Több mint száz közúton voltak hétfőn útlezárások Ausztriában az árvíz miatt az osztrák autóklubok közlése szerint, de az autópályák mindenütt járhatók maradtak.
A marylandi Fort Meade-ben hétfőn megkezdődött annak az amerikai katonának a hadbírósági pere, akit azzal vádolnak, hogy titkos katonai információkat tartalmazó iratok százezreit szolgáltatta ki a WikiLeaks portálnak.
- Első alkalommal ítélt meg kártérítést egészségügyi indokokra hivatkozva egy kormányzati békéltető testület a 2011-ben balesetet szenvedett Fukusima-1 atomerőmű környékéről kitelepített embereknek - jelentette hétfőn az NHK japán televízió.
Több ezer embernek kellett elhagynia otthonát Németország déli és délkeleti részén a hetek óta tartó esős időjárás következtében keletkezett árvíz miatt, a legsúlyosabb helyzet hétfőn Passauban alakult ki, ahol a város központját az épületek első emeletéig ellepte a víz.
Hét személy meghalt, négyen eltűntek és mintegy 9 ezer embernek el kellett hagynia otthonát, az anyagi károk pedig már néhány milliárd koronára (néhány tucat milliárd forintra) rúgnak - hétfő estig ez a csehországi árvíz hivatalos mérlege. A dunai árhullám miatt Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében rendkívüli árvízvédelmi készültséget rendeltek el. Az eddigi legmagasabb vízszint körüli…
Hét személy meghalt, négyen eltűntek és mintegy 9 ezer embernek el kellett hagynia otthonát, az anyagi károk pedig már néhány milliárd koronára (néhány tucat milliárd forintra) rúgnak - hétfő estig ez a csehországi árvíz hivatalos mérlege.
Ezrek vonultak hétfő este ismét a jelképessé vált isztambuli Taksim térre, hogy kormányellenes tiltakozást tartsanak, immár a negyedik napja - jelentette az AFP tudósítója a helyszínről.
Gyökeres szemléletváltást, radikális átszervezést ígért a nemzetpolitikában 2010-es indulásakor a második Orbán-kormány. Mindezt a nemzet egységesítése nevében. A változás kétségtelen, az egységtől viszont mindinkább távolodunk. Ma a Kárpát-medencében nem az a magyar, aki annak érzi és vallja magát, hanem az, akit Budapest annak ítél.
Kína, India és Pakisztán tavaly növelte fegyverkészleteit, a nagy atomhatalmak ugyanakkor lassan haladnak előre a beígért fegyverzetcsökkentéssel. A stockholmi székhelyű Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) adatai szerint 17265 nukleáris robbanófej van jelenleg a világ fegyverarzenáljában.
Orális szex okozta Michael Douglas rákját - erről maga a színész számolt be a The Guardiennek legújabb, a meleg zongorista Liberace-ról szóló filmje kapcsán adott interjújában.
Évek óta rendszeresen visszatérő vendég Erdélyben a brit trón örököse, Károly walesi herceg. A napokban is tele volt a média újabb székelyföldi útjával, holott a herceg általában tartózkodik a médiaszerepléstől, és az ország vezetőivel sem szokott gyakran találkozni. Időnként azonban, mint tegnap is, Basescu államfővel tárgyalt.
Erőteljesen tovább emelkedett a Duna és a Morva vízszintje kedd reggelre a folyók szlovákiai szakaszán, Pozsonynál már harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A vízszint tetőzése a szakemberek szerint szerdáról csütörtökre várható. Továbbra is feszült a helyzet a Duna mentén Alsó- és Felső-Ausztriában, ahol több települést fenyeget elöntéssel az ár.
Túl van az utóbbi ötszáz év legsúlyosabb árvizének legnehezebb szakaszán Passau, az árvízi védekezést irányító válságstáb kedd reggeli adatai szerint a Duna vízszintje majdnem fél méterrel csökkent az éjjel.
Túl van az utóbbi ötszáz év legsúlyosabb árvizének legnehezebb szakaszán Passau, az árvízi védekezést irányító válságstáb kedd reggeli adatai szerint a Duna vízszintje majdnem fél méterrel csökkent az éjjel.
Ukrajnába érkezett a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) küldöttsége, hogy a csernobili atomerőműben folytasson vizsgálatokat - jelentette kedden az ukrán média.
Kínában fokozott biztonsági intézkedésekkel készülnek az 1989-es Tienanmen téri diáklázadások 24. évfordulójára, hongkongi újságírókat előállítottak, az egykori áldozatok temetőjét lezárták, az interneten aktivitás tapasztalható - derül ki a South China Morning Post című hongkongi lap összeállításából.
Az összetartozás daