2020. augusztus 27. csütörtök

aug. 27
8:09
Sokkal tovább maradhat velünk a home office, mint gondolnánk (Portfolio)
Az 50 legnagyobb brit munkáltató egyike sem tervezi, hogy a következő hónapokban visszaállítaná a járvány előtti időszak irodai munkarendjét - írja a BBC. Közülük 24 cég egyáltalán nem tervezi az irodák megnyitását, míg 20-an lehetővé teszik az irodai munkát azok számára, akik nem tudnak otthonról dolgozni.
aug. 27
8:09
Ökogyár épül Norvégiában (okosipar.hu)
A fákkal körülvett, 1200 napelempanelt tartalmazó épület megváltoztathatja a gyárakról alkotott elképzelésünket. Új, környezetbarát bútorgyár terveit jelentették meg július első felében Norvégiában. A fejlesztésben résztvevő cégek azt remélik, hogy fenntartható, esztétikai szempontból is kellemes és technológiailag fejlett épületet hozhatnak majd l
aug. 27
8:21
A koronavírus földhöz vágta a svájci gazdaságot is (Portfolio)
Jelentős mértékben esett vissza a svájci gazdasági is a második negyedévben a koronavírus-válság miatt, az éves alapú visszaesés 9,3% volt. Az elemzők mind negyedéves, mind éves bázison mélyebb visszaesést vártak.
aug. 27
8:23
Kómába került Kim Dzsongun? Észak-Korea fotókkal cáfol (Portfolio)
Hivatalos fotókkal cáfolta Észak-Korea azokat a pletykákat, hogy Kim Dzsongun, az ország vezetője kómában van – írja a New York Post.
aug. 27
8:27
Iránymutatásra várnak a befektetők, mérsékelt elmozdulással indulhat a nap (Portfolio)
A tengerentúli tőzsdék ismét új csúcsokat döntöttek szerdán, különösképpen a technológiai szektor volt erős. Ázsiában nem volt határozott irány, a befektetők kivártak Jerome Powell amerikai jegybankelnök délután beszéde előtt. Európában mérsékelt elmozdulással indulhat a nap a határidős indexek alapján.
aug. 27
8:36
Ne lepődj meg: munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat az M1-esen (Pénzcentrum)
Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Bábolna és a győri elkerülő szakasz végének térségében nagyfelületű burkolatjavítási munkálatokat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2020. augusztus 24 és 27 között, hétfőtől
aug. 27
8:36
Történelmi csúcsot ért el az S&P; 500 index (TőzsdeFórum)
Történelmi csúcson nyitott az S&P 500-as index.
aug. 27
8:36
Erdogan: Törökország 320 milliárd köbméter földgázt talált a Fekete-tenger alatt (NRGreport)
A török Fatih fúróhajó 320 milliárd köbméter földgázt talált a Fekete-tenger alatt - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken az isztambuli Dolmabahce palotából közvetített televíziós beszédében -írja az MTI.
aug. 27
8:36
A Konyhafőnök: összeállt Rácz Jenő középdöntős csapata (Márkamonitor)
A Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő piros kötényes középdöntős csapata összeállt. A kemény hetet követően a legjobb 6 versenyzője folytatja a küzdelmet A Konyhafőnök címért és a 10 millió forintért!   A vizsganapon először egy tollas gyöngytyúkkal találkoztak a versenyzők, egy új feladattípusban: biztos vagy rizikó? Aki a biztosat választotta, a gy
aug. 27
8:36
Szlávik János: Alacsony az új fertőzöttek száma Magyarországon (Biztosító Magazin)
Alacsonynak számít az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, az esetszámok ugyanis tízes nagyságrendben mozognak, míg más országokban százával, ezrével betegednek meg - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán.
aug. 27
8:36
Hogyan mentsük meg a levendulát? (Agrofórum)
Tönkrementek a levendula bokraim, levelei, a megmaradt levelek foltosak, a bokor alján a levelei lebarnultak. Mi okozza, mit tehetek?
