A Barclays brit nagybank megerősítette, hogy világszerte több ezer munkahelyet szüntetett meg egy hatalmas költségcsökkentő akció keretében - számolt be a BBC.
Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara új elnöke arról beszélt, hogy az egészségügyi ellátás színvonala sokat romlott az elmúlt 5-10 évben, s hogy a kormány az egészségügybe, az oktatásba és a szociális ügyekbe nemigen tesz forrásokat.
Az állami elővásárlási jog bevezetése azért öl meg minden piacot, mert ha van ilyen, akkor a potenciális vevők nem szívesen költenek előzetesen az átvilágításra, a jogászokra, a finanszírozás előkészítésére, hiszen végül mehet minden kiadásuk a levesbe.
A világ legjobb úti céljai közé sorolta Budapestet a Condé Nast Traveler, az egyik vezető nemzetközi utazási médium év végi ajánlásában. A rangos elismerés azért is fontos, mert így a magyar főváros még nagyobb népszerűségre tehet szert a külföldiek körében.
Gazdasági adatok tekintetében ma érkeznek a magyar büdzsé decemberi számai, a nemzetközi porondon pedig Németországban közölnek feldolgozóipari statisztikát, illetve az eurózóna munkanélküliségi adatait is megismerhetjük, erre figyelhetnek a befektetők. Jelenleg felemás hangulatú kereskedést láthatunk a kontinens tőzsdéin, vélhetően már a csütörtök
Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az Országgyűlés eltörölte az általánosan kötelező orvosi alkalmassági vizsgálatot, bár a jogszabály és a munkáltató is meghatározhat olyan munkaköröket, ahol ez továbbra is kötelező lesz. Vajon hogy fog kin
A hazai kiskereskedelmi láncoktól beérkezett adatok alapján decemberben már élénkült itthon a kiskereskedelmi forgalom, ehhez azonban a boltokban megjelenő intenzív akciózás is hozzájárult – mondta az InfoRádióban Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Évekig milliárdokat kaszáltak az orosz-magyar gázkereskedők, de a háború átrendezte a szálakat. Az oroszok kivonultak, az egyik legnagyobb cégük nyomait csak mostanra sikerült eltüntetni.
Idén is nagy érdeklődés övezi a szakképzésben részt vevő tanulók számára indított megmérettetéseket: csak Budapesten 55 szakmában mintegy 1500 diák méri össze tudását a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen és Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen, amelyek célja a magyar szakképzés színvonalának növelése, és a szakmatanulás további népszerűsítése a fiat
Komoly problémákkal néz szembe Dolny Kubin, az "európai Detroitként" ismert szlovákiai régió legfontosabb városa, mivel az európai autóipar egyre inkább átáll az elektromos járműgyártásra, ez pedig hatással lehet a munkahelyekre és a beszállítói hálózatokra - írta a Bloomberg.
Budapesten a Fiat 500-at, városon kívül a Peugeot 3008-at és 308-at használták a leggyakrabban a wigo felhasználói 2023-ban, akik egy év leforgása alatt közel 8 millió kilométert tettek meg az autókkal - tájékoztatta az AutoWallis Csoporthoz tartozó autómegosztó a Portfolio-t.
Újabb hónap telt el a legutóbbi bitcoinbányászrészvény-jelentésünk óta. A Kripto Akadémia által figyelt bányászcégek részvényeinek teljesítményét vizsgáljuk meg az elmúlt hetek történései alapján. Az elmúlt hónapban oldalazó mozgást produkált a bitcoin grafikonja, a cikk írásának pillanatában 43 700 dollár határán mozog a bitcoin árfolyama. A jelen
Évek óta napirenden van a jelenlegi kasszarendszer átalakításának terve, a nemrég elfogadott adócsomagban pedig már konkrét jogszabályokat is megfogalmaztak. Az új e-pénztárgép rendszer használatával elektronikus formában is lehet majd nyugtát adni, amelyhez a fogyasztók egy alkalmazáson keresztül férhetnek hozzá – olvasható a Deloitte tájékoztatój
Az Apple megkezdte a kifizetéseket egy régóta húzódó csoportos perben, amelyben a felperesek azt állították, az Apple frissítésekkel szándékosan lelassította az iPhone-ok működését az Egyesült Államokban - számolt be a BBC.
Az Nvidia részvényei a tegnapi ralit követően új történelmi csúcson zártak, miután a világ legértékesebb chipgyártója bemutatta a mesterséges intelligencián alapuló új grafikus processzorait.
