A parlamenti képviselők a Ház mai ülésén kezdik tárgyalni az új országgyűlési törvényjavaslatot, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvénynek a Velencei Bizottság észrevételei nyomán kezdeményezett módosítását.
Február végén több mint 72 ezer volt a nyilvántartott álláskeresők száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a hónap során 5.454-en kerültek a nyilvántartásába, közöttük igen magas arányú, 91,3 százalékos volt a visszalépő munkanélküliek száma, az első alkalommal bejelentkezők pedig 473-an voltak. - közölte a térségi kormányhivatal munkaügyi központja.
A híres házat 23,9 millió dollárért árulják, és bizonyítani kell tudni, hogy van ennyi pénze a vevőnek, különben be se mehet a birtokra. Az énekesnek van.
Mesterházy Attila eséllyel indul ismét az MSZP elnöki posztjáért a párt kongresszusán, így várhatóan az ő feladata lesz egy új politikusi garnitúra beolvasztása a vezetésbe - mondta a Politikatörténeti Intézet főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Földes György szerint a kormány sajátos helyzetben van.
Egyetértett a parlament a fideszes Riz Levente javaslatával, amely várhatóan egymilliárdos összegű telekadó-fizetésre kötelezné a Liszt Ferenc repülőtér tulajdonosát.
Több száz fiktív cég akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rostáján, év elejétől már csaknem 13 ezer cég esett át az új adóhatósági szűrő-vizsgálaton, amelynek célja az úgynevezett céglovagok kiszűrése, akik csak azért alapítanának társaságot, hogy megcsapolják az államkasszát - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
A napokban nyilvánosságra hozza jelentését a Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori disszertációjának keletkezési körülményeit vizsgáló bizottság, mely lezárta vizsgálatát - értesült a Magyar Nemzet.
Budapesten csak a frankfurti hajnali és a délelőtti repülőjáratokat kellett kedden kilenc óráig törölni a németországi nemzetközi repülőtereken kedden kezdődött sztrájk miatt.
A Toulouse-ban, egy zsidó iskola előtt négyszeres gyilkosságot elkövető terrorista apja, Mohamed Benalel Merah azt tervezi: fia halála miatt beperli Franciaországot – közölte az AFP hírügynökség.
A felnőttek és a juniorok között egyformán Miklós Edit diadalmaskodott lesiklásban az alpesi sízők múlt hét végi osztrák bajnokságán, ezzel jelentős mennyiségű világranglistapontot szerzett.
A Nemzeti Sport információi szerint több jelenlegi és korábbi labdarúgót előállított kedd reggel a fogadási csalások ügyében vizsgálódó Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Nemzeti Sport honlapja szerint.
Tavaly a kiskereskedelmi forgalom 1,9 százalékkal 2.789 milliárd forintra nőtt, ez az 5,4 százalékos áremelkedés, a 0,4 százalékos mennyiségi csökkenés, illetve a 3,1 százalékos termékstruktúra váltás (az olcsóbb termék választásának) az eredője - mondta Vella Rita, a GfK Hungária piackutató ügyfélkapcsolati igazgatója sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Magyarországnak nagyon fontos a nukleáris energia használatának biztonsága, s a magyar tudósok mindig fontos szerepet játszottak a nukleáris technológia, azon belül a biztonsági intézkedések fejlesztésében - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök kedden a nukleáris biztonsággal foglalkozó szöuli csúcstalálkozón.
A rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya ma kihallgatásra állította elő Toroczkai Lászlót, miután házkutatást tartottak a lakásán - közölte a Szent Korona Rádió, amely szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnökét bilincsben vezették el.
Schmitt Pál kisdoktori eljárása, hiányosságokkal ugyan, de formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának - állapította meg a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának Tényfeltáró Bizottsága.
Házkutatás tart a rendőrség Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, a Jobbik Csongrád megyei önkormányzati képviselője szegedi otthonában - erősítette meg Tóth László, a politikus édesapja az MTI információját kedden délelőtt.
A tényfeltáró bizottság jelentése szerint hiányosságokkal ugyan, de formailag megfelelt a Testnevelési Egyetem doktori eljárása Schmitt Pál kisdoktorijának értékelésekor. Az egyetem szakmai hibát követett el, amikor a szövegazonosságokat nem tárta fel időben. Az ellenzéki pártok lemondatnák Schmitt Pált.
A tavalyi népszámlálás előzetes adatai szerint tavaly októberben 2,1 százalékkal kevesebben éltek Magyarországon, mint az azt megelőző, 2001. február 1-jei összeírás idején - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálásért felelős elnökhelyettese.
