Kína szigorú „zéró Covid” megközelítése nem lesz képes megfékezni a nagyon fertőzőképes omikron variáns terjedését – véli Michael Osterholm amerikai járványszakértő.
A megelőző évinél lassabban ugyan, de tavaly is tovább növekedett a vállalati hitelek állománya Magyarországon, a tranzakciók egyenlegénél mért többlet pedig elérte az 1000 milliárd forintot.
Elképesztő károkat okozott a január 30-i orkán Magyarországon. Egyetlen nap katasztrofális időjárása nyomán közel harmadannyi kárbejelentés futott be a biztosítókhoz, mint a tavalyi teljes – négy hónapos – viharszezonban. A kárösszeg is kirívónak ígérkezik.
A 2021-2027-es pályázati ciklus első bértámogatásos képzési pályázatára (átalakított Ginop Plusz 3.2.1–21) február 15-től lehet benyújtani a kérelmeket. A most megnyílt pályázatot sokkal kedvezőbb feltételekkel írták ki, mint az „elődjeit. Akár 1000 pályázóval is lehet számolni és nagy valószínűséggel bevonnak többletforrást, hiszen a 7 éves ciklus
Minimális elmozdulással kezdi a hetet a forint az euróval szemben, vagyis további javulásra utaló jeleket mutat. A magyar deviza az év eleje óta már több mint 4 százalékkal erősödött, kérdés, hogy innen van-e még tér lefelé az árfolyamban.
A műholdfelvételek és más hírszerzési adatok azt mutatják, hogy az oroszok több mint 100 ezer katonát és felszerelést halmoztak fel az ukrán határ mentén.
Elképesztő károkat okozott a január 30-i orkán Magyarországon. Egyetlen nap katasztrofális időjárása nyomán közel harmadannyi kárbejelentés futott be a biztosítókhoz, mint a tavalyi teljes – négy hónapos – viharszezonban. A kárösszeg is kirívónak ígérkezik, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A 60 országban jelenlévő Kärcher többfordulós tenderen választotta globális ügynökségi partnerének a Publicis Groupe-ot. A teljes spektrumot lefedő kommunikációs feladatok elvégzésében központi szerepet lát el a Publicis Groupe budapesti irodája, hiszen a magyar csapat lesz felelős az offline és online média kampányok teljes körű tervezéséért és le
Bemutatták a hazai kreatívszakma rangsorát, az M-listát, az ügynökségek között a Mito végzett az élen, a médiaügynökségeknél a Wavemaker, míg az év hirdetője a Magyar Telekom lett. A MAKSZ által, a hazai és nemzetközi kreatív versenyeken elért eredmények alapján összeállított listát idén megújítják. A MAKSZ 2010-ben a kreatív kiválóság díjazására h
Az utazási korlátozások angliai lazításának köszönhetően Manchester, Birmingham és Leeds-Bradford repülőtereiről is újraindítja járatait Budapestre a Jet2 a következő egy hónapban. A Jet2 közlése szerint a lazítást követően jelentős keresletnövekedés
Továbbra is gyenge számokat láthatunk a magyar turizmusban a válság előttihez képest, 2019 azonos hónapjához mérten ugyanis 42%-kal csökkent a vendégéjszakák száma.
Hétszeresére nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest a vendégéjszakák száma 2021. decemberében a járványügyi korlátozások miatti alacsony bázis miatt, miközben a 2019-es volumentől 42,5 százalékkal elmaradt. Éves szinten 2020-hoz képest a szálláshelyek bevétele 24 százalékkal, vendégforgalma 11 százalékkal növekedett.
Öt különböző telephelyen mintegy 400 targoncát és 600 vezetőjét kezeli az a rendszer, amelyet a T-Systems szállított a Waberer’s részére, és amelytől a beruházó a hatékonyság javulását várja. A rendszerben működő okostargoncák rögzítik és egy szoftvernek továbbítják a futásteljesítményükről, műszaki állapotukról felvett adatokat, amelyek összesítés
Az előző hétvéginél 25%-kal kevesebb, 33 716 új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 3 napban Magyarországon, ami megerősíti a múlt heti tetőzésről szóló feltételezésünket. Egyelőre csak az esetszám mutat tetőzést: 234 haláleset történt, és 4919 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 168-an vannak lélegeztetőgépen. 124 ezren vették fel edd
Egy új kártevőre figyelmeztette olvasóit a Cointelegraph, amelynek célja, hogy kriptovalutákat lopjon a böngészőbővítményként használt tárcákból, például a MetaMaskból és a Coinbase Walletből. Újabb kártevő jelent meg, amelynek célpontja a MetaMask és több tucat másik kriptotárca. A biztonság sosem volt a bitcoin, az ethereum és más kriptovaluták t
4919 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 168-an vannak lélegeztetőgépen. Az elmúlt három napban elhunyt 234 beteg, így az elhunytak száma 41 975 főre emelkedett.
