2020. június 18. csütörtök

jún. 18
7:12
Öt technológia, melyeket a katonai fejlesztésnek köszönhetünk (okosipar.hu)
Cikkünkben olyan használati tárgyakat gyűjtöttünk össze, amelyek hadászati eredete (az internettel, GPS-szel, drónokkal ellentétben) nem feltétlenül egyértelmű mindenki számára. Nézzük, melyek ezek!  Az Egyesült Államok több mint 730 milliárd USD-t költött a katonai fejlesztésekre 2019-ben a Statista adatai alapján. A második helyen Kína áll 261 mi
jún. 18
7:15
Több megyében és a fővárosban is riasztották a tűzoltókat (Biztosító Magazin)
Több megyében is riasztották a tűzoltókat az esős, viharos időjárás miatt szerdán - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (Okf)helyettes szóvivője az Mti-vel.
jún. 18
7:18
Így változik az életünk – mit hoz a járványügyi készültség? (Privátbankár)
Mától már nem veszélyhelyzet, hanem járványügyi készültség van érvényben Magyarországon.
jún. 18
7:21
A maszkviselés marad - vége az idősek vásárlási sávjának (Menedzsment Fórum)
A tegnap késő este megjelent Magyar Közlöny szerint mától már nem veszélyhelyzet, hanem járványügyi készültség van érvényben Magyarországon.
jún. 18
7:21
A Lot júliustól újraindítja európai járatait (Biztosító Magazin)
Július 1-jétől újraindítja a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett európai járatait a lengyel állami légitársaság, a Lot - jelentette szerdán a lengyel sajtó. Hétvégi járatok indulnak Budapest és Várna, illetve Budapest és Dubrovnik között is.
jún. 18
7:24
Megy a vita, mi legyen a Nagy Etióp Reneszánsz Duzzasztógáttal (Portfolio)
Nem született megállapodás Egyiptom, Etiópia és Szudán között a vízerőmű vitában a legújabb tárgyalási fordulón szerdán a szudáni fővárosban - jelentette be Jaszir Abbász szudáni vízgazdálkodási miniszter a tárgyalások után.
jún. 18
7:30
Lejárt a veszélyhelyzet, fontos engedmény jön a jogsiszerzésnél (Portfolio)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium módosítja a közlekedési képzéssel, vizsgáztatással összefüggő jogszabályi határidőket annak érdekében, hogy senkit ne érjen hátrány a közlekedési vizsgák tavaszi felfüggesztése miatt - olvasható az ITM közeleményében.
jún. 18
7:36
Így alakult a májusi infláció az EU-ban - ábrán mutatjuk! (ProfitLine)
fogyasztói árak 12 havi változása; EU-28; euróövezet; tagállamok
jún. 18
7:39
Nagyon fontos: augusztus végéig lehet igényelni a csökkentett munkaidős bértámogatást! (Menedzsment Fórum)
És év végéig lehet élni a válságkezelő intézkedéssel.
jún. 18
7:41
Több ezer embert küld el az Air France (Menedzsment Fórum)
Az Air France francia légitársaság több ezer munkahely megszüntetését tervezi a koronavírus-járvány következményeként lecsökkent tevékenységére hivatkozva - erősítették meg francia szakszervezeti források a Les Échos című vezető gazdasági lap értesülését.
jún. 18
7:45
Rászorulóknak nyújt segítséget az Allianz Biztosító (Biztosító Magazin)
Az idén 15 éves Élelmiszerbank 2005 óta azon dolgozik, hogy hidat teremtsen a felhalmozódó élelmiszerfelesleg és a nélkülözők között.
jún. 18
7:54
Megtörhet a lendület, eséssel indulhat a csütörtöki kereskedés Európában (Portfolio)
Eséssel indult a csütörtöki kereskedés az ázsiai tőzsdéken, miután a befektetőket a koronavírus fertőzések számának emelkedése aggasztotta. A kereskedés második felére az indexek a korábbi esés egy részét képesek voltak ledolgozni. Európában eséssel indulhat a nap, a határidős DAX 0,9 százalékos esést vetíthet előre a mai piacnyitásra.
jún. 18
8:00
Észak-Korea katonákat vezényelt a demilitarizált övezetbe (Portfolio)
Észak-Korea szemlátomást katonákat vezényelt csütörtökön néhány, korábban kiürített őrhelyre a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben - jelentette dél-koreai katonai forrásokra hivatkozva a Yonhap hírügynökség.
jún. 18
8:03
A kemény tavaszi visszaesés után gyorsan jön fel újra az üvegházgáz-kibocsátás (444.hu)
Sorban érnek véget a koronavírus miatt elrendelt korlátozások.
