2013. szeptember 27. péntek

szept. 27
7:43
Hende balesete: cáfol a ralis (Alternatív Energia)
Tagadta a Hende Csaba honvédelmi miniszter múlt csütörtöki balesetében felelős ralis, hogy illegális útzárat állítottak volna fel. A TV2-nek még a kórházból nyilatkozva úgy fogalmazott, "nem volt útzár, sem illegális, sem legális", hozzátette, nem tesztjelleggel voltak kint, ezért sem kértek tesztengedélyt.
szept. 27
7:44
Fokozódik: nem hallgattak meg tanúkat? Bíróságra kerül a bajai-ügy (ATV)
A Kecskeméti Törvényszéktől kéri a bajai választásokkal kapcsolatos beadványainak felülvizsgálatát az MSZP és az Együtt-PM szövetség. A fotókat és videó felvételeket ugyanis, amelyet a két párt bizonyítóerejűnek ítélt, a Bács-Kiskun megyei területi választási bizottság visszadobta. Harangozó Tamás és Karácsony Gergely azt mondták: Baján minden kétséget kizáróan választási csalás történt, amit be…
szept. 27
7:45
Ismét Civilek éjszakája (Alternatív Energia)
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület 2013. szeptember 28-án már negyedszer rendezi meg a Civilek éjszakája eseményt az összefogás erejéből, nonprofit módon. A program célja, hogy láthatóvá tegye ezeket a szervezeteket, megismertesse munkájukat az emberekkel, a társadalommal, akik gyakran nem is tudják, mennyi mindenben kaphatnak tőlük segítséget. Az egyesület elnökével, Papp Helgával…
szept. 27
7:45
Katar rabszolgákkal készül a foci vb-re (ATV)
Katar a hazájukban ellehetetlenült nepáli vendégmunkások nyomorgatásával és kizsákmányolásával készül a 2022-es foci vb-re.
szept. 27
7:46
Lassan 400 forint alatt a benzin ára (ATV)
Csökkentette bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin, illetve 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
szept. 27
7:47
Továbbra is fenyegeti a kormány a tanárokat (Alternatív Energia)
Zsarolják és kirúgással fenyegetik az új kinevezési dokumentumaik aláírását megtagadó tanárokat - számoltak be a hvg.hu-nak név nélkül nyilatkozó pedagógusok. Mint ismert, az aláírással a tanárok elfogadják az új bérszámítást - először októberben kapnak majd fizetést a pedagógus életpályamodell alapján -, valamint belépnek a Nemzeti Pedagógus Karba (NPK). Utóbbi minden, állami fenntartású…
szept. 27
7:48
Irán egy éven belül megállapodást akar atomprogramjáról (ATV)
Hosszú szünet után csütörtökön először tárgyalt közvetlenül és érdemben egymással az amerikai és az iráni külügyminiszter, miután az iszlám köztársaság megállapodott a P5+1 csoportba tömörült nagyhatalmakkal, hogy egy éven belül tető alá hozzák az egyezményt az iszlám köztársaság nukleáris programjáról.
szept. 27
7:49
Hazug érvekkel védik az üldözést (Alternatív Energia)
Hamis állításokkal próbálják védeni a kormánypárti politikusok az új szabálysértési törvény tervezetét, amely szerint ismét üldözhetik a hajléktalanokat. Amíg a Belügyminisztérium úgy tudja, több férőhely van, mint ahány embernek nincs otthona, hivatalos adatok támasztják alá: a hajléktalanszállók éves átlagban 140 százalékos kihasználtsággal működnek, így az utcázók jó részének már nem jut…
szept. 27
7:50
Martonyi: Nigéria a világ egyik legfontosabb országa (ATV)
Magyarország meg szeretné újítani kapcsolatait az egész afrikai kontinenssel - jelentette ki helyi idő szerint csütörtökön az MTI-nek Martonyi János külügyminiszter, miután a New York-i ENSZ-közgyűlés alkalmából megbeszélést folytatott a nigériai diplomácia vezetőjével.
szept. 27
7:51
Hanti szerint készül a "szerecsenmosdatás" (Alternatív Energia)
Nem engedik felszólalni a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnökét a Tom Lantos Intézet által október 1-2 között rendezendő budapesti nemzetközi konferencián. Hanti Vilmos szerint arra hivatkozva tagadták meg tőle a beszéd lehetőségét a "Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában" című rendezvényen, hogy "a program teljesen megtelt", illetve, hogy a konferenciát…
szept. 27
7:52
Helyi népszavazást írnak ki a Normafa fejlesztéséről (ATV)
Helyi népszavazást ír ki a főváros XII. kerületének önkormányzata a Normafa környékének fejlesztéséről, Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester javaslatát csütörtökön egyhangúlag támogatta a kerület képviselő-testülete.
