2012. november 26. hétfő

nov. 26
16:48
Nem várható változás a társasházak ügyében (Infostart)
A társasházak jogi környezetének átalakítása is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között, a nemzetgazdasági tárca államtitkára azonban nem látott lehetőséget a beavatkozásra.
nov. 26
17:00
"Elrettenésül" szabtak ki letöltendőt a volt kormányfőre (ATV)
A magas rangú közhivatalnokok korrupciós cselekményektől való elrettentését szolgálta az, hogy a román legfelső bíróság június 20-án két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Adrian Nastase volt miniszterelnököt - derült ki a bíróság hétfőn közzétett indoklásából.
nov. 26
17:06
MSZP: Örülünk, hogy nem rontotta el a Fidesz (Alternatív Energia)
Örülünk, hogy a karcagi Kátai-kórház közel másfél milliárdos fejlesztése a Fidesz-kormány elmúlt két és fél éves ámokfutása ellenére is sikerrel járt, hiszen a térség egykori főorvosáról elnevezett, immár XXI. századi színvonalú egészségügyi központ mostantól a Nagykunságban élők betegellátásának biztonságát szolgálja - olvasható az MSZP közleményében.
nov. 26
17:18
Mozgássérültek égtek benn a gyárban - tűzoltók a helyszínen (ATV)
Legalább tizennégy ember égett benn egy mozgássérülteket foglalkoztató németországi gyárban. A BBC szerint az áldozatok mellett sok ember megsebesült a tragédiában.
nov. 26
17:24
Cséfalvay felel az uniós tárgyalásokért (Infostart)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Cséfalvay Zoltánt, a tárca államtitkárát bízta meg azzal, hogy kidolgozza a 2014-től kezdődő hétéves uniós költségvetési ciklussal kapcsolatos tervezési feladatokat, és az Európai Bizottságban is az államtitkár tárgyal majd.
nov. 26
17:42
Ezért váltanak kevesebben biztosítót (Infostart)
Lényegesen csökkent a biztosítóváltás iránti érdeklődés az idei kötelező gépjármű felelősség-biztosítási kampányban - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kisbenedek Péter, az Allianz Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója.
nov. 26
17:42
Polgármester, jegyző és ügyvédek a vádlottak padján (Alternatív Energia)
Hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt 65-en állnak bíróság előtt a Debreceni Törvényszéken; hétfőn a vádirat-ismertetéssel megkezdődött az eljárás. Az ügyben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség emelt vádat, miután azonban a vádlottak között jegyző és polgármester mellett több ügyvéd is van, a szolnoki büntetőbírák elfogultságot jelentettek be, ezért a Szolnoki Törvényszék helyett…
nov. 26
18:18
LMP - Megválasztották az új frakcióvezető-helyetteseket (Alternatív Energia)
Karácsony Gergelyt, Osztolykán Ágnest és Dorosz Dávidot választotta frakcióvezető-helyettesnek az LMP képviselőcsoportja hétfő délután - mondta az ülést követően az MTI-nek Heltai László választmányi szóvivő. A politikusok korábban Schiffer Andrást frakcióvezetővé választották.
nov. 26
18:36
Hamis húsokat foglaltak le (Infostart)
Összesen 1400 kilogramm lejárt szavatosságú húst találtak Budapesten az ellenőrök - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
nov. 26
18:49
A Klubrádió szerint a médiatanács rontotta el a pályázati kiírást (ATV)
A Klubrádió szerint semmilyen bíróság nem mondta ki, hogy nem sugározhatnak Tatabányán és Esztergomban, azt viszont igen, hogy olyan pályázatot írt ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, "amelyet nem lehetett szabályosan kitölteni".
nov. 26
19:06
Magánkézbe kerülhet a világhírű GUM áruház épülete (ATV)
Az orosz kulturális tárca azt tervezi, hogy jelképes áron magánkézbe adna több kulturális örökségnek minősülő moszkvai épületet, köztük az Állami Áruház, a GUM egy részét - értesült az Izvesztyija című orosz napilap.
nov. 26
19:12
Csak a jelentős régészeti értékeket védik az örökségvédelmi törvények (Infostart)
Egyszerűsödtek a nagyberuházásokhoz kapcsolódó régészeti feladatok az örökségvédelmi ötvény változásával.
nov. 26
19:12
Klubrádió: a médiatanács rontotta el a pályázati kiírást (Alternatív Energia)
A Klubrádió szerint semmilyen bíróság nem mondta ki, hogy nem sugározhatnak Tatabányán és Esztergomban, azt viszont igen, hogy olyan pályázatot írt ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, "amelyet nem lehetett szabályosan kitölteni".
