Szijjártó Péter csütörtökön a Parlamentben fogadta Octavian Calmic moldovai gazdasági miniszterhelyettest - közölte a külügyi és külgazdasági államtitkár sajtófőnöke az MTI-vel.
Ha nem mond le, akkor szerda 11 óráig nyilvánosságra hozza az MSZP szombathelyi politikusa azt a videófelvételt, melyen szerinte az látható, hogy kábítószert fogyaszt a Fidesz egyik helyi vezető önkormányzati politikusa. Lazáry cáfolta és visszautasította a vádat.
Drogfogyasztással gyanúsította meg Szombathely fideszes vezetésének egyik meg nem nevezett tagját az MSZP-SZTKE frakció vezetője még kedden. Több internetes portálon látható rejtett kamerás felvétel szerint Lazáry Viktor, a város alpolgármestere az érintett képviselő. Az alpolgármester visszautasította a vádat és jogi lépéseket tesz az ügyben.
Együttműködési megállapodást kötött a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) és az FK Csíkszereda futballklub Csíkszeredán, a magyar konzulátuson.
A vegyi fegyverek megsemmisítéséért küzdő Paul Walker amerikai politológus lett az alternatív Nobel-díj egyik idei kitüntetettje – közölte csütörtökön a díjat adományozó Right Livelihood Alapítvány.
A kormány által 2014-re prognosztizált 2,5 százalékos infláció arra enged következtetni, hogy nem várható a közüzemi díjak további csökkentése - legalábbis Csaba László közgazdász szerint, aki az ATV Start-ban azt mondta: további rezsicsökkentés esetén az infláció mértéke nem 2,5, hanem 1 százalékra csökkenne.
A hatósági erkölcsi bizonyítványt október elsejétől új helyszínen, a Központi Okmányirodában lehet személyesen igényelni - tudatta a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala.
Egymillió forint értékű, adójegy nélküli cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök egy lengyel autó átvizsgálásakor - tájékoztatta az Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Szenátorok, újságírók, a jogvédő Martin Luther King, és a világbajnok ökölvívó Mohamed Ali ellen is kémkedett az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a vietnami háború idején – olvasható több, titkosítás alól feloldott dokumentumban. Szakértők szerint botrányos, hogy a Fehér Ház politikai ellenfelei is titkosszolgálatok célkeresztjébe kerültek.
Kétmillió embert sújt árvíz Thaiföldön, kilencen haltak meg eddig a természeti csapás miatt – közölte csütörtökön az ázsiai ország katasztrófa-elhárító hatósága.
Egymillió forint értékű, adójegy nélküli cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök egy lengyel autó átvizsgálásakor - tájékoztatta az Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Egy amerikai szövetségi bíróság 25 évi börtönre ítélte szerdán az amerikai hadsereg egyik korábbi iraki tolmácsát, aki a vád szerint légvédelmi rakétákat és más fegyvereket próbált eladni afganisztáni táliboknak.
Az FTC elnöksége hat szurkolót fél évre kitiltott a labdarúgócsapat hazai, illetve idegenbeli mérkőzéseiről azok közül, akik az augusztus 17-én lejátszott MTK elleni bajnokin az "In memoriam Csatáry László" molinóval a háborús bűntettekkel vádolt Csatáryra emlékeztek.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint a roma értelmiségieknek nagy számban kellene olyan életutat választaniuk, amely példaképként szolgál közösségük többi tagjának.
Az FTC elnöksége hat szurkolót fél évre kitiltott a labdarúgócsapat hazai, illetve idegenbeli mérkőzéseiről azok közül, akik az augusztus 17-én lejátszott MTK elleni bajnokin az "In memoriam Csatáry László" molinóval a háborús bűntettekkel vádolt Csatáryra emlékeztek.
Első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a bukaresti törvényszék Dan Voiculescut, a román Konzervatív Párt (PC) alapítóját, aki Románia egyik leggazdagabb üzletembere és kiterjedt médiabirodalommal rendelkezik.
