Észak-Korea pénteken kilátásba helyezte, hogy végleg bezárja a Dél-Koreával közös összekötő irodát, ha a dél-koreai hatóságok nem vetnek véget annak, hogy aktivisták a phenjani rezsimet bíráló röplapokat terjesztenek a két ország határán, észak-koreai területen.
Törökországban pénteken immár második napja ismét kilencszáz felett alakult az újonnan igazolt koronavírusos esetek száma. Az utóbbi 24 óra leforgása alatt 930 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót, így a fertőzöttek száma elérte a 168 ezer 340-et - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren.
Áprilisban – a korrigált számok szerint – közel 37 százalékos hanyatlást könyvelt el az ipar, a márciusi 10 százalékos mínusz után. A következő hónapokban javulhat a helyzet, de a felívelés nagyban függ a külpiacoktól és attól, hogy lesz-e újabb hulláma a járványnak.
Irán tovább növelte dúsítotturán-készleteit - állapította meg a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) egy jelentésében, amelyet nem a nyilvánosságnak szántak, de amelyből pénteken részletek láttak napvilágot.
A járványügyi szakértők szerint annyira lelassul a koronavírus terjedése Belgiumban, hogy már kockázat nélkül lehet kilépni az utcára - közölte pénteken a helyi sajtó.
A márciusi 24 és az áprilisi 22 százalékos éves alapú csökkenést követően májusban csupán 12 százalékkal esett vissza a hazai traktorpiac. A 289 darabos havi forgalomba helyezés csak három darabbal marad el az áprilisi adattól, és így a második legerősebb hónap lett a május eddig. Az év első öt hónapjában összesen 1256 traktort helyeztek forgalomba