Egyre kevesebben hagyják az államnál személyi jövedelmadójuk teljes összegét: tavaly a jogosultak csaknem kétharmada rendelkezett a társadalmi vagy vallási szervezeteknek átutalható egy százalékról - ismerteti a szombati Magyar Nemzet.
Kínának nem áll szándékában adaptálni a nyugati kapitalista modellt, éppen ellenkezőleg, a marxista eszmék globális terjedésére alapozva egy új világrend kialakulására számít - írja a Kínai Kommunista Párt (KKP) szócsövének tekintett lap, a Quishi írását idézve a Business Insider gazdasági hírportál.
Az ombudsman szerint sérti a tulajdonhoz való jogot a magánnyugdíj-pénztári önkéntes tagdíj-kiegészítések hozamának részleges állami elvonása - tájékoztatott Szabó Máté hivatala.
Németországban meghaladta a 25 millió főt a kis- és közepes vállalkozói (kkv) szektorban dolgozók száma, a munkavállalók képzettségi szintje pedig javult az utóbbi években - áll egy hétfőn ismertetett kormányzati kimutatásban, amely szerint a válság ellenére a kkv-szektor pénzügyi helyzete is jobb lett.
Az öt év átmeneti idő után januártól már nem lehet lakásszerzési kedvezményt érvényesíteni. A változás csak technikai, mert a legalább öt éve megszerzett lakóingatlan értékesítése után nem kell adózni, más esetekben pedig bőven lehet csökkenteni a közterhet.
Az OTP 2013. január 25-én bejelentette, hogy 3 838 darab törzsrészvényt értékesített az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében. Így az OTP Bank Nyrt. saját tulajdonában...
A német bankszektor szabályozói (BaFin) a lehető legszigorúbb vizsgálati eljárást indították el négy banknál, köztük a Deutsche Banknál a bankközi kamatlábak manipulációjának ügyében - írja a...
A megújult Infiniti FX-et, mely a márka legnépszerűbb modellje Európában, először Németországban a nemzetközi bemutató alkalmával sikerült kipróbálni, és nemrég - ugyan még a tél előtt - hazai...
Soha nem látott ütemben szűntek meg az építőipari vállalkozások 2012 utolsó negyedévében. Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint egyetlen negyedév alatt 1677 építőipari cég megszűnését tették közzé a cégbíróságok, ami azt jelenti, hogy az ágazat cégeinek 2,3 százaléka zárt be három hónap alatt. Az ágazatban az új cégek alapítása is jelentősen elmarad a korábbi évektől.
A külföldi tulajdonú vállalatokkal szembeni háborút be kell fejezni és gyorsan vissza kell állítani a magyar gazdasággal kapcsolatos nemzetközi befektetői bizalmat - többek között ezeket hangsúlyozta...
Több, évtizedek óta működő üzlet tulajdonosa kapott levelet az elmúlt hetekben az Emberi Erőforrások Minisztériumától a főváros egyik legforgalmasabb, évi kétmillió látogatót vonzó látványosságánál,...
A külföldi tulajdonú vállalatokkal szembeni háborút be kell fejezni és gyorsan vissza kell állítani a magyar gazdasággal kapcsolatos nemzetközi befektetői bizalmat - többek között ezeket hangsúlyozta...
Teljes gőzzel folytatódik a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban. A héten olyan fontos gyorsjelentésekre lesz majd érdemes figyelni, mint a Facebook, az Amazon, vagy az...
A magyar mezőgazdaságban a demográfiai problémák egyre nagyobb méreteket öltenek. Az elöregedés azonban csak egy az ágazat számtalan gondja közül. Arról, hogy mi vár a termőföldpiacra az új...
Az olasz nemzeti bank 3,9 milliárd euróval segíti ki a rosszul megválasztott ügyletek miatt pénzzavarba került Monte dei Paschi di Siena (Mps) bankot. Ezt egészíti ki a tervezett magántőke-bevonás, ami nagyjából 3 milliárd eurót tehet ki.
Beszélni fog ma Matolcsy - stagnálhat idén a gazdaság - nem kaptak meg minden kifizetést a magánnyugdíjpénztár tagok az ombudsman szerint - Nézze meg itt >>
A külföldi tulajdonú vállalatokkal szembeni háborút be kell fejezni és gyorsan vissza kell állítani a magyar gazdasággal kapcsolatos nemzetközi befektetői bizalmat - többek között ezeket hangsúlyozta...
Többségében jó hangulatban vannak Európa vezető indexei. A legjobb eredményt ma az ATHEX COMPOSITE nyújtja, már 1,3 százalékot erősödött. Ennek oka lehet az amerikai tőzsdék pénteki pozitív hangulata...
A Vidékfejlesztési Minisztériumban kétnapos ülést tart a Magyar-Orosz Gazdasági Vegyesbizottság Mezőgazdasági Munkacsoportja. Az Oroszországba irányuló 2011. évi magyar élelmiszergazdasági export...
Tudatos állami stratégia volt, hogy a lejáró devizaadósság helyébe forintkötvényeket bocsátott ki az állam, amihez szükség volt viszont a jegybanki tartalékra. Az árfolyamkockázatot a külföldiek futják.
A múlt péntek délután elért héthavi mélypontnál alig erõsebb szinten kezdte a hetet a forint az euróval szemben, majd az erõsödési kísérletek a délelõtt során rendre kifulladtak....
Több mint 11 500 elfogadóhelyen használható az MKB SZÉP Kártya, amelyet már több mint százezren használnak. A felhasználási lehetőségek kibővülése főként a szabadidős költések megugrásában mutatkozhat meg az idén.