Március 31-ig, vagyis szombatig kell nyilatkoznia a maradék 102 ezer magán-nyugdíjpénztár tagnak, hogy visszalépnek-e az állami rendszerbe. Az így döntők is adómentesen vehetik majd fel a reálhozamot, aki pedig önkéntes nyugdíjpénztárba utalja vagyonát, adó-visszatérítést kap. Noha a kormány azt ígérte megmenti a nyugdíjvagyont, sokkal rosszabbul gazdálkodott, mint a kasszák.
A két hónap alatt elkészült jelentés nem említi a plágium szót, de alátámasztja annak tényét. A bizottság szerint a korabeli gyakorlatnak formailag megfelel a dolgozat, és egyedül az egyetem hibázott.
Három részletben, az aláírástól számított két éven belül vásárolná vissza a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagját a főváros, s átvállalná a társaság több mint 2,5 milliárd forintos adósságállományát is - derül ki abból a szándéknyilatkozatból, amelyet a főváros honlapján tettek közzé.
A Jobbik azt kezdeményezi, hogy országgyűlési képviselők, polgármesterek, önkormányzati képviselők és európai parlamenti képviselők ne lehessenek sportvezetők - ismertette kedden Szilágyi György.
A toulouse-i iskolai mészárlás óta a muzulmán szélsőségesség is az elnökválasztási kampány témájává vált, az antiszemita muszlim vezetők „nem kívánatos személyekké” váltak Franciaországban.
Az alapvető jogok biztosa szerint a környezetvédelmi felügyelőség évekre elodázta az M5-ös autópálya újhartyáni szakaszán a zajvédő fal megépítését azzal, hogy a panaszbeadványokkal kapcsolatban nem intézkedett, így sérült az egészséges környezethez és a tisztességes eljáráshoz való jog.
Az innováció Magyarország jövőjének, stratégiájának egyik alappillére - hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, a kormány számára koordinációs szerepet ellátó Nemzeti Kutatási, Innovációs és Tudománypolitikai Tanács (NKITT) elnöke a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) keddi közgyűlésén.
Az MSZP arra szólítja fel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot mint titokgazdát, hogy oldja fel az állami földbérletpályázatok bírálati szempontjainak titkosságát, és tegye lehetővé, hogy aki igényli, megismerhesse őket
Három részletben, az aláírástól számított két éven belül vásárolná vissza a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagját a főváros, s átvállalná a társaság több mint 2,5 milliárd forintos adósságállományát is - derül ki abból a szándéknyilatkozatból, amelyet a főváros honlapján tettek közzé.
Tovább mélyíti az egyetemet végzett, és a diplomával nem rendelkező egészségügyi szakdolgozók közötti feszültséget a kormány által bejelentett béremelés – vélekedett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke az ATV Start című műsorában.
Már kedden megoldódhat a vény-probléma, ugyanis a Közbeszerzési Döntőbizottság hétfőn engedélyezte a szerződéskötést az új vényeket kiállító pályázóval.
A tavalyi népszámlálás előzetes adatai szerint tavaly októberben 2,1 százalékkal kevesebben éltek Magyarországon, mint az azt megelőző, 2001. február 1-jei összeírás idején - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálásért felelős elnökhelyettese kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Kényszerítés bűntett kísérlete miatt előállította és gyanúsítottként hallgatta ki Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnökét, a Jobbik Csongrád megyei önkormányzati képviselőjét kedden a rendőrség a fővárosi Bank Centernél március 15-én történtekkel kapcsolatban.
A esztergomi élményfürdőt május közepére megnyitják újra - mondta az üzemeltetést végző Investor 2005 Kft. fürdővezetője kedden az MTI-nek arra a hírre reagálva, hogy felszámolják a korábbi üzemeltetőt, az önkormányzati tulajdonú Esztergomi Fürdő (SPA) Szolgáltató Zrt-t.
A piacok várakozásai szerint a magyar kormány előbb-utóbb kénytelen lesz megállapodni a Valutaalappal – mondta Madár István közgazdász az ATV Start-ban.
Vádat emeltek az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) állítólagos lengyelországi titkos börtönének ügyében Zbigniew Siemiatkowski, a lengyel hírszerző ügynökség (AW) volt vezetője ellen - írta kedden a Gazeta Wyborcza című baloldali liberális napilap.
Az oktatási államtitkárság tervei szerint az új Nemzeti alaptanterv kerettanterveihez igazodó tankönyveket 2013. szeptember 1-jétől kaphatják meg a tanulók először az 1., az 5. és a 9. évfolyamokon, majd ezt követően felmenő rendszerben - közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kedden Budapesten.
Kényszerítés bűntett kísérlete miatt előállította és gyanúsítottként hallgatta ki Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnökét, a Jobbik Csongrád megyei önkormányzati képviselőjét kedden a rendőrség a fővárosi Bank Centernél március 15-én történtekkel kapcsolatban.