aug. 27
8:36
Néhány megyében még toboroznak iskolaőröket (SzakmaPortál)
Több mint 500 leendő iskolaőr kezdte meg felkészülését a napokban, de a fővárosban és néhány megyében még mindig várják a jelentkezőket – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Magyar Nemzettel. A szerdai lapszámban azt írták, hogy a 120 órás tanfolyam során négy vizsgát kell teljesíteni. Az iskolaőrök bruttó 220-230 ezer forintot keresh
aug. 27
8:36
Dtm gyémántmarórendszer a briliáns minőségű megmunkálásért (New Technology)
A Horn továbbfejleszti Dtm felületmaró rendszerét a felhasználási lehetőségek bővítése érdekében. Az új betétekkel lehetőség nyílik a színesfém és a műanyag tökéletes minőségű megmunkálására. A Dts típusú betétek, amelyek hegyét monokristályos gyémánt (Mcd) alkotja, lehetővé teszik a felületek gyakorlatilag tökéletes marását, és akár egy mikrométer
aug. 27
8:38
A mamahotelben ragadt Gáspár Evelin: ezért nem költözik el otthonról (Pénzcentrum)
Szüleinél kénytelen lakni Gáspár Evelin: Győzike lánya ugyanis nemrég eladta lakását, de az új ottohna felújításával nem végeztek még. A vírus bekavart a tervekbe. Gáspár Evelin fél évig még otthon marad a szüleinél.
aug. 27
8:38
Súlyosan érintette a koronavírus-járvány a szlovén turizmust (TőzsdeFórum)
Súlyosan érintette a koronavírus-járvány a szlovén turizmust.
aug. 27
8:38
Eljött a dátum: már a Föld tartalékait éljük fel (NRGreport)
Tavalyhoz képest több mint három héttel későbbre, augusztus 22-ére esett idén a túlfogyasztás világnapja, vagyis az a dátum, amikorra a Föld lakossága elhasználja a bolygó egyéves erőforrásait - olvasható a Természetvédelmi Világalap (WWF) közleményében, amely szerint az emberiség ökológiai lábnyomának zsugorodása a koronavírus-járvány miatti korlá
aug. 27
8:38
A világ legfejlettebb öntöltő hibrid elektromos hajtását kapta meg a vadonatúj Toyota Yaris (Márkamonitor)
Az immáron idehaza is rendelhető, kora ősszel érkező vadonatúj Toyota Yarisban a világ legfejlettebb, negyedik generációs öntöltő hibrid elektromos hajtása is elérhető, amelynek révén városi forgalomban akár 80%-os tisztán elektromos, fogyasztás és károsanyagkibocsátás-mentes üzem sem elképzelhetetlen. Nem véletlen, hogy a Toyota azzal számol, hogy
aug. 27
8:38
Nő az aktív fertőzöttek száma Magyarországon (Biztosító Magazin)
Hatodik hete nő az aktív fertőzöttek száma Magyarországon - hívja fel a figyelmet szerdai közleményében a koronavirus.gov.hu.
aug. 27
8:38
Mikor és hogyan szaporítsuk a muskátlit? (Agrofórum)
Mikor és hogyan szaporíthatom a muskátlit?
aug. 27
8:38
Augusztus vége után is lehet online módon nyelvvizsgázni (SzakmaPortál)
A járványügyi veszélyhelyzet idején bevezetett lehetőség népszerűnek bizonyult, májustól augusztus közepéig mintegy hétezer online nyelvvizsgát tettek, közel ötezret sikeresen. A napokban megjelent kormányrendelet értelmében az erre alkalmas és megfelelően felkészült vizsgaközpontok újabb határidő meghatározása nélkül, a továbbiakban is szervezhetn
aug. 27
8:38
Pozitív első féléves eredmények a Dmg Mori-nál (New Technology)
A koronavírus járvány továbbra is nagy nyomást gyakorol az általános gazdasági helyzetre, a szerszámgépek iránti globális kereslet pedig erős csökkenést mutat. Ennek következményei a Dmg Mori-t is érintik: a 2020-as első félévi beérkezett megrendelések értéke és a teljes árbevétel is elmarad az előző éviekhez képest. A beérkezett megrendelések érté
aug. 27
8:39
A Katrina-hurrikánnál is nagyobb erővel ért partot Laura (Portfolio)
Partot ért a Laura, egy 4-es erősségűnek minősített hurrikán, amely meteorológusok szerint „halálos áradást” és „kiterjedt viharkárokat” okozhat az Egyesült Államokban. Laura a Texas és Louisiana közti határszakaszon ért partot – írja a Wall Street Journal.