A hétvégén napos időre és esőre egyaránt számítani lehet. Helyenként talajmenti fagy és köd is várható, a nappali maximumok várhatóan mindenütt 20 Celsius-fok alatt alakulnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből.
A februári téli olimpia helyszínét, Szocsit sújtó időjárási viszontagságok nem befolyásolták az olimpiai létesítmények állapotát – közölte csütörtökön újságírókkal Dmitrij Kozak orosz miniszterelnök-helyettes.
A Kecskeméti Törvényszékhez fordul felülvizsgálatért az MSZP és az Együtt-PM szövetség, miután a Bács-Kiskun megyei területi választási bizottság másodfokon elutasította a bajai időközi önkormányzatiképviselő-választás végeredményét megkérdőjelező beadványaikat.
Meghalt egy iraki nő csütörtökön Damaszkuszban, miután lövedék csapódott be a szíriai fővárosban működő iraki konzulátus épületébe – mondta egy diplomata.
A Pécsi Itélőtábla közbenső ítélete nem befolyásolja a Duna-parti Közraktárak helyén épült Bálna (korábban CET) megnyitását, annak várható időpontja továbbra is október vége - mondta Budapesten Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes csütörtökön, sajtótájékoztatón.
Az MSZP jogi úton vesz elégtételt a Fidesz szerdai közleménye miatt, amelyben az olvasható: a szocialisták "hagyták, hogy egymás után lőjenek agyon cigány gyermekeket és családapákat".
Rövid időre meglátogatna egy európai nagyvárost, és közben nem szeretne elbúcsúzni az összes megtakarításától sem? Az ideális turisztikai célpont: Budapest - írta a The Guardian című brit lap csütörtökön.
A 2013-as felvételi eljárás lezárultával az ELTE Bölcsészettudományi Kara őrzi népszerűségét a továbbtanulni szándékozók körében. Örvendetes, hogy idén az alapszakos felvételi rendszer a hallgatók választását képezi le, oda jutottak be a hallgatók államilag finanszírozott helyre, ahová elsőhelyes jelentkezésüket beadták. Ennek, a hallgatók választását most már messzemenően figyelembe vevő, kvázi-…
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint 532 milliárd forintos megszorítást jelentett be Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője.
Ha egy közéleti szereplőről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy bűncselekményt követett el, annak "nincs pardon", vagyis nincs helye a közéletben, így a Fideszben sem - így kommentálta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója a zuglói hangfelvételügyet és azt is, hogy Szombathely fideszes alpolgármesterét drogfogyasztással gyanúsítja az MSZP.
Ha egy közéleti szereplőről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy bűncselekményt követett el, annak "nincs pardon", vagyis nincs helye a közéletben, így a Fideszben sem - így kommentálta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója a zuglói hangfelvételügyet és azt is, hogy Szombathely fideszes alpolgármesterét drogfogyasztással gyanúsítja az MSZP.
Legfrissebb felméréseik eredményeihez fűztek kommentárokat ismert közvélemény-kutatók és politikai elemzők a Mérők Klubja elnevezésű fórumon csütörtökön Budapesten. Az előadók egyetértettek abban, hogy továbbra is a Fidesz élvezi a legnagyobb támogatottságot, míg a bizonytalanok, illetve rejtőzködők körében a kormány kritikusai vannak többségben. Az egyik előadó szerint a rejtőzködők fontos…
Sok a bizonytalanság, munkahelyek kerülhetnek veszélybe a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény miatt a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) véleménye szerint.
Czeglédy Csaba, a szombathelyi önkormányzat szocialista frakcióvezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy csütörtökön délután feljelentést tett a rendőrségen és átadta a birtokába került fényképeket és videofelvételt, amelyek alapján a szombathelyi szocialisták Lazáry Viktort, a városi közgyűlés fideszes alpolgármesterét azzal gyanúsítják, hogy drogot fogyasztott, drogok hatása alatt él.
Helyi népszavazást ír ki a főváros XII. kerületének önkormányzata a Normafa környékének fejlesztéséről, Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester javaslatát csütörtökön egyhangúlag támogatta a kerület képviselő-testülete.
