Horváth Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tagja lett az új, Semmelweis Terv végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszteri biztos.
Megalakult a Közfoglalkoztatási Jogviszonyban Állók Független Szakszervezete (Köfüsz) pénteken Hajdúböszörményben, az érdekképviselet célja a közmunkások munkakörülményeinek átfogó javítása - közölte az új munkavállalói szervezet az MTI-vel.
Törvényt, paragrafus kibogozni embert próbáló feladat, és ez nincs másként a választási eljárásról szóló törvény esetében sem. Mi legalábbis nehezen tudjuk értelmezni. És Ön?
Nem jött létre a megállapodás az Európai Unió állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozóján az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről, és ez előnyösebb Magyarországnak, mintha elfogadták volna az Európai Tanács (ET) elnökének javaslatát - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a tárgyalások végeztével pénteken. A kormányfő hozzátette: jó reményekkel várja a tárgyalások…
A Belügyminisztérium az elmúlt két évben a közfoglalkoztatás megszervezése, a rendőrség létszámának növelése, a katasztrófavédelem országos hálózatának kiépítése, valamint az új állampolgárok ügyeinek intézése területén eredményes munkát végzett - közölte Pintér Sándor belügyminiszter pénteken Kecskeméten.
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken az MTI-vel.
Mégsem mentesülnének a közművezetékek után fizetendő adó alól a földgáz-szállítási és a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító tulajdonában álló vezetékek a kormány erre vonatkozó törvénymódosító javaslata szerint.
Értékeik fokozott védelmére kéri a vásárlókat az év végi ünnepeket megelőző időszakra jellemző zseblopások és autófeltörések miatt az Országos Rendőr-főkapitányság.
A Fidesz azt kezdeményezi, hogy a 2014-es önkormányzati választásig ne kelljen választaniuk önkormányzati tisztségük és országgyűlési mandátumuk között a mindkettőt betöltő politikusoknak.
Egy, a rendőrök által megvert fiú miatt tört ki botrány a hatvani rendőrség előtt, tudta meg az Index a TASZ ügyvédjétől. Az eset a portál információi szerint sorozatos rendőrattakokba torkollt, amelyek során nőket, gyerekeket és idős embereket vertek meg a rendőrök. Állítólag olyanok is a rendőri brutalitás áldozatául estek, akik nem is tudtak az ügyről.
A Standard and Poor's újabb leminősítéséről a volt uniós biztos elmondta: az a legolcsóbb reakció, amikor nem arra reagálnak, amit mondanak, hanem, hogy ki mondja.
Nem jött létre megállapodás Brüsszelben a 2014 és 2020 közötti uniós keretköltségvetésről. Leminősítette Magyarországot a Standard and Poor's. Nem tudott új frakcióvezetőt választani az LMP képviselőcsoportja. A nap legfontosabb hírei november 23-án.
Könnygázt is bevetett az egyiptomi rendőrség pénteken a kairói Tahrír téren összegyűlt több tízezer tüntető ellen, akik Mohamed Murszi elnök lemondását követelték, és összecsaptak az államfő híveivel.
Egy másik autóval ütközött, majd egy zöldségüzletbe csapódott egy autó péntek este a XV. kerületben - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI-vel.
Eredménytelenül ért véget a következő hétéves költségvetésről szóló uniós csúcstalálkozó Brüsszelben, így jövő év elején ismét tárgyalóasztalhoz ülnek az EU állam- és kormányfői. Bár Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke csütörtök este új, átdolgozott kompromisszumos javaslatot terjesztett elő, az álláspontok a folytató tanácskozáson mit sem közeledtek egymáshoz.
Nem old fel minden ellentmondást, sőt, inkább újabb zavarokat hoz létre a kormánypárt által a választási eljárási törvénytervezethez benyújtott egységes javaslat. Ezért hétfőn, még a zárószavazás előtt várhatóan tovább kell módosítani a jogszabályt, méghozzá lényeges pontokon. Az értelmezhetetlen és inkoherens rendelkezések akár a választás lebonyolítását is veszélyeztethetik
Nem fogja javasolni a kormánynak a pedagógusok sztrájkbizottságával tárgyaló Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, hogy úgy módosítsák a köznevelési törvényt, miszerint heti 22 órával számolják ki az intézményenkénti finanszírozott pedagógus-álláshelyek számát.