aug. 27
8:40
Tarol az új magyar szuperhitel: tömegek rohanták meg a bankokat a filléres ajánlatért (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány átmenetileg szinte hibernálta a gazdaságot, a válságkezelés eredményeként viszont új fejezet nyílt a vállalati hitelezésben. A gazdasági nehézségek enyhítésére új kölcsöntípusok indultak el, egy részük
aug. 27
8:40
Kiemelkedő adatok érkeztek az USA-ból (TőzsdeFórum)
A vártnál jelentősebben nőtt az új családi házak értékesítése.
aug. 27
8:40
Akár Magyarország is részesülhet az óriási fekete-tengeri gáztalálatból (NRGreport)
A Reuters - török forrásokra hivatkozva azt írta, a várható készlet nagysága elérheti akár a 800 milliárd köbmétert is. ez csaknem ötszöröse a 2019-ben a Gazprom által Európába exportált mennyiségnek.
aug. 27
8:40
Akció a nagytestű kutyákért a menhelyen: profi fotókkal és kozmetikussal kampányolnak Tatabányán (Márkamonitor)
Nyár végével lassul az örökbefogadási kedv, ezért kezdett közös akcióba még most a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. a Tappancs Alapítvány és Őrszolgálat állatotthonával. A menhelyen a közepes és nagyobb testű kutyát kevesebben választanak, többségük csak évek múltán talál gazdára, de ez idő alatt is vezényszavakat tanulnak, képessé válnak pórázza
aug. 27
8:40
Alulteljesítő volt a magyar részvénypiac (Biztosító Magazin)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a Bux 401,16 pontos, 1,11 százalékos csökkenéssel, 35 593,67 ponton zárt kedden. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az Mti-nek elmondta, hogy alulteljesítő volt a magyar részvénypiac.
aug. 27
8:40
Harminc új traktorral vonultak végig Gyergyóditrón (Agrofórum)
Mintegy harminc vadonatúj traktor felvonulása keltett feltűnést a székelyföldi Gyergyóditró utcáin múlt hétvégén. A Pro Economica Alapítványnál sikeresen pályázó ditrói és orotvai gazdák köszönték meg ily módon a magyar államtól kapott támogatást.
aug. 27
8:40
Pszichológus: az iskolakezdés nagy változást jelent (SzakmaPortál)
Nagy változást jelent az iskolakezdés az óvodáskor után a gyermek életében – mondta Csehák Hajnalka pszichológus az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában. Hangsúlyozta: azoknál a gyerekeknél, akik most kezdik az iskolát és új közösségbe mennek, nagyon fontos az a fogadóközösség, ahová érkeznek. Könnyebb a helyzete azoknak, akik az óvodá
aug. 27
8:40
Modern technológiával a vízhiány ellen (New Technology)
Az utóbbi években egyre gyakrabban hallani súlyos aszályokról és vízhiányos állapotokról a mezőgazdaságban. A sok környezeti változás miatt egyre gyakoribbak a száraz nyári napok, amelyek a mezőgazdaságot érintő aszályok mellett olyan természeti katasztrófákhoz is vezethetnek, mint a tűzvészek. Magyarországon idén áprilisban volt az eddigi egyik le
aug. 27
8:42
Felmérték, hogy több vagy kevesebb idő telik munkával a home office-ban (Infostart)
A különbség - a világátlag szerint - egész pontosan 48 és fél perc.
