Vételre minősítette fel a PannErgy részvényeire megfogalmazott ajánlását a KBC Equitas intézményi fundamentális elemzője. A fair érték becslés ugyan 445 forintra csökkent a korábbi 620 forintról, azonban a pénteki záró árszinthez képest a felértékelődési potenciál 13 százalék.
A PSZÁF 2013. január 25-én kelt határozatában visszavonta az AIM Általános Biztosító Zrt. alapítási és tevékenységi engedélyeit, valamint 2013. január 28-ai kezdettel elrendelte az intézmény végelszámolását.
Elemzik az Európai Bizottság levelének tartalmát és az állásfoglalásról tájékoztatják a testületet - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfőn az MTI-vel annak kapcsán, hogy a bizottság a vízügyi irányelv megsértése miatt indított kötelezettségszegési eljárásban úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött Magyarországnak múlt csütörtökön.
Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint Magyarországon elindulhat a Google Street View szolgáltatás, miután egy most elkészült állásfoglalásban sikerült megteremteni a szükséges garanciákat arra, hogy a magánszféra ne sérüljön, és a köz érdeke is érvényesüljön.
Romlott a hangulat a régió tőzsdéin, habár a jól teljesítő bolgár SOFIX, már 1,3 százalékot erősödött, a többi index gyengülésbe kezdett. A pesti börze benchmarkja, a BUX 0,1 százalékot vesztett...
Január 31-ig kell nyilatkozniuk a magánszemélyeknek arról, kérik-e vagy sem a munkáltatójuktól, hogy számoljon el az adóhatóság felé a tavalyi jövedelmükkel. Kétségkívül ez a legkényelmesebb módja az adóbevallásnak, a munkáltatóknak azonban nem kötelező ezt a kérést teljesíteniük. Nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy ki választhatja és ki nem ezt a fajta adóbevallási lehetőséget....
Szerdától bruttó hét forinttal emeli a MOL a benzin nagykereskedelmi listaárát, míg a gázolaj ára 2 forinttal kerül feljebb - tudta meg a Portfolio.hu. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a...
Stabilan 297,5 körül kezdte a hetet a forint az euróval szemben, majd az erõsödési kísérletek kifulladtak, kora délután pedig hirtelen gyengülés indult. Az euró jegyzései így 300-ig, amelyre...
Megkarcolta a 300 forintos euró-jegyzést a forint hétfőn kora délután, a holnapi jegybanki kamatdöntő ülés egyre izgalmasabbnak ígérkezik, ha a külsős tagok újra vágnak a kamaton, az fontos üzenet lesz a piacnak, méghozzá az, hogy a magyar gazdaságpolitika elviseli a gyengébb forintot is.
Stabilan 297,5 körül kezdte a hetet a forint az euróval szemben, majd az erõsödési kísérletek kifulladtak, kora délután pedig hirtelen gyengülés indult. Az euró jegyzései így újra 300 közelébe emelkedtek. Ez egyúttal új héthavi forintmélypontot jelent....
PSZÁF 2013. január 25-én kelt határozatában visszavonta az AIM Általános Biztosító Zrt. alapítási és tevékenységi engedélyeit, valamint 2013. január 28-ai kezdettel elrendelte az intézmény végelszámolását - olvasható a felügyelet honlapján.
Emeli bruttó 7, illetve 2 forinttal a 95-ös benzin és gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI hétfőn.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint okos gazdaságélénkítésre van szükség ma Magyarországon. A nemzetgazdasági miniszter erről hétfői sajtótájékoztatóján beszélt, ahol stratégiai...
Stabilan 297,5 körül kezdte a hetet a forint az euróval szemben, majd az erõsödési kísérletek kifulladtak, kora délután pedig hirtelen forintgyengülés indult. Az euró jegyzései így 300-ig...
A legutóbb közzétett adatok alapján kiderült, hogy az idei évben mekkora osztalékbevételt remél a kormány a két hazai tőzsdén forgó vállalat, a MOL és a Richter esetében, ebből pedig kiszámítható,...
Megkarcolta a 300 forintos euró-jegyzést a forint hétfőn kora délután, a holnapi jegybanki kamatdöntő ülés egyre izgalmasabbnak ígérkezik, ha a külsős tagok újra vágnak a kamaton, az fontos üzenet lesz a piacnak, méghozzá az, hogy a magyar gazdaságpolitika elviseli a gyengébb forintot is.
Budapesten jelenleg 16 BREEAM, illetve LEED rendszer szerint minősített átadott és folyamatban lévő projekt található, melyek túlnyomó többsége irodafejlesztés. Habár a minősített irodaterületek a...
Márciustól "jelképes" egészségügyi hozzájárulást kell fizetniük a romániai kórházak pácienseinek - közölte hétfőn Victor Ponta miniszterelnök. A román kormány erről a Nemzetközi Valutaalap (IMF)...
Stabilan 297,5 körül kezdte a hetet a forint az euróval szemben, majd az erõsödési kísérletek kifulladtak, kora délután pedig hirtelen forintgyengülés indult. Az euró jegyzései így 300-ig...
