Ha a magyarok elhívhatnának egy hírességet nyaralni, a legtöbben Liptai Claudiát választanák a Szallas.hu felmérése szerint. Rubint Réka szerezte meg a második helyet, de Brad Pitt és Richard Gere is bekerült a TOP10-be. A férfiak a hölgyek közül legszívesebben Kálmán Olgával utaznának.
Vizsgálati fogságot rendelt el a zágrábi megyei bíróság pénteken Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen, ami alapját képezi annak, hogy európai elfogatóparancsot adjanak ki ellene.
A mélyszegénységből való kilábalást és a gyermeknevelés melletti munkavállalás támogatását célzó szociálpolitikai javaslatokat mutatott be az Együtt-PM szövetség pénteken.
A tervek szerint Gyurcsány Ferenc egyéniben nem indul, de várhatóan ő lesz a Demokratikus Koalíció (DK) listavezetője az országgyűlési választáson, ahogy valószínűleg ő vezeti a párt listáját az európai parlamenti választáson is - közölte a DK szóvivője.
Bűncselekmény hiányában megszüntette a Lázár János ellen rágalmazás miatt indult büntetőeljárást a bíróság. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ellen Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója indított pert, amiért uzsorásnak nevezte őt a politikus.
Bűncselekmény hiányában megszüntette a Lázár János ellen rágalmazás miatt indult büntetőeljárást a bíróság. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ellen Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója indított pert, amiért uzsorásnak nevezte őt a politikus.
Körülbelül 165 embernek kellett ideiglenesen elhagynia otthonát egy második világháborús bomba miatt, a főváros IV. kerületében, a Fiumei úton - értesült a HavariaPress.
A tervek szerint Gyurcsány Ferenc egyéniben nem indul, de várhatóan ő lesz a Demokratikus Koalíció (DK) listavezetője az országgyűlési választáson, ahogy valószínűleg ő vezeti a párt listáját az európai parlamenti választáson is - mondta el pénteken az MTI kérdésére a DK szóvivője.
Feltehetően egy 50 kilogrammos bombát találtak a főváros IV. kerületében, a Fóti úti sportpálya közelében - közölte a honvédség tűzszerészeinek kommunikációs tisztje pénteken az MTI-vel.
Miközben Akeem Adams, a Ferencváros trinidadi labdarúgója élet és halál között lebeg, az ultrasliberi.hu elérkezettnek látta az időt, hogy beszóljon a focistának fekete bőre miatt.
Vizsgálati őrizetbe vételt rendelt el a zágrábi megyei bíróság pénteken Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen, ami az első lépés ahhoz, hogy európai elfogatóparancsot adjanak ki ellene.
Bűncselekmény hiányában megszüntette a Lázár János ellen rágalmazás miatt indult büntetőeljárást a bíróság. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ellen Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója indított pert, amiért uzsorásnak nevezte őt a politikus.
Ötszáztizenötre emelkedett a délnyugat-pakisztáni földrengés megtalált halálos áldozatainak száma – közölte egy tartományi vezető pénteken a helyszínen, a Beludzsisztán tartománybeli Avarán körzetben.
Áder János köztársasági elnök pénteken megtette javaslatát az Országos Választási Bizottság (OVB) helyébe lépő Nemzeti Választási Bizottság (NVB) - az Országgyűlés által megválasztandó - hét tagjára, valamint három póttagjára. Az államfő jelöltjeit a Sándor-palotában mutatta be újságírók előtt.
Ártatlannak vallotta magát pénteken az a két muszlim fanatikus, akik májusban több száz járókelő szeme láttára brutális kegyetlenséggel meggyilkoltak egy brit katonát a délkelet-londoni Woolwich kerületben.
Ártatlannak vallotta magát pénteken az a két muszlim fanatikus, akik májusban több száz járókelő szeme láttára brutális kegyetlenséggel meggyilkoltak egy brit katonát a délkelet-londoni Woolwich kerületben.