szept. 27
7:53
Felcsútot támogatná Tarlós is (Alternatív Energia)
Felháborodott Tarlós István azokon a híradásokon, melyek szerint Budapest főpolgármestere nyolcmillió forinttal támogatná Orbán Viktor kormányfő kedvenc focisuliját, a Puskás Akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt. A tegnap a fővárosi közgyűlés elé került javaslat a főpolgármesteri keretből más szervezeteknek - például a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületének…
szept. 27
7:54
Giró-Szász: több jut jövőre az oktatásra, egészségügyre és közbiztonságra (ATV)
Az egészségügyre, oktatásra, közbiztonságra, gazdaságfejlesztésre is több forrás jut jövőre - mondta a kormányszóvivő csütörtök este a Duna tévécsatorna Közbeszéd című műsorában.
szept. 27
7:56
Surányi: Magyarország gyengén teljesített (ATV)
Hosszú, elveszett évtized van mögöttünk; Magyarország nemzetközi összehasonlításban, ha nem is a leggyengébben, de gyengén teljesített - fogalmazott Surányi György az 51. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában, csütörtökön Békéscsabán.
szept. 27
7:58
ENSZ BT: órák kérdése és elfogadhatják a Szíria elleni határozatot (ATV)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa várhatóan helyi idő szerint péntek éjszaka tud szavazni a szíriai vegyi fegyverekről szóló határozattervezetről, amelyet előzőleg, hosszú heteken át tartó viták után összehangoltak a testület állandó tagjai - közölték amerikai és orosz ENSZ-diplomaták New Yorkban.
szept. 27
8:00
Harmadik körös trafikpályázat: hússzoros a túljelentkezés (ATV)
Továbbra is hatalmas az érdeklődés a trafikok iránt, a harmadik körös pályázatban 162 településen meghirdetett 180 koncesszióra ugyanis hússzoros a túljelentkezés - írja pénteki cikkében a Világgazdaság.
szept. 27
8:02
Jelöltállítás: Bajnaiék színésszel „támadhatnak” Kósára (ATV)
A jelöltállítási folyamat végéhez közeledik az Együtt2014-PM szövetség. Úgy tudjuk, csütörtökön döntöttek arról, hogy kik azok, akik biztosan nem indulnak egyéniben.
szept. 27
8:03
Szombathelyi drogügy: emelte a tétet az MSZP (ATV)
A szombathelyi képviselőtestületben Lazáry Viktoron kívül legalább további két fideszes városatya fogyaszt kábítószert - állította az ATV Egyenes beszédben az MSZP szombathelyi önkormányzati képviselője.
szept. 27
8:21
Tisztújítás a Fidesznél (Infostart)
Tisztújító kongresszust tart a hétvégén a Fidesz. A szombaton kezdődő kongresszust eredetileg június elején tartották volna, de a Dunán levonuló rendkívüli árvíz miatt a párt elhalasztotta az eseményt.
szept. 27
8:21
Közszolgálati életpályamodellt terveznek (Alternatív Energia)
Jelenleg is dolgozik a kormány a köztisztviselőket, rendőröket és a katonákat érintő közszolgálati életpályamodell előkészítésén - hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a szakszervezetek által kezdeményezett Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) csütörtöki rendkívüli ülésén. A szakszervezetek továbbra is azt kérték: a jövő évi költségvetésbe kerüljön be a…
szept. 27
8:23
Egyes műtétekre a várakozási idő több mint két év is lehet (Infostart)
Még mindig hosszúak a várólisták; évek óta az ortopédiai és a szemészeti beavatkozásokra kell várni a legtöbbet. A legfrissebb adatok szerint a térd- és csípőprotézis-műtétekre a várakozási idő több mint két év is lehet. A legkritikusabb a helyzet az orvosegyetemeken - mondta az InfoRádiónak a Magyar Kórházszövetség elnöke.
szept. 27
8:39
Újabb épületomlás: legalább 20-an a romok alatt rekedtek (ATV)
Összeomlott pénteken egy ötemeletes épület az indiai Mumbaiban, a feltételezések szerint 20-25 ember a romok között rekedt.
szept. 27
8:41
Szeptember végén visszakerül az E.ON gázüzletága az államhoz (ATV)
Szeptember 30-ával kerül vissza az E.ON gázüzletága a magyar államhoz - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter a Kossuth Rádiónak adott interjúban. Németh Lászlóné arról is beszélt, hogy az MVM-nek is nonprofit módon kell majd szolgáltatnia a lakosságnak.
