Észak felé repül gépével az országából pénteken elmenekült tunéziai elnök - közölte az AFP. Az interneten elterjedt hírek szerint vagy Máltára, vagy Olaszországba tart Zine El Abidine Ben Ali, aki napközben távozott az észak-afrikai országból a lemondását követelő véres tömegtüntetések miatt.
Az EU soros elnökségét betöltő Magyarország változatlanul támogatja Románia és Bulgária csatlakozási törekvését a schengeni övezethez, dacára annak, hogy a két ország felvételét ellenzi Franciaország és Németország - közölte pénteken az európai uniós ügyekért felelős magyar államtitkár.
Tüntetést tartottak jogvédők, újságíró-szervezetek és felsőoktatási hallgatók pénteken este Bécsben a magyar médiatörvény ellen a magyar nagykövetség előtt, és támogatásukat fejezték ki az ugyanaznap Budapesten és Pécsen zajló tüntetések mellett.
Közel száz hindu zarándokot tiportak halálra a dél-indiai Kerala államban, a zarándokok éppen egy szentélyből távoztak - jelentették pénteken indiai tv-csatornák.
A budapesti tízezres tüntetéssel egy időben Bécsben szolidaritási tüntetést tartottak a magyar nagykövetség előtt a magyarországi sajtószabadság védelmében.
Március végéig szeretné az európai stabilitási és növekedési egyezmény reformját tető alá hozni az EU soros elnöki tisztét betöltő Magyarország - erősítette meg a Reutersnek Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, azt követően hogy a hírügynökségnek Milánóban erről nyilatkozott a kérdéssel foglalkozó uniós szakértői csoport vezetője.
Tunézia a Nyugat szemében sokáig az arab világ mintaországa volt többpárti parlamentáris rendszerrel, modern törvényekkel és jól fejlődő gazdasággal. Párizsba menekült értelmiségiek hasztalanul próbálták felhívni a világ figyelmét az állam önkényuralmi vonásaira. Ám az egy hónappal ezelőtt kirobbant véres összecsapások most őket igazolták.
Megalakította harmadik kormányát Kan Naoto, 17 minisztere közül hatot lecserélt, a külügyi, a védelmi és belügyi tárca élén nem változtatott. A japán miniszterelnök fő célja a költségvetési konszolidáció, a reformok előmozdítása és a kabinet megerősítése a január 24-én kezdődő törvényhozási ülésszak előtt, akkor kezdődik a 2011-es pénzügyi évre szóló költségvetés vitája.
Tovább gyengült Silvio Berlusconi pozíciója azt követően, hogy a római alkotmánybíróság részben megsemmisítette a mentelmi törvényt. A kormányfőnek ugyanis legalább három ügyben is bíróság elé kellene állnia. Sőt, tegnap újabb eljárás indult vele szemben. Ám magabiztosan kijelentette: nem mond le.
Brazíliában tovább nőtt a Rio de Janeirót és környékét sújtó árvizek és földcsuszamlások halálos áldozatainak a száma; a hatóságok már csaknem 550 halottról tudnak, és attól tartanak, hogy ez még nem a végleges adat.
Amputálták Gábor Zsazsa jobb lábának nagy részét - közölte helyi idő szerint pénteken Los Angelesben a színésznő férje. Frederic von Anhalt szerint a beavatkozásra azért volt szükség, mert a végtagon kezdődött fertőzés terjedni kezdett, és rövid időn belül életveszélyessé válhatott volna. Az orvosok szerint a 93 éves egykori szépségkirálynő továbbra is gyenge, és állandó megfigyelésre szorul.
Szaúd-Arábiában tartózkodik a Tunéziából elmenekült államfő - jelentette be a rijádi palota, hozzátéve, hogy Zine El Abidine Ben Ali államfő és családja szombat reggel érkezett a királyságba, ahonnan 23 évnyi elnökség után távozott.
Zsarolás vádjával nyolc év börtönre ítélt egy 93 éves maffiózót pénteken egy New York-i szövetségi bíróság. John "Sonny" Franzese a Gambino-klán tagja. Ez egyike az öt New Yorki olasz-amerikai maffiacsaládnak.
