Alaposan rányomhatta bélyegét a koronavírus az áprilisi hitelezésre, ha az érdeklődések alakulásából indulunk ki - derül ki egy friss elemzésből. A koronavírus járvány kitörésével megcsappanni látszik az érdeklődés...
Újranyitja május 15-én két szállodáját az Opus Global Nyrt. turisztikai divíziójához tartozó Hunguest Hotels, a többi, nem tartós felújítás alá kerülő szálloda többsége a tervek szerint legkorábban május 29-től, a pünkösdi hosszú hétvégére lesz újra foglalható - közölte az Opus Global és a Hunguest Hotels kedden az MTI-vel.
A COVID-19 világjárvány kiváltotta krízis Nyugat-Európában és az USA-ban a tőkepiacokokon február 24-én hétfőn kezdődött és okozott nagyjából egy hónapon át tartó összeomlást úgy, hogy az európai részvénypiaci mélypont március 18-án, míg az amerikai és a kínai március 23-án történt meg, majd ezt követően sor került egy viszonylag gyors és nagy kile
Lezárult az új típusú koronavírus ellen Ázsiában már hatékonynak bizonyult gyógyszerhatóanyag, a favipiravir magyarországi fejlesztésének első fázisa - írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Miután laboratóriumi körülmények között sikerült előállítani a generikus hatóanyagot, őszre lehetővé válhat a gyógyszer hazai eng
Jelenleg mindenki a védőoltás feltalálását és a gyógyszeres megoldást keresi a koronavírus legyőzése érdekében. De addig, amíg ez nem következik be, mely iparágak és mi tehetnek annak érdekében, hogy felvegyék a kesztyűt, és támogassák a vírus elleni harcot. Azok a lépések, amelyeket lehetett tenni már megtörténtek: home office, házhozszállítás szi
A bevallási határidő előtt bő egy héttel már csaknem 2,8 milliószor léptek be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eSZJA felületére az ügyfelek, hogy megnézzék személyi jövedelemadó bevallási tervezetüket, közülük 700 ezren változtatás...
Az eddig elvégzett 8276 PCR-tesztből kettő lett pozitív a pénteken záruló, csaknem 18 ezer ember bevonásával történő országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton - jelentette be Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője kedden a részeredményekről tartott videokonferencián.
Egyrészt örülnek, hogy újraindul az élet és így kisebbek lesznek a veszteségek, másrészt a dél-koreai és a vuhani esetek is rávilágítanak arra, hogy nem olyan egyszerű túljutni a járványon.
A Vodafone kedden tette közzé legfrissebb számait, a bevétel és a tisztított EBITDA is nőtt a 2020-as pénzügyi évben, bár a koronavírus-járvány miatt a nemzetközi utazások csökkenése negatívan hatott a cég roaming bevételeire, azonban az adatfelhasználás növekedni tudott. A cég az eredménye után 9 eurocentes osztalékot fizet részvényenként.
Az elmúlt hét folyamán tovább folytatódott a száraz, átlagos hőmérsékletű időjárás. Kisebb-nagyobb mennyiségű eső volt ugyan országszerte, de ez a mennyiség közel sem pótolta a január óta folyamatosan emelkedő csapadékhiányt, legfeljebb arra volt jó, hogy átmeneti frissülést hozzon és néhány nedvességigényes kórokozó első tüneteit előhozza. A gyakr
A negyedével csökkenő teljes piaci forgalom közepette nőtt az elektromos járművek részaránya az Európai Unióban az első negyedévben forgalomba helyezett új autók között - derül ki az európai autógyártó vállalatok szakmai képviselete...
Az emberek szívesen ajánlják fel adójuk 1%-át civil szervezeteknek, de fontos a visszajelzés a pénz felhasználásáról. A többség ugyanannak a szervezetnek vagy általában ugyanannak a területnek adja, és nem igazán a reklámok hatására döntenek – derült ki a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány online 1050 fős felméréséből.
Több mint 50 százalékot száguldott az egyik amerikai biotechnológiai cég, a Novavax árfolyam ma az amerikai tőzsdén, miután a vállalat bejelentette, hogy több száz millió dollárt kapott a koronavírus-vakcinája fejlesztésére.
Százötvenezer kisvállalkozás, hatvanezer kisgyermekes család, több százezer vállalkozás mellett még többek között a hallgatók és a banki adósok életét is megkönnyítik a kormány gazdaságvédelmi intézkedései - mondta Tállai András pénzügyminiszter-helyettes.
"A német alkotmánybíróság elhíresült múlt heti döntése főként azért fontos, ami mögötte van. Olyan közegben született, amiben EU-országok hatalmi és gazdasági érdekellentétei elegyednek ideológiai konfliktussal és az EU működtetését övező véleménykülönbségekkel. A hajdani közös piac még úgy volt zömében technokrata projekt, hogy a résztvevők politi
A márciusi leépítések közel fele három megyének köszönhető, a legtöbben a leghányattatottabb sorsú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében veszítették el az állásukat.
Sikerült letakarítani a púposra pakolt asztalt: a Pénzügyminisztérium elkészült a jövő évi költségvetés tervezetével, amit a kormány holnap kezd tárgyalni.
Lezárult az új típusú koronavírus ellen Ázsiában már hatékonynak bizonyult gyógyszerhatóanyag, a favipiravir magyarországi fejlesztésének első fázisa. Az ITM szerint őszre lehetővé válhat a gyógyszer hazai engedélyezése és gyártása is.
