2020. június 5. péntek

jún. 5
8:00
Új gócpont országa lett a koronavírusnak: hirtelen ezrek kapták el a betegséget (Portfolio)
Berobbant a koronavírus-járvány az öt nagy feltörekvő piaci országból, amiket rövidítve csak BRICS-nek szoktak nevezni a piacokon, az utolsóban is, azaz Dél-Afrikában is: egyik napról a másikra 1700-ról csaknem duplázódott az újonnan igazolt fertőzöttek száma. Közben a többi nagy feltörekvő országban szintén gyorsulva terjed a betegség és figyelmez
jún. 5
8:02
Richter elemzés (ProfitLine)
.
jún. 5
8:12
K&H;: jöjjön a dugódíj vagy ne? – válaszoltak a magyarok (Márkamonitor)
Az évek óta viták kereszttüzében álló fővárosi dugódíj bevezetésével a magyarok mindössze 14 százaléka ért teljesen egyet, 9 százalékuk pedig a vidéki nagyvárosokban is nagyon szívesen látná – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. A megkérdezettek 74 százaléka szerint a dugódíj bevezetése ellen szól, hogy nincs elég parkolóhely, 71 százalékuk pe
jún. 5
8:12
Betakarítási kockázatokat hoz a meleg időjárás (Agrofórum)
Jó napja volt a befektetőknek a Chicagói árutőzsdén, a fontosabb termékek ára mind emelkedett. A búza 3 százalékot, a kukorica és a szójabab 1,5-1,5 százalékot szedett magára. Párizsban nem volt ennyire egyértelmű a kereskedés iránya. A malmi búza és a takarmánybúza befektetői örülhettek, ám a kukorica árjegyzése nem változott, a repce ára pedig cs
jún. 5
8:15
Versenyszféra: 500 milliárd forintot fordítanának beruházásokra (Menedzsment Fórum)
Átlag feletti az aktivitás az autóiparban.
jún. 5
8:18
Ez hihetetlen: Magyarországon is megterem a rizs, és nem is akárhogy (Pénzcentrum)
Bár a világ rizskészletének 90%-át valóban Ázsia szolgáltatja, több európai ország is sikerrel termeszti, így például Olaszország, Spanyolország, Görögország, Portugália, Franciaország, Bulgária és nem utolsó sorban Magyarország.
jún. 5
8:24
Bődületes pénzeket fordítanának beruházásra a versenyszférában (Piac és Profit)
Átlag feletti az aktivitás az autóiparban.
jún. 5
8:24
Otthoni energiatárolás Németországban (NRGreport)
2019-ben is tovább nőtt az otthoni energiatárolók iránti kereslet Németországban. Tavaly 65 000 akkumulátorral társított hibrid napelemes rendszert telepítettek a 3 és 10 kW közötti szegmensben, ami 44%-os növekedés az előző évhez képest, az otthoni energiatárolók száma így év végére elérte a 206 ezret - az EUPD Research tanácsadó cég elemzése szer
jún. 5
8:30
Több tíz milliárdos lökés a magyar kertészeteknek (Infostart)
Mintegy hatvanmilliárd forintnyi beruházás valósulhat meg a jövőben a kertészetekben az Agrárminisztérium múlt héten bejelentett rendkívüli támogatási programjának köszönhetően.
jún. 5
8:30
Stratégiát vált a Waberer’s fontos üzletága (Portfolio)
A Waberer’s ezúton bejelenti, hogy a Nemzetközi Fuvarozási Szegmensében (ITS) üzleti tevékenységeit a szerződéses ügyfelekre és az Európán belüli főbb kereskedelmi sávokra irányítja, és lecseréli az eddigi „taxi” modelljét.
jún. 5
8:30
2020-06-05 napi árfolyam jelentés (GazdaságPortál)
Gyengült a forint ma reggelre Péntek reggel 8 órára 0.12%-ot gyengült a forint az euróval szemben és így lett 344 forint és 34 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest 0.40%-ot gyengült a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 302 forintba és 87 fillérbe kerül. A frankhoz viszonyítva
jún. 5
8:32
Kiderült: kevesebb alkoholt ittak az emberek a kijárási korlátozások alatt (Portfolio)
Egy friss kutatás eredményei szerint az emberek nem pótolták otthon azt az alkoholmennyiséget a koronavírus miatti korlátozások idején, amit éttermekben vagy szórakozóhelyeken ittak meg – számol be a hírről a Reuters.
