Katar és Egyiptom béketárgyalásokat követel, az Irán által támogatott fegyveres csoportok pedig amerikai erőket támadtak meg Szíriában, Irakban és Libanonban is.
A mesterséges intelligenciát (AI) korunk csodaszereként emlegetik. De hogyan alkalmazható az agrár szférában, kezelhetjük-e a szektor kihívásait ezzel az eszközzel? Az OTP Agrár szakértői cikkükben ezen kérdésekre keresték a választ, és minél mélyebbre ásták magukat a témában, annál több kérdés vetődött fel bennük is. A mesterséges intelligencia
Az európai vállalatok az Ukrajnában tárolt földgázból fedezik a téli keresletet, ezzel segítve egy újabb energiaválság elkerülését - írta meg a Financial Times.
Nagy meglepetés és öröm volt Sipos József számára, hogy jelölték 2019-ben az Év Növényvédelmi kategória díjra. Azt pedig, hogy megnyerte a címet, sőt a Közönség díjat is ő kapta meg, komoly visszajelzésnek tekinti, hiszen ez mind a szakmai körökből, mind az átlagemberek részéről az addigi munkájának elismerését jelenti. „Nagy erőt adott számomra
A családokért felelős államtitkár szerint a kormány célja, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, ezt szolgálja az immár 13 éves családiadó-rendszer.
Újabb munkabeszüntetésre készülnek a busztársaságnál dolgozó járművezetők, ha a január közepére tervezett bértárgyalások eredménytelenül zárulnak - írja az Infostart. A közlekedési vállalat mielőbb szeretne megegyezni a bérekről.
A magyar média jelentős része leközölte hírként, hogy „egy vatikáni szaklap szerint Erdő Péter a legesélyesebb utódja Ferenc pápának”. Bár sosem zárhatjuk ki, hogy ez utóbbi egyszer tényleg így lesz, de ami alapján ez a magyar médiában megjelent, több szempontból is teljes félreértés. Gyakorlatilag egy álhírről, valótlanságról van szó.
Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító kínai BYD. Ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A kínai székhelyű BYD-t 1995-ben alapították csúcstechnológiát
A magyar gazdaság jövője a zöldenergia, így a tárolás kiépítését a kormány kiemelt helyen kezeli - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára kedden a Soproni Egyetemen (SOE), a közel 2,3 milliárd forintból kialakított három biomassza hőközpont átadásán. A fejlesztéssel a felsőoktatási intézmény az első olyan hazai egyetem, ame
Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre - jelentette be a tárca közlése szerint pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Google DeepMind kutatói azt állítják, hogy elsőként tettek valódi tudományos felfedezést egy nagy nyelvi modell segítségével, ami azt sugallja, hogy a ChatGPT, a Bard és más chatbotok mögött álló technológia képes az emberi tudást meghaladó információkat generálni – ahelyett, hogy csak a tanításuk során betáplált információkat csomagolják újra.
Nem valószínű, hogy Orbán Viktor kedvenc útjai közé kerül az argentínai kirándulás. Nem elég, hogy az új elnök beiktatásán Zelenszkij ukrán vezető szomszédságába ültették, most még a rezsicsökkentést is jól megszüntették.
Az EU-s egészségügyi statisztikákból kiderült, hogy a Pfizertől beszerzett Covid-19 vírusellenes készítmények tömkelege veszett kárba a forgalmazás szigorú ellenőrzése miatt. A pozitív Covid-teszt után röviddel beadandó gyógyszer az Egyesült Államokban könnyebben hozzáférhető volt, mint Európában, ahol csak az idősek és a kockázati csoportokba tart
Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni Ftse100 index 0,24 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,53 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,60 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,64 százalék pluszt jelzett röviddel nyitás után. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,28 dollárral
Az ételallergiások által leggyakrabban fogyasztott laktóz- és gluténmentes termékek és a marhahús is bekerül az Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszerbe. Közölte a szervezet az MTI-vel. A közlemény szerint a bővüléssel január közepétől már 78 termékkategóriában – ami napi szinten több mint 1300 élelmiszerterméket
A magyarországi vállalatok kilencvenhét százaléka részben vagy teljesen egyetértett azzal, hogy a mostani gazdasági nehézségek miatt még inkább szükséges lesz a fenntartható, megújuló, alternatív energiaforrások használata - derül ki a K&H fenntarthatósági indexét megalapozó kutatásból, amelynek eredményeit pénteken juttatták el az MTI-nek.
