A sokszor a bankbetétek riválisainak tartott pénzpiaci alapok egy kivétellel tavaly az 1%-os hozamot sem tudták elérni, ami alapján kijelenthető: az egy év alatt elérhető átlaghozam alapján jobban...
Felgyorsultak a tárgyalások Ciprus két különálló, rendezetlen státuszú részének egy szövetségi államban való egyesítéséről. A genfi tárgyalásokon váratlanul a török miniszterelnök is megjelent, így úgy tűnik, a török oldal szándékai komolyak. Kérdés, működhet-e két, korábban ellenséges nép között az együttélés?
2017-től újabb szakasza kezdődik az online pénztárgépek szabályozásának, ugyanis ekkortól lép életbe a hosszú ideje nem változott, pénztárgép használatára kötelezett tevékenységek bővülő és módosuló köre.
A magyar gazdaság egyre jobban teljesít, ez lehetővé teszi olyan új típusú adózási rendszer bevezetését, amely révén versenyképesebbé válnak a hazai vállalkozások - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján csütörtökön Visontán.
Vegyes elmozdulást mutatnak a ma reggeli kereskedésben a vezető ázsiai részvényindexek, a befektetők egy része profitrealizálásba kezdhetett a Trump-ralit követően. Ma fontos vállalati jelentések...
Manuel Valls volt francia kormányfőt kivéve Francois Hollande francia államfő kormányzásának mérlegét bírálták a francia baloldali előválasztás jelöltjei csütörtök este első televíziós vitájukban. ...
Az LMP szerint 50 ezer forintra kell emelni a kilencedik éve befagyasztott nyugdíjminimum 28 500 forintos összegét. A Magyar Szakszervezeti Szövetség e héten 80 ezer forintos alapnyugdíj bevezetését javasolta - írta az MTI.
Magyarország ma Európa legbiztonságosabb országának tekinthető - jelentette ki Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A német kormány támogatta azt a törvényjavaslatot, amely elfogadása után lehetőséget ad arra, hogy egy munkavállaló perelje munkaadóját, ha az nem tudja igazolni, miért fizet egy férfinak többet ugyanazért a munkáért, mint egy nőnek - írta a 444.
Az ónos eső miatt az ország középső sávjában több megye járásaira már a másodfokú riasztásokat is kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek hajnalban. Az érintett területeken a következő órákban a tartós ónos eső miatt jégpáncél alakulhat ki az utakon. A rendőrség és a katasztrófavédelem fokozott figyelmet kér az útnak indulóktól.
A férfiak nem hajlandóak nőies munkát végezni, még akkor sem, ha többet keresnének, mint az ott dolgozó nők. Erről a jelenségről jelent meg cikk a New York Times Upshot rovatában, amit a 444.hu szemlézett.
Újabb részleteket tett közzé a Mol az INA-ügyet érintő választottbírósági döntésről, ezekből kiderül, hogy a horvát leánycég működési szabályzata összhangban van a horvát törvényekkel, a Mol minden...
Péntek reggel a forint mérsékelt gyengüléssel kezdett az euróval szemben, miközben a feltörekvő piacon továbbra is minden a török líráról szól. A fizetőeszköz a tegnapi nagy erősödés után megint...
A magyar lakosság pénzügyi ismeretei nemcsak gyengék, de az utóbbi években még romlott is a helyzet e téren. Valószínűleg sokaknak nem éri meg túl sok energiát fektetni abba, hogy megismerjék a bonyolult pénzügyi szolgáltatásokat, ezért inkább maradnak az egyszerű megtakarítási formáknál, mint a betét, az egy éves állampapír, a bankkártya.