Aláírta a 13. stratégiai megállapodást is a kormány nevében Matolcsy György, a legújabb multi-barát a Nokia Siemens Networks Kft. Segítenek az egymillió munkahely megteremtésében és a magyar GDP megduplázásában.
Budapesten jelenleg 16 BREEAM, illetve LEED rendszer szerint minősített átadott és folyamatban lévő projekt található, melyek túlnyomó többsége irodafejlesztés. Habár a minősített irodaterületek a...
Stabilan 297,5 körül kezdte a hetet a forint az euróval szemben, majd az erõsödési kísérletek kifulladtak, kora délután pedig hirtelen gyengülés indult. Az euró jegyzései így újra 300 közelébe emelkedtek. Ez egyúttal új héthavi forintmélypontot jelent....
A német környezetvédelmi miniszter tervezete szerint Németországban csökkenhetnek az áramtarifák a szeptemberben esedékes szövetségi választások előtt. A politikus tervei szerint a lakossági és az...
Jelentősen nőtt a tartós cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban. A kereskedelmi tárca adatai szerint decemberben 4,6 százalékos volt a növekedés, 3 százalékponttal gyorsabb, mint amire az...
Aláírta a 13. stratégiai megállapodást is a kormány nevében Matolcsy György, a legújabb multi-barát a Nokia Siemens Networks Kft. Segítenek az egymillió munkahely megteremtésében és a magyar GDP megduplázásában.
Fülöpné Bogdán Krisztinát nevezték ki a magyarországi Commerzbank Zrt. vállalati ügyfelekkel foglalkozó területének élére. Új munkakörében Fülöpné Bogdán Krisztina a Commerzbank Zrt. vezérigazgató-helyettese is egyben.
Tavaly 92 orvossal kevesebb folyamodott engedélyért a külföldi munkavállaláshoz, az ápolók ugyanakkor egyre nagyobb számban hagyják itt Magyarországot - tudtuk meg az Egészségügyért felelős Egészségügyért Felelős Államtitkárság.
A tőzsde honlapján tette közzé fizetőképességének helyreállítását célzó programját és egyezségi javaslatát az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt.
Korszerű logisztikai központot épített az élelmiszer-nagykereskedelemmel foglalkozó vásárosnaményi Kiss B. Cégcsoport - közölte a négy céget működtető családi vállalkozás tulajdonos vezetője hétfőn az MTI-vel.
Tavaly csaknem százzal csökkent azoknak az orvosoknak a száma, akik külföldi munkavállaláshoz kértek hatósági bizonyítványt. A külföldre távozni kívánó ápolók száma azonban emelkedett - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-t.
Az MKB Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) birtokosok száma január végén meghaladta a 100 ezret, akik több mint 11 500 elfogadóhelyen használhatják a fizetőeszközt - közölte az MKB Bank hétfőn.
Jó hangulatot jeleznek előre az amerikai piacnyitás előtt a vezető határidős indexek. Mindhárom fontos benchmark jelenleg pluszban tartózkodik. Jó makrogazdasági adat érkezett 14:30-kor a...
Jelentős emelkedést produkáltak az elmúlt napokban az E-Star részvényei, a mai nyitóban is elérték a napi 15%-os emelkedési limitet, ezzel néhány nap leforgása alatt már 50%-kal kerültek feljebb. A...
Közzétette fizetőképességének helyreállítását célzó programját és egyezségi javaslatát az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Bár ma már emelkedik a PannErgy az elmúlt napokban több mint 20 százalékot zuhant. Ennek hátterében az állhat, hogy a Lazarus Vagyonkezelő Zrt. több határidős vételi kontraktusának lezárása miatt...
Közel 300 bázispontos hazánk CDS-felára, a tízéves lejáratú kötvényeink hozama 7 százalék közelében jár, igaz az infláció mérséklődött ugyan, de a 300-as szintek közelében mozgó EUR/HUF árfolyam veszélyt jelenthet a kamatvágásra nézve.
A jövőben akár hetente kétszer is változtathatja az üzemanyagárakat a MOL - tudta meg a Portfolio.hu. A társaság döntését azzal indokolja, hogy a kétszeri felülvizsgálattal gyorsabban és...
Az eddigi heti egyszeri alkalom helyett kétszer is dönthet a Mol Nyrt. az üzemanyagok nagykereskedelmi árának változásáról január végétől - értesült az MTI hétfőn piaci forrásokból.
A jövőben gyakrabban, akár hetente kétszer is változtathatja az üzemanyagárakat a MOL - tudta meg a Portfolio.hu. A társaság döntését azzal indokolja, hogy a kétszeri felülvizsgálattal gyorsabban és...
Újabb változások miatt tovább kellett frissítenünk a számlakörképünket. Az AXA Bank például április elsejétől is változtat a díjain, az ingyenes kártyahasználat csak akkor marad díjtalan, ha 40 ezer forintot költünk bankkártyánkkal. Ez a sokadik módszere annak, hogy minél több ügyfelet bírjanak rá a kártyás fizetésre a hitelintézetek....
Ezentúl hetente kétszer is határozhat az üzemanyagárakról a MOL. Az indoklás szerint így rugalmasabban tudnak alkalmazkodni a változó világpiaci helyzethez.