Közzétette az ÁKK az új, 5 éves Bónusz Magyar Állampapír ismertetőjét, amiről korábban már Kurali Zoltán is beszélt a Portfolio-nak adott interjúban. Az új BMÁP az utolsó két évben 2,5 százalékpontos prémiumot fizet. Mindeközben megjelent a korábban szintén beharangozott Fix Magyar Állampapír is, 3 éves futamidővel és 7%-os éves hozammal.
A minimálbér emelése mindig örömhír az alkalmazottkét dolgozóknak. Az emelés ráadásul egy sor egyéb változást is magával hoz. Hisz a minimálbér összegétől függhetnek egyes banki és egyéb díjak, kedvezmények. Nincs ez másként az egészségpénztáraknál sem. Ennek pedig bizonyára örülnek majd az öngondoskodók. Emelkedő minimálbér, nagyobb összegű szolgá
2024. január 2-től az Mbh Bank az új, csökkentett Thm-plafon alatt, 6,79 százalékos ügyleti kamattal kínálja lakáshiteleit, amely 85 százalékpontos csökkentést jelent a 2023. decemberi kamathoz képest. A hitelintézetnél 2024. januártól elérhető az újonnan bevezetett állami kamattámogatású Csok Plusz hitel is, amellyel házaspárok gyermekvállalás mel
Nagy Márton miniszter javaslatára, a Bankszövetség támogatása mellett a kereskedelmi bankok 2023. október 9-től önkéntes kamatplafont alkalmaznak annak érdekében, hogy erősödjön a verseny a hitelpiacon, valamint új erőre kapjon a lakossági és vállalati hitelezés - közölte kedden az MTI-vel a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Ahogy a kriptoszektor terjeszkedik, a közösség folyamatosan figyeli azokat a jelentős eseményeket, amelyek befolyásolhatják az ökoszisztéma növekedési pályáját. Ahogy most
Digitális fejlesztési hullám jöhet a hazai családi cégeknél. Több mint felük már stratégiai szinten foglalkozik ezzel. Minden ötödik vállalat pedig ezeknek a fejlesztéseknek köszönheti versenyelőnyét. Ez derült ki a K&H családi vállalatok körében végzett felméréséből. A családi cégeknél az utódok szerepe és jelentősége a digitalizációban jelenik me
A Volánbusznál összegyűlt készpénzt nemcsak szállítani, hanem a készpénzkezelésre kiírt közbeszerzési eljárás nyerteseként megszámolni és ellenőrizni is fogja a belügyminiszter két bizalmasának cége.
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (Kasz) sikeresen megegyezett a 2024-es bérekről. A megállapodás szerint a 13. havi juttatás, a Spar Hűségprogram és a munkavállalók 15%-os vásárlási kedvezménye továbbra is megmarad. A bérfejlesztést a vállalat idén is kizárólag saját forrás felhasználásával valósí
A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) sikeresen megegyezett a 2024-es bérekről. A megállapodás szerint a 13. havi juttatás, a SPAR Hűségprogram és a munkavállalók 15%-os vásárlási kedvezménye továbbra is megmarad. A bérfejlesztést a vállalat idén is kizárólag saját forrás felhasználásával valósít
Az innováció terén nem jeleskednek a hazai cégek, de a digitális átállást komolyan veszik - közölte a K&H kedden az MTI-vel, saját innovációs indexe alapján.
Tavaly 80 ember vesztette életét utasszállító repülőgépet érő balesetben, beleszámolva a személyzet tagjait is, amiből arra lehet következtetni a korábbi adatokkal összevetve, hogy a légiközlekedés egyre biztonságosabb - közölte kedden a német légiközlekedési vállalatok szövetsége (BDL).
