásról szólóra nettó 550 millió forint áll rendelkezésre, a keretösszegtől mindkettő esetében plusz kilencven százalék erejéig lehet eltérni.
nov. 22
7:48
Lemondott képviselői mandátumáról az ifjabb Jesse Jackson (ATV)
Lemondott képviselői mandátumáról szerdán Jesse Jackson újraválasztott amerikai demokrata párti képviselő, akinek életét az elmúlt hónapokban egészségügyi problémák mellett két ellene indított vizsgálat is megkeserítette.
nov. 22
8:00
BL: továbbjutott a Dortmund, a Real, az Arsenal és a PSG is (ATV)
Az úgynevezett halálcsoportban a Borussia Dortmund és a Real Madrid is bebiztosította helyét a legjobb tizenhat között a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek utolsó előtti fordulójában.
nov. 22
8:02
Magyarország bukhat a legnagyobbat? Íme a részletek (ATV)
A ma kezdődő uniós csúcson a szűkebb pénzügyi keret egyes költségvetési fejezetek közötti újraelosztása lehet az egyik fő vitatéma. A javaslatok szerint 2014-2020 között a most érvényes költségvetéshez képest 20-30 százalékkal kevesebb kohéziós forrás jutna Magyarországnak. Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter szerint hazánknak "feltétlenül" javítania kell "jelenlegi…
nov. 22
8:04
278 forint körül az euró (ATV)
Erősödött a forint csütörtökön délelőtt a főbb devizákkal szemben, az euró árfolyama 280 forint alá csökkent.
nov. 22
8:36
„Kiváló, jól előkészített javaslat” Szokatlan egyetértés a Házban (ATV)
Szerda estig lehetett módosítókat benyújtani az új Polgári törvénykönyvhöz (Ptk). Szokatlan egyetértés van abban a parlamentben, hogy az új Ptk szakmailag kiváló, jól előkészített javaslat. A kormány nevében vitát záró államtitkár azt mondta: aki vitatkozott a szöveg egyik vagy másik pontjával, az nem is annyira a kormányzattal, hanem a szakértői bizottsággal vitázott, talán ezért is fordult elő,…
nov. 22
8:42
Ki lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje? (Infostart)
Jövő év közepére derülhet ki, hogy ki lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje - mondta Kiss Péter az InfoRádió Aréna című műsorában.
nov. 22
8:48
Nincs pardon: Matolcsy Európa legrosszabbja pénzügypolitikában (Alternatív Energia)
Két európai nagyhatalom pénzügyminiszterével repül kötelékben Matolcsy György - a dolog egyetlen szépséghibája, hogy spanyol és francia kollégája az Unió két legcsapnivalóbb minisztere, náluk csak Orbán Viktor jobbkeze van lejjebb.
nov. 22
9:00
Martonyi: Nincs lehetőség részleges megállapodásra (Infostart)
Nincs lehetőség részleges megállapodásra az Európai Tanács csütörtökön kezdődő ülésén, amelyen az Európai Unió 2014 és 2021 közötti költségvetéséről tárgyalnak a tagállamok kormányfői - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel. A tárcavezető szerint amíg a tagállamok vezetői nem állapodnak meg minden kérdésben, addig nincs megegyezés.
nov. 22
9:12
Martonyi az EU-csúcsról: nincs lehetőség részleges megállapodásra (ATV)
Nincs lehetőség részleges megállapodásra az Európai Tanács csütörtökön kezdődő ülésén, amelyen az Európai Unió 2014 és 2021 közötti költségvetéséről tárgyalnak a tagállamok kormányfői - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel. A tárcavezető szerint amíg a tagállamok vezetői nem állapodnak meg minden kérdésben, addig nincs megegyezés.
nov. 22
9:14
Karzai felszólította Amerikát, adja át az afgán rabokat (ATV)
Az érvényes megállapodások ellenére az amerikai erők fogságában lévő több tucatnyi fogoly szabadon engedésére és átadására szólított fel szerdán az afgán elnök.
nov. 22
9:24
Újabb 700 millió kommunikációra (Alternatív Energia)
Két részből álló közbeszerzési eljárást tervez a Miniszterelnökség a 2013-2014. évi kommunikációs feladataival összefüggésben: az egyik, a szervezet kreatív feladatainak ellátásához kapcsolódó beszerzésre nettó 150 millió forint, a másik, médiavásárlásról szólóra nettó 550 millió forint áll rendelkezésre, a keretösszegtől mindkettő esetében plusz 90 százalék erejéig lehet eltérni.