nov. 26
19:14
A fővároshoz kerülnek bizonyos rakparti ingatlanok és kikötők (Infostart)
Januártól a fővárosi önkormányzat ingyenes használatába kerülnek a kerületek alsó rakparton lévő ingatlanjai és kikötői - így döntött a parlament.
nov. 26
19:24
Obamacare: ismételten vizsgálják Obama törvényét (ATV)
Az amerikai legfelsőbb bíróság hétfőn elrendelte: az illetékes szövetségi fellebbviteli bíróság ismételten vizsgálja meg, nem sérti-e a vallásszabadságot Barack Obama elnök egészségügyi törvénye.
nov. 26
19:42
Csődeljárást indítottak Balzsay bokszklubja ellen (ATV)
Csődeljárást indított hétfőn a hamburgi bíróság az Universum Box-Promotion, Balzsay Károlynak, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnokának klubja ellen.
nov. 26
19:44
Hatvani balhé: már hat ember előzetesben (ATV)
Az eljáró bíróság már hat embert helyezett előzetes letartóztatásba azt követően, hogy múlt csütörtökön rendőrök és egy mintegy negyven fős csoport összecsapott Hatvanban - tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-t.
nov. 26
19:48
Navracsics: letöltheti büntetését hazájában Tobin (Alternatív Energia)
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint ha Írország visszavonja a 2008-as uniós kiadatási kerethatározat elfogadásakor tett nyilatkozatát, Írországban is letöltheti a büntetését Francis Ciarán Tobin, akit távollétében Magyarországon jogerősen börtönbüntetésre ítéltek.
nov. 26
20:06
Tévhit, hogy a hetedik év vízválasztó (Infostart)
Húsz év múlva 22 százalékkal lesz kevesebb szülőképes korú nő, és 88 ezerről 60 ezerre csökken a születésszám, ha nem javulnak a demográfiai adatok - hangzott el a KSH budapesti konferenciáján, amelyet a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendeztek.
nov. 26
20:08
Elfogadták az előzetes választási regisztrációt (Infostart)
A jövőben csak azok szavazhatnak az országgyűlési, az önkormányzati és az európai parlamenti választásokon, akik előzetesen kérik felvételüket a névjegyzékbe.
nov. 26
20:18
Megszavazták az előzetes regisztrációt, szűkítették a kampánylehetőségeket (ATV)
A jövőben csak azok szavazhatnak az országgyűlési, az önkormányzati és az európai parlamenti választásokon, akik előzetesen kérik felvételüket a névjegyzékbe. És: nem hirdethetnek a kereskedelmi rádiókban és televíziókban a pártok 2014-ben az új, a parlamentben hétfőn elfogadott kampányszabályok szerint.
nov. 26
20:24
Budapest már készül a rangos sportrendezvényekre (Infostart)
A magyarországi sportlétesítmények zöme korszerűtlen és lelakott - ebben a megállapításban az Országgyűlés Sport- és turisztika bizottságának valamennyi tagja egyetértett.
nov. 26
20:36
Schmuck kitűzi magára a sárga csillagot (ATV)
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke kijelentette:a Jobbik képviselőjének mai felszólalásával a magyar parlamentben is megjelent a fasizmus, ezért szolidaritása jeléül holnaptól kitűzi magára a sárga csillagot.
nov. 26
20:42
Megkezdődtek a karácsonyi ellenőrzések (Infostart)
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és megyei kormányhivatalok hétfőn megkezdték ünnepek előtti ellenőrzéseiket a kereskedelemben, amelynek célja a biztonságos karácsonyi vásárlások feltételeinek biztosítása - közölte a szervezet.
nov. 26
20:42
Előzetes regisztrációhoz kötötték a választási részvételt (Alternatív Energia)
A jövőben csak azok szavazhatnak az országgyűlési, az önkormányzati és az európai parlamenti választásokon, akik előzetesen kérik felvételüket a választói névjegyzékbe.
nov. 26
20:44
Döntöttek a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételének szabályairól (Infostart)
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételét szabályozó törvényt.
nov. 26
21:18
Elfogadta a választási eljárásról szóló törvényt a parlament - a nap hírei (Infostart)
A kormányfő szerint rossz irányba tolódott el a következő uniós költségvetésről szóló vita. Megszavazta a választási eljárásról szóló törvényt az Országgyűlés. Szombat éjfélig lehet felmondani a régi kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokat. A nap legfontosabb hírei november 26-án.