szept. 27
9:15
KSH: 9,9 százalékon a munkanélküliség (ATV)
Az idén június-augusztusban 440 ezer volt a munkanélküliek létszáma, 16 ezerrel kevesebb 2012 harmadik negyedévéhez viszonyítva; a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal 9,9 százalékra mérséklődött, legutóbb 2009 azonos időszakában volt 10 százalék alatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
szept. 27
9:33
Kirámolták a trafikot - VIDEO (Alternatív Energia)
A rablók Iváncsán törtek be egy dohányboltba, a rendőrség most a lakosság segítségét kéri az elkövetők kézre kerítéséhez.
szept. 27
9:34
Műszívvel tartják életben a Fradi légiósát (ATV)
Túl van a harmadik beavatkozáson Akeem Adams, a Ferencváros szerdán este infarktust kapott trinidadi labdarúgója, akit műszívvel tartanak életben.
szept. 27
9:36
Vasárnap szó szerint ledönthetik Orbán Viktor szobrát (ATV)
A Szolidaritás tüntetésén „egy nagy ember” szobrát is ledöntik, értesült az atv.hu.
szept. 27
9:51
Lazáry Viktor negatív vizeletmintát produkált (Alternatív Energia)
A szombathelyi fideszes alpolgármester szerint hamis fényképekkel, hamis videofelvételekkel, hamis hangfelvételekkel és ha kell hamis tanúkkal is készülnek ellene.
szept. 27
10:09
Valószínűtlen a honvédségi dolgozók béremelése (Infostart)
Jelenleg is dolgozik a kormány a köztisztviselőket, rendőröket és a katonákat érintő közszolgálati életpályamodell előkészítésén - hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a szakszervezetek által kezdeményezett Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum csütörtöki rendkívüli ülésén. A szakszervezetek továbbra is azt kérték: a jövő évi költségvetésbe kerüljön be a…
szept. 27
10:09
Letartóztattak 22 Greenpeace-aktivistát (ATV)
Egy murmanszki bíróság elrendelte a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet múlt szerdai akciójában részt vevő 22 ember letartóztatását, 8 aktivista fogva tartását pedig 72 órára meghosszabbította - közölte pénteken a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.
szept. 27
10:27
Jobb árvízvédelmi rendszert építenek Szegeden (Alternatív Energia)
A szegedi közgyűlés rövidebb mint félórás pénteki rendkívüli ülésén vita nélkül elfogadta az önkormányzat költségvetésének módosítását, így elkezdődhet a partfal-rekonstrukció a csongrádi megyeszékhelyen.
szept. 27
10:45
Rezsicsökkentés - Csődbe mehet a szolgáltató Budaörsön a büntetés miatt (Alternatív Energia)
Fellebbez a Budaörsi Településgazdálkodási Kft. a hibás közműszámlák miatt rá kiszabott 101 millió forintos bírság ellen, mert álláspontja szerint nem vétett a számlák kiállításánál - közölte a település polgármestere pénteken az MTI-vel.
szept. 27
10:47
Az interneten folytatódott a szegedi zsidóság gyalázása (Alternatív Energia)
A zsinagóga kerítésére tűzött szappanokról szóló hír nyomán az egyik szélsőséges portálon antiszemita bejegyzések tömkelege jelent meg - olvasható a szeged.hir24.hu. portálon.
szept. 27
10:49
Le akarta fizetni a határrendészt egy buszvezető (Alternatív Energia)
Vesztegetés miatt indítottak eljárást az ellen a külföldi buszvezető ellen, aki csütörtökön este le akart fizetni egy határrendészt Záhonynál, hogy két utasát, akiknek nem volt vízumuk, átengedje - értesült a HavariaPress.
szept. 27
11:03
Orbán miatt egyre többet tömnek otthon a magyarok (Alternatív Energia)
Egyre többen térnek át a cigaretta otthoni töltésére, mivel így lényegesen olcsóbban tudják "előállítani" a füstölnivalót, mintha megvásárolnák a kész cigarettát, ráadásul azt kevesebb dohánnyal is töltik meg mint a dohánygyárak - írja közleményében a NAV.
szept. 27
11:03
Abbász: 9 hónapon belül békét akarunk kötni Izraellel (ATV)
A palesztin elnök ugyanakkor bírálta a zsidó államot és elítélte a zsidó telepek építését. Netanjahu bizalmasa szerint Abbász „a terror elítélése helyett a terror ellen küzdőket bélyegezte meg”.
szept. 27
11:05
Exkluzív felvételek Szíriából: így dúl a polgárháború (ATV)
Szíriában két éve zajlik polgárháború, amelyet számtalan, sokszor egymással is hadilábon álló felkelő csoport vív Bassár el-Asszad elnök rendszere ellen. A harcokban csaknem 100 ezren haltak meg, és milliók lettek földön-futók. Novák András külpolitikai újságírónak nemrég sikerült bejutnia Szíriába. Most hazatért, és hosszabb beszámolót is készített az egyik hadszíntérről.