Több, mint húsz éve gyűröm az ipart, de én még ilyen pökhendiséggel, lenézéssel nem találkoztam - mondta lapunknak Lázár András, miután a napokban az újabb, 250 dolgozót érintő csoportos létszámleépítés miatt találkozott a közmédia vezetővel. Pontosabban csak a "harmadik sorban álló főnökökkel" - tette hozzá az Egyesült Média Szakszervezet elnöke.
Nem bizonyítható, hogy kényszervallatás történt volna a fideszes Czerván György agrárállamtitkár által feljelentett egykori rendőr ellen, ezért az emiatt indult eljárást megszüntette a Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNyÜ).
Nem tudott új frakcióvezetőt választani tegnap az LMP, ezért várhatóan hétfőn folytatják az egyeztetéseket. Az ellenzéki párt képviselői csaknem kilenc órán át zárt ajtók mögött tárgyaltak, végül Schiffer András hat társával kivonult az ülésről. A sikertelen tisztújítás előtt lapunknak többen kijelentették, "kibeszélőshow lesz pénteken", amelyiknek végén akár szakadhat is a frakció.
December elején kezdődik a budapesti Ferenciek tere és a Március 15. tér átépítése, lezárják az Y-aluljárót, az Erzsébet hídon forgalomkorlátozásra kell számítani. Szétbontják a Március 15. tér déli részét, felszámolva a Mátyás pince előtti buszparkolót. Az V. kerületi önkormányzat azt ígéri, 2013 végére befejezik a pesti hídfő átalakítását. Ám kérdés, mennyire tudják tartani a határidőt, mert már…
Róna Péter szerint – aki az LMP-kongresszus nyitóbeszédét mondta – nagy hibát követtek el Bajnaiék, mert az utóbbi napokban szemtelenül erőszakosan akarták bedarálni az LMP-t. A Hetek cikke.
Átragasztották a Bajnai-Gyurcsány összefonódásra utaló plakátot éjszaka Szombathelyen. Az Orbán-kormányt támogató, a békemeneteket is szervező Civil Összefogás plakátjainak szövegére utalva az „Orbán és Simicska tönkreteszi az országot” feliratú plakátot készítettek ismeretlenek. A szombathelyi szocialisták azt mondják, nincs min csodálkozni, mert szerintük egyre több ember veszi észre, hogy az…
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint Magyarországon is "lesz majd egy fájdalmas pont", amikor szembesülnünk kell azzal, hogy családokon belül milyen bűncselekmények történnek.
Nyolcvanegy éves korában elhunyt Larry Hagman, aki a Dallas című amerikai filmsorozatban a fondorlatos és gátlástalan Jockey Ewingot alakítva vált ismertté világszerte.
Bocsánatkérő körútba kezdtek a kormányzó Japán Demokrata Párt (DPJ) korábbi parlamenti képviselői a párt 2009-es kampányígéreteinek be nem tartása miatt, a decemberi előre hozott választásokra készülve - írta szombaton a Jomiuri Simbun című japán napilap.
Legkevesebb 14 halálos áldozata van az észak-kínai Sanhszi tartomány egy éttermében pénteken este történt robbanásnak - jelentette a Hszinhua hírügynökség szombaton.
A hongkongi lakosok fele úgy gondolja, csökkenteni kellene a szárazföldi Kínából érkező bevándorlók számát - idéz egy friss felmérést a South China Morning Post című napilap.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint Magyarországon is "lesz majd egy fájdalmas pont", amikor szembesülnünk kell azzal, hogy családokon belül milyen bűncselekmények történnek.
A Fidesz azt kezdeményezi, hogy a 2014-es önkormányzati választásig ne kelljen választaniuk önkormányzati tisztségük és országgyűlési mandátumuk között a mindkettőt betöltő politikusoknak.