A soron következő előadásunkon a profitábilis devizakereskedési szemléletmódot, illetve a devizakereskedés alapjait ismerhetik meg a résztvevők. Előadónktól megtudhatja, mely tényezőkre kell...
Az év elején új vezető került a magyarországi Commerzbank Zrt. vállalati ügyfelekkel foglalkozó területének élére. Új munkakörében Fülöpné Bogdán Krisztina a Commerzbank Zrt. vezérigazgató-helyettese...
Már a német üzleti világ is bízik abban, hogy 2020-ra több mint 1 millió elektromos autó fut majd az ország útjain – derült ki az IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég és a Strascheg Institue felméréséből. Az egy évvel korábbi hasonló adatgyűjtésnél a piaci szereplők többsége még úgy nyilatkozott, hogy nem fogják elérni az 1 milliós célt, amelyet a berlini kormány tűzött ki a fenti…
A magyar piacon 2007-ben jelent meg az első zöld minősített projekt, igaz, az ezt követő néhány évben az épületek csupán elenyésző hányadát minősítették át.
Az Erste a legfrissebb ajánlásában a MOL részvényét a korábbi felhalmozásról tartásra csökkentette. Új célárát a korábbi 19.500 forintról 18.700 forintra csökkentette.
A külföldi tulajdonú vállalatokkal szembeni háborút be kell fejezni és gyorsan vissza kell állítani a magyar gazdasággal kapcsolatos nemzetközi befektetői bizalmat - többek között ezeket hangsúlyozta...
Ezekben a hetekben érik el csúcspontjukat a karácsony utáni leárazások. A boltokban lépten-nyomon árleszállításokkal találkozhatunk, de sokan a neten is vadásznak az akciókra. Felmérések szerint tízből hat európai fogyasztó már az interneten is keresi a kedvezőbb áron elérhető termékeket....
A Bayerngas gáztársaság felfüggesztette a tárgyalásokat a Naubuccohoz történő csatlakozásról, értesült a Reuters. A délnyugat-németországi gázszolgáltató felülvizsgált stratégiájában a belföldi...
Gyenge növekedési bázis, magas infláció és a világgazdaság kiszámíthatatlansága jelenthetik a legnagyobb kihívásokat a kínai gazdaságban 2013-ban. Túl optimisták voltak a többi ország válságkezelésével kapcsolatban.
A VajdaságMA délvidéki hírportál írása szerint a szerbiai Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal jelenleg 2314 munka nélküli orvost és 13000 egészségügyi technikust és főiskolát végzett ápolót tart számon, akik a több éves hiábavaló várakozás után minden lehetőséget megragadnak egy külföldi munkalehetőség megszerzése érdekében.
Az önkormányzattal kötött megállapodásnak megfelelően a Dalkia Energia Zrt. 130 millió forintot utalt át Tata Város Önkormányzata részére. Az összeg a városi távhő rendszer koncesszióban történő...
2012-ben közel száz fővel csökkent azoknak az orvosoknak a száma, akik külföldi munkavállaláshoz kértek hatósági bizonyítványt. A migrációs szándék csökkenése a fiatal, szakvizsgával még nem rendelkező orvosok körében a legjelentősebb - olvasható az Egészségügyért Felelős Államtitkárság közleményében.
Bár az online vásárlók aránya Magyarországon alacsonyabb, mint Nyugat-Európában, de egyre jobban terjed: már a fogyasztók mintegy harmada számít aktív internetes vásárlónak. Az online vásárlásnak tagadhatatlan előnyei vannak, de tudatosságot igényel a vásárlóktól, mert könnyen átverhetik őket.
Az amerikai bankok között élesedik a verseny a mobilon bankolókért, új bevételi forrást remélve a fiókokat kevésbé látogató ügyfelek megnyerésétől. A mobilbankolás terjedésétől emellett...
A „TripAdvisor ajánlja” besorolással minősítették a BKV Földalatti Vasúti Múzeumát, az utazási portál a múzeum gazdag kínálatát és olcsó belépőjegyét is kiemeli.
Annyira lement a ródium ára, hogy azon már érdemes lehet venni belőle, különösen, hogy piaci szakértők szerint az autókatalizátor-gyártók kereslete az idén megugorhat a Platina-csoportba tartozó nemesfém iránt.
A külföldi tulajdonú vállalatokkal szembeni háborút be kell fejezni és gyorsan vissza kell állítani a magyar gazdasággal kapcsolatos nemzetközi befektetői bizalmat - többek között ezeket hangsúlyozta...
A reálgazdasági válság és a befektetői válság két különböző dolog: az európai autógyártók részvényei bizonyultak a legjobb autóipari befektetésnek 2012-ben, miközben a kontinens autópiacán recesszió lett úrrá.
A Gazprom orosz gázipari cég hétmilliárd dollárt követel az ukrán Naftohaz vállalattól szerződésszegés címén, amiért tavaly mintegy 16 milliárd köbméterrel kevesebb földgázt vásárolt tőle - számol be...
Stabilan 297,5 körül kezdte a hetet a forint az euróval szemben, majd az erõsödési kísérletek kifulladtak, kora délután pedig hirtelen gyengülés indult. Az euró jegyzései így újra 300 közelébe...
A turisták véleménye alapján a „TripAdvisor ajánlja” besorolással minősítették a BKV Földalatti Vasúti Múzeumát, az utazási portál a múzeum gazdag kínálatát és olcsó belépőjegyét is kiemeli.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2013. január 25-én kelt határozatában visszavonta az AIM Általános Biztosító Zrt. alapítási és tevékenységi engedélyeit, valamint 2013. január 28-ai...