Izraelben újabb 1400 kelet-jeruzsálemi lakás felépítését engedélyezték a telepeseknek az 1967-es háborúban megszállt, főleg arabok lakta városrész délkeleti részén lévő Gilo negyedben.
Egy fából készült bárkán összezsúfolódott 241 menekültet mentett ki egy holland zászló alatt közlekedő hajó legénysége Korfu szigetétől 50 kilométerre. A görög parti őrség szerint 22-en eltűntek, őket hajókkal és helikopterekkel keresik.
Athénban szélsőjobboldali fiatalok támadtak a bevándorlók jogaiért szervezett megmozdulás résztvevőire. A rendőrség könnygázt vetett be a neonácik ellen. A görög parlament a héten új bevándorlási szabályokat fogadott el.
"Ha az embert külföldön kritizálják,akkor az biztosan ellenzéki összeesküvés eredménye." Ezt az Európai Parlament szocialista frakciójának (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége) elnöke mondta némi iróniával, a vele készült Vasárnapi Híreknek adott interjúban.
A görög kikötői hatóságok vasárnap hajnalban Korfu szigete közelében kimenekítettek 241 menekültet egy Olaszországba tartó, veszélybe került hajóról, és keresnek további mintegy húsz eltűntet.
A világszerte több mint egymilliárd embert foglalkoztató mezőgazdaság súlyos válságban van, mivel az egyre szűkösebben rendelkezésre álló víz fő fogyasztójának számít, miközben hatalmas mennyiségű üvegházgázt állít elő - figyelmeztet a Worldwatch Institute elemzésében.
Ausztrália északi területein még le sem vonult az ár, most a legdélebbi tartományából jelentettek újabb áradást. A vasárnapi tudósítások szerint Victoria államban több mint 13 ezer házba tört be a víz. Eddig mintegy 3000 ember hagyta el otthonát az áradás miatt. Több helyen derékmagasságú víz hömpölygött az utcákon- fákat, kerítéseket sodort el az ár. A déli féltekén, így Ausztráliában is most van…
A tajvani hatóságok vasárnapi közlése szerint három szállítmány amerikai marhahúst kellett eltávolítani a helyi boltokból. A tajpeji illetékesek szerint ugyanis Paylean nevű szert mutattak ki a készítményekben. Ezt a gyógyszert a sertéseknek, marháknak adják táplálékkiegészítőként, hogy húsuk ne legyen zsíros, hanem sovány maradjon.
Több mint kétharmados többséggel választották meg a szélsőjobboldali francia Nemzeti Front (FN) élére a hétvégi pártkongresszuson Marine Le Pen eddigi alelnököt.
Egyre több keresztény hagyja el Irakot a növekvő erőszak miatt. Az AFP vasárnapi tudósítása szerint elsősorban a szomszédos Törökországba menekülnek pánikszerűen. Sokszor a szülők csak a gyereküket küldik a muzulmán többségű, világi államba. A menekültek először egy isztambuli, apró, káldeus katolikus közösséget keresnek fel segítségért, és csak ezután fordulnak az ENSZ-hez vagy más civil…
A New York Times vasárnapi cikke szerint az amerikai és az izrael titkosszolgálat közösen fejlesztette ki a Stuxnet nevű számítógépes vírust, hogy így akadályozzák meg Iránt abban, hogy atombombát készítsen. A lap titkosszolgálati és katonai szakértőkre hivatkozva azt állítja: Izrael tesztelte a vírus hatékonyságát. A stuxnet miatt állítólag az iráni nukleáris centrifugák ötöde állt le…
Több mint kétharmados többséggel választották meg a szélsőjobboldali francia Nemzeti Front (FN) élére a hétvégi pártkongresszuson Marine Le Pen eddigi alelnököt.
Hat kopt keresztény és egy rendőr meggyilkolásáért halálra ítéltek vasárnap Egyiptomban egy muzulmán férfit, két tettestársa pedig életfogytig tartó börtönbüntetést kapott a tavaly januárban elkövetett bűncselekményért.
