2020. május 19. kedd

máj. 19
8:36
Kicsit a forint is szépített a hurráoptimista piacon, de a 350 még messze van (Portfolio)
Minimálisan erősödni tudott hétfőn a forint az euróval szemben, de így is messze van a korábban tesztelt 350-es kulcsszinttől, ami gyakorlatilag a sáv alját jelenti. Mindez azért érdekes, mert közben a piaci hangulat kifejezetten optimista, a részvénypiacokat rendületlenül tépik, illetve tegnap az újabb európai mentőcsomag híre az euró árfolyamára
máj. 19
8:36
Nőtt az Alteo árbevétele és eredménye az első negyedévben (NRGreport)
Az Alteo-csoport konszolidált árbevétele 39 százalékkal 9,05 milliárd forintra, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) pedig 156 százalékkal 1,16 milliárd forintra nőtt az idei első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest.
máj. 19
8:39
Véget ért az országos szűrővizsgálat: alulfertőzöttek a magyarok (Privátbankár)
Véget ért az egész országot átfogó reprezentatív szűrővizsgálat. Részletes adatokat május végére ígérnek, de Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a kutatás vezetője szerint a végeredmény nagyjából azonos lesz a feleidőben megállapított adatokkal, amely szerint a magyar lakosság 2,7 ezrelék és 1,1 százaléka között szerzett csak nyáj
máj. 19
8:42
Ezeket a termékeket holnaptól már nem árulják a dohányboltok: kár is keresni (Pénzcentrum)
Az Európai Parlament (EP) 2014-es döntése alapján május 20-tól megszűnik a mentolos dohányáruk forgalmazása, ez alól csak az elektromos és a füstmentes cigaretta lesz a kivétel. A különféle ízesített cigaretták többségét már 2017-ben...
máj. 19
8:42
2020-05-19 napi árfolyam jelentés (GazdaságPortál)
Erősödött a forint ma reggelre Kedd reggel 8 órára 0.10%-ot erősödött a forint az euróval szemben és így lett 353 forint és 32 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest 0.10%-ot erősödött a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 323 forintba és 69 fillérbe kerül. A frankhoz viszonyítv
máj. 19
8:42
Nemzeti érzésekre építő reklámok sikerei és bukásai (Márkamonitor)
Ez év elején két reklám is nagy érdeklődést váltott ki: a Bud Light azt mutatta be a Super Bowl szünetében, hogy milyenek is a „tipikus amerikaiak”, a Scandinavian Airlines pedig olyan reklámfilmet töltött fel a netre, amiből kiderült, hogy „mi is igazán skandináv”. Míg az előbbi nagy sikert aratott, addig az utóbbi leginkább felháborodást keltett.
máj. 19
8:45
Hitelmoratórium: ismét pontosít az MNB (Menedzsment Fórum)
Az MNB ismét azt hangsúlyozza, hogy hitelekre vonatkozó fizetési moratórium miatt nem nő az ügyfelek törlesztőrészlete a moratórium lezárulta után. Havi terhük januártól így legfeljebb ugyanannyi lesz, mintha nem is lett volna törlesztési szünet.
máj. 19
8:48
50 millió forintért vett OTP-részvényeket a bank egyik vezetője (Portfolio)
Közel 50 millió forint összértékben vásárolt OTP-részvényeket Barna Zsolt, az OTP vezérigazgató-helyettese.
máj. 19
8:48
Megint kéthónapos mélyponton a búza ára (Agrofórum)
Chicagóban 0,3 százalékot vesztett értékéből a búza, viszont a szójabab és a kukorica is 0,6-0,6 százalékkal drágult. Európában a repce és a takarmánybúza ára felfelé ment, míg a malmi búza és a kukorica vesztett értékéből.
máj. 19
8:50
Megszólal az operatív törzs az újabb magyar adatok és Budapest újranyitása után (Portfolio)
Szokás szerint kedd délelőtt 11 órakor tartja online sajtótájékoztatóját az operatív törzs. A testület értékelheti az újabb napi adatokat, illetve a Budapest újranyitásával kapcsolatos első tapasztalatokról is beszélhet.
máj. 19
8:51
Magasabban kezdte a napot a forint (TőzsdeFórum)
Hajszálnyi erősödést ért el a forint a főbb devizákkal szemben.
máj. 19
8:53
Pozitív fordulat az OTP-nél (TőzsdeFórum)
Középső Bollingerétől emelkedett jelentősen a bankpapír árfolyama hétfőn.
máj. 19
8:55
A szűkülésből próbálhat kitörni a MOL (TőzsdeFórum)
Felfelé pattant 2000 forinttól az olajvállalat árfolyama, de még nem találta meg az irányt kifelé a szűkülő háromszögből.
