Metro Club Theatre néven nyitott meg újra Budapest legendás szórakozóhelye a Metro Klub, amely az 1960-as években a Magyar Beat fellegváraként vált ismertté. A kettes metró építőmunkásainak szánt szórakozóhely hamar kinőtte a kereteket és nem volt olyan hétvége, amikor a megtelt feliratot ne kellett volna kitenni az ajtajára.
Ünnepélyes csengetéssel indította el ma a Budapesti Értéktőzsde kereskedését az AutoWallis Nyrt. A mai naptól forognak ugyanis az autóipari befektetésekre szakosodott nagyvállalat új, 15,8 milliárd forint összegű tőkeemeléséből származó részvényei a parketten.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az egyik legfontosabb hivatal a gazdaság védelme és fejlődése szempontjából - jelentette ki Varga Mihály az adóhivatal évértékelő értekezletén a Pénzügyminisztérium közleménye szerint. A tárcavezető...
A Renault csütörtökön bejelentette, hogy jelezni fogja a hatóságoknak: a Japánban pénzügyi visszaélések vádjával letartóztatott Carlos Ghosn volt elnök-vezérigazgató 50 ezer eurós "személyes kedvezményt" kapott a Versailles-i Kastéllyal...
A Quantas visszamondta nyolcdarabos A380-megrendelését, az Emirates pedig azt fontolgatja, hogy A350-eseket vegyen az óriásgépek helyett, amelyeknek lassan nem maradnak vevői.
A Főtávval közösen kínált díjkedvezménnyel szeretne új hővásárlókat szerezni a Budapesti Erőmű Zrt. (BERT), amely telephelyet is kínál partnere biomassza-erőművének, továbbá tavaly hárommilliárd, az idén másfél milliárd forintot fordított fejlesztésre – minderről a társaság elnök-vezérigazgatója, Vinkovits András nyilatkozott a Világgazdaságnak.
Nehéz lesz talpra állítani a venezuelai gazdaságot, mely évek óta szenved, mostanra a szakadék mélyére került. Az országban szinte teljesen leállt a termelés, az élelmiszerekből és gyógyszerekből hiány van, a gazdaság gyakorlatilag...
Az uniós jog szerint nem kell, hogy valaki valamely tagállamban munkavállaló legyen ahhoz, hogy egy másik tagállamban lakó gyermekei után családi ellátásokra legyen jogosult - közölte döntését az Európai Unió Bírósága csütörtökön....
Csökkenő indexekkel tetézték a csütörtöki nyitásban előző napi veszteségeiket az amerikai tőzsdék. New Yorkban a Wall Street DJIA-30 és S&P-500 indexei 0,49 százalékos és 0,66 százalék gyengüléssel nyitottak, a Nasdaq piac Composite indexe pedig 0,80 százalékkal kezdett alacsonyabban. A befektetői kockázatkerülés csütörtökön a borús euróövezeti növ
Megtetszett a fejlesztőknek az Andrássy út páros oldala: a BIF Nyrt. és a BDPST Zrt. egymástól nem túl messze alakítja ki saját butik hotelét. Mindketten egy egyre gyorsabban robogó vonatra, a butik hotelekére kapaszkodtak fel. Vannak elődeik...
Visszaélt a Facebook a piaci dominanciájával a felhasználói adatok gyűjtésekor és használatakor - állapította meg a német versenyhatóság egy három éve tartó vizsgálat eredményeként. A döntés következménye, hogy a hatóság korlátozásokat...
A Bank of England szerint a brit gazdaság növekedési lendülete a tíz évvel ezelőtti pénzügyi válság óta nem volt olyan gyenge, mint jelenleg, és ennek egyik fő oka a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező egyre erősebb...
Visszaélt a Facebook a piaci dominanciájával a felhasználói adatok gyűjtésekor és használatakor - állapította meg a német versenyhatóság egy három éve tartó vizsgálat eredményeként. A döntés következménye, hogy a hatóság korlátozásokat...
A Főtávval közösen kínált díjkedvezménnyel szeretne új hővásárlókat szerezni a Budapesti Erőmű Zrt. (BERT), amely telephelyet is kínál partnere biomassza-erőművének, továbbá tavaly hárommilliárd, az idén másfél milliárd forintot fordított fejlesztésre – minderről a társaság elnök-vezérigazgatója, Vinkovits András nyilatkozott a Világgazdaságnak.
A korábbi évek tapasztalataira reagálva a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara már április közepén elindítja az üzemeltetésében lévő jégkármérséklő-rendszert. A Jéger Üzemeltetési Iroda munkatársaira a zökkenőmentes indulás érdekében számos feladat hárul.
A parkolóautomaták és az autómosók adózását is az áruautomatákhoz hasonló online adatszolgáltatással figyelheti a Nemzeti Adó és Vámhivatal a következőkben – mondta a NAV évértékelőjén a pénzügyminiszter. Túljuthatott növekedési csúcsán a világgazdaság, ezért Magyarországnak is fel kell készülnie az esetleg romló piaci környezetre – hangsúlyozta Va
A Bank of England szerint a brit gazdaság növekedési lendülete a tíz évvel ezelőtti pénzügyi válság óta nem volt olyan gyenge, mint jelenleg, és ennek egyik fő oka a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező egyre erősebb bizonytalanság. A brit jegybank szerint nem kizárt recesszió kialakulása sem. A Bank of England a februári kamatdön
Minden nagy döntéssel meg kell várni a májusi európai parlamenti (EP-) választást, mert azt követően meg fog változni az Európai Unió karaktere - szorgalmazta a mai pozsonyi V4-Németország csúcstalálkozón Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök...
A kabinet az adócsökkentés kormánya kíván maradni, és a legnagyobb adócsökkentő cím mellé néhány éven belül szeretné megszerezni a legnagyobb adóadminisztráció-csökkentő címet is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön...
Minden 65 év feletti székesfehérvári kapjon 5000 forintos egyszeri támogatást! - jelent meg ma Székesfehérvár Megyei Jogú Város Facebook-oldalán. Dr. Cser-Palkovics András polgármester javaslatára Székesfehérvár erős gazdasági teljesítményéből...
A gazdaság minden szereplője jobban járna, ha a biztonsági, óvatossági megfontolások vezérelnék a hazai vállalkozások és háztartások fogyasztási, hitelfelvételi magatartását.
A Marquard Media Group tavaly bejelentett tulajdonosiszerkezet-változása, amikor is Bijan Khezri, a vállalatcsoport vezérigazgatója és az igazgatótanács delegált tagja 20 százalékos részesedést vásárolt a vállalatcsoportban, izgalmas folyamatokat indított el a cégcsoporthoz tartozó cégek életében, így a Marquard Media Magyarország Kft.-nél is. Igaz
A nehézségek ellenére a tárgyalások folytatásáról állapodott meg csütörtöki brüsszeli találkozóján Theresa May brit kormányfő és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az Egyesült...