A változások közül az egyik legfontosabb, hogy az eddiginél több sporttevékenység lesz fizethető SZÉP kártyával, például a sporthorgászat, a sportoktatás, illetve lehet majd uszodabérletet vásárolni vagy sportpályát bérelni. Az új szolgáltatások a harmadik, a szabadidő alszámla felhasználási körébe kerültek - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére.
Az állami-civil bank (Webbank) megalapításával kapcsolatos feladatok ellátására november 15-étől jövő év május 15-éig terjedő időtartamra Körtvélyessy László Andrást miniszteri biztossá nevezte ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - az erről szóló utasítás a Hivatalos Értesítőben jelent meg.
Egy ember ellen hivatalos személy elleni erőszak, öt ellen csoportos garázdaság megalapozott gyanúja miatt indult eljárás azok közül, akik csütörtökön a hatvani rendőrkapitányság előtt randalíroztak - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-vel.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban már dolgoznak azon, hogyan alakítsák át az utazási kedvezményeket. Giró-Szász András szerint négy társadalmi csoport kedvezménye biztosan megmarad: a 65 év felettieké, a 6 év alattiaké, és továbbra is olcsóbban utazhatnak a fogyatékkal élők, illetve kísérőik és a diákok. A kedvezmények átalakítását a tárca egybeveti a Széll Kálmán tervvel és a nemzetközi…
A főpolgármester szerint nincs balesetveszély a 3-as metró vonalán. Tarlós István kiemelte, a megoldás az lehet, hogy a BKV a MÁV-tól vásárol síneket. A szakszervezet szerint azonban bármikor kialakulhat balesetveszélyes helyzet. Az utóbbi hetekben többször is elrepedtek a sínek az észak-déli metróvonalon.
A múlt évi győztes elefántcsontparti Yaya Touré, a Manchester City középpályása és honfitársa, a Kínában játszó Didier Drogba neve is felkerült arra a szűkített, ötös listára, amelyről az év labdarúgóját választják meg Afrikában.
Filmforgatás miatt vasárnap délután lezárják a Lánchidat, emiatt a 16-os és a 105-ös autóbuszok az Erzsébet hídon át közlekednek majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Nyíregyházán a szmogriadó tájékoztatási fokozata lépett életbe a szálló por az elmúlt napokban mért magas átlagkoncentrációja miatt - tájékoztatta a városháza sajtófőnöke szombaton az MTI-t.
Az egészségügy egy gazdálkodási, hatékonysági megújulásra képes ágazat, amelybe érdemes befektetni - mondta Szócska Miklós a kisebbik kormánypárt szakbizottságainak szombati budapesti konferenciáján. Az egészségügyi államtitkár arról is beszélt, hogy jövőre várhatóan folytatni tudják majd a béremeléseket.
Az egészségügy egy gazdálkodási, hatékonysági megújulásra képes ágazat, amelybe érdemes befektetni - mondta Szócska Miklós a kisebbik kormánypárt szakbizottságainak szombati budapesti konferenciáján. Az egészségügyi államtitkár arról is beszélt, hogy jövőre várhatóan folytatni tudják majd a béremeléseket.
A Fidesz egy kaszárnya, egy nagyon energikus és mindenre elszánt őrmesterrel az élén. Az ő kaszárnyájában rend van; senkit sem csuknak le, mindenki kap valamit, sőt, aki "megjavul", abból akár még államfő is lehet - vélekedik Paul Lendvai. A magyar származású osztrák újságíró a magyar sajtó színvonalcsökkenése miatt alapított díjat.
Huszonhárom MSZP-s politikus részesült a párt elnöksége által alapított Baloldalért-díjban, az elismeréseket a szocialista párt választmányának szombati ülésén osztották ki.
A szálló por (PM10) magas koncentrációja miatt Putnokon veszélyesnek, öt további településen egészségtelennek minősítette a levegő minőségét az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) szombaton.