Katalónia illetékes ügyészi hivatala júniusban jelentette be, hogy gyanúja szerint az FC Barcelona labdarúgócsapatának argentin sztárja, valamint apja 2006 és 2009 között 4,1 millió euró adót nem fizetett be. Messi tagadta, hogy szándékosan bármi rosszat tett volna, apja pedig augusztus közepén több mint 5 millió eurót fizetett be az adóhatóságoknak.
Szombaton nyugaton, délnyugaton még több felhő lehet az égen, máshol a napsütésé lesz a főszerep. Eső sehol sem valószínű. Hajnalban a derültebb északi, északkeleti völgyekben előfordulhat talajmenti fagy, napközben 16-20°C várható.
Tarlós István főpolgármester a Cséry telepen történt olajos iszap elhelyezéssel kapcsolatos bejelentés gyors vizsgálatát követően azonnali hatállyal menesztette a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. (FTSZV) ügyvezető igazgatóját.
Azonnali hatállyal menesztette a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi (FTSZV) Kft. ügyvezető igazgatóját az olajos iszap Cséry-telepi elhelyezése miatt Tarlós István főpolgármester - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója az MTI-vel pénteken.
Több mint 20 terrorcselekménnyel, köztük az egyik dagesztáni rendőrőrsnél hétfőn végrehajtott öngyilkos merénylettel gyanúsított fegyveresekkel végeztek a biztonsági erők pénteken az észak-kaukázusi Derbentben.
Bírósági felülvizsgálati kérelem érkezett be a törvényben előírt határidőig, pénteken 16 óráig a bajai időközi önkormányzati választással kapcsolatban a területi választási bizottság másodfokú, elutasító határozata ellen - közölte a Kecskeméti Törvényszék szóvivője az MTI-vel.
Egy 12 hónapos csecsemő holttestét találták meg pénteken délután a III. kerületben, az óbudai rakpartszakaszon. A rendőrök megtalálták a gyermek anyját, aki bevallotta, hogy kisfiát magára hagyta - értesült a HavariaPress.
A második intifáda kitörésének tizenharmadik évfordulóján összecsaptak a rendőrök és palesztin tüntetők Jeruzsálem óvárosában, Ciszjordániában és a Gázai–övezetben is - közölte a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a YNET.
Sikeresen lezárult az a tranzakció, amellyel a Hochtief német építőipari konszern eladta az általa üzemeltetett repülőterek, köztük a budapesti reptér üzemeltetési jogát egy kanadai nyugdíjalapnak - közölte pénteken az esseni székhelyű vállalat.
Rogán Antal szerint baloldali pártként a szocialistáknak kellett volna harcolniuk a rezsicsökkentésért, és felvetni a bankadót, mégis a Fidesz vállalta magára az ezzel kapcsolatos teendőket és vitákat.
A választásokig nem fullad ki a kormánypártok rezsicsökkentési kampánya - véli Zsolt Péter, aki szerint a politikai vezetők lejáratásával szemben mára apatikussá váltak az emberek. A Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatója szerint a kampány egyik fő kérdése, hogyan tudják a politikai oldalak megszólítani a tömegeket, mert valószínű, hogy aki most megtalálja azt a hangot, ami a…
Új szolidaritási szerződést kell kötni a társadalommal, mert a kormány felrúgta azt – mondja az Együtt–PM Szövetség. Bajnai Gordon szerint az új szociálpolitikának két pillére van. Egyrészt az államnak kutya kötelessége segítenie azokat, akik önhibájukon kívül nem tudnak gondoskodni magukról, ugyanakkor a támogatásban részesülőknek is mindent meg kell tenniük, hogy éljenek a nekik kínált…
Kivárt az utolsó pillanatig, csak tegnap mutatta be jelöltjeit Áder János államfő a Nemzeti Választási Bizottságba (NVB). Hétfőn már dönthet is megválasztásukról az Országgyűlés.
