Az UniCredit az EIF InnovFin garanciaeszközön keresztül a koronavírus-válsághelyzet leküzdése érdekében hozott intézkedésekre építve támogatja kilenc közép- és kelet-európai ország kkv-it és közepes tőkeerejű vállalkozásait – közölte a bank.
Matolcsy György jegybankelnök szerint az euró nem váltotta be a hozzá fűzött várakozásáokat, nem tudott a dollár kihívójává válni - mondta egy interjúban. A jelenlegi euróövezet nem alkalmas a felmerült problémák megoldására, ezért Matolcsy szerint a közösség átalakulhat a jövőben - három utat is felvázolt, egyik sem a jelenlegi EU megerősödését ve
A veszélyhelyzet megszűnésével egy csapásra rengeteg, a járvány alatt átmenetileg meghozott könnyítő rendelkezés veszítette hatályát, azonban vannak továbbra is fennmaradó rendelkezések az élet minden területén, így a gyógyszerellátásban
Június 22-én lehet utoljára kereskedni a Csepel Holding részvényeivel, miután a részvényeket törlik a Budapesti Értéktőzsde terméklistájáról, a cég ellen indult felszámolási eljárás miatt.
A világ egyik vezető fogyasztási cikkeket gyártó és forgalmazó vállalata, az Unilever 2039-ig egymilliárd eurót fordít természetvédelemre és a természeti erőforrások megőrzésére - közölte a társaság.
Újabb esőzés csapott le Budapestre, a X. kerületben valóságos folyóvá változott egy főút. Zebegényben sárlavina zúdult a sínekre. Megint hatalmas esőzés csapott le Budapest egyes részeire, a X. kerületben konkrétan víz alá
A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások fokozatos feloldásával újra látogathatóvá vált Budapest egyik legegyedibb panorámaterasza a Mystery Hotel Budapest tetején, és egyúttal a városban egyedülálló Sky Garden tetőterasz is várja már a vendégeit. A helyszínnek a szabadkőműves elemek és a gazdag történelmi múlt kölcsönöz különleges hangu
A kis- és középvállalkozások mindössze harmada működött zavartalanul a koronavírus miatti korlátozások idején, ezért minden második digitális fejlesztésre készül a járvány után. Ugyanakkor azokat a cégeket érintette meg legkevésbé a válság szele, amelyek több digitális megoldást használtak – derült ki abból a nagymintás, nem reprezentatív kutatásbó
Csütörtök reggel jelentette be a Tesco, hogy eladja 301 lengyelországi üzletét, és teljesen kivonul az országból - írja a Portfolio. Jelentős előrelépést értünk el a kelet-európai operációinkban, de a lengyel piac továbbra
1,5 millió amerikai lett munkanélküli a koronavírus miatt a június 12-i héten, ezzel a járvány kezdete óta 45,6 millióan veszítették el az állásukat. A tartósan munkanélküliek száma ennél jóval kisebb, 20 millió 544 ezer, és már az új segélykérelmek is hétről hétre csökkenést mutatnak - igaz, most csak mérsékelt volt a csökkenés.
Stabil geopolitikai egyensúly esetén Magyarország is felemelkedő pályán haladhat előre, ehhez jól kell alkalmazkodnia a környezet változásához - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
Dánia június 27-étől megnyitja a határait olyan európai országok állampolgárai előtt, ahol viszonylag alacsony a fertőzöttek száma - jelentette be csütörtökön a külügyminisztérium.
Óriási érdeklődés mellett zajlott le az Agrárminisztérium Településfásítási Programjára történő jelentkezés. A 10 ezer fő alatti települések számára biztosított 12 000 sorfa néhány nap alatt gazdára talált – közölte Nagy István agrárminiszter. A nagy érdeklődésnek köszönhetően az őszi ültetési időszakra rendelkezésre álló fák már kedd délutánra elf
Az 50 milliárd forintos keret több mint kétszeresére érkezett támogatási igény a vállalkozások technológiai megújulását segítő pályázaton, ezért a kormány további 50 milliárd forinttal duplájára emeli az eredeti keretösszeget – jelentette be Varga Mihály a Gazdasági Kabinet ülését követően. A pénzügyminiszter kiemelte: a járvány elleni győztes csat
Az Európai Unió tagállamai további finanszírozást igényelhetnek a Szükséghelyzeti Támogatási Eszköz révén rendelkezésre álló 220 millió eurót (76 milliárd forint) kitevő forrásból az alapvető áruk, az orvoscsoportok és a koronavírussal fertőzött betegek szállításához - közölte a válságkezelésért felelős biztos csütörtökön.
Az Európai Unió Bírósága ma annak nyomán hozott ítéletet, hogy a Jalsovszky által képviselt Krakvet nevű lengyel társaság korábban beperelte a magyar adóhatóságot. Az Európai Unió Bírósága újfent megerősítette, hogy hol húzódik a határ az adókijátszás és a jogszerű adótervezés között. Ez a magyar adóhatóságot is eddigi gyakorlata újragondolására ké
A német gazdaság már túljutott a mélyponton, de egymillió munkahely elvesztésébe és a bruttó hazai termék 6,8 százalékos csökkenésébe kerülhet az országnak a koronavírus-járvány a kieli IfW gazdaságkutató intézet legfrissebb, nyári prognózisa szerint.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly év végén jelentette be, hogy - a lakáshitelekhez hasonlóan - a lakásbiztosítások esetében is bevezeti a fogyasztóbarát minősítési rendszert. Így idén tavasszal már el is indult az MNB által kezdeményezett
1426,5 milliárd forintnyi egyhetes betétet fogadott be csütörtökön az MNB a kereskedelmi bankoktól, ezzel további majdnem 45 milliárd forinttal csökkentette a likviditást.
A Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) figyelmeztette az európai légitársaságokat, hogy bár az áprilisi mélypont óta már emelkedik az utasforgalom, de még nem biztos, hogy a gazdasági visszaesés a végéhez ért - írja a CNN.
Bár a veszélyhelyzet megszűnt és az annak ideje alatt meghozott intézkedések zöme hatályát vesztette éjféltől, a járványügyi készültség idején sem maradnak központi, állami extra segítség nélkül a sportszervezetek és -egyesületek.
A Goldman Sachs erőjelzése szerint 2021-ben több pénzt fektetnek megújulóenergia-termelésbe, mint olaj- és gázfeltárásba, amire korábban még soha nem volt példa.
A nyár folyamán a 340-es szint alá erősödhet aforint az euróval szemben - írja friss elemzésében az UniCredit Bank, melynek elemzői többek között a jegybanki vezetők utalásaira hagyatkoznak. A magyar deviza azonban az év hátralévő részében gyengülhet, ahogy a koronavírus-válság hatására Magyarország külső egyensúlyi pozíciója romlik. A bank szakért
Szappanbuborékok felszínén szállított virágporral sikerült megtermékenyítenie körtefákat egy japán kutatócsoportnak - számolt be róla a Bbc hírportálja.
Diákhitel Központ mai döntése alapján továbbra is az eddigi legalacsonyabb, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel 1 a július 1-jétől december 31-ig tartó időszakban. A képzési költségre felvehető Diákhitel 2 és a május 1-től elérhető szabad felhasználású Diákhitel Plusz továbbra is kamatmentesen igényelhető - mondta
A Magyar Nemzeti Bank (Mnb) tavaly év végén jelentette be, hogy – a lakáshitelekhez hasonlóan – a lakásbiztosítások esetében is bevezeti a fogyasztóbarát minősítési rendszert. Így idén tavasszal már el is indult az Mnb által kezdeményezett újfajta lakásbiztosítási termék, a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás, amelynek legfontosabb jellemzői
A spanyol kormány csütörtökön bejelentette, hogy 4,25 milliárd euróból fogják újraindítani a jáványhelyzet által súlyosan érintett idegenforgalmi ágazatot az országban - írja a CNN.
Jelentős összegű tőkebefektetést kapott a magyar Barion a londoni székhelyű Financial Services Capital Partners magántőke befektetőtől. A friss finanszírozást a Barion európai terjeszkedésre és új, innovatív termékek, szolgáltatások piaci bevezetésére fogja fordítani. A magyar alapítású fintech cég digitális fizetési megoldásokat kínál jelenleg haz
A koronavírus miatti leállás nagyon megváltoztatta azt, ahogy életbiztosításokat vásárlunk; míg korábban lehetetlen volt elképzelni, hogy az interneten kössünk meg például egy unit-linked szerződést, most már ez is lehetséges. A digitalizációs trend a McKinsey elemzői szerint nemhogy fennmarad, de talán még gyorsul is, az elemzők összeírtak néhány
A veszélyhelyzet megszűnésével számos, a járvány időszakában meghozott rendelkezés veszítette azonnal hatályát, azonban vannak olyanok, amelyek csak 30 nap múlva kerülnek hatályon kívül. Ilyen rendelkezés a babaváró hitel igénylésével
Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön, a hangulatot a koronavírusos fertőzöttek számának növekedése és a magas munkanélküliségi adatok egyaránt rontják. A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,39 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,38 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,18 százalék
Mégsem vesz ki egy fillért sem a nyugdíjvagyont kezelő Nemzeti Eszközgazdálkodási Zrt. (NESZG) 2,8 milliárd forintos 2019-es adózott nyereségéből a cég egyedüli állami tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. Szemben az egy évvel korábbival, amikor nemcsak a profitot, hanem az eredménytartalékot is le
A heti adatok alapján továbbra sem csillapodik az elbocsátási láz az Egyesült Államokban. Igaz, közben számos új munkahely is létrejön, így a tartósan munkanélküliek száma már alig változott.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) több száz millió adag koronavírus elleni vakcina előállításában reménykedik idén, és további kétmilliárd legyártásában 2021 végéig - közölte csütörtökön Szumija Szvaminatan, a WHO egyik vezető tudományos munkatársa.
Az eddig itthon kizárólag internetes kereskedelemben érdekelt eMAG.hu megnyitotta első magyarországi üzletét a budapesti Erzsébet körúton. A hagyományos bolti kereskedelem felé való nyitással a vállalat tovább növelné piaci részesedését, és hamarosan további üzletek megnyitását is tervezi.
Meglepően alakult a lakásépítési kedv a koronavírus-járvány idején. Áprilisban 1007 lakásépítési engedélyt adtak ki, így ez volt a legjobb idei hónap. Igaz, tavaly áprilishoz képest ez azért 30 százalékos csökkenést jelent.
Az elektromos autó vásárlását támogató program egy nap alatt merült ki. Hova fordulhat az, aki mégis anyagi segítséggel szeretné megvásárolni az elérhető árban lévő villanyautókat? A Bank360.hu megvizsgálta a lehetőségeket. A
A kis- és középvállalkozások mindössze harmada működött zavartalanul a koronavírus miatti korlátozások idején, ezért minden második digitális fejlesztésre készül a járvány után. Ugyanakkor azokat a cégeket érintette meg legkevésbé a válság szele, amelyek több digitális megoldást használtak – derült ki abból a nagymintás, nem reprezentatív kutatásbó