A közvélemény-kutatók szerint az egyéni képviselőjelöltek közül legfeljebb néhány mandátumot szerezhetnek nem fideszes politikusok, és azt is legfeljebb csak a második fordulóban
Scarlett Johansson nem tudta elsajátítani a kívánt orosz akcentust a Vasember második részében. Nyelvszakértők szerint inkább dél-dakotai a hangzása, persze a stúdiónak volt magyarázata.
A vonatközlekedésben vasárnap az ünnepnapi, hétfőn a vasárnapi menetrend lesz érvényben, a Volán-járatok esetében a péntek és a jövő kedd tanítási szünet melletti munkanapnak, a szombat pedig szabadnapnak számít
Mint arról a Bors beszámolt, Sandra Bullock férje Jesse James egyszerre több nővel csalta az azóta Oscar–Díjat kapott színésznőt. A férfi nem volt túl válogatós - már ami a külsőt illeti - a szeretők között volt többek között egy tetőtől talpig tetovált fétismodell Michelle McGee, akit motoros berkekből ismert a férfi.
A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke azt mondta, a 160 ezer forint alatt keresőknek 4 százalékos béremelést javasolnak
Halálra ítélték az Egyesült Államok talán legveszélyesebb sorozatgyilkosát; Rodney Alcala 30 gyilkosságot vallott be, de lehet, hogy akár 130 áldozata is volt - számolt be az amerikai sajtó.
Óriási felháborodást váltott ki Walesben, amikor a minap kiderült, hogy két éve egy hatéves kislányt terrorizált szexuálisan és lelkileg 23 társa az iskolában, de a hatóságok nem léptek semmit az ügyben.
Az énekes a drogellenes háborúra költött pénzt inkább a szegénység elleni küzdelemre fordítaná valamint a globális felmelegedés elleni harcra. Sting (58) egész egyszerűen felszólította Amerikát, hogy legalizálj a marihuánát.
Újra látogatható két hónap után a Machu Picchu, a Peru területén fekvő világhírű inka fellegvár, amelynek újbóli átadásán Susan Sarandon Oscar-díjas színésznő is jelen volt.
Negyvenévnyi gyűjtögetés és nélkülözés után kiderült: valójában milliomos Curt Degerman. A svéd hajléktalan részvények adás-vételével szerezte pénzét. Legközelebbi rokonai évekig felé sem néztek, most azonban igényt tartanak tetemes vagyonára.
Teleszkópos drótszamarakra pattantak a zsaruk: Zalaegerszegen április elsejétől újra munkába álltak a városi rendőrkapitányság járőrei, hogy felvegyek a küzdelmet a bűnelkövetőkkel szemben.
Az MDF miniszterelnök-jelöltje a Magyarország Választ 2010 című műsorban azt mondta: pártja által javasolt reformok bevezetése esetén azt lehet ígérni, hogy a romlást megfékezik, megállítják, majd megfordítják
BUDAPEST — Nagy az öröm Balzsay Károly (30) családjában. A Bokszvilágszervezet (WBO) korábbi nagyközépsúlyú világbajnok profi ökölvívója nemrég beköltözött első saját otthonába a soroksári Virágvölgy Lakóparkban, és egy hete megszületett második kislánya, Jázmin. A világrajövetelét végigasszisztáló bunyós állítja, ahogy a szülésnél, a gyermeknevelés nehéz pillanataiban is egyre nagyobb rutint…
MILÁNÓ — Elérte célját a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén az Internazionale futballcsapata, hiszen előnyt szerzett, Diego Milito (30) góljával 1-0-ra legyőzte az orosz CSZKA Moszkvát.
NYÍREGYHÁZA — Otthon, mégis idegenben focizik ma Rudolf Gergely (25). A DVSCTEVA csatára az NB I 21. fordulójában csapatával szülővárosában, egyben lakóhelyén, Nyíregyházán lép pályára.
SAN DIEGO – Ami 40 éve még sci-finek tűnt, nemsokára valósággá válik. Három dimenzióban épít mesterséges szerveket egy magyar kutató, Forgács Gábor találmánya, a bionyomtató. Az eljárás új reményt adhat azoknak a betegeknek, akik a halállal farkasszemet nézve hónapokat, éveket várnak a megfelelő donorra. Nem is csoda, hogy a két hete műszívet kapott Máté (5) anyukája, Kispál Istvánné Márti (45)…
BUDAPEST – Lebilincselő élményben volt része azoknak, akik a napokban autóval érkeztek az Örkény István Színházhoz. Miközben az előadást élvezték, a közterület-felügyelők kerékbilincset raktak az autójukra, annak ellenére, hogy ők azt hitték, szabályosan parkolnak a kijelölt helyen. Köztük volt Vincze Lilla énekesnő is.