Több mint száz ember vesztette életét a dél-indiai Kerala államban, ahol pánik tört ki egy vallási fesztiválról távozók körében - közölték a helyi hatóságok szombaton. A riadalom péntek este kezdődött, amikor az évente megrendezett ünnepségről hazatérő több ezer ember közé berohant egy terepjáró.
Tovább nőtt a Rio de Janeirót és környékét sújtó árvizek és földcsuszamlások halálos áldozatainak a száma: a hatóságok már közel 550 halottról tudnak, és attól tartanak, hogy az emberi veszteségek még nagyobbak lesznek.
Öt egykori kommunista európai ország - közte Magyarország - először szerepel azon nemzetek listáján, amelyek állampolgárai ideiglenes munkavállalási vízummal dolgozhatnak az Egyesült Államokban - közölte pénteken az amerikai Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal (USCIS).
Nem áll még készen a schengeni övezeti csatlakozásra Románia és Bulgária a témáról készült uniós jelentések szerint - írta szombati számában a La Libre Belgique című brüsszeli napilap.
Legkevesebb 47 ember vesztette életét a több mint két hete tartó esőzések okozta áradások és földcsuszamlások miatt a Fülöp-szigeteken - közölte szombaton a manilai kormány.
Rettenetes viszonyok uralkodnak az ukrajnai börtönökben - írja egy ukrán internetes portálra hivatkozva szombati kiadásában a Kárpáti Igaz Szó. A zsúfoltságon, a börtönőri túlkapásokon és az embertelen bánásmódon túl az alultápláltsággal is szembe kell nézniük a raboknak.
Intellektuális hisztéria a haza ellen címmel közölte bécsi tudósítója írását a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung a médiatörvény bírálói elleni kampányról.
Teherán meghívására kétnapos látogatást kezdenek szombaton külföldi diplomaták az iráni nukleáris létesítményekben. A natanzi urándúsító üzembe, valamint az araki nehézvizes reaktorhoz szervezett "túrára" szóló meghívást az FNA iráni hírügynökség és a BBC szerint Kína, Oroszország és az Európai Unió visszautasította.
Csaknem hatezer európai turista hagyta el Tunéziát pénteken - közölték a legnagyobb európai utazásszervezők, az afrikai ország zavaros politikai helyzetével és az utcai erőszakhullámmal indokolva a nyaralók "kimenekítését".
Életét vesztette egy amerikai tengerész egy gyakorlat során Kaliforniában, amikor a kétéltű járműve elsüllyedt a vízben - jelentette be az amerikai hadsereg szombaton.
Fegyveresek gyújtottak fel 16 üzemanyag-szállító járművet Pakisztán délnyugati részén - közölték szombaton a helyi hatóságok, hozzátéve, hogy a tartálykocsik az Afganisztánban állomásozó NATO-csapatok utánpótlását vitték. A konvojt hajnal előtt támadták meg Beludzsisztán tartomány fővárosától, Kvettától mintegy 400 kilométerre délkeletre - mondta az AFP-nek Abdul Fatah Kaddzsak, a helyi…
A szomáliai miniszterelnök szerint az új kormány ugyan megnyerte a háborút az iszlamista fegyveresek ellen, de az aszály miatt mintegy 2,5 millió embert éhínség fenyeget az országban. Az ötven nappal ezelőtt hivatalba lépett Mohamed Abdullahi Mohamed erről az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt beszélt.
A tunéziai alkotmánybíróság bejelentette, hogy az alaptörvény értelmében a parlament elnöke és nem a miniszterelnök az ország ideiglenes államfője - közölte az állami rádió szombaton.
Kína tárgyalásokat folytatott Észak-Koreával egy kisebb létszámú kínai katonai egység észak-koreai telepítéséről - jelentette szombaton a Csoszun Ilbo című dél-koreai lap.