Palocsay Géza LinkedIn-oldalán jelentette be, hogy átveszi a Gls kelet-európai stratégiai igazgatói pozícióját. Az ismert szakember 2001-ben a Szent István Egyetem – Kereskedelmi és Vállalkozási Akadémián szerzett vállalkozásszervező közgazdász diplomát. Több mint 8 évig a Sanománál dolgozott egyre magasabb beosztásokban, majd az Árukereső, az A
A legfontosabb célunk, hogy a digitális világba való belépés lehetőségét megteremtsük lakosok és a gazdaság szereplői számára – hangsúlyozta Rékasi Tibor. A Magyar Telekom vezérigazgatója a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról is, hogy mit jelent a cég számára a mesterséges intelligencia és elárulta azt is, hogy szerinte mi kel
Lezárult a 2023-as év, amely sok izgalmat hozott a tőkepiacokon. Berobbant az AI őrület, melynek köszönhetően megalakult a nagy technológiai részvényeket tömörítő Csodálatos Hetes, amely vezetette az amerikai tőzsdék emelkedését. Közben a nyersanyagpiacok is mozgolódtak, az arany árfolyama történelmi csúcsot állított be, miközben az olajpiacot a sz
Több nagy nemzetközi médiavállalatnál is egész jelentős átszervezések történtek az idén. A Warner Bros. Discovery átalakította a streamingkínálatát, néhány televíziónál a lineáris adás megszüntetése vagy éppen költségcsökkentés mellett döntöttek a tulajdonosok. Egy 320 éves múltra visszatekintő nyomtatott lap pedig törvényi változás miatt húzta le
Továbbra is az Apple a legértékesebb márka, Ryan Reynolds a Forma–1-ben is kipróbálná magát, a Decathlon egyik brandje pedig ott lesz a jövő évi foci-Eb-n. Az idei márkasztorikból az is kiderül, hogy hol található az év legjobb étterme, illetve hogy a Forbes szerint melyik lett a 2023-as esztendő autója. Rangos elismerést kapott a Toyota
Nehéz lesz a 27 európai uniós tagállamnak 2030-ig teljesíteni az Európai Unió környezetvédelmi célkitűzéseit, különösen az energiafogyasztás és a biogazdálkodás tekintetében - derült ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) hétfőn közzétett jelentéséből.
2024. január 2-től az MBH Bank az új, csökkentett THM-plafon alatt, 6,79 százalékos ügyleti kamattal kínálja lakáshiteleit, amely 85 százalékpontos csökkentést jelent a 2023. decemberi kamathoz képest. A hitelintézetnél 2024. januártól elérhető az újonnan bevezetett állami kamattámogatású CSOK Plusz hitel is, amellyel házaspárok gyermekvállalás mel
A bolgár vámhatóság ellenőrzéseket kezdett a Lukoil Neftohim burgaszi olajfinomító raktáraiban, mivel a gyanú szerint a szankciókat megsértve feldolgozott kőolajtermékeket exportált a cég. Országszerte több mint 50 vámraktárat ellenőriznek az orosz olajból származó kőolajtermékek kivitelét tiltó törvény miatt – számolt be a Neftegaz.ru.
Minden fontos célcsoportnál a TV2 nyerte a mögöttünk álló hetet, a TV2 Csoport előnye pedig még ennél is nagyobb volt. A kereskedelmi célcsoportnál a Reszkessetek betörők 2., a teljes lakosságnál a Farm VIP bizonyult a hét legnézettebb műsorának. Az RTL-es produkciók közül a Híradó vonzotta a legtöbb nézőt. Az év utolsó hete is a TV2
Természetbúvár játszóház és túraközpont épült Tiszafüreden, a létesítmény idén tavasszal nyílik meg a látogatók számára – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzati Hivatal közleményben az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a vármegyei önkormányzat és konzorciumi partnere, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Ügynökség együtt
Az új, 3 éves, fix kamatozású Fix Magyar Állampapír kezdetben 7 százalékos kamattal lesz elérhető, az új konstrukciójú, ötéves futamidejű BMÁP pedig 8 százalékossal.
Megegyezett a Diófa Alapkezelő a Gordiusz Magántőkealap alapkezelésének átvételéről az Indotek-Investments Alapkezelő Zrt-vel. A tranzakció egy újabb lépés a Diófa Alapkezelő növekedési terveinek megvalósítása irányába. Tovább erősítette a magántőkealap portfolióját a Diófa Alapkezelő a Gordiusz Magántőkealap 2023-as átvételével. Erről a Diófa Alap
Újra zavartalanul működnek a Vodafone szolgáltatásai, miután kedden délelőtt áramszünet okozott szolgáltatáskiesést – közölte a szolgáltató az MTI-vel. A Magyar Telekom a közösségi oldalán azt közölte, hogy dolgoznak az áramellátási hiba okozta fennakadás helyreállításán. Azt írták, hogy a Vodafone Magyarország ügyfelei január 2-án délelőtt rövid k
A finanszírozási nehézségekkel teli 2023-as évben kulcsfontosságú volt az ágazat számára, hogy a gazdálkodók számára rekordösszegű, több mint 1300 milliárd forint értékben kerültek agrártámogatások kifizetésre, ez hatalmas szerepet játszott a magyar vidék gerincét adó élelmiszertermelés biztonságának fenntartásában, a kis- és közepes gazdaságok tal
A Tesla a várakozásokat felülmúlva növelte gyártását és értékesítését a negyedik negyedévben, miután új rekordot állított be a tavalyi év utolsó három hónapjában - derült ki a frissen publikált számokból.
