Hagyta meghalni újszülött gyermekét az a 36 éves nő, aki a napokban szülte meg kislányát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vattán. A rendőrséget a nő orvosa értesítette, miután az asszonyt kivérzett állapotban szállították kórházba.
A Harry Potter és a halál ereklyéi című epizódból készülő,két részre osztott filmeposzt a London melletti Leavesden stúdiókomplexumban forgatják, 250 millió fontos (több mint 70 milliárd forintos) költségvetéssel.
Nem nyugodhat holtában Bobby Fischer. Az egykori amerikai sakkvilágbajnok 2008 januári halála után ingóságait, izlandi telkét és hárommillió dollárját (588 millió forint) japán özvegyének, Miyoko Watainak ítélte az izlandi bíróság.
Súlyos balesetet szenvedtek a szabolcsi rendőrök: pénteken éjfél előtt háromnegyed órával egy személyautó szemből csapódott neki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszállító buszának.
A roma származású szocialista országgyűlési képviselő szerint Daróczi Dávid személye testesíthette volna meg azt az álmot, amelyet mára az amerikai polgárjogi mozgalom és a feketék elértek
Kövér László megfogadta, nem vágat hajat, míg az MSZP hatalmon van. Ha a választások után lesz módja tartani ígéretét, az alábbi frizurák közül is választhat.
A szenátus költségvetési, valamint külügyi bizottságainak tagjai a Koszovóban állomásozó amerikai katonákat látogatják meg, Budapesten átutazóban töltenek egy napot
"Az állam mindig szigorúan betartatja az állampolgárokkal az ügyintézési határidőket, ezért úgy igazságos és fair, hogyha ez visszafelé is igaz" - jelentette ki a kormányszóvivő
Az urnát a szavazás befejezése után lezárják, a külképviseleti választási iroda vezetője pedig elindul vele Budapestre, az Országos Választási Központba
Elege lett a 20 éves kormányzati repülőgépekből Angela Merkel német kancellárnak. Kollégái már motortüzet és kényszerleszállást is túléltek, de a toalett ajtókat sem tudták rendesen bezárni. Ezentúl új Airbusokkal szeli Merkel az eget.
XVI. Benedek pápa személyes prédikátora az antiszemitizmushoz hasonlította azokat a támadásokat, amelyek a katolikus egyházat és a pápát a szexuális visszaélések botránya miatt érik
A civilizáltnak mondott társadalmakban lassan népbetegséggé válik az elsavasdodás. Ez azt jelenti, hogy a szervezetben fölborul a sav-bázis egyensúly, ami betegségek kialakulásához vezethet. Új sorozatunkban olyan ételrecepteket olvashat, amelyek segítenek ezt az arányt egyensúlyban tartani.
Közeli hozzátartozói sem tudják, miért lett öngyilkos Daróczi Dávid volt kormányszóvivő szombatra virradó éjjel. Egyik barátja talált rá, ő értesítette a rendőrséget.
Elképesztő, mit élt túl Ann Mintram. Az 55 éves brit nő hirtelen szívmegállásban veszítette volna életét, de előbb a kiérkező mentők élesztették újra, majd a kórházban is defibrillatárral hozták vissza az életbe. Összesen 114 alkalommal.
Danielle Steel 600 millió eladott könyvével a hetedik legsikeresebb író a világon, ám azzal, hogy 6000 pár Christian Louboutin-luxuscipő birtokosa, minden bizonnyal világrekorder.
Budapest - Jobb ez a Honvéd, mint az őszi volt! Amíg a bajnokság első felében az első hat helyezett ellen csupán egyetlen árva pontot szereztek a piros-feketék (az Újpest ellen játszottak 1-1-es döntetlent otthon), addig tavasszal már a negyedik, élmezőnybe tartozó gárdát tréfálták meg a kispestiek.
SEPANG — A világbajnoki címvédő Jenson Button (30, McLaren) a 17., a 2005-ben és 2006ban vb-t nyerő, nem mellékesen az idei pontversenyt vezető Fernando Alonso (28, Ferrari) a 19., a 2008-as vébéelső Lewis Hamilton (25, McLaren) a 20., az összetettben második Felipe Massa (28, Ferrari) a 21. helyen végzett a malajziai Forma–1-es időmérő edzésen.
BUDAPEST — Benkő Dániel nem tud kibújni a bőréből: alaposan megmarkolta Edit hátsóját a Vacsoracsata felvételén. Ráadásul a „nős" lantművész még azt is felajánlott a tápiószecsői asszonynak, hogy töltse nála az éjszakát. Andrea, a feleségnek választott tolmácsnő ezek szerint nem ok nélkül féltékeny.
BUDAPEST — Daróczi Dávid órákkal az elkeseredett tette előtt különös jellemzést adott magáról a facebook nevű közösségi oldalon: azt írta, hogy egyedülálló. Kiderült: nem szakítottak Claudiával, csupán apró sértettségének adott így hangot.