Azonnali hatállyal menesztette az illegális szennyező anyagok tárolásának gyanújába keveredett cég ügyvezető igazgatóját Tarlós István - a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi (FTSZV) Kft. vezetője Wohner Zsolt volt, akinek menesztésével a főpolgármester nem várta meg a hivatalos hatósági vizsgálatok lezárultát.
Menjünk az óriáskerékkel - mondja egy tízévesforma kisfiú, az utolsó szótagot hosszan elnyújtva, szökdécselve, mire édesapja csak annyit mond: ha türelmes vagy, bármire felülhetsz.
A negatív teszt nem jelent semmit, mert a szervezetből hamar kiürülnek a szerek - a többi között ezt mondta Nemény András, az MSZP Vas megyei elnöke azután, hogy negatív lett Lazáry Viktor tegnapi drogtesztje.
Kilakoltatják jövő hétfőn azt a kisgyermekes nőt önkormányzati bérlakásából, aki két évvel ezelőtt 48 napig kórházban tartózkodott, de erről nem értesítette a XVIII. kerületi helyhatóságot. A törvény azonban csak 60 napnál hosszabb távollét esetében írja elő a bejelentési kötelezettséget a bérlőknek, ráadásul a lakó szerint a bérleti szerződését sem módosíttatta vele az önkormányzat, pedig a…
Mivel a Fidesz várhatóan egyik jelenlegi képviselőjét sem indítja az önkormányzati választáson Esztergomban, úgy tűnik, ezt a "Meggyes-csoport" komolyan vette, és nem kíván tovább érdemi munkát végezni - kommentálta a város független polgármestereként Tétényi Éva, hogy a csütörtöki testületi ülésen a Fidesz-frakció többsége - köztük Meggyes Tamás volt polgármester - nem vett részt, ezért…
Sok újdonságot aligha tartogat a mai, XXV., vagyis jubileumi Fidesz-kongresszus, amely - igazodva a kormánypárt fő kampányüzenetéhez - a rezsicsökkentésért vívott harc jegyében telik majd.
Nem készül Brüsszelbe Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének 2014 után is a magyar parlamentben lesz dolga - jelentette ki lapunknak Gréczy Zsolt, a párt szóvivője.
Tegnap estig mintegy 8500 támogató nyilatkozat érkezett a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséghez (MET), de még nem dolgozták fel az összes beérkezett dokumentumot - értesült lapunk.
Ma kezdődik az 1-es villamos felújítása, mind az Árpád hídon, mind a Róbert Károly körúton irányonként eggyel kevesebb sávot használhatnak majd az autósok. A lezárások minden bizonnyal óriási fennakadásokat fognak okozni a fővárosi közlekedésben, ugyanis az Árpád híd közelében már most is rendszeresek a dugók, ráadásul a pótlóbuszok miatt még jelentős többlet is jelentkezik majd a közúti…
Budapesten magasabb státuszú és jövedelmű emberek élnek, mint országosan, amelyhez erősebb politikai aktivitás is párosul. Az elidegenedett városlakókról szóló legendák kevéssé igazak, a budapestiek túlnyomó többségének száznál több ismerőse van, és csak 6 százalékuknak nincs barátja. Viszont az egyenlőtlenségek sok tekintetben leképezik az országos viszonyokat, a II. és a VIII. kerület közti…
Az ENSZ munkaügyekre szakosodott szervezetének (ILO) legfrissebb jelentése szerint mind a mai napig 168 millió 5 és 17 év közötti gyermeket kényszerítenek munkára világszerte. Ez az említett korosztály 11 százaléka. A téma „éllovasa” továbbra is India, ahol - úgy látszik - a sorozatos természeti csapások is csak az emberkereskedők malmára hajtják a vizet. A Hetek cikke.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elfogadta a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséről szóló határozatot helyi idő szerint péntek este New Yorkban - jelentette a CNN hírtelevízió.