Az olajexportáló országokat tömörítő szervezet, az OPEC második legnagyobb szállítója, Irán vasárnap bejelentette, hogy jelentős gázmezőre bukkant. Az ország olajügyi minisztere, Maszud Mirkazemi kiemelte, hogy a mező "260 milliárd köbméter gázt rejt, amelyből 210 milliárdot lehet kitermelni." A becslések szerint naponta 24 millió köbméter gázt tudna az olajmező biztosítani.
Egyiptomban halálra ítéltek egy muzulmán férfit hat kopt keresztény és egy rendőr meggyilkolásáért; két tettestársa életfogytig tartó börtönbüntetést kapott.
Orbán Viktor kormányfő elnökségi prezentációja áll az Európai Parlament jövő heti strasbourgi plenáris ülésének középpontjában. A parlamenti frakciók nyilatkozataiból úgy tűnik, komoly nyomásra számíthat a kormányfő a képviselők részéről a médiatörvénnyel és a válságadókkal összefüggésben. Az Európai Parlament jövő héten fogadja el a határokon átnyúló egészségügyi szolgáltatásokról szóló…
Halálhírét keltették a volt dél-afrikai elnöknek, apartheid-ellenes harcosnak, Nelson Mandelának a Twitter közösség oldalon. A politikus alapítványa vasárnap határozottan cáfolta, hogy a volt államfő elhunyt volna. Sello Hatang szóvivő elmondta: "Mandela jól van és üdül." A Twitteren szombaton kezdett terjedni az a hír, hogy elhunyt a 92 éves politikus.
A tunéziai főváros és környéke fölött katonai helikopterek köröztek a vasárnapra virradó éjjel, mert a hatóságok értesülései szerint nagy sebességgel közlekedő autókból lakóházakra lőttek.
A tunéziai főváros és környéke fölött katonai helikopterek köröztek a vasárnapra virradó éjjel, mert a hatóságok értesülései szerint nagy sebességgel közlekedő autókból lakóházakra lőttek.
"Vannak arra utaló jelek", hogy illegális megfigyeléseket végzett Svájcban az Egyesült Államok genfi nagykövetsége - erősítette meg a svájci sajtóban megjelent híreket vasárnap a svájci igazságügyi minisztérium. Tavaly év végén több skandináv ország is közölte, hogy vizsgálatokat indítottak a helyi amerikai nagykövetségek ellen, illegális megfigyelések gyanújával. Washington állítása szerint nem…
Egy ukrán történész-újságíró szerint a Viktor Juscsenko elnökválasztási győzelmét eredményező 2004-es "narancsos" forradalom tulajdonképpen a két ősellenség: a Templomos, illetve a Szent Stanislaw Lovagrend tagjainak újkori összecsapása volt - adta hírül vasárnap az ukrán UNIAN hírügynökség.
Belehalt sérüléseibe vasárnap egy francia újságíró, aki a tunéziai zavargásokról tudósított fotóriporterként. Lucas Mebrouk Dolegát egy könnygázdoboz találta fejbe és sebesítette meg. A fotós a European Picture Agency párizsi irodájának dolgozott. A 32 éves férfi halálhírét a tuniszi francia konzulátus is megerősítette.
Magyar szervezetek képviselőivel találkozott vasárnap Londonban Schmitt Pál, aki a soros magyar EU-elnökség londoni rendezvénysorozatának megnyitójára érkezett aznap a brit fővárosba.
okolgéprobbanásban meghalt kilenc polgári lakos - köztük hat nő és egy gyerek - az észak-afganisztáni Baglán tartományban - közölték a helyi hatóságok.
Izrael két évvel ezelőtt a Negev sivatagban található dimonai atomlétesítményében tesztelte az iráni nukleáris centrifugák lelassítására kifejlesztett Stuxnet komputervírus hatékonyságát - jelentette a hétvégén a The New York Times.
Mérgeskígyók és krokodilok után már cápákat is látni vélnek az árvíz sújtotta ausztráliai városok utcáin. Vasárnapi ausztráliai sajtójelentés szerint a queenslandi Goodna városka hentese két, az emberre is veszélyes bikacápát is úszni látott az árral szemben a vízzel elárasztott főutcán.