máj. 19
8:57
Emelkedő trendben maradt a Richter (TőzsdeFórum)
Nem jött letörés hétfőn az elmúlt két hónap trendjéből a gyógyszergyártó árfolyamánál.
máj. 19
9:00
Nem muzsikál rosszul a lecsupaszított CIG Pannónia (Portfolio)
Mintegy 15%-os díjbevétel-növekedéssel és 25%-os adózás előtti eredménynövekedéssel zárta 2020 első negyedévét a CIG Pannónia, amely az olaszországi veszteségek miatt vagyon- és felelősségbiztosításbiztosítási üzletága nélkül folytatja tevékenységét. Az új értékítés ugyan visszaesett, ám ez még nem a koronavírussal, hanem az egy évvel korábbi egysz
máj. 19
9:00
Mitől pöndörödnek a paradicsompalánta levelei? (Agrofórum)
P. Zsuzsanna kérdése: A paradicsompalántáimon 3 hete az új levelek elkezdtek bepöndörödni. Később, kb. 1 hétre rá újabb tünetek jelentek meg: hajtásvég duzzad a balkon fajtáknál főként, levélér párhuzamossá vált a már kifejlett leveleken (nincs perzselés a leveleken, van amiken már a virágbimbók is megjelentek). Az összes paradicsom palántán mutatk
máj. 19
9:06
A koronavírus árnyékában a britek szép csendben kidolgozták az új vámokat (Portfolio)
Az Egyesült Királyság kormánya ma bemutatta az új vámügyi szabályozását, amely az Európai Unió vámrendszerét fogja felváltani a Brexit után.
máj. 19
9:06
Tőzsdenyitás előtt – Emelkedőben van a tőzsde az elemző szerint (GazdaságPortál)
A kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt emelkedőben van a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. Varga Zoltán az MTI-nek kedden küldött kommentárjában jelezte, felpattant a hazai részvénypiac, a hétfői kereskedésben rendkívül kedvező nemzetközi befektetői hangulat mellett jelentős emel
máj. 19
9:08
Egy hackercsoport állítólag érzékeny adatokat szerzett meg és adott el Donald Trumpról (Portfolio)
Egy hackercsoport, a REvil állítólag érzékeny információkat szerzett Donald Trump elnökről, ma pedig bejelentették, hogy megvette egy meg nem nevezett szervezet a „szennyest” – írja a Forbes. A magazin szerint könnyen lehet, hogy blöffölnek, de más hírességekről lehet, hogy tényleg van információjuk.
máj. 19
9:08
Tőzsdenyitás előtt – Pozitív kezdés várható az európai tőzsdéken (GazdaságPortál)
Indexemelkedéssel nyithatnak kedden a főbb európai indexek, folytatva a járványvédelmi korlátozások fokozatos felszámolása és a vírusellenes oltóanyag kifejlesztése reményében az árfolyamok előző nap bekövetkezett nagy erősödését. A határidős indexjegyzések és a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb indexek 0,3 százalék kör
máj. 19
9:12
Kína olajfelhasználása már közelít a válság előtti szintekhez (Portfolio)
Korrigál az olaj ára a tegnapi hatalmas rali után, ma fut ki a júniusi leszállítású termék, azonban várhatóan nem fog ezen alkalommal negatívba fordulni a jegyzés, melynek számos oka van. Kína jóformán majdnem elérte éves alapon a válság előtti olajfelhasználását, és a júliusi WTI kontraktus olcsóbban forog, mint a ma lejáró júniusi.
máj. 19
9:14
A koronavírus hatása: nagyot romlott a magyar családok fizetőképessége (Portfolio)
Jelentősen csökkent a magyar háztartások fizetőképessége a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk miatt. Az Intrum fizetőképességi indexe az idei első negyedévben az elmúlt 5 év legalacsonyabb értékét vette fel. A GDP 15, a foglalkoztatottság 8 százalékkal is csökkenhetett egy hónap alatt.
máj. 19
9:16
Magyarország is komoly könnyítést kaphat a koronavírus miatt (Portfolio)
Az eurózónán kívüli uniós tagállamok azt szeretnék, ha átmenetileg enyhítenének a tőkekövetelményeiken eurókötvények kibocsátása esetén – írja a Reuters. A cél, hogy a koronavírus miatt senki ne kerüljön nehéz helyzetbe amiatt, mert nem tagja a valutaövezetnek
máj. 19
9:24
Mikor kapnak plusz pénzt a nyugdíjasok? (Piac és Profit)
Idén leghamarabb novemberben kaphatnak a rendes havi nyugdíjon felül pénzt a nyugdíjasok - írja laptársunk, az Mfor.hu.