Az 5,9 százalékos THM plafonnal a személyi kölcsönök továbbra is népszerűek a hazai lakosság körében, és az elmúlt napokban újabb fogyasztói hiteltermékek jelentek meg a hazai bankok kínálatában a vonzó THM-el. Azonban a folyószámlahitelek...
Jelentősen emelkedett az olajár a keddi kereskedésben, a befektetők azt árazhatják, hogy a csökken a világ olajkitermelése, emellett pedig a gazdaságok újranyitásával megnőhet a kereslet, így lassan visszaállhat kereslet-kínálat egyensúlya az olaj piacán, melynek korábbi felborulása az olajárak összeomlásához vezetett.
A New York Fed hétfőn jelentette be, hogy ma megkezdi a Fed a vállalati kötvények vásárlását, a programot a BlackRock menedzseli, azonban a Fed hamarosan közvetlenül is vásárolhat majd vállalati kötvényeket.
Róna Andrea lesz a Hunguest Hotels új vezérigazgatója. A szállodaüzemeltetésben és ingatlanfejlesztésben tapasztalatokkal rendelkező szakember június 22-től veszi át a szállodalánc irányítását.
Jelenleg mindenki a védőoltás feltalálását és a gyógyszeres megoldást keresi a koronavírus legyőzése érdekében. De addig, amíg ez nem következik be, mely iparágak és mi tehetnek annak érdekében, hogy felvegyék a kesztyűt, és támogassák...
Erősödéssel kezdték a kereskedést az irányadó New York-i tőzsdeindexek kedden: a DJIA-30 index 0,29 százalék, az S&P-500 index 0,32 százalék, a Nasdaq Composite index 0,35 százalék pluszban volt nyitáskor.
A magyar lakosság továbbra is megosztott a tekintetben, ahogyan a bankokat látja, hogy mennyire ismeri ki magát a pénzügyek terén, a személyes, fióki ügyintézés sokak számára továbbra is kihagyhatatlan, de mindeközben egyre nő az online...
A szakértők egy része csak a vállát vonogatja az elmúlt bő egy hónap tőzsdei fejleményeit látva. A reálgazdasági folyamatok tragikus képet festenek, miközben a tőzsdeindexek szárnyalnak. Nem véletlenül kezdődött szakmai vita arról, hogy idejét múlt-e a korábbi évtizedekben a piacot rendre felülteljesítő értékalapú befektetési elveket követni?
Áprilisban a járványhelyzet okozta gazdasági bizonytalanság különböző mértékben hatott a lakóingatlanpiac mutatóira. Az adás-vételek számában jelentős volt a visszaesés (58%), de márciushoz képest már élénkebb volt a vevői érdeklődés és a befektetői aktivitás is a piacon. A Duna House keresletindexe 2 százalékponttal emelkedett és jelenleg 55 száza
A fodrászatok és kozmetikai szalonok megrohamozása várható május 18-ától Olaszországban a két hónapos zárva tartás után, de a vendégek egyesével való kötelező fogadása megnehezíti az újraindulást. Szigorú óvintézkedésekkel nyitják újra a strandokat is, ahol a biztonsági távolságot a tengerben lubickolók között is be kell tartani a tartományok kedde
A magyarországi Suzuki menedzsemntje egyeztetett az üzemi tanáccsal, amelynek eremdényeként kifizetik a bónuszokat a dolgozóiknak. Történik mindez egy olyan időszakban, amikor a koronavírus megjelenése és terjedése, a megfékezése érdekében korábban hozott szigorú intézkedések nagyon nehéz helyzetbe hozták az egész autóipart.
Elég valószínű, hogy további monetáris lazításra lesz szükség azt követően, hogy a Bank of England az utóbbi hetekben már kétszer csökkentette alapkamatát és felpörgette az eszközvásárlásokat – mondta a CNBC-nek a brit jegybank alelnöke. A szakember szerint ugyanis továbbra is lefelé mutató kockázatokat látnak a gazdaságban, melyeket készek minden
Több milliárd forintos bevételkieséssel számolnak a koronavírus-járvány miatt a vidéki városok az idén, a tartalékok ellenére módosítaniuk kell ez évi költségvetésüket. Az önkormányzatok arra számítanak, hogy az áthúzódó hatás miatt a következmények a jövő évre is kihatnak.
A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága a 2018 januárjától végelszámolás alatt állt CIB Faktor Zrt.-t törölte a cégjegyzékből – derül ki a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. tájékoztatásából. Ennek oka, hogy a CIB még évekkel ezelőtt úgy döntött, a saját berkein belül végzi e tevékenységet.
Négy hónappal meghosszabbíthatja a bértámogatások fizetését a brit kormány, szerintük őszig szükség lehet a kormányzati programra – jelentette be a szigetország pénzügyminisztere kedden. A brit kormány jelenleg a bér 80 százalékára nyújt támogatást havi 2500 fontos jövedelemig.
Levélben hívta meg csütörtökre Brüsszelbe Orbán Viktort az Európai Parlament elnöke, mivel akkor tárgyalja a testület a magyar felhatalmazási törvénnyel kapcsolatos panaszokat. David Sassoli annak apropóján hívta meg a magyar kormányfőt, hogy a kormány Varga Judit igazságügyminisztert delegálta volna a vitára.
A koronavírus megfékezése érdekében hozott szigorú intézkedések fájdalmas hatással voltak az orosz autópiacra is áprilisban - írja a Reuters beszámolójában.
Valószínűleg rekordot dönt az idén a törlesztési csődbe kerülő államadósok száma az új koronavírus okozta világjárvány súlyos gazdasági sokkja miatt - áll a Fitch Ratings kedden Londonban ismertetett tanulmányában.