A nyertes pályázat alaki hibája miatt részben hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla szerdán a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának azt a határozatát, amellyel a testület az Autórádió Műsorszolgáltató Kft.-t nyilvánította a budapesti 95,3 MHz-es frekvencia nyertesének. Az ítélőtábla a hatályon kívül helyezett részben új eljárásra kötelezte a médiatanácsot. A döntés ellen…
Mintegy ezer lengyel állampolgár vesz részt a Békemenet nevű kormányhű rendezvényen március 15-én, Budapesten. A lengyel turisták utazását a Gazeta Polska című, a Jaroslaw Kaczynski-vezette a Jog és Igazságosság Pártjához közelálló hetilap szervezi. A Jog és Igazságosság pártja következetesen kiáll a magyar kormány mellett, támogatják Orbán Viktor miniszterelnök külpolitikáját, amely szerintük -…
Egy volt ENSZ fegyvervizsgáló bizottsági tag a CNN hírtelevíziónak elmondta: vélhetően olyan létesítményt azonosítottak egy iráni bázisról készített műholdfelvételen, ahol a nukleáris fegyverek létrehozásához szükséges robbantásokat tesztelhették.
Meghalt Pintér Tamás (Oroszlán) kaszkadőr, öttusaedző, vívó szakedző, a Magyar Kaszkadőr Szövetség elnöke, nyugalmazott egyetemi docens - tudatta felesége az MTI-vel.
Első fokon hat hónap, a végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Szegedi Törvényszék szerdán egy önálló bírósági végrehajtót, mert az a szakmájának a szabályait megszegve, a hatáskörén túlterjeszkedve járt el egy békéscsabai cég ügyében.
Bűnösnek mondta ki a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság szerdán Thomas Lubanga Dyilo kongói milíciavezért egyebek között gyermekkatonák toborzásában és bevetésében.
Jeremiah Wright tiszteletes, aki 20 éven keresztül volt Barack Obama lelkésze úgy döntött, hogy támogatásáról biztosítja a március 30-ra tervezett Izrael-ellenes „Menetel Jeruzsálembe” konferenciát.
Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának azt a határozatát, amellyel a testület az Autórádió Műsorszolgáltató Kft.-t nyilvánította a budapesti 95,3 MHz-es frekvencia nyertesének.
A nyertes pályázat alaki hibája miatt részben hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla szerdán a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának azt a határozatát, amellyel a testület az Autórádió Műsorszolgáltató Kft.-t nyilvánította a budapesti 95,3 MHz-es frekvencia nyertesének.
Közzétette az Európai Unió Központi Statisztikai Hivatala az EU leggazdagabb és legszegényebb régióinak listáját a 2009-es egy főre jutó jövedelem alapján a vásárlóerő paritással számolva.
Meghalt Pintér Tamás (Oroszlán) kaszkadőr, öttusaedző, vívó szakedző, a Magyar Kaszkadőr Szövetség elnöke, a Színház és Filmművészeti Egyetem nyugalmazott egyetemi docense - tudatta felesége szerdán az MTI-vel.
A jobboldali Mittelrhein Aktionsbüro internetes oldalán adták először hírül, hogy a rendőrség társaikra lecsapott és házkutatásokat tart. Ám több információt már nem fűzhettek hozzá ehhez az információhoz a szervezet tagjai, mivel a rendőrség szerdán hajnali háromkor kezdődő nagyszabású razziája épp a házuk előtt végződött. Baden-Württemberg, Rajna-vidék-Pfalz, Észak-Rajna-Vesztfália és Türingia…
Magyarországon 1,2-1,5 millió ember él olyan településen, ahol arzénnel szennyezett az ivóvíz. A tisztítás megoldásához 120-130 milliárd forint szükséges, a rendelkezésre álló uniós források lehívását szükségesnek tartja a kormányzat - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára egy szerdai budapesti konferencián.
Véletlenszerű egybeesésként március 15-én fél kettőkor egy időben indul el a kormánnyal szimpatizáló állampolgárok "teljes mértékben kormánytól függetlenül" szerveződő Békemenete és a közigazgatási minisztérium ugyanonnan ugyanoda tartó ünnepi menete. Már a korábbi Békemenetet is beárnyékolta annak gyanúja, hogy kormánytámogatással jött létre, sőt közpénz is szerepet játszott annak létrejöttében -…
Több merénylet is volt szerdán Afganisztánban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter látogatásával egy időben. A dél-afganisztáni Hilmend tartományban egy kisbusz 8 utasa halt meg, amikor felrobbant egy pokolgép az út mellett.
Március 1-je helyett legkésőbb május 15-én kell megkezdenie az Educatio Kft.-nek a tavalyi népszámlálás papír alapú kérdőíveinek gépi adatbevitelét; a cégnek közfoglalkoztatottakat is be kell vonnia a munkába.
Az MSZP szerint a statisztikai adatok azt mutatják, hogy az egykulcsos adórendszer az alacsony keresetűektől a magas keresetűek felé szivattyúzza a béreket, így az alacsony keresetűek a versenyszférában és a közszférában is rosszabbul járnak - erről Tukacs István, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
Csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, bűnsegédként elkövetett garázdaság bűntettében találta bűnösnek a Székesfehérvári Törvényszék azt a három pátkai polgárőrt, akit a per kezdetén különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádoltak; negyedik társukat bizonyítottság hiányában felmentették a vád alól.