aug. 27
8:42
Itt az iskolakezdési protokoll: így rendelkeztek a maszkviselésről, a kötelező lázmérésről (Pénzcentrum)
Nem nyúlnak a már korábban kidolgozott, iskolai koronavírus-protokolhoz a minisztériumban: az Emmi szerint ezt az NNK és az Operatív Törzs sem látta indokoltnak. Eszerint maszkot viselni nem kötelező az intézményekben, ahogyan a lázmérés
aug. 27
8:42
Tovább gyengülhet az OTP (TőzsdeFórum)
Elesett az OTP támaszszintje 10700 forintnál, lokális aljait veheti célba innen a bankpapír.
aug. 27
8:42
5+1 tény és tévhit az üzemanyagok világából (Márkamonitor)
Nyáron, utazás során szinte mindenki megfordul benzinkúton. A tankolásról és az üzemanyagokról sokféle gondolat él a köztudatban. A MOL szakértőivel most annak jártunk utána, hogy mi igaz a leggyakrabban felmerülő „benzinkúti bölcsességekből”.   „Nyugati benzinnel kevesebbet fogyaszt az autóm” Hamis. Fórumok rendszeres témája a magyar és a nyugati
aug. 27
8:42
A környezet védelme kéz a kézben jár embertársaink védelmével: Greenpeace a bolygónkért és a társadalmi békéért (NRGreport)
Hiszünk abban, hogy a környezeti konfliktusokkal, és így a klíma- és ökológiai válsággal szemben is együtt, össztársadalmi szinten kell felvennünk a harcot. Mindenki számára biztosítanunk kell a méltóságos élethez való jogot, a tiszta levegőt, az egészséges élelmiszereket, a biztonságos, fenntartható jövőt. A sokszínűség nem csak a természetnek, de
aug. 27
8:42
Verbán Jánost nevezték ki a Xerox Magyarország vezérigazgatójának (Márkamonitor)
A Xerox Magyarország bejelentette Verbán János kinevezését a vállalat vezérigazgatójává. Az új vezérigazgató 2003-ban csatlakozott a Xeroxhoz, ahol különböző, egyre növekvő operatív felelősségvállalással járó pozíciókat töltött be a hazai leányvállalatnál.   Új szerepében Verbán János nemcsak vezeti és bővíti a Xerox kulcsfontosságú technológiai üz
aug. 27
8:42
73 új koronavírus-fertőzött szerda reggel, nincs újabb elhunyt (Biztosító Magazin)
Hetvenhárom újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést, újabb elhunyt nincs - közölte a koronavirus.gov.hu szerda reggel.
aug. 27
8:42
Egyenletes talajfelszín lazítás után?! (Agrofórum)
Talajlazításnak nevezzük azt a művelési módszert, ami az összeállt, ülepedett, vagy tömörödött rétegek talaját minden irányban kisebb-nagyobb rögök képződésével szétválasztja. Lazítással csökken a talaj térfogattömege, nő a hézagtérfogata, azon belül a gravitációs pórusok aránya, a légtérfogat %-a. A hézagtérfogat növelésével javul a talaj vízbefog
aug. 27
8:42
Csökkenteni kellene az iskolatáska súlyát (SzakmaPortál)
Csökkenteni kellene az iskolatáska súlyát – mondta Lazáry Áron, a Semmelweis Egyetem gerincgyógyászati tanszéki csoportjának vezetője, gerincsebész főorvos. A szakember szerint a szülők többsége most már tudatosan vásárol olyan táskát, ami kétpántos, így szimmetrikusan terheli a törzset, esetleg van benne olyan deréktámasz, ami segít abban, hogy er
aug. 27
8:42
Új pályázat ösztönözheti a magyar és szász vállalkozások innovatív együttműködéseit (New Technology)
A digitalizáció, a hidrogéntechnológia és a körforgásos gazdaság volt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Thomas Schmidt szász tartományi regionális fejlesztésért felelős miniszter találkozójának fő témája kedden Budapesten. A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a kétoldalú kapcsolatokat a kis- és középvállalkozói és a fels
aug. 27
8:44
Új tulajdonosa lehet a legendás magyar gyárnak: tőkét, megrendelőket hozna a befektető (Pénzcentrum)
Augusztus közepén a Dunaferr egyoldalúan felmondta a vasmű szakszervezetével kötött kollektív szerződést, a cégvezetés szerint a Dunaferr nehéz gazdasági helyzete és a koronavírusjárvány miatt volt szükség erre, valamint azért, mert
aug. 27
8:44
Visszatért csökkenő trendjébe az MTelekom (TőzsdeFórum)
A lecsorgó korrekció után felgyorsult a távközlési vállalat árfolyamának esése.