A gyümölcsösök, ültetvények, illetve a házikertek madárvilága némileg különbözik a szántóföldi területeken előforduló madarak sokaságától. Nyilvánvalóan vannak azonos fajok, hiszen a szántóföldek környezetében előforduló fás területeken, illetve a gazos, gyomos táblaszegélyeken éppúgy megtalálni a döntően rovarokkal táplálkozó cinke és harkályfélék
A klímaváltozás egyre több haszonnövényt veszélyeztet, nem bírják a növények az új időjárási körülményeket. A cukor ára világszinten évtizedes magasságba szökött a cukortermelő országokat sújtó szárazság miatt, ami lecsökkentette a hozamot.
Kedd reggel több mint 30 éve nem látott szintre, és egyben új csúcsra emelkedett a japán Nikkei. Az emelkedést a kedvező nemzetközi hangulat mellett országspecifikus tényezők is hajtják, a befektetők pedig a tavalyi rendhagyó emelkedés után idén is bizakodóak lehetnek.
A hazai építőipar gyenge teljesítménye ellenére a Schneider Electric üzleti eredményei emelkedő pályán maradtak, forgalmazói és gyártói tevékenységén túl többszáz fős csapat dolgozik a régiós beszállítók felkutatásán, de a fenntarthatósági tanácsadás is egyre nagyobb szerepet kap. Az alapvetően energiamenedzsment rendszereiről és elektronikai termé
2023 novemberében az ipari termelés volumene 5,8%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,6%-kal csökkent. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2023 októberéhez mérten 2,3%-kal mérséklődött.
Meghalt Benedek Miklós, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész 77 éves volt.
A Hewlett Packard Enterprise tárgyalásokat folytat a távközlési berendezéseket gyártó Juniper Networks megvásárlásáról. Az ügylet értéke csaknem 13 milliárd dollár. A felek pedig már a héten bejelenthetik a megállapodást.
Hat televíziós alkotás összesen valamivel több mint 1,25 milliárd forintnyi támogatást kap a Nemzeti Filmintézet (NFI) döntése alapján. A támogatott alkotások között van film Berlioz igaz szereleméről, a V4-ek középkori előzményeiről, Széchenyi István utolsó napjáról, és Draco, a vériszonyos vámpírgyerek legújabb kalandjairól. Dramatizált dokumentu
A fogyasztói vélemények, motivációk, igények és médiaszokások terén piacvezető YouGov felvásárolta a GfK SE fogyasztói panelszolgáltatások üzletágát (a CPS GfK-t), amely vezető szerepet tölt be Európában a háztartási vásárlási adatok kutatása terén. Az ügylet a YouGov hosszú távú növekedési stratégiájára épít, és növeli a vállalat jelenlétét az FMC
Idén március 1-től Tóth Zsuzsa lesz a Magyar Telekom Csoport humánerőforrás ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese. Tóth Zsuzsa 2016. óta a CIB Bank HR Igazgatójaként felelt valamennyi HR funkcióért, továbbá a projektmenedzsment és a folyamatszervezés koordinációjáért. Korábban közel 10 évig a McKinsey tanácsadó cégnél támogatott nagyvállalatoka
A Magyar Telekom, Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti, hogy 2024. március 1-től Tóth Zsuzsa tölti be a Magyar Telekom Chief People Officer pozícióját.
Elsüllyedt egy műtrágyaszállító hajó a Duna Szerbia és Horvátország közötti szakaszán pénteken, az illetékesek komoly környezetvédelmi károktól tartanak.
2007. január 9-én mutatta be Steve Jobs az Apple telefonját: az iPhone készüléket. Milyen volt az iPhone fogadtatása? A magas – közel félezer dolláros – ára ellenére rendkívüli sikert aratott a termék. A Jobstól megszokott módon különlegesképp mutatták be a terméket a San Francisco-i Monroe Centerben. Az első vásárlási lehetőségig viszont egészen j
Fákat döntött ki és tetőket bontott meg az erős szél az ország több térségében, főként a Nyugat-Dunántúlon és az ország északkeleti csücskében- közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel vasárnap késő este.
A legtöbb ország évtizedek óta nyilvántartja saját kritikus ásványi anyagainak listáját. Az Egyesült Államok gazdasága e tekintetben rendkívül kiszolgáltatott Kínának.
Budapest egyik kiemelt sport- és szórakoztató negyedében a Puskás Ferenc Stadion metrómegállójára épül, közvetlenül a stadion és a Papp László Sportaréna szomszédságában a Centrale többfunkciós épületkomplexum a friss közlemény szerint. Az egyedi építészeti és innovatív megoldásokkal készülő 29.000 m2-es Centrale kereskedelmi és szolgáltató térrel
Kártyás fizetés esetén a borravaló hogyan kezelendő? Hogyan tudja a borravalót a vendéglátós szétosztani a dolgozók között? Be kell vallani a borravalót? Kell róla nyugtát adni? – kérdezte olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
Annak ellenére, hogy hétfőn sikeresen elrajtolt az első kereskedelmi Hold-misszió, "kritikus" üzemanyag-veszteség miatt feladják a holdra szállás kísérletét.