nov. 26
21:18
"Ideje listázni a kormányban ülő zsidókat" - parlamenti vita (Alternatív Energia)
A pénz nem számít a felsőoktatásban; sehol nincs a több százezer felújított panellakás; a trafikokba bekúszhat a szesz is; magyargyűlöletről vizionálnak - dübörög a T. Ház.
nov. 26
21:36
Nagyobb hatáskört kap a Kehi (Infostart)
Bővítette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hatáskörét az Országgyűlés.
nov. 26
21:38
A vonatforgalmat is korlátozzák a nagytétényi lövedékek miatt (Infostart)
A vasúti közlekedésben este 10 órától a tűzszerészeti munkálatok befejezéséig lesz vágányzár azon a szakaszon, ahol Nagytétényben hétfő délelőtt hat darab második világháborús lövedéket találtak - közölte a Mávinform.
nov. 26
21:40
Forgalomkorlátozások a Ferenciek tere átépítése miatt (Infostart)
Keddtől forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest belvárosában a Ferenciek tere környékén a tér átépítése miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
nov. 26
23:06
Megszavazták a hulladékgazdálkodási törvényt (Infostart)
Újra elfogadta az Országgyűlés a hulladékgazdálkodásról szóló törvényt.

2012. november 27. kedd

nov. 27
5:00
Tovább szedi "áldozatait" a Gangnam Style (ATV)
Minden idők legnézettebb videoklipje lett a YouTube-on a Gangnam Style, a dél-koreai Psy slágere. A jellegzetes lovaglós táncot már mintegy 824 millió ember nézte meg az interneten, és a közelmúltban olyan hírességek járták el, mint Barack Obama, Ban Ki Mun vagy Madonna. Az ázsiai rappert néhány hónapja még hazájában is csupán B-kategóriásként tartották számon, a paródia-dal azonban a leghíresebb…
nov. 27
5:06
Korlátozta a szavazati jogot a Fidesz (Alternatív Energia)
Elfogadta a választási eljárási törvényt, annak számos módosításával együtt a Fidesz-KDNP. Az ellenzék szerint elfogadhatatlan, a szabad és demokratikus választásokat veszélyeztető eljárási szabályokról név szerint szavaztak a képviselők - az MSZP kezdeményezésére. Így pontosan ismert, hogy kik azok a kormánypárti képviselők, akik korlátozták a választójogot és a pártok közötti tisztességes…
nov. 27
5:18
"Christofel eltűnik, de Orbán biztos túléli a világvégét” (ATV)
Már csak alig több mint 3 hét, és vége a világnak – legalábbis egy maja jóslat szerint. A Citadella bunkerben ezért már ma megtartották a világvége főpróbáját. A szervező humorista szerint ez az egyik legbiztonságosabb hely Budapesten. Orosz György viccesen azt mondta, hogy a miniszterelnök mellett a legjobb maradni, mert Orbán Viktor biztos túléli a világvégét.
nov. 27
5:24
Ha Szekszárd az esztergomi útra lép... (Alternatív Energia)
Fáklyás demonstrációra hívják szerda estére a szekszárdiakat a helyi szocialisták. Azért szervez tiltakozást az MSZP, mert a város fideszes vezetése nyáron ingatlanadót vetett ki. Harangozó Tamás, az ellenzéki párt elnökségi tagja, Tolna megyei elnöke úgy véli, ha több száz ember fog tüntetni a sokak számára vállalhatatlan teher ellen, arra is biztosan odafigyel a helyi kormánypárti többség.
nov. 27
5:26
Belovics és Varga Zs. új posztra kerülhetnek (Alternatív Energia)
Nemcsak az Alkotmánybíróságot (Ab), hanem az állampolgárok utolsó jogorvoslati fórumát, az ombudsmani hivatalt is teljesen elfoglalhatja a Fidesz.
nov. 27
5:42
Újra Schiffer diktál? (Alternatív Energia)
Ismét Schiffer Andrást választotta vezetőjévé az LMP parlamenti képviselőcsoportja. A frakcióvezető a voksolás után azt mondta, pártjának a következő másfél évben nem önmagával kell foglalkoznia, hanem arról kell beszélnie, milyen lesz az Orbán utáni világ Magyarországon. Osztolykán Ágnes, Dorosz Dávid és Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes lett.