A nők harctéri bevetésére vonatkozó tilalom visszavonását javasolja az amerikai védelmi minisztériumnak a sokszínűség betartására felügyelő bizottsága - közölték a hétvégén az amerikai lapok.
A Bild című német bulvárlapnak adott interjúban a magyar miniszterelnök védelmébe veszi a médiatörvényt: "Minden harcot meg kell egyszer vívni. Ha elegendő ok van egy ilyen törvényhez, akkor annak érvényt is kell szerezni!"
Már 112-en haltak meg Nagy-Britanniában az influenza szövődményeiben október óta - többek között ez derül ki az angol járványügyi központ (HPA) legfrissebb heti jelentéséből. 95 áldozatot a H1N1 influenzavírus fertőzött meg, 5-öt a B vírus, 12-nél egyelőre nem sikerült azonosítani a vírust . Az elhunytak között kilenc 5-14 év közötti, sőt hat 5 év alatti gyermek is volt.
A tunéziai hatóságok letartóztatták vasárnap az elűzött elnök biztonsági főnökét, akit az afrikai ország új vezetése elleni összeesküvéssel vádolnak. Közben egy órával megrövidítették a héten bevezetett kijárási tilalmat a javuló biztonsági helyzetre hivatkozva. A szükségállapot azonban érvényben maradt. A főváros központját továbbra is a hadsereg egységei őrzik.
A thaiföldi választópolgárok több mint fele eladná szavazatát, ha a jelöltek pénzt ajánlanak fel voksáért - derült ki egy vasárnap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás eredményeiből. A felmérésben részt vett emberek több mint hatvan százaléka a "csendes többséghez" sorolta magát, vagyis sem kormánypártinak, sem ellenzékinek nem vallotta magát, amikor politikai irányultságáról kérdezték őket.
Lélegeztető gép nélkül is képes levegőt venni, és testének mindkét oldalát meg tudja mozdítani Gabrielle Giffords demokratapárti amerikai képviselő, akit a múlt hétvégén lőtt fejbe egy merénylő.
A legfrissebb vasárnapi adatok szerint már legalább 610 ember halt meg a Rio de Janeiro államban történt földcsuszamlásokban és áradásokban - közölték a brazil hatóságok. A brazil államfő háromnapos országos gyászt rendelt el az áldozatok emlékére. Tisztségviselők szerint az áldozatok száma még emelkedni fog, és a halottak száma átlépheti az ezret.
Ausztriában január 1-jén indították el a patika-segélyvonalat, amelyen a legközelebbi nyitva tartó gyógyszertárról vagy a készítmények mellékhatásáról lehet érdeklődni.
Tunézia belsejében, Kasserine környékén kezdődtek a tüntetések, zavargások. Sousse-ban (Szúza) is több tüntetés zajlott. A szükségállapot ellenére nem volt pánikhangulat. A Tunéziában tartózkodó magyarok tartják egymással a kapcsolatot, mindenki egészséges - számoltak be róla lapunknak a tengerparti városban élő magyarok, akik múlt szerda óta személyesen is nyomon követték az eseményeket.
Külföldi diplomaták látogattak vasárnap az iráni vezetés meghívására a Natanzban lévő nukleáris erőműbe, s megtekintették az urándúsítási folyamatot. Algéria, Kuba, Egyiptom, Omán, Szíria, Venezuela és az Arab Liga képviselői fogadták el a meghívást. Előző nap az araki nehézvizes erőművet tekintették meg. Oroszország és Kína, valamint az Európai Unió elhárította Teherán invitálását.
Bugár Béla, a Híd párt elnöke a Markíza Televízió vasárnapi politikai vitaműsorában elmondta, hogy az Iveta Radicová vezette kormánykoalíció túléli a négyéves választási időszakot. A főügyész megválasztása körüli huzavona Bugár szerint túldramatizált volt, bár igaz, hogy majdnem szétesett a kormány.