Szakértők szerint ahhoz, hogy 2024-ben ismét felpöröghessen a lakáshitelezés Magyarországon arra van szükség, hogy 6% alatti kamattal lehessen lakáshitelhez jutni. Szakértők szerint ez mostanra reális közelségbe került, hiszen 7% alatti kamatot gyakorlatilag bárki kaphat, aki hitelképes, a bankok által támasztott egyedi feltételek teljesítésével pe
Idén is telelnek kékes rétihéják a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületén. Érdekes látvány, ahogyan ezek a ragadozó madarak alacsonyan szállva, imbolygó repüléssel keresik a zsákmányt, majd hirtelen lecsapnak rá – írta cikkében a Körös-Maros Nemzeti Park. A kékes rétihéja nagy elterjedésű faj, tőlünk északra, egész Eurázsiában
2024. januártól indul az év egyik legnagyobb durranása, a CSOK Plusz támogatott kölcsön. Még csak néhány bank hirdetménye érhető el, de már most látni komoly meglepetést: van olyan pénzintézet, ahol a kölcsön kamata 2,89 százalék lesz, ami kedvezőbb a jogszabály által előírt 3 százalékos plafonnál. Sokan várják a legfeljebb 3 százalékos kamatozású
Január 2-án az Európai Bizottság átutalta az első részletet a korábban blokkolt 2021-2027-es kohéziós forrásokból, 445 millió eurót küldve Magyarországnak. Mint a területfejlesztési minisztérium az ügy kapcsán közölte, a mostani transzfer jelentős lépés a tervezett uniós fejlesztések megvalósításához, lehetővé vált az új operatív programok finanszí
Belgiumban egy 3,8 hektáros területen működő paradicsomtermesztő a Rhizobium rhizogenes fertőzés kirobbanásával szembesült, amelynek egyik jellemző tünete a túlzott gyökérnövekedés.
A Mol a tavalyi év utolsó napjaiban arról határozott, hogy az idén januárban életbe lépő jövedéki adóemelést két lépcsőben juttatja érvényre benzinkutain - kérdéses volt azonban, hogy vajon csak a Mol benzinkútjain találkozhatnak majd a korábban vártnál alacsonyabb árakkal az autósok január közepéig, vagy a piacvesztéstől tartva a többi üzemeltető
A tavalyi évnél 21%-kal erősebb forgalommal zárt decemberben az ingatlanpiac, amely így éves tekintetben is elérte a szakértők által várt 90-110 ezres sávot.
Régóta várt funkcióval, az évek közötti másolás lehetőségével bővült az eGN. Segítségével lehetővé vált a már felvezetett adatok következő évi naplóba történő átmásolása, jelentősen lerövidítve, egyszerűsítve ezzel a kitöltés folyamatát.
Visszafogott részvénypiaci forgalom mellett, de jelentős emelkedéssel zárta a 2023-as évet a magyar tőzsde – derül ki a BÉT havi forgalmi statisztikáiból. A brókercégek közül decemberben a Concorde állt az élen, míg a teljes évet tekintve az Erste bonyolította a legnagyobb forgalmat.
A sikerszéria folytatódik! Idén újra adott a lehetőség a Házasodna a gazda 7. évadában, hogy az egyedülálló gazdák országos társkereső hirdetést adjanak fel.
A 2024 éves horoszkóp szerint a Kos sok projektet végez el sikeresen, de a döntéshozatali folyamatot megfelelő módon kell kezelnie a várt eredmények eléréséhez. Út a független karrierhez: A Jupiter idén
Az előrejelzések szerint a Szaturnusz, a Rahu és a Jupiter idén fontos szerepet játszik majd a karrieredben. Ebben az évben a pozitív hozzáállás, a türelem, a kitartás és a kutatás
Történelmi évet tudhat maga mögött a Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX index: az előző hónapok magabiztos növekedését követően decemberben több alkalommal is rekordot döntött a kurzus, végül 60 620 ponton zárta az évet, amely 38,4 százalékos növekedést jelent 2022-höz képest.
A feladatokat elvégző Szaturnusz 2024-ben előre- és hátramenetben lesz. És amikor a Karma Ura természetes helyzetébe kerül, akkor még erősebb lesz. Az első negyedéve A Szaturnusz nagyra értékeli a kemény