nov. 27
5:44
Marad a plágium hálójában Semjén (Alternatív Energia)
Újabb "rejtélyes" részletre bukkant Semjén Zsolt plágiumgyanúba keveredett szociológiai szakdolgozatában a hvg.hu. A KDNP-s miniszterelnök-helyettes dolgozatának a kormany.hu-n is nyilvánosságra hozott második, úgynevezett "javított kiadásában" ugyanis a javítás jelentős részben szó szerint megegyezik konzulense, Molnár Attila egy évvel később, a Valóság című folyóiratban megjelent tanulmányával.
nov. 27
5:46
Ismét emelik az egyházak támogatását (Alternatív Energia)
Az ideinél több pénzzel "pótolhatja" ki az egyházaknak az állam az adófizetők 1 százalékos adófelajánlását - tartalmazza egy kormány által benyújtott törvényjavaslat.
nov. 27
5:48
Káoszpárti kormánypártiak (Alternatív Energia)
Miközben borsos árat fizetünk a jogosítvány megszerzéséért, sosem lehetünk bizonyosak abban, hogy a megfelelő autósiskolát választottuk. A piacon hat-hét éve teljes káosz uralkodik, dúl a korrupció, a vizsgabiztosoknál meg lehet vásárolni a vizsgát, máshol burkoltan nyúlják le a tanulókat, nem egy szélhámos vállalkozás kínálja szolgáltatásait.
nov. 27
6:18
Lecseréli a metrósíneket a BKV (Infostart)
Mintegy 15 ezer méternyi sínt vásárolhat a BKV a MÁV-tól a 3-as metró vonalára - tudta meg az InfoRádió. A közlekedési vállalat közlése szerint folyamatosak a vizsgálatok a rossz állapotban lévő észak-déli metróvonalon.
nov. 27
6:48
Gyilkossági hullám teheti tönkre a brazil foci vébét (ATV)
Idén 95 rendőrt gyilkoltak meg Sao Paolóban, Brazília legnagyobb városában: ez a kétszerese a tavalyi egész éves adatnak. A támadások mögött többnyire a Főváros Főparancsnoksága elnevezésű bűnbanda áll. Az erőszakos támadások májusban kezdtek eldurvulni, amikor a rendőrségi elit osztag hat bandatagot lelőtt egy rajtaütés során.
nov. 27
7:24
Hit Gyülekezete: zárják karanténba a Jobbikot (ATV)
Az egyház szerint a Jobbik végleg levetetett álarcát és nyíltan felvállalta a náci politikus szellemi örökségét. Felszólítják a demokratikus pártokat, hogy a Jobbikot zárják politikai karanténba.
nov. 27
7:30
Elszállították a világháborús lövedékeket Nagytétényből (Alternatív Energia)
Befejezték a tűzszerészek a munkát Nagytétényben, ahol hétfőn második világháborús lövedékeket találtak.
nov. 27
7:32
Változtat a közművezeték-adón az Országgyűlés (Alternatív Energia)
Az előző héten kivételes sürgős eljárással megszavaztatott közművezeték-adón is változtathatnak a képviselők az Országgyűlés mai ülésén.
nov. 27
7:42
Kihantolták Jasszer Arafat földi maradványait (ATV)
Több országból érkezett igazságügyi szakértők próbálják megállapítani, mérgezés áldozata lett-e vagy sem a néhai palesztin vezető.
nov. 27
7:44
Újabb segély Görögországnak: elkerülhetik az államcsődöt (ATV)
Megállapodtak az euróövezeti országok pénzügyminiszterei és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői hétfő éjjel Brüsszelben abban, hogy Görögországnak az eredetileg elhatározott 120 százalék helyett elég lesz a bruttó hazai össztermék (GDP) 124 százalékára csökkentenie államadósságát 2020-ra.
nov. 27
8:06
Több pénz kerül a gyógyszerkasszába - lapszemle (Infostart)
Az egészségügyi kormányzat arról tájékoztatta a gyógyszercégek képviselőit, hogy a jövő évre tervezett 157 milliárdos gyógyszerkasszába akár 200-210 milliárd forint is kerülhet - írja a Népszabadság. A Portfolio szerint az eurózóna részvényei lesznek a 2013-as év sztárjai.
nov. 27
8:08
Hat stadion lesz biztonságosabb (Infostart)
A tavaszi első fordulóig szigorítja az MLSZ a rasszista megnyilvánulások büntetését - hangzott el az Országgyűlés Sport- és turisztika bizottságában, a szervezet biztonsági igazgatójának meghallgatásakor. Samu István elmondta azt is: tavaszra hat stadionban megvalósulhatnak az első biztonságtechnikai intézkedések.

Keresés