Az orosz légierő Ukrajna elleni intenzív támadásai miatt a lengyel légtér védelmére folyamatos járőrözésbe kezdett két lengyel és két amerikai F-16-os vadászgép, valamint egy utántöltő repülőgép - jelentette be a lengyel hadsereg műveleti parancsnoksága.
Nagy Márton miniszter javaslatára, a Bankszövetség támogatása mellett a kereskedelmi bankok 2023. október 9-től önkéntes kamatplafont alkalmaznak annak érdekében, hogy erősödjön a verseny a hitelpiacon, valamint új erőre kapjon a lakossági és vállalati hitelezés - közölte kedden az MTI-vel a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Orbán Viktor miniszterelnök döntésének megfelelően január 1-jétől a Gazdaságfejlesztési Minisztérium új elnevezéssel, Nemzetgazdasági Minisztériumként folytatja tevékenységét – közölte a tárca az MTI-vel. Az átalakulás célja, hogy a minisztérium a kormányfői elvárásoknak megfelelően hatékonyan, új és innovatív szemlélettel, továbbá kibővült feladat
Súlyos kihívásoktól szenved az egykor körülrajongott, hungarikummá előlépett magyar védőnői rendszer. Több száz betöltetlen állás van országszerte a területen, ami akár százezer gyerek ellátására is kihathat. Az alacsonyabb bérezés, valamint az államosításra való áttérés további feszültséget hozott a védőnők életébe.
A Merkúr sógleccserei talán megfelelő feltételeket teremtenek az életnek: elképzelhető, hogy a Naprendszer legbelső bolygóján egykor létezhetett az élet.
A piaci kamatozású lakáshitelek olcsóbbak lesznek az új kamatplafon alapján, a fiatalok kisebb önrésszel is felvehetnek jelzálogkölcsönt. Szigorodik a babaváró, de megnő az összege, és elindul az akár 50 millió forintos kedvezményes hitelt is adó CSOK Plusz, miközben a megmaradó falusi CSOK támogatása emelkedik – derül ki a Bank360.hu összefoglalój
A forint várható árfolyama egészen biztosan a leggyakoribb kérdés, amit az elemzőktől szoktak kérdezni az ügyfelek. A kellemetlenséget ilyenkor az okozza a szakemberekben, hogy valamennyi makrogazdasági változó közül ezt a legnehezebb előrejelezni.
A karácsonyi időszak illikvid piacán enyhén gyengült a forint, hiába jött hír az első uniós transzferekről. Kedden főként az euróövezetből érkező bmi-adatokra kell figyelni, amelyből több is befolyásolhatja majd a piacot.
Online kalkulálható és igényelhető a piaci kamatozású lakáshitellel kombinált CSOK Plusz Lakáshitellel rukkolt elő januártól a Gránit Bank, amely a kedvezményes kölcsönt is 3 százalék alatti kamattal kínálja.
Ezt eddig is tudtuk, de vajon fel vagyunk-e készülve az időjárási szélsőségekre – tette fel a kérdést cikkében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Az elmúlt két évtized tapasztalatai, valamint a klímaelőrejelzések arra engednek következteti, hogy mihamarabb fel kell készülni a szélsőségekre, de várhatóan leginkább egyre gyakoribbá váló vízhián
A Spar és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) megegyezett a 2024-es bérekről: a megállapodás szerint a 13. havi juttatás, a Spar Hűségprogram és a munkavállalók 15%-os vásárlási kedvezménye továbbra is megmarad, ezen felül az alapbér átlagosan 10-24 százalék közötti mértékben fog nőni. A bérfejlesztést a vállalat idén is saját forrás
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított decemberi értéke 52,8 pont volt, a válaszadók az előző hónaphoz képest lassuló növekedésről és stagnáláshoz hasonló folyamatokról számoltak be - közölte kedden a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (Mlbkt).
Lendületesen indította az új évet a világ legnagyobb kriptovalutája, a bitcoin azokra a várakozásokra, hogy idén nő azoknak a területeknek a száma, ahol hivatalosan is használhatják.
Emelkedésekkel indul 2024 az európai tőzsdéken, elsősorban az olaj-és gázipari részvények vezetésével. Az olaj árfolyama emelkedik, miután Irán hadihajót küldött a fontos vízi szállítási útvonalra, a Vörös-tengerre. A magyar részvénypiac követi a nemzetközi hangulatot, néhány midcap részvény különösen szép emelkedést mutat, bár alacsony piaci forga