jún. 18
8:06
Új utastájékoztatási rendszert alakítanak ki Salgótarjánban (ProfitLine)
Új utastájékoztatási rendszert alakítanak ki Salgótarjánban, az integrált közlekedésinformatikai rendszer szolgáltatástervezéssel, forgalomirányítással és járműdiagnosztikával is emeli a helyi tömegközlekedés színvonalát - tájékoztatta a városháza szerdán az MTI-t.
jún. 18
8:12
Talajvesztett márkázás? – Avagy feszültség az új normák térképén (Márkamonitor)
„Aki a múltba tekint, a jövőbe lát” – szokás mondani, ugyanakkor a jelenlegi helyzetben a múlt tanításai csak korlátozottan alkalmazhatók. Arra a képességünkre van szükség, amely a rendelkezésre álló kutatási adatok, gondolatok és trendek özönéből olvassa ki és intuitíven körvonalazza a jövő fontos stratégiai irányait. A jelen írás tehát a járvány
jún. 18
8:12
Nyolc hónapos mélyponthoz közelít a búza (Agrofórum)
Chicagóban a kukorica 0,6 százalékkal, a szójabab pedig 0,5 százalékkal drágult. A búza piacán viszont tovább éltek a globális készletek növekedésével kapcsolatos aggodalmak és 1,3 százalékkal csökkent a kurzus. A repce 0,5 százalékot szedett magára. Párizsban vegyes képet mutatott a piac a következő határidőkre. A malmi búza és a kukorica ára emel
jún. 18
8:24
Kritikus helyzetben a magyar gyümölcsösök: nincs, aki leszedje a termést (Pénzcentrum)
Elmaradnak a külföldi vendégmunkások, így nehéz helyzetbe kerültek a magyar gyümölcsösök. A mezőgazdaságban az elmúlt években tapasztalt idénymunkaerő-hiányt a koronavírus-járvány tovább súlyosbította, a helyzet pedig
jún. 18
8:30
Waberer's elemzés (ProfitLine)
.
jún. 18
8:30
Belobbant a koronavírus-járvány, egy országban hirtelen 30 ezer beteget találtak (Portfolio)
Gyorsul a koronavírus-járvány terjedése a világon, ebben szerepet játszott, hogy Chile váratlanul lejelentett további 31 422 beteget, Dél-Amerikában és Dél-Ázsiában nem javul a járványhelyzet, és a gazdasági újranyitás után emelkedik az új esetek száma az Egyesült Államokban is. A koronavírus-járványról szóló híreink percről percre.
jún. 18
8:33
Nem mondott le a KATA szigorításáról a Pénzügyminisztérium (Menedzsment Fórum)
Jövőre időzítené a kamara a módostásokat.
jún. 18
8:33
Gyász: 48 éves korában Elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó (Biztosító Magazin)
Életének 48. évében, súlyos betegség után csütörtök hajnalban elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a magyar férfi válogatott korábbi szövetségi kapitánya - közölte a Magyar Vízilabda Szövetséggel családja.
jún. 18
8:36
Kihirdette a rendeletet a kormány, így kell védekezni ezentúl a koronavírus ellen (Portfolio)
A kormány eltörli az idősek vásárlási idősávját, de továbbra is kötelezővé teszi a maszkviselést a bolti vásárláskor és a tömegközlekedési eszközökön. A vendéglátóhelyiségekben továbbra is kötelező lesz a maszkviselés az alkalmazottak számára zárt térben, a zenés, táncos rendezvények pedig csak 500 főig tarthatók meg. Többek között ezeket tartalmaz
jún. 18
8:36
Kevesen tudják: legalább ennyit kell fizetni a magyar diákmelósoknak (Pénzcentrum)
Órabérben legalább bruttó 960 forintot keresnek a magyar diákmelósok. Azoknál a munkáknál, ahol valamilyen szakirányú tevékenységet várnak el, ott lehet magasabb az arány. Azok a hatások, amelyek a veszélyhelyzet következtében
jún. 18
8:39
Moszkva szerint az Északi Áramlat 2 ellen tervezett amerikai szankciók a német gazdaság ellen irányulnak (NRGreport)
Az amerikai szenátusban az Északi Áramlat 2 gázvezeték ellen republikánus honatyák által beterjesztett szankciótervezet közvetlen célpontja a német gazdaság - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján.
jún. 18
8:42
Trump kijelentette: "Nem fogunk újra bezárkózni" (Portfolio)
Az Egyesült Államok nem fog újra bezárkózni és nem állítja le a gazdaságot, még akkor sem ha az államok sorra jelentenek az új esetszámok növekedéséről - mondta szerdán Donald Trump amerikai elnök.