máj. 19
9:24
Pluszban nyitottak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
máj. 19
9:24
Bréking: holnap bejelenti a kormány az olcsó elektromos autók támogatását (Portfolio)
Holnap fontos bejelentést tesz a kormány az elektromobilitás ösztönzésével, a környezetkímélő elektromos autózás támogatásával kapcsolatban. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium sajtómeghívójából ugyanis kiderült: a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében a kormány megújítja és kiterjeszti az elektromobilitás ösztönzési rendszerét, meg
máj. 19
9:24
Brit szenes-rekord (NRGreport)
Április 9. óta egész egyszerűen nem termelnek a hálózatra a brit szénerőművek - mert nincs rájuk szükség. Ennek fő oka nyilván a koronavírus-járvány következtében visszaeső áramfogyasztás, de ez  többről is szól.
máj. 19
9:26
Ennyit hajlandók engedni az árból a lakáseladók (Piac és Profit)
A lakáseladást tervezők 46 százaléka maximum 5 százalékot engedne az árból, közel 29 százalékuk pedig 10 százalékkal is hajlandó lenne lejjebb vinni az árat az ingatlan.com nem reprezentatív felmérése szerint. Több mint 15 százalékuk ugyanakkor nem hajlandó olcsóbban adni az adott lakást.
máj. 19
9:26
Német bank állt össze a szingapúriakkal, hogy a blockchain alkalmazását kutassák (Portfolio)
Összeállt a Ten31, egy német pénzintézet, a WEG Bank fintech ága egy szingapúri technológiai inkubátorral, az Anquan Capitallal – írja a Coin Telegraph.
máj. 19
9:30
Rég nem látott rali a tőzsdéken: Európa tovább emelkedik kedden (Portfolio)
Nagyot emelkedtek a tengerentúli tőzsdék hétfőn, a hangulatot elsősorban egy koronavírus elleni kísérleti vakcináról érkező jó hírek javították, de a gazdaságok újranyitásával kapcsolatos hírek mellett a Fed elnök hétvégi nyilatkozatát is jól jogadták a befektetők. Ázsiában emelkednek a tőzsdék kedden, Európában mérsékelt erősödéssel indult a nap,
máj. 19
9:30
Veszélyes a hernyófészek a kecskerágóban? (Agrofórum)
Kertem előtt az utcán kecskerágó bokron furcsa hernyófészket láttam. Sok sárga színű hernyó mozgott a szövedékben. Veszélyesek ezek a gyümölcsfáimra?
máj. 19
9:32
Bréking: holnap bejelenti a kormány az olcsó elektromos autók nagyobb támogatását (Portfolio)
Holnap fontos bejelentést tesz a kormány az elektromobilitás ösztönzésével, a környezetkímélő elektromos autózás támogatásával kapcsolatban. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium sajtómeghívójából ugyanis kiderült: a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében a kormány megújítja és kiterjeszti az elektromobilitás ösztönzési rendszerét, meg
máj. 19
9:33
A fővárosiak kapták a nagyobb pofont – így változtak a keresetek (Infostart)
A magyar lakosság egy jelentős részének csökkent a jövedelme a járvány okozta válsághelyzet miatt. A legrosszabb helyzetben a budapestiek vannak, derült ki egy friss közvélemény-kutatásból.
máj. 19
9:34
A briteknél is pusztít a munkanélküliség a koronavírus miatt (Portfolio)
Hetven százalékkal ugrott meg a munkanélkülisegély-kérelmek száma áprilisban az Egyesült Királyságban – közölte az ország statisztikai hivatala kedden. Ráadásul egyre több olyan ember is támogatásra lett jogosult, akik elvielg még dolgoznak.
máj. 19
9:36
Hajszálnyi erősödést ért el a forint (ProfitLine)
Hajszálnyi erősödést ért el a forint a főbb devizákkal szemben keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
máj. 19
9:36
A tegnapi rali után ma fáradtabbak a tőzsdék (Portfolio)
Nagyot emelkedtek a tengerentúli tőzsdék hétfőn, a hangulatot elsősorban egy koronavírus elleni kísérleti vakcináról érkező jó hírek javították, de a gazdaságok újranyitásával kapcsolatos hírek mellett a Fed elnök hétvégi nyilatkozatát is jól jogadták a befektetők. Ázsiában emelkednek a tőzsdék kedden, Európában mérsékelt erősödéssel indult a nap,
máj. 19
9:36
Állami segítségre várnak az autókölcsönzők: másképp nemigen élnek túl (Pénzcentrum)
A turizmussal párhuzamosan az autókölcsönzők forgalma is drasztikusan visszaesett. A szövetség szerint még az állami segítségre sem jogosult a szektor. Minimum 50 százalékkal eshet idén a rövid távú autókölcsönzés a 2019-ben...