Újabb bírósági ügy veszi kezdetét a Credit Suisse életében, most az a vád, hogy bolgár kokainkereskedéssel foglalkozó bandának segített eurómilliókat tisztára mosni – számol be a hírről a Reuters.
Új campus épül a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) részére, tette közzé a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány a gödöllői Szent István Campus tervezési szolgáltatásaira vonatkozó közbeszerzést - olvasható a Magyarépítők.hu-n.
Nyolc százalék fölé emelkedett a babakötvény kamata, ami nagyon vonzó megtakarítási lehetőséget jelent az újdonsült szülőknek. A születendő babákhoz kötött támogatásokkal azonban érdemes óvatosan bánni, hiszen a kamatemelés nemcsak a kedvezményes megtakarítás hozamait növelte, hanem a babaváró hitel lehetséges büntetőkamatát is jelentősen megdobta.
A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken1 (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma – elsősorban a járványügyi korlátozások bevezetése miatti alacsony bázis következtében – 2021. decemberben 2020 azonos hónapjához viszonyítva öt és félszeresére nőtt. de m
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) és a Pálinka Nemzeti Tanács együttműködési megállapodást kötött a pálinkaszektor fejlesztése, valamint a kapcsolódó oktatási, kutatási és szakpolitikai tevékenységek erősítése érdekében. Az egyik legfőbb cél a hungarikumnak számító pálinkákhoz fűződő magyar érdek fokozott érvényesítése.
A budapesti agglomeráció könyvelhette el 2021. III. negyedévében a legnagyobb áremelkedést – ezzel megelőzve a Balaton-parti településeket is – áll a KSH legfrissebb lakásárindexében. A jelenség látványos, azonban nem újkeletű. Az évtized végén, a budapesti ingatlanárak sokéves meredek emelkedése után elindult, majd a koronavírus járvány által kata
A Wall Street vegyes végeredménnyel zárta a többnyire kedvező múlt hetet. A kötvények hozamai emelkedtek, miután a kiemelkedően jó amerikai foglalkoztatási jelentés növelte a befektetők várakozásait, miszerint a Federal Reserve hamarosan erőteljes kamatemelésbe kezdhet. Az ázsiai tőzsdék eséssel indították a hetet, egyedül a kínai piacokon voltak p
Bár látványosan nőtt a legmagasabb nyugdíjat kapók száma, a nyugdíjmedián nem emelkedett ki tavaly a 120–140 ezres sávból. Emiatt folyamatosan nyílik az olló a nettó bérek és a nyugdíjak között. A KSH amúgy nemes egyszerűséggel 300 ezer forintnál húzza meg a felső sáv határát, miközben tudható, hogy már a milliós ellátások sem annyira ritkák.
Bognár Marianna, Diageo, Head of Marketing (Kelet-Európa, Közel-Kelet és Észak-Afrika; a rum, vodka és tequila kategóriákra) A COVID-járvány miatti korlátozások miatt a vendéglátás rendkívül nehéz helyzetbe került, ezt a Diageo márkáinál mennyire érzékeltétek, volt-e visszaesés? A mi márkáink is megérezték ezt, hiszen a prémium italfogyasztás szi
Olvasónk 2000 óta rokkantnyugdíjas, egészségromlásának mértékét több felülvizsgálattal az idők folyamán módosították. Az egyösszegű kompenzációra miért nem jogosult? – olvasói kérdésre Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
A globális ingatlanszakma egy jelentős része szerint egy vállalatnak ma már nincs feltétlenül szüksége irodára ahhoz, hogy sikeres legyen - írja a Property Forum a RICS Global Commercial Property Monitor 2021 negyedik negyedéves jelentését idézve. A felmérésből kiderül továbbá, hogy a rugalmas irodák iránt megnőtt a kereslet valamint az irodaépület
Minden második távolsági vonat kieshet a menetrendből a mozdonyvezetők sztrájkja miatt - ezt a szakszervezet elnöke nyilatkozta az RTL Híradónak A vasút vezetői jogellenesnek tartják a múlt hét szerdán bejelentett sztrájkot. A csatorna információi szerint hétfőn tárgyalnak a mozdonyvezetőkkel.