Az MSZP véleménye szerint a Fidesz kijelentései ellenére nem teljesítette nagyon sok, a nyugdíjasoknak tett vállalását - reagált a kormánypárt kommunikációs igazgatójának szavaira Korózs Lajos.
Két témával foglalkozik az ATV Friderikusz című műsora csütörtök este. A 22.20-kor kezdődő adásban Dávid Ferenc, a Kék Pont programkoordinátora a tűcsere programról beszélget a műsorvezetővel, a másik felvetett kérdéskör pedig az állami nemtörődömség lesz.
Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) XIV. kerületi polgármester feljelentést tett a kerületi rendőrkapitányságon Ferdinandy István (Fidesz-KDNP) alpolgármester ellen vesztegetés feljelentésének elmulasztása miatt a zuglói hangfelvétel ügyében. Erről a zuglói önkormányzat tájékoztatta az MTI-t.
A telekommunikációs szektorra kivetett válságadó után most a telefonadó ügyében indított keresetét is visszavonta az Európai Bíróságon az Európai Bizottság Magyarország ellen - közölte csütörtökön Ryan Heath, a digitális területért felelős biztos, Neelie Kroes szóvivője.
Magyarország meg szeretné újítani kapcsolatait az egész afrikai kontinenssel - jelentette ki helyi idő szerint csütörtökön az MTI-nek Martonyi János külügyminiszter, miután a New York-i ENSZ-közgyűlés alkalmából megbeszélést folytatott a nigériai diplomácia vezetőjével.
Jogállamot, félelem nélküli, jobb életet, fejlődő gazdaságot, jogállami elszámoltatást ígér a következő baloldali kormány Magyarországnak - jelentette ki csütörtökön Mesterházy Attila Balatonfüreden. Az MSZP elnöke a városban Bajnai Gordonnal, az Együtt-PM szövetség vezetőjével együtt mutatta be a demokratikus ellenzék Veszprém megyei egyéni választókerületekben induló közös jelöltjeit.
Éles vita van a Fidesz-frakcióban arról, hogy az alaptörvénybe kell-e foglalni a rezsicsökkentést – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön Szekszárdon, sajtótájékoztatón.
Gyurcsány itthon hátrébb léphet, az EP-választáson áll a DK-lista élére - írja a Népszabadság. Az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójának felmentéséről az Indexen olvashatnak.
Továbbra sem látni tisztán a korrupciógyanút felvető zuglói hangfelvétel ügyében: Papcsák Ferenc polgármester szerint a felvétel megrendezett, ám a hanganyagon szereplő helyettese szerint ez nem igaz. A "kulcsszereplő", a felvétel szerint a zuglói vagyonkezelő társaság volt vezetőjének egy kerületi beruházásból százmilliót visszaosztó cég ügyvezetője nem kommentál, ám a vezérigazgató cáfol.…
Jelentősnek mondható mennyiségben tartalmaz vizet a Mars talaja a Curiosity által vett minták elemzése alapján - jelentették be amerikai kutatók a Science című tudományos folyóirat legfrissebb számában.
A parlamenti tisztségnél és az azzal járó pénznél többet ér a szabadság, a tisztesség, illetve az, hogy a "fideszes ámokfutással" kapcsolatos véleményét szabadon elmondhassa - jelentette ki lapunknak Szilágyi Péter. Az Együtt-PM politikusa hétfőn, a házelnököt beelőzve lemondott országgyűlési jegyzői posztjáról.
Második világháborús aknagránátot találtak csütörtök este Budapesten, a Weiss Manfréd úton, a csepeli sportpályán - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese.
Nem tartja elképzelhetetlennek Tarlós István, hogy felmenti a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi (FTSZV) Kft. vezetőjét - legalábbis így fogalmazott a főpolgármester a fővárosi közgyűlés tegnapi ülésén a mérgező ipari hulladék tárolásának gyanújába keveredett, fővárosi tulajdonú társaság kapcsán. Azt is elmondta, hogy az általa elrendelt belső vizsgálatról egy-két napon belül…