aug. 27
8:44
Ankara előfeltétel nélkül kész tárgyalni a földközi-tengeri energiahordozók igazságos szétosztásáról (NRGreport)
Törökország előfeltétel nélkül kész tárgyalni minden érintett féllel a Földközi-tenger keleti medencéjében található energiahordozók igazságos szétosztásáról - mondta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedden Ankarában, a német hivatali kollégájával folytatott megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón a Görögországgal kialakult feszültség kap
aug. 27
8:44
A Budapesti Metropolitan Egyetem a válságos időkben is bővül (Márkamonitor)
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) a koronavírus-válság alatt is növeli kapacitásait. Az intézményt immár elnök-vezérigazgatóként irányító Dr. Tóth Ágnes marketing és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettest nevezett ki. A pozíciót Fazekas Barbara, a Kürt Akadémia korábbi marketingvezetője, a Green Fox Academy alapító ügyvezetője tölti be. A
aug. 27
8:44
Nemzeti mintagazdaságot hoznak létre Mezőhegyesen (Agrofórum)
Nemzeti mintagazdaság létrehozása a cél Mezőhegyesen - hangsúlyozta Lázár János, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos hétfőn, sajtótájékoztatón Mezőhegyesen.
aug. 27
8:44
Kásler: lehetséges a nevelés-oktatás hagyományos kezdése szeptember 1-jén (SzakmaPortál)
Lehetségesnek tartja az emberi erőforrások minisztere a járványügyi adatok alapján, hogy Magyarországon szeptember 1-jén a hagyományos formában kezdődjön meg a nevelés-oktatás. Kásler Miklós keddi budapesti sajtótájékoztatóján rámutatott ugyanakkor: a környező országok besorolása láthatóan változik, a járvány terjedése nehezen kiszámítható, ezért a
aug. 27
8:44
Mesterséges intelligencia-alapú automatizált rendszer segíti a kkv-k energiahatékonysági beruházásait (New Technology)
Új, teljesen automatizált pályázat-előkészítő rendszert fejlesztettek ki a Virtuális Erőmű Program (Vep) szakemberei. A mesterséges intelligenciára épülő, egyedi és ingyenes megoldás percek alatt megmutatja a cégeknek, hogy milyen energiahatékonysági és zöldenergetikai támogatásra jogosultak, mekkora összegű támogatást igényelhetnek, és a beruházás
aug. 27
8:45
Nem tud leállni az OTP, már 70 milliárd forintért vette a részvényeit (Portfolio)
Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne számolnánk be az OTP saját részvény vásárlásáról. A tegnapi nap sem volt kivétel, a bank ismét 70 000 részvényt vásárolt.
aug. 27
8:46
Új forintérme érkezik Magyarországon: ebben lesz teljesen más, mint a megszokottak (Pénzcentrum)
2 000 és 10 000 forintos névértéken ad ki új emlékérméket a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A soron következő darabot a Kiskunsági Nemzeti Park tiszteletére adják ki, és a formája miatt, abszolút különbözni fog a legtöbb, megszokott formavilágú
aug. 27
8:46
Távolodhat mindenkori csúcsértékeitől a Richter (TőzsdeFórum)
Egyelőre nem jön össze a kitörés a gyógyszergyártó árfolyamának.

Keresés