szept. 27
11:21
Ipsos: javult a magyar gazdasági közhangulat (ATV)
Az Ipsos 25 országban készült felmérése szerint javult az emberek véleménye saját országuk gazdaságáról: a nyár végén 39 százalékuk minősítette azt jónak, míg az év korábbi részében jellemzően 36 százalékuk.
szept. 27
11:23
Karácsony szerint könnyen azonosítani lehet a bajai felvételek valódiságát (ATV)
Baján, az egyik szavazókörben szervezetten szállították az embereket az urnákhoz, erről már a szavazás közben értesítették a bajai választási bizottságot– mondta Karácsony Gergely.
szept. 27
11:25
"Az alkatrészek sincsenek meg, amikből a pénztárgépeket össze kell rakni" (ATV)
Nem nyilatkozni kellene, hanem meg kellene szervezni a pénztárgépek cseréjét, mert Sáling József szerint még azok az alkatrészek sincsenek meg, amelyekből össze kell szerelni a pénztárgépeket.
szept. 27
11:40
Vígszínház: Horváth szerint bohózatba illik a bizottság teljesítménye (ATV)
Egyik pályázó sem nyújtott be olyan üzleti tervet, amit el lehetett volna fogadni, ezért lett érvénytelen a Vígszínház igazgatói posztjára kiírt pályázat –mondta Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője.
szept. 27
11:57
Hétvégén mossák az Árpád hidat (Alternatív Energia)
Hétvégén mossák az Árpád hidat, emiatt szombaton és vasárnap is részleges sávlezárásra kell számítani - tájékoztatta a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. pénteken az MTI-t.
szept. 27
11:57
Kopint-Tárki: idén 0,5 százalékkal nőhet a GDP (ATV)
Javított korábbi növekedési előrejelzésén a Kopint-Tárki, a kutatóintézet szerint a bruttó hazai termék (GDP) az idén 0,5, 2014-ben pedig 1,5 százalékkal nőhet Magyarországon - ismertette a vezérigazgató a legfrissebb, őszi előrejelzést pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
szept. 27
12:15
Vágó: legkésőbb a választásokon kipukkad a kisgömböc (ATV)
Úgy tűnik, hogy most már minden piacra ráteszik a kezét a Fidesz– ezt mondta nyelviskoláknak odaítélt uniós támogatások elosztásáról Vágó Gábor az LMP képviselője.
szept. 27
12:17
Selmeczi az ATV-ben: ha ez igaz, Papcsáknak menni kell (ATV)
Több, mint ötszáz milliárdos megszorítást jelentene a magyar emberek számára, ha a baloldal kerülne hatalomra 2014-ben - mondta az ATV Startban a Fidesz szóvivője, aki szerint ennyibe kerülne a magyar családoknak, ha Bajnaiék kivezetnék a bankadót, és a multikra kivetett különadókat.
szept. 27
12:33
"Orbán a szavát adta!" - Kövér közbenjárását várják roma szervezetek (Alternatív Energia)
Annak ellenére, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Farkas Flórián az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke írásban vállalta, hogy a kormány európai színvonalú roma kulturális központot hoz létre, Ózd már a negyedik város, amelyik megtagadja ezt. Így a Roma Club Alapítvány most Kövér László házelnök közbenjárását kéri.
szept. 27
12:33
Mindenhol indít egyéni jelöltet a DK (ATV)
Az október 12-ei kongresszust előkészítő kétnapos elnökségi ülést tartott a Demokratikus Koalíció.
szept. 27
12:51
Halálra gázolt a vonat egy embert a fővárosban (Alternatív Energia)
Halálra gázolt a vonat egy embert péntek délelőtt a fővárosban, Újpest-Rákospalota vasútállomáson - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t.
szept. 27
12:51
Lebukott a terrorista: kiesett a lőszer a zsebéből (ATV)
A kenyai terrorelhárító különítmény egy tagja a CNN munkatársának arról számolt be, hogy egy magát áldozatnak tettető férfire akkor terelődött a gyanú, hogy valójában terrorista, amikor a támadás áldozataival együtt vitték ki az épületből, és a zsebéből kiesett egy géppisztoly tára.
szept. 27
12:53
MSZP: három éve tart a Fidesz és a KSH "munkaügyi hókuszpókusza" (Alternatív Energia)
A parlament munkaügyi bizottságának MSZP-s elnöke szerint három éve tart a Fidesz és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) "munkaügyi hókuszpókusza", és ha így folytatják, tavaszra talán azt is sikerül kimutatniuk, hogy "négy év alatt Magyarország a munkahelyek Mekkája lett".

Keresés