Volodimir Litvin, az Ukrán Legfelsőbb Tanács elnöke állítja, hogy a parlament nem vásárolt 2011-ben új Mercedest és az ehhez hasonló információkat nem hajlandó kommentálni.
Elfogta a rendőrség azt a két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy február 15-én Hódmezővásárhely belvárosában kalapáccsal betörték egy ékszerbolt kirakatát, majd onnan több millió forint értékben raboltak el ékszereket - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
Elkészültek a Masat-1 első saját felvételei, a képek a http://cubesat.bme.hu honlapon érhetők el - tájékoztatta szerdán az MTI-t Gschwindt András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) docense, a BME Űrkutató Csoportjának vezetője.
Az MSZP öt kérdést intézett Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez, valamint Bayer Zsolt újságíróhoz annak kiderítésére, milyen kapcsolat áll fenn a kormány és a Békemenet között.
Cáfolta a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy vizsgálatot indítottak volna annak az állampolgári bejelentésnek a tartalma miatt, amely szerint családi vagy rokoni kapcsolat lehet a Damu Roland sorozatszínészt szeptemberben elítélő volt bírónő, Szabó Noémi és az ügy sértettje, a színész volt barátnője között.
Legalább négyen haltak meg szerdán egy öngyilkos merényletben a mogadishui elnöki palotában - közölte a rendőrség és az Afrikai Unió. A támadást az al-Shabaab vállalta magára. Az iszlamista csoport azt közölte, hogy egyik öngyilkos merénylőjük 17 ember életét oltotta ki, és körülbelül harmincat megsebesített.
Országszerte kellemes meleg, csapadékmentes idő lesz a csütörtöki nemzeti ünnepnapon és a hosszú hétvégén - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletes meteorológusa szerdán.
Az influenzaszerű megbetegedések négy hete tartó folyamatos emelkedése az elmúlt héten megállt, március 5. és 11. között is több mint 39 ezer ember fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedés miatt, csaknem ugyanannyi, mint az azt megelőző héten - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán.
Közzétette az Európai Unió Központi Statisztikai Hivatala az EU leggazdagabb és legszegényebb régióinak listáját a 2009-es egy főre jutó jövedelem alapján a vásárlóerő paritással számolva.
Az Országház Kupolacsarnokában összegyűlt tudósok és művészek képviselte tudás, szépség és siker bizonyítják, hogy sosem voltunk távol Európától, így visszatalálnunk sem kell oda - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök szerdán a Parlamentben a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend középkereszt kitüntetéseinek átadásán.
Pálffy István szerint ésszerű és jó döntés volt az uniós pénzügyminiszterek részéről, hogy bár a Magyarországnak szánt kohéziós támogatások egy részének felfüggesztését jóváhagyták, egyúttal arról is döntöttek, hogy amennyiben a magyar kormány megteszi a szükséges kiigazító lépéseket, úgy az intézkedést már idén júniusban hatályon kívül helyezik.
Az Országház Kupolacsarnokában összegyűlt tudósok és művészek képviselte tudás, szépség és siker bizonyítják, hogy sosem voltunk távol Európától, így visszatalálnunk sem kell oda - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök szerdán a Parlamentben a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend középkereszt kitüntetéseinek átadásán.
Felháborította a marokkói internetező közösséget egy 16 éves lány esete, aki öngyilkosságot követett el, miután feleségül kényszerítették megerőszakolójához.
Egy közösségi portált böngészve kiderül: a Milla március 15-i tüntetését újnyilas ellentüntetők kívánják megzavarni, erőszakot is alkalmazva. A Nemzetbiztonsági Bizottság tagjai szerint azonban a rendőrség és a titkosszolgálatok urai lehetnek a helyzetnek és remélhetően a közösségi portálon olvasható, egészen szélsőséges beírások nagy része inkább csak szájkarate.
Budapestre látogat jövő szerdán Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács (ET) főtitkára, hogy találkozzon Orbán Viktorral és Martonyi Jánossal - közölte a testület titkársága az MTI-vel.
Tizennégy és tizenöt évre ítélte első fokon, nem jogerősen a modellgyilkosság két vádlottját, Bartus Lászlót és Török Adriennt szerdán a Fővárosi Törvényszék.
Az elmúlt hetek incidensei ellenére sem változtat afganisztáni tervein a NATO, beleértve kivonulási forgatókönyvét is - erősítették meg a szövetség illetékesei szerdán.
Az Országgyűlésről szóló új törvény nem teszi majd lehetővé, hogy parlamenti frakciót alakítsanak a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz tartozó, az MSZP-ből kivált, jelenleg független országgyűlési képviselők - hangzott el egy szerdai kormánypárti háttérbeszélgetésen. A Demokratikus Koalíció (DK) nemzetközi szervezetekhez fordul segítségért, ha nem alakíthat frakciót.
Megakadályozzák a kormánypártok, hogy Gyurcsány Ferenc és társai frakciót alakítsanak a Parlamentben - tudta meg az InfoRádió egy háttérbeszélgetésen. Az Országgyűlésről szóló törvény azonban - amelyet ma este nyújtanak be a Parlamentnek - nem csak a Demokratikus Koalíció, hanem az egész politikai vezetés életében alapvető változásokat hoz.