Egy amerikai hacker kibertámadásától szenvednek Észak-Koreában, ám az akció csupán „az oroszlán bajszát rángatja”. A P4x nevet viselő hacker csak reagált egy korábbi esetre, amikor az észak-koreai állami hackercsapat megtámadta computerét. Sérelmezte, hogy az Egyesült Államok kormányzati szinten nem kelt védelmére, holott egy másik állam által elkö
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Pálinka Nemzeti Tanács a pálinkaszektor fejlesztése, valamint oktatási, kutatási és szakpolitikai tevékenységek erősítése érdekében – tájékoztatta az egyetem hétfőn az MTI-t.
Háromszázezer orosz katonát kért erősítésként a Donyec-medencébe a szeparatisták egyik befolyásos vezetője, aki azt reméli, Oroszország új fegyverekkel is ellátja a kelet-ukrajnai térség elszakadásáért harcolókat.
Ha egy digitális jelenség a tulajdon társadalmi kötöttségének nem tud megfelelni, akkor akadályokba ütközik a tulajdon vagyontárgyként való jogszabályi elismerése.
A közeljövőben születhet döntés a benzinárstop meghosszabbításáról, amit a világpiaci és egyéb körülmények, folyamatok figyelembevételével hoznak meg - válaszolta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az RTL Híradó megkeresésére.
A közeljövőben születhet döntés a benzinár-stop meghosszabbításáról, amit a világpiaci és egyéb körülmények, folyamatok figyelembevételével hoznak meg - válaszolta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az RTL Híradó megkeresésére.
Az egy hónapja beígért tájékoztató sokakhoz nem jutott el, ám az szja-visszatérítés előlegének kiutalása nem függ a tájékoztató levél kézhezvételétől vagy annak időpontjától.
A tavalyi ugrásszerű bővülés után is folytatódhat az autómegosztás (car sharing) felívelése - közölte a Jövő Mobilitása Szövetség hétfőn az MTI-vel. A szervezet 2022-re várja az autómegosztás aranykorát, noha tavaly is jelentősen, 36 százalékkal nőtt a belföldi felhasználók száma: 2021-ben összesen 13,5 millió kilométert tettek meg ilyen járművekke
Növekedett januárban a konténerhajók világkereskedelemi forgalma a kieli IfW gazdaságkutató intézet szerint, a volumen már meghaladja a válság előtti szintet, de a folyó szállítások 11 százalékát akadályozza még mindig a torlódás.
Egyedülálló egészségipari fejlesztésnek nevezte a pénzügyminiszter a Gemitech Kft. izolációs kórházi ágyrendszerének pilisvörösvári gyártását, amely az Egészségipari Támogatási Program (ETP) 400 millió forintos állami támogatásával jött létre.
Megtorpant a koronavírus örökítőanyag-koncentrációjának emelkedése a szennyvizekben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a Facebook-oldalán hétfő délután.
Május 31-ig élelmiszer-vásárlásra is felhasználható a SZÉP-kártya, amellyel már a Tesco áruházakban is fizethetnek a vásárlók - jelent meg az áruházlánc honlapján.
Az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna vállalkozásai versenyképességének fokozására, a 2021-2027 közötti európai uniós gazdaság- és vállalkozásfejlesztési pályázati forrásainak eredményesebb felhasználására együttműködési megállapodást írt alá Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, kormánybiztos az érintett megyék kere
Ha a Meta nem kap lehetőséget arra, hogy európai felhasználóinak adatait amerikai szerverekre továbbítsa, azokon tárolja és dolgozza fel, a Facebook és az Instagram egész Európában leállhat - derült ki a Facebook, Whatsapp és az Instagram anyacégének (Meta) éves jelentéséből a napi.hu külföldi lapokat szemléző összeállítása szerint.
Benyújtotta lemondását Tadeusz Koscinski lengyel pénzügyminiszter, az új tárcavezető kinevezéséig Mateusz Morawiecki kormányfő fogja irányítani a minisztériumot - közölte Piotr Müller kormányszóvivő a Twitter-fiókján hétfőn.
Egyre több az emberek nélküli drónok által végrehajtott támadás, de egyre több az ártatlan áldozat is. Biztonsággal kiszűrni messziről, hogy valóban a kiszemelt személyt semmisítik meg, nem egyszerű. A feladat több részből áll.
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) és a Pálinka Nemzeti Tanács a pálinkaszektor fejlesztése, valamint oktatási, kutatási és szakpolitikai tevékenységek erősítése érdekében - tájékoztatta az egyetem hétfőn az MTI-t.
Donald Trump volt amerikai elnök a Fehér Házból történt távozásakor hazavitte Kim Dzsong Un észak-koreai vezető leveleit, és néhány más feljegyzést is - jelentette a The Washington Post című amerikai napilap.