jún. 5
8:36
Százával mondtak fel dolgozóiknak: ki adja el ezután ezeket a divatcikkeket? (Pénzcentrum)
Május első napjaiban érezhetően más volt a helyzet, mint a krízis elején: az élelmiszer-kiskereskedelem sem pörgött már annyira, ami azonban sokkal fontosabb: a bolti kereskedelem többi része lényegében leállt, az üzletek jelentős része
jún. 5
8:42
„L’Oréal a jövőért” program (Márkamonitor)
A L’Oréal új programot indít, melynek célja, hogy segítse a koronavírus hatásai miatt még kiszolgáltatottabb helyzetbe került, hátrányos helyzetű nőket, és meglévő fenntarthatósági programja mellett további hatásbefektetéssel („impact investing”) is hozzájáruljon az éghajlatváltozás megelőzéséhez, valamint a természetes ökoszisztémák helyreállításá
jún. 5
8:48
Mégsem pályáznak Mészáros Lőrincék az E.On-ra a koronavírus miatt (Menedzsment Fórum)
Az Opus Global Nyrt. igazgatósága nem újította meg kötelező érvényű vételi ajánlatát az E.On Energiakereskedelmi Kft.-re (EKER).
jún. 5
8:48
Koronavírus: meghalt 3 beteg, kevesebb az aktív fertőzött (Privátbankár)
21 beteget kell lélegeztetőgépen tartani.
jún. 5
8:48
Őrült rali: felrobbant az egyik amerikai légitársaság árfolyama (Portfolio)
Az American Airlines árfolyama rekord mértékben emelkedett csütörtökön, ráadásul rekord magas volumen mellett, ezzel vezette az légitársaság szektor tegnapi raliját az amerikai tőzsdéken. Az emelkedés elsősorban annak volt köszönhető, hogy a társaság bejelentette, hogy növeli a kapacitásait annak fényében, hogy a koronavírus-válság nehezén már túl
jún. 5
8:48
Így fertőzte meg a koronavírus a turizmust: 97 százalékos visszaesés áprilisban (Pénzcentrum)
2020. áprilisban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma
jún. 5
8:50
Koronavírus Magyarországon: megjöttek a péntek reggeli adatok (Portfolio)
A szerdai 23 után csütörtökön újabb 16 magyar állampolgárnál igazolták a koronavírus-fertőzést, és közben újabb 3 krónikus beteg elhunyt – közölte péntek reggel a hivatalos kormányzati portál. JÓ hír, hogy az aktív fertőzöttek száma az elmúlt napok stagnálása után április közepe óta nem látott mélypontra csökkent.
jún. 5
8:54
Tőzsde – Jórészt erősödés az ázsiai piacokon (GazdaságPortál)
Ázsiában erősödéssel zárták a kereskedést a tőzsdék pénteken, de a még nyitva tartó néhány térségbeli börze közül volt, amelyik mínuszban állt. A tokiói értéktőzsde irányadó mutatója, a Nikkei225 index 0,72 százalék erősödéssel, 22 ezer 860 ponton zárt. A részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,17 százalékos pluszban fejezte be a napot.
jún. 5
8:54
Mélyponton voltak májusban a világpiaci élelmiszerárak (Agrofórum)
Májusban már a negyedik egymást követő hónapban csökkentek a világpiaci élelmiszerárak, részben a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett keresletvisszaesés hatására.
jún. 5
9:00
Hatalmas pofont adott a koronavírus a német húzóágazatnak (Portfolio)
Németországban a feldolgozóipari megrendelések alakulását igen komolyan befolyásolták a koronavírus-járvány gazdasági következményei, az ágazati rendelésállomány a vártnál jóval nagyobb mértékben esett áprilisban.
jún. 5
9:06
Koronavírus: végre ismét csökkent az aktív fertőzöttek száma (Menedzsment Fórum)
21 beteget kell lélegeztetőgépen tartani.