máj. 19
9:36
Amerika felpörgeti a deglobalizációt: újabb gyárat telepítenek haza Kínából (Portfolio)
Az Egyesült Államok egészségügyi minisztériuma megállapodást kötött egy virginiai vállalattal a Kínában és Indiában történő gyógyszergyártás hazatelepítéséről. A négy éves megállapodás összege 354 millió dollár, de 10 évre is meghosszabbítható.
máj. 19
9:38
Elon Musk szerint 100 ezer dollárt fog érni a Teslákban az önvezető funkció (Portfolio)
Elon Musk egy Twitter bejegyzésben számolt be róla, hogy 1 000 dollárral emelkedik júliustól az önvezető funkcióval ellátott Teslák ára és ez folytamatosan drágulni fog a technológia fejlődésével. Musk azt is hozzátette, hogy a szerinte a teljes önvezetés elérésekor a technológia értéke meghaladja majd a 100 000 dollárt.
máj. 19
9:39
Nagy baj van az autópiacon (Menedzsment Fórum)
Az egy évvel korábbiakhoz képest átlagosan 76 százalékkal esett vissza az Európai Unióban áprilisban értékesített új autók száma. Az autógyártók Olaszországban és Spanyolországban szó szerint lenullázták magukat, hiszen ezekben az államokban a visszaesés 97 százalékos volt.
máj. 19
9:40
Szlávik: lehet, hogy már megvan az oltás a koronavírus ellen (Portfolio)
Hiába csökken a koronavírusos esetek száma, továbbra is vigyázni kell, hiszen a mai napig az ország különböző részein találnak betegeket - mondta Szlávik János infektológus, a Dél-Pesti Centrumkórház főorvosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
máj. 19
9:42
Az EKB-vezér is visszaszólt a német alkotmánybíróságnak: veszünk tovább rendületlenül! (Portfolio)
„Nincs semmilyen pszichológiai korlát a lépéseinken”, és „egyáltalán nem aggódok se a koronavírus járvány miatt indított eszközvásárlási programunk, se a korábbi programunk miatt” – hangsúlyozta több vezető európai lapnak adott, hétfő este közzétett interjújában Christine Lagarde.
máj. 19
9:44
Óriási az érdeklődés a Diákhitel Plusz iránt (Portfolio)
Kevesebb mint három hét alatt csaknem tízezren igényelték a maximum félmillió forintos, teljesen szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Pluszt - közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
máj. 19
9:45
Pórul járhat, aki megfogadja a Pénzügyminisztérium tanácsát (Privátbankár)
Tállai András államtitkár azt javasolja a bajban lévő katás vállalkozóknak, hogy függesszék fel a tevékenységüket. Csakhogy náluk - szemben a kormányrendeletben mentesített vállalkozásokkal - a tb-jogviszony is megszűnik erre az időre.
máj. 19
9:48
Tovább erősödik a forint a jó hangulatban (Portfolio)
Minimálisan erősödni tudott hétfőn a forint az euróval szemben, de így is messze van a korábban tesztelt 350-es kulcsszinttől, ami gyakorlatilag a sáv alját jelenti. Mindez azért érdekes, mert közben a piaci hangulat kifejezetten optimista, a részvénypiacokat rendületlenül tépik, illetve tegnap az újabb európai mentőcsomag híre az euró árfolyamára
máj. 19
9:48
Tőzsde – Pozitív kezdés az európai tőzsdéken (GazdaságPortál)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. A páneurópai Ftse EuroFirst 300 index 0,44 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,49 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,12 százalékkal kezdett magasabban. Londonban 0,99 százalékkal erősödött kezdéskor az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 1,25 százalék, a p
máj. 19
9:48
Lokális csúcsa alá tért vissza a BUX (TőzsdeFórum)
Pozitív hangulatban telt a kereskedés hétfőn, újra ellenállásaihoz tudott erősödni a hazai index.
máj. 19
9:50
Nyáron kezdhet talpra állni az építőipar (Portfolio)
Az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) arra számít, hogy az elmúlt két hónapban elmaradt megrendelések június közepén érkezhetnek.
máj. 19
9:50
Mennyit lehet alkudni egy lakás árából? (TőzsdeFórum)
Ennyit hajlandók engedni az árból a lakáseladók, és ezek a motivációik.
máj. 19
9:52
Együtt repült a külhonnal 1261 ponttal magasabbra a hazai börze (TőzsdeFórum)
A nemzetközi jókedv elérte a magyar tőzsdét is, a külföldi piacokkal együtt repültünk.

Keresés