jún. 18
8:42
Gyermekszereplők a digitális reklámokban (Márkamonitor)
A digitális világban már nem csak felhasználóként, de aktív szereplőként is jelen vannak a gyermekek – gyakran a reklámokban is, influencerként és influencer gyermekeként. Mire ügyeljenek a megbízók, hogy jogszerűen, etikusan, a gyermekek emberi méltóságát és digitális lábnyomát is figyelembe véve járjanak el? Erről ad ki ajánlást az ÖRT a Hintalov
jún. 18
8:48
Tovább vette saját részvényeit az OTP, már több mint 36 milliárd forintot költött idén (Portfolio)
Az OTP bejelentette, hogy szerdán százezer darab OTP részvényt vásárolt, emellett pedig 6 102 darab részvény értékesítésre került a bank által, az OTP javadalmazási politikájában meghatározott irányelvek alapján.
jún. 18
8:50
Megszűnt a veszélyhelyzet, mi lesz a törlesztési moratóriummal? (Portfolio)
A mai nappal, június 18-ával megszűnt a március 11-én a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet Magyarországon. Joggal merül fel a kérdés a hiteladósokban, mi történik ez esetben a hitelek törlesztési moratóriumával, vajon az is lerövidül?
jún. 18
8:51
2020-06-18 napi árfolyam jelentés (GazdaságPortál)
Erősödött a forint ma reggelre Csütörtök reggel 8 órára 0.01%-ot erősödött a forint az euróval szemben és így lett 344 forint és 79 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest 0.04%-ot gyengült a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 306 forintba és 51 fillérbe kerül. A frankhoz viszon
jún. 18
8:52
Koronavírus: megérkeztek a csütörtöki magyar adatok (Portfolio)
Ismét csak egy újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4079 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg. Ezzel 568 főre emelkedett az elhunytak száma, 2564-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 947 fő. Az aktív fertőzöttek 39%-a, az elhunytak
jún. 18
8:54
Eltörlik az idősek vásárlási sávját – vége a rendeleti kormányzásnak (Piac és Profit)
Nagy napra ébredtünk, hiszen éjféltől hivatalosan is véget ért a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet Magyarországon, mostantól járványügyi készültség van életben legalább három hónapig.
jún. 18
8:54
Jó döntés volt megtartani az érettségit? (ProfitLine)
Jó döntésnek bizonyult az érettségi megtartása a járványhelyzetben, hiszen végül egyetlen megbetegedést sem regisztráltak a vizsgázó diákok között - mondta a köznevelési államtitkár csütörtökön.
jún. 18
8:54
Kitilthatják a Lánchídról a gyalogosokat - Több dologra is figyelmeztet a műszaki jelentés (Portfolio)
Kitilthatják a Lánchídról a gyalogosokat, miután a híd állapotát vizsgáló műszaki jelentés szerint megjósolhatatlan, hogy mikor fordul át balesetveszélyes szakaszba a romlási folyamat - írja a Világgazdaság. A híd állapota valamennyi szerkezeti elemére kiterjedően folyamatosan romlik, a tapasztalt súlyos problémák kezelése már lehetetlen, olvasható
jún. 18
8:54
Diplomáciai csatározás miatt aggódik az agráróriás (Agrofórum)
A Cargill gabonaexportőr-cég brazil vezérigazgatója, Paulo Sousa annak a vélemények adott hangot, hogy a brazil kormánytisztviselők Kína ellen tett sértőnek is tekinthető hangvételű nyilatkozatai hátrányosan érintik a dél-amerikai ország üzleti érdekeit. Brazília fő agárkereskedelmi partnere Kína, ezért a cégvezető nem tartja „nagyon okosak” ezt a
jún. 18
8:56
Jelentős elbocsátásokra készül egy légitársaság (Piac és Profit)
Az Air France francia légitársaság több ezer munkahely megszüntetését tervezi a koronavírus-járvány következményeként lecsökkent tevékenységére hivatkozva - erősítették meg francia szakszervezeti források a Les Échos című vezető gazdasági lap értesülését.
jún. 18
8:56
Fontos döntést hozott tegnap a kormány, Gulyás Gergely hamarosan élőben ismerteti a részleteket (Portfolio)
A kormány tegnapi döntésével megszüntette az idősek vásárlási idősávját, a tömegközlekedésen és bevásárláskor viszont továbbra is kötelező a maszkviselés. Gulyás Gergely ma már a megszokott módon, újságírók előtt ismerteti a részleteket, valamint válaszol a kérdésekre is. A kormányinfó várhatóan 10 után kezdődik.