Legalább 42 ember halt meg szombaton a tunéziai Monasztír városában egy börtöntűzben. Egy orvos szerint a lángok úgy csaptak fel, hogy szökési kísérlet közben egy rab felgyújtotta a matracát abban a hálóteremben, ahol majdnem 90 foglyot zsúfoltak össze.
A magyar elnökség külpolitikai ambíciója, hogy a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése után megerősítse az új közös kül- és biztonságpolitikai intézményeket - mondta Németh Zsolt külügyi államtitkár.
Az iraki biztonsági erők egy - más források szerint két - tagja szombaton gyakorlatozás közben megölt két amerikai katonát, a lövöldözésben egy harmadik megsebesült: az incidens tovább táplálja az idén teljes kivonulásra készülő amerikaiak félelmeit.
A magyar elnökség külpolitikai ambíciója, hogy a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése után megerősítse az új közös kül- és biztonságpolitikai intézményeket - mondta Németh Zsolt külügyi államtitkár szombaton.
Londonban tesz látogatást vasárnap és hétfőn Schmitt Pál, aki részt vesz a soros magyar EU-elnökség londoni kulturális rendezvénysorozatának megnyitóján, és vezető brit politikusokkal, valamint angliai magyar szervezetek képviselőivel is találkozik.
Zin el-Abidin ben Ali tunéziai elnök bukása, s főként az, hogy mindezt a tömegek nyomása váltotta ki, figyelmeztetésül szolgál az arab világ többi, tekintélyelvű rendszere számára is, hiszen a lakosság sokfelé a tunéziaiakhoz hasonló problémáktól szenved - vélik szakértők.
Egy hetes gyászt rendeltek el hétfőtől a brazíliai Rio de Janeiro tagállam vezetői szombaton az áradások okozta földcsuszamlások halálos áldozatainak emlékére.
Letette szombaton hivatalos elnöki esküjét a tunéziai parlamentben az eddigi házelnök. Foued Mebazaát a tuniszi Alkotmányügyi tanács jelölte államfővé az alkotmány értelmében.
Könnyebbé akarja tenni az amerikaiaknak a Kubába utazást az Egyesült Államok elnöke -írja a BBC. Az Egyesült Államok állampolgárai hivatalosan csak szigorú feltételek mellett, például kutatási, tudományos céllal, vagy rokonlátogatóba utazhatnak Kubába.
Legalább 15-20 magyar van Tunéziában, ahol napok óta tartanak az utcai zavargások, és a hivatalos adatok szerint eddig legalább 23-an haltak meg az összecsapásokban. Több helyen már fosztogatások is vannak - nyilatkozta az RTL Híradónak egy kétgyerekes család. A magyar család szombaton el szerette volna hagyni az országot, de nem szállt fel gépük. Más arra panaszkodott, hogy nem kapnak segítséget…
Több mint két hét után szombaton szabadon engedték az egykori orosz kormányfő-helyettest Borisz Nyemcovot. Az ellenzéki politikust még szilveszterkor vették őrizetbe. Az Interfax hírügynökség szerint szabadulása után az 51 éves férfi azt mondta, hogy a hatalomnak nem sikerült megtörnie őt, ezért folytatni fogja ellenzéki tevékenységét.
Repülési tilalmat rendelnek el az orosz Tupoljev repülőgéptípusokra Iránban - jelentette szombaton az iráni Mehr hírügynökség. Híradásuk szerint a tilalom február 20-tól érvényes, és négy iráni légitársaság, összesen 17 darab Tu-154-es gépét érinti - az Iran Air Tour, Kish air, Taban és a Caspian Airlines repülőit.
Egy fából készült bárkán összezsúfolódott 241 menekültet mentett ki egy holland zászló alatt közlekedő hajó legénysége Korfu szigetétől 50 kilométerre - közölte vasárnap a görög parti őrség.
Szudánban véget ért az egy hete tartó népszavazás az ország déli részének függetlenségéről. A népszavazási bizottság szerint a mintegy négymillió szavazásra jogosult több mint 80 százaléka adta le voksát.