jún. 5
9:06
Tőzsdenyitás előtt – Kedvező hangulatban kezdhet a tőzsde (GazdaságPortál)
Kedvező nemzetközi hangulatban kezdheti a kereskedést a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a pénteki nyitást követően. A CIB Bank vezető elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében az ázsiai tőzsdék emelkedésére hívta föl a figyelmet. A nemzetközi hangulat annak ellenére kedvező, hogy az európai és amerikai részvénypiacok visszaeséssel zártak csütörtökön
jún. 5
9:12
Beszakadt a magyar ipar áprilisban (Privátbankár)
A munkanaphatástól megtisztított adatok sem sokkal szebb a nyers adatnál.
jún. 5
9:12
Sosem látott zuhanás: megszűnt a magyar turizmus (Portfolio)
Áprilisban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 99, a belföldi vendégek által eltöltötteké 95%-kal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 97%-kal kevesebb volt, derült ki a KSH adataib
jún. 5
9:12
Extra 100 GB Hipernet vagy duplázott adatkeret jár a Telenor nyári promóciójában (Márkamonitor)
Mobilnetezés szempontjából a nyár hagyományosan intenzívebb időszak, és ugyan az idei biztosan nem lesz szokványos a koronavírus miatt, abban azonban nincs változás, hogy a Telenor most is extra adatkerettel járul hozzá ügyfelei gondtalan időtöltéséhez. A meglévő számlás és kártyás előfizetők duplázott adatkeretet, az újonnan érkező számlások pedig
jún. 5
9:14
Bedöntötte a magyar ipart a koronavírus-válság, ezt hívják totális összeomlásnak! (Portfolio)
Elképesztő mértékben, 30,5%-kal zuhant az ipari termelés Magyarországon áprilisban az előző hónaphoz képest. A koronavírus-járvány időszakában akkora zuhanást láthattunk, amekkorára a 2008-2009-es világgazdasági válság legsúlyosabb időszakában sem volt példa.
jún. 5
9:16
Merkely Béla: más lesz a járvány második hulláma, de nem lesz nagyobb, mint az első (Portfolio)
Október-november környékén jöhet a koronavírus-járvány második hulláma, de nem lesz nagyobb, mint az első – nyilatkozta az InfoRádiónak adott interjúja során Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Merkely Béla szerint a nyár biztonságban lehet, ha folyamatosan figyelemmel kísérik a megbetegedéseket, az őszi, második hullámban pedig már nem les
jún. 5
9:18
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest péntek reggelig a nemzetközi bankközi piacon csütörtök estéhez képest.
jún. 5
9:18
32 év után kikerülnek a Lufthansa részvényei a DAX indexből (Portfolio)
32 év után kikerülnek Lufthansa részvényei a DAX indexből, a légitársaság papírjait június 22-től a Deutsche Wohnen részvényei váltják majd a német részvényindexben.
jún. 5
9:21
Durván bezuhant a magyar ipar áprilisban (Menedzsment Fórum)
A munkanaphatástól megtisztított adatok sem sokkal szebb a nyers adatnál.
jún. 5
9:24
Vírus Magyarországon: végre ismét jó hírek jöttek (Piac és Profit)
21 beteget kell lélegeztetőgépen tartani.
jún. 5
9:24
Pluszban zártak a tőzsdék Ázsiában (ProfitLine)
Ázsiában erősödéssel zárták a kereskedést a tőzsdék pénteken, de a még nyitva tartó néhány térségbeli börze közül volt, amelyik mínuszban állt.
jún. 5
9:24
Felpattantak az európai tőzsdék (Portfolio)
Végül felemásan zárták a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, a befektetők egy része profitot realizált a pénteki, amerikai munkaerőpiaci adatközlés előtt. Ázsiában az irányadó részvényindexek többsége emelkedett pénteken, Európában mérsékelt erősödéssel indulhat a nap, a határidős DAX 175 pontos plusza 1,4 százalékos erősödést vetíthet e
jún. 5
9:24
Erősebb pozícióban találtuk a forintot péntek reggel (TőzsdeFórum)
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest.
jún. 5
9:26
Siralmas adat jött a magyar iparról (Piac és Profit)
A munkanaphatástól megtisztított adatok sem sokkal szebb a nyers adatnál.