2016. július 4-e óta táppénzen vagyok. Aznap diagnosztizálták nálam a mellrákot, az idegeimmel rögtön táppénzes állományba is vettek. Július 22-én mellmegtartó műtétem volt. Szeptemberben elkezdtem a kemoterápiát, amelyből sajnos csak 3-at tudtam vállalni a 6-ból, mert a cukrom nem bírta. Jelenleg a sugárkezelésnél tartok, amiből 28-at fogok összesen kapni. Emellett 30 éve insulinnal kezelt…
Az én német munkabéremből levont nyugdíjjárulékot visszaigényelhetem-e négy év folyamatos német munkaviszonyomból, ha a további munkámat Magyarországon szeretném folytatni? Ennek mi a folyamata? A kint töltött éveim beleszámít a magyar nyugdíjba? A magyar nyugdíj rendezésénél a magyar nyugdíjhatóság hivatalból kikéri a német ledolgozott éveimet vagy nekem kell személyesen intézni?
Soha nem tettünk kísérletet arra, hogy olyan feltételeket alakítsunk ki, amelyek a tesztfolyamat bukását céloznák, ez képtelenség - nyilatkozta a Fiat vezérigazgatója arra a hivatalos vádra,...
Elfogadta az UniCredit közgyűlése a bank 13 milliárd eurós tőkeemelését, amire 2017. június 30-a előtt, várhatóan még az első negyedévben sort kerít a pénzintézet. További 8,1 milliárd eurós...
A Miniszterelnökség mintegy 6,61 milliárd forint értékben hirdetett pályázatot magánjogi erdőgazdálkodók számára a kötelezettségeken túlmutató erdő-környezetvédelmi tevékenységek folytatására.
Orbán Viktor miniszterelnök két nagy csatára számít az idén Brüsszellel: az egyik migrációs, a másik gazdaságszervezési kérdésekben várható. A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című...
Csökkent Kína kivitele decemberben éves szinten és lassult a behozatalának a növekedése is. Elemzők szerint ez annak a jele, hogy mérséklődik a globális és a kínai belső kereslet élénkülése. A kínai...
Puccs, terrorcselekmények, devizaválság, nem tűnik most biztonságosnak török eszközbe fektetni, a Bank of America szerint azonban most érdemes török részvényeket venni. Persze csak szelektíven, a...
Az UniCredit első negyedévre tervezett és a Monte Paschi 2016 végén kudarcba fulladt (és állami bankmentésbe torkollt) tőkeemelése után az ötödik legnagyobb olasz bank, az UBI Banca is jelezte, hogy...
Több vezető beosztású befektetési bankárnak mondott fel múlt héten a Morgan Stanley, és nagyjából 15%-kal csökkentette a bónuszokat, miután az üzletszerzésekből és a tőzsdei IPO-kból származó...
1998 májusában, mikor elhunyt a férjem, akkor az volt a törvény, hogy 62 éves korban igényelhetem az özvegyi nyugdíjat. Most május 21-én betöltöm a 62-t, de még nem vagyok nyugdíjas, ápolásin vagyok 84 éves édesanyámmal.
Tovább ütötték a Telekomot, amely így immáron 510 Ft alá zárt, méghozzá 1 ponttal. Az érdeklődésre nem lehet panaszunk, 1,2 milliárd Ft mozdult meg tegnap.
Decemberben 1,8% volt az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon, vagyis mondhatjuk azt, hogy 2016 folyamán átlagosan ennyivel emelkedtek az árak. Az elemzői várakozások konszenzusa 1,8% volt,...
Decemberben 1,8% volt az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon, vagyis mondhatjuk azt, hogy 2016 folyamán átlagosan ennyivel emelkedtek az árak. Az elemzői várakozások konszenzusa 1,8% volt,...
Nem könnyű most az élete a Volkswagen mostani és korábbi felsővezetőinek, a világban ugyanis több hatóság is vadászik rájuk. Amerikában épp most tartóztattak le egy menedzsert, aki szerepelt a...
Decemberben a fogyasztói árak átlagosan 1,8%-kal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. A legnagyobb mértékben a járműüzemanyagokat is tartalmazó egyéb cikkek és a szeszes italok, dohányáruk drágultak. Összességében 2016-ban a fogyasztói árak átlagosan 0,4%-kal emelkedtek az előző évhez képest.
Jellemzően emelkednek a ma reggeli kereskedésben a vezető európai részvényindexek, úgy tűnik megnyugodtak a kedélyek a tegnapi nagy esések után. Elfogadták a tőkeemelést az UniCreditnél 2017.01.13...