jún. 18
8:57
Tőzsdenyitás előtt – Elemző: negatív korrekció indult a tőzsdén (GazdaságPortál)
Csütörtökön is folytatódhat a szerdán elindult negatív korrekció a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte, az OTP árfolyama pontosan a 12 ezer forintos szintről fordult le, a 11 500 forintos támasz után a következő meghatározó szint 11 ezer forintnál
jún. 18
8:59
Tőzsdenyitás előtt – Indexcsökkenésre lehet számítani Európában (GazdaságPortál)
Indexcsökkenésre lehet számítani csütörtökön az európai tőzsdei kereskedés kezdetén. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok és a határidős indexjegyzések alapján Londonban 0,8, Frankfurtban 0,7, Párizsban 0,4 százalékos indexcsökkenéssel indulhat a kereskedés csütörtökön, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig várhatóan 0,4 százalékkal k
jún. 18
9:00
A kormány szerint jó döntés volt megtartani az érettségit (Portfolio)
Jó döntésnek bizonyult az érettségi megtartása a járványhelyzetben, hiszen végül egyetlen megbetegedést sem regisztráltak a vizsgázó diákok között - mondta a köznevelési államtitkár csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
jún. 18
9:00
Tovább nőtt a Rail Cargo Hungaria vesztesége tavaly (TőzsdeFórum)
2019-ben közel 3,8 milliárd forintra nőtt a vállalat vesztesége.
jún. 18
9:02
Több ezer kriptokereskedő számláját kapcsolták le a kínai hatóságok (Portfolio)
Több ezer kriptopénz-kereskedő bankszámláját fagyasztották be a kínai hatóságok pénzmosás vádjával, elsősorban olyan kereskedők érintettek, akik OTC-s ügyleteket folytattak Tether stablecoinnal.
jún. 18
9:06
Ki utazhat mostantól be Magyarországra, ha véget ért a veszélyhelyzet? (Portfolio)
A tegnap este megjelent közlöny szabályozza a Magyarországra való beutazás eseteit is a harmadik országokból. A kormányrendelet értelmében főszabály szerint ezekből az országokból senki nem utazhat Magyarországra, csak kivételes esetekben.
jún. 18
9:12
Eltörölték a 9-12 közötti nyugdíjas vásárlási idősávot (ProfitLine)
A tegnapi napon megszavazta a parlament a veszélyhelyzet visszavonásáról és az átmeneti időszak szabályairól szóló törvénytervezeteket.
jún. 18
9:18
Egyetlen új fertőzöttet találtak: elhunyt egy idős beteg (Pénzcentrum)
Egy embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést az elmúlt 24 órában, elhunyt egy idős beteg. Az aktív fertőzöttek száma 947 fő. Ismét csak egy újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19)
jún. 18
9:27
Találtak egy új korona-fertőzöttet, elhunyt egy beteg (Menedzsment Fórum)
Itt a friss hazai koronavírus-statisztika.
jún. 18
9:30
Kijött a friss térkép: ezekben a megyékben 20 alatti a fertőzöttek száma (Pénzcentrum)
Ismét csak egy újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4079 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg. Ezzel 568 főre emelkedett az elhunytak
jún. 18
9:30
Megtört a lendület, lefordultak a tőzsdék (Portfolio)
Eséssel indult a csütörtöki kereskedés az ázsiai tőzsdéken, miután a befektetőket a koronavírus fertőzések számának emelkedése aggasztotta. A kereskedés második felére az indexek a korábbi esés egy részét képesek voltak ledolgozni. Európában szintén esnek a tőzsdék, a BUX is lejjebb került ma.
jún. 18
9:30
Bizalom és biztonság. Átalakul a munkavégzés, de hogyan? (okosipar.hu)
A munkavégzés módjának változása már a koronavírus-járvány előtt is érzékelhető volt, amit számos kutatás is alátámasztott. A digitális átalakulás a cégek életében kisebb vagy nagyobb szerepet töltött be, ám a különleges helyzet sok vészmegoldást is szült. Több vállalatot váratlanul értek a korlátozások, és félmegoldásokkal biztosították a dolgozói
jún. 18
9:32
Már készítik az 500 ezer forintra jogosult egészségügyi dolgozók névsorát (Portfolio)
Sikeresnek nevezte a koronavírus elleni védekezést az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. Horváth Ildikó elmondta azt is, hogy mintegy 160 ezer egészségügyi dolgozó kaphat 500 ezer forintot, a jogosultak névsorát a munkáltatónak kell egyeztetnie.

Keresés