jún. 5
9:26
Hiába haldoklik, nem szabadulhat 150 éves börtönbüntetéséből a világ legnagyobb svindlere (Portfolio)
Megtagadta Bernie Madoff kérését a bíróság, így nem szabadulhat 150 éves börtönbüntetéséből a világ legnagyobb piramisjátékának létrehozója és üzemeltetője - írja a CNBC.
jún. 5
9:26
A vártnál kevésbé zsugorodott a görög GDP (TőzsdeFórum)
A görög GDP 1,6 százalékkal csökkent az első negyedévben.
jún. 5
9:30
A tegnapi pihenő után ma ismét felpattantak az európai tőzsdék (Portfolio)
Végül felemásan zárták a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, a befektetők egy része profitot realizált a pénteki, amerikai munkaerőpiaci adatközlés előtt. Ázsiában az irányadó részvényindexek többsége emelkedett pénteken, Európában erősödéssel indult a nap. A magyar tőzsdén mérsékelt emelkedést látunk pénteken, a blue chipek felemásan te
jún. 5
9:36
Komoly hatással van a járvány a német feldolgozóiparra (ProfitLine)
Németországban a feldolgozóipari megrendelések alakulását igen komolyan befolyásolták a koronavírus-járvány gazdasági következményei, az ágazati rendelésállomány a vártnál jóval nagyobb mértékben esett áprilisban.
jún. 5
9:36
Jön az operatív törzs tájékoztatása - Lesz-e második hullám? (Portfolio)
Pénteken 11 órakor veszi kezdetét az operatív törzs szokásos napi tájékoztatója.
jún. 5
9:39
Rendkívüli ülést jelentett be az OPEC, egyből emelkedni kezdett az olajár (Menedzsment Fórum)
Videokonferencia jön szombaton, várhatóan a termelésvisszafogás fenntartásáról döntenek majd.
jún. 5
9:42
Képeken a szlovák határ teljes megnyitása (Portfolio)
Reggel nyolc órától korlátozás nélkül megnyílnak a magyar-szlovák határátkelők - jelentette be az egyik ilyen ponton, a Győrhöz közeli Vámosszabadin tartott péntek reggeli sajtótájékoztatóján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Igor Matovic szlovák kormányfő.
jún. 5
9:42
Áprilisi mélypontról várható a fellendülés az ITM szerint (okosipar.hu)
A várakozásoknak megfelelően a kiskereskedelmi üzletek forgalmában komoly visszaesést hozott az április, mert végig, és az országban mindenütt érvényben voltak a kijárási korlátozások – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva. A tárca hangsúlyozta: 8
jún. 5
9:44
Ismét hajba kapott az EU és az Egyesült Királyság (Portfolio)
Újabb vita alakult ki London és Brüsszel között, ezúttal a koronavírus mentőcsomag brit hozzájárulásának mértékével kapcsolatban – írja a Politico. A briteknek a 3 milliárd eurós összeghez nagyjából 300 milliót kéne hozzátenniük, ők azonban a tavalyi megállapodásra hivatkozva vitatják annak jogosságát, hogy a közösség költségvetésének Brexit utáni
jún. 5
9:48
Nagy nehezen megszületett a dátum: szombaton ül újra össze az olajkartell (Portfolio)
Már zsinórban a hatodik emelkedő hetét zárhatja az olaj arra a hírre, hogy végül konkretizálták az OPEC+ ülés időpontját szombat délután négy órára, azonban már kezd olyan magasságokba kerülni az olaj ára, amely már lassan nem támogatja Oroszország érdekeit.
jún. 5
9:54
Áprilisban egyszerűen megszűnt a turizmus Magyarországon (Privátbankár)
97 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma.
jún. 5
9:54
Ezt hívják debütálásnak, duplázott a részvény az elsőn napján az amerikai tőzsdén (Portfolio)
Csütörtökön indult a kereskedés a ZoomInfo Technologies részvényeivel ZI ticker alatt, a debütálás pedig nem akármilyenre sikeredett, napon belül 100 százalékot emelkedett az árfolyam az amerikai tőzsdén.
jún. 5
9:54
Újabb gyomirtó szerrel akadt probléma (Agrofórum)
Az Egyesült Államokban megtiltották a Dicamba nevű gyomirtó szer értékesítését.

Keresés