nov. 22
9:30
Kaltenbach: az LMP támogatóinak többsége együttműködne Bajnaiékkal (ATV)
Az LMP-n belül létrejött platform azt szeretné, ha egy olyan többség jönne létre a pártban, amely arra szavaz, hogy felülvizsgálják a korábbi döntést, mely szerint nem tárgyalnak az Együtt 2014-gyel –mondta Kaltenbach Jenő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 22
9:48
Szijjártó: senkitől nem hallottam még Matolcsy "piros pöttyös" kijelentéséről (ATV)
Szijjártó Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hallott először Matolcsy György „piros pöttyös” kijelentéséről. A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára arról is beszélt, hogy a magyar gazdaság versenyképes.
nov. 22
9:50
Ceglédi: Matolcsy a gazdasági élet Zámbó Krisztiánja (ATV)
Nem érti a hisztit – mondta Ceglédi Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az LMP-n belül kialakult belső vitával kapcsolatban, mert véleménye szerint a választási együttműködés kialakítására még elegendő idő áll a rendelkezésre.
nov. 22
9:52
200 ezren várnak Malév-jegyük visszatérítésére (ATV)
A Malév-csőd előtt vásárolt repülőjegyek árát egy korábbi szerződés szerint a Nemzeti Légiközlekedési Szövetségnek kellene kifizetni, de ők addig nem fizetnek, amíg nem lesz az ügyben bírósági ítélet.
nov. 22
10:06
Józsa: Orbán úgy viselkedik, mint egy részeg huszár (ATV)
Orbán Viktor úgy viselkedik, mint „egy részeg huszár”, aki össze-vissza vagdalkozik és közben alánk vág, mondta Józsa István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A szocialista frakcióvezető-helyettes szerint egyre rosszabb állapotban van az ország.
nov. 22
10:42
Matolcsy utolsó lett Európa pénzügyminiszterei között (ATV)
A Financial Times brit gazdasági napilap hetedik éve szedte ranglistába Európa 19 legnagyobb gazdaságának vezetőit.
nov. 22
10:44
Lövöldözés Zólyomban: lelőtték egy cég három tulajdonosát (ATV)
Agyonlőtte volt vállalatának három vezetőjét csütörtökön Zólyomban a cég elbocsátott ügyvezető igazgatója.
nov. 22
11:18
Bod Péter Ákos: lefojtott állapotba került a magyar gazdaság (ATV)
A magyar gazdaság lefojtott állapotba került az elmúlt években, a folyamat jelenleg is tart, amelynek egyik alapvető oka és következménye a vállalati hitelállomány és a beruházások csökkenése - mondta Bod Péter Ákos, a Budapest Corvinus Egyetem (BCE) professzora csütörtökön egy Budapesten a Világgazdaság által rendezett konferencián.
nov. 22
11:36
Több millió pszichés beteg: a Nyírő venné át az OPNI szerepét (ATV)
Szorongás, depresszió, függőség: Magyarországon fontos szerepet töltött be mind betegellátási, mind kutatási szempontból az egykor 840 ággyal működő Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, melyet 2007-ben zártak be. Hiánypótlásként a Nyírő Gyula Kórház most pszichiátriai és addiktológiai központtal egészül ki. Többen előrelépésként értékelik az intézkedést, mások azonban a…
nov. 22
11:42
Több mint 15,5 milliárdos fejlesztés két szabolcsi kórházban (Infostart)
Több mint 15,5 milliárd forint értékű, európai uniós támogatással megvalósuló fejlesztés fejeződik be jövőre két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórházban - közölték az érintett nyíregyházi és fehérgyarmati gyógyintézetek vezetői csütörtökön a nyírségi megyeszékhelyen.
nov. 22
11:54
Oszkó szerint jövőre is recesszióban marad az ország (ATV)
A bruttó hazai termék (GDP) jövőre 0,2 százalékkal, a háztartások változatlan áron számított fogyasztása pedig 1,1 százalékkal esik vissza, ugyanakkor az export 4,4 százalékkal, a vállalati beruházások pedig 1,4 százalékkal nőhetnek - mondta Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány budapesti sajtótájékoztatóján.
nov. 22
12:18
Tarlós: Az önkormányzatok is részesülhetnek a közműadóból (Infostart)
A főpolgármester alaptalannak tartja azt a következtetést, hogy az önkormányzatok nem részesülnének a közműadóból.
nov. 22
12:20
Ünnepek között is lesz lehetőség a felsőoktatási intézményekben vizsgázni (Infostart)
Ünnepek között is vizsgázhatnak a felsőoktatási intézmények hallgatói: a Magyar Rektori Konferencia (MRK) ígéretet tett az oktatási államtitkárságnak, hogy minden felsőoktatási intézményben gondoskodik egy épület vagy épületszárny fűtéséről.
nov. 22
12:24
Adóztatnák a nyugdíjat? (Alternatív Energia)
Noha alig több mint egy hónap van csak hátra az évből, továbbra sem tudni, mekkora lesz januártól a nyugdíjemelés. Korábban, a szocialista kormányok idején novemberre már ismert volt, hogy mennyivel növelik az idősek ellátását. Korózs Lajos szocialista szakpolitikus szerint a nyugdíjemelésnek minimum 5 százalékosnak kell lennie. Közben a kormányon belül konfliktus alakult ki, mert egy nemrég…
nov. 22
12:36
Kövér: Új típusú kihívásokkal kell szembenézni (Infostart)
A NATO-nak új típusú biztonsági kihívásokkal kell szembenéznie, amelyeket a tagállamok egyre karcsúsodó védelmi költségvetése mellett kell kezelnie - mondta az Országgyűlés elnöke egy csütörtöki budapesti nemzetközi konferencián.
nov. 22
12:42
Nem lesz idén költségvetés? (Alternatív Energia)
Rendkívüli ülést tarthat január elején az Országgyűlés. Forrásaink szerint a kormánypártok nem bíznak abban, hogy ebben az évben el tudják fogadni a számukra fontos jogszabályokat, ezért előfordulhat, hogy a téli szünetben is dolgozni fog a törvénygyár. Értesülésünk szerint az is felmerült, hogy a 2013-as költségvetést is csak januárban fogadják el, mert bár a kormány már nyár elején áterőltette…
nov. 22
12:48
Felszólították Ádert: Íme, ezt tervezik Gyurcsányék (ATV)
Amennyiben Áder János nem küldi az Alkotmánybíróság elé előzetes normakontrollra a választási eljárási törvényt, a DK a Sándor Palota elé vonul.
nov. 22
12:50
Sztrájkra készülődnek a mozdonyvezetők (ATV)
Sztrájkbizottságot alakított a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ), miután a kollektív munkaügyi vitára tett kezdeményezését elutasította a MÁV-TRAKCIÓ Zrt.
nov. 22
13:00
Felhős, párás idő kevés csapadékkal (Alternatív Energia)
Az ország nagy részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, legfeljebb kis területen süt ki rövid időre a Nap. Jelentős mennyiségű csapadék nem lesz, azonban helyenként előfordulhat kisebb eső vagy szitálás, illetve tartósan megmaradó köd. Gyenge keleti, délkeleti irányú szélre számíthatunk. A legmagasabb hőmérséklet 8 és 11 fok között várható, ennél kicsit hűvösebb idő a tartósan ködös…
nov. 22
13:02
Nyugdíjügy: adóztatnak vagy nem? (Alternatív Energia)
Bármit mond a kormány a nyugdíjak megadóztatásának elvetéséről, nehéz hinni nekik. Hiába cáfolják az (egy hete már nem hivatalos) kormánytag elszólását a nyugdíjak csökkentéséről, fenntartással kell kezeljük - írja közleményében Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja.
nov. 22
13:06
Mourinho nem aggódik a második hely miatt (ATV)
Nem aggódik José Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője, hogy együttese csak csoportmásodikként jutott tovább a Bajnokok Ligájában.
nov. 22
13:24
Orbán Frankfurtban: véget ért a jóléti államok időszaka (ATV)
A miniszterelnök szerint világosan látszik, hogy az európai történelem egy szakasza lezárult, a welfare state-ek, azaz a jóléti államok időszaka véget ért. Orbán Viktor ezt csütörtökön mondta Frankfurtban, ahol előadást tartott a Sberbank pénzügyi konferenciáján.
nov. 22
13:30
Orbán: A válságból csak munkával lehet kijutni (Infostart)
A miniszterelnök szerint világosan látszik, hogy az európai történelem egy szakasza lezárult, a welfare state-ek, azaz a jóléti államok időszaka véget ért. Orbán Viktor ezt csütörtökön mondta Frankfurtban, ahol előadást tartott a Sberbank pénzügyi konferenciáján. A kormányfő egy spanyol lapnak is adott interjút.
nov. 22
13:42
Kuncze együttműködne Bajnaiékkal a választáson (ATV)
Fontos az együttműködés, és az is fontos, hogy ezt az együttműködést egy választáson a szabadelvűek is támogassák – ezt Kuncze Gábor, a Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke mondta az ATV Start című műsorában.
nov. 22
13:54
Orbán: "én akkor érzem jól magam, ha úgy viselkedhetek, ahogy most" (Alternatív Energia)
A keresztény örökség és a család fontosságát hangsúlyozta, s beszélt Magyarország gazdasági problémáiról is Orbán Viktor egy spanyol lapnak adott interjújában.
nov. 22
14:36
Kislánya szeme láttára: hátulról lőtték agyon a rendőrnőt (ATV)
Lemondott szerdán a Sao Paulo-i rendőrfőnök, miután hétfő hajnalban tizenhárom embert, szerda reggelig pedig további tíz személyt gyilkoltak meg Brazília legnagyobb városában a megnövekedett utcai erőszaknak köszönhetően. Csak az utóbbi hónapban több mint háromszázan vesztették életüket.
nov. 22
15:12
Magyarország gazdasági problémáiról beszélt Orbán egy spanyol lapnak (ATV)
A keresztény örökség és a család fontosságát hangsúlyozta, s beszélt Magyarország gazdasági problémáiról is Orbán Viktor egy spanyol lapnak adott interjújában.
nov. 22
15:24
MSZP: Milliós fideszes mutyi Lőrincen (Alternatív Energia)
Az MSZP XVIII. kerületi frakciója fegyelmi eljárást kezdeményez Lévai István Zoltán fideszes alpolgármester és Teitler Péter jegyző ellen. A szocialista párt frakciója gyanítja, hogy szándékosan vezették félre a képviselő-testületet, amikor egy cég javára - amelyről a képviselők azt hitték, önkormányzati tulajdonú - 8 millió forintos támogatást szavaztattak meg. A MSZP ugyanakkor azt sejti,…
nov. 22
15:48
A módosított éves előirányzat 114 százalékán áll a hiány (ATV)
Az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének hiánya októberben 112,3 milliárd forint volt; az első tízhavi hiány 658,1 milliárd forintot tett ki, ez a módosított éves előirányzat 114,2 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a kormany.hu portálon.
nov. 22
15:54
Vizsgálják a UPC szerződésmódosításait (Infostart)
Személyes egyeztetést kezdeményezett a UPC tájékoztató levelével összefüggésben a média- és hírközlési biztos.
nov. 22
16:06
Izrael mellett tüntettek - a helyszínről előállították Novák Elődöt (ATV)
Magyarországi vallási- és civil szervezetek tartottak szimpátiatüntetést Izrael mellett Budapesten. A zsidó állam budapesti nagykövetségénél megjelent kétezres, magyar és izraeli zászlókat lengető tömeg előtt beszédet tartott Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete, Ungvári Tamás, az Együtt Jeruzsálemért Alapítvány vezetője, valamint Pajor Tamás költő-zeneszerző. Az eseményen megjelent Novák Előd,…
nov. 22
16:18
Önkormányzatok - A kormány egyeztetést kezdett az adósságátvállalásról (Alternatív Energia)
A kormány képviselői, Tállai András önkormányzati államtitkár vezetésével, az önkormányzatok adósságkiváltásának szakmai részleteiről és a jövő évi költségvetés önkormányzati kérdéseiről tárgyaltak az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsával a Belügyminisztériumban.
nov. 22
16:20
MSZP: a kormány vonja vissza a Kehiről szóló törvényjavaslatot! (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a kormánynak vissza kellene vonnia a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi) érintő törvényjavaslatát, mert az szinte korlátlan ellenőrzési jogkörrel ruházza fel a szervezetet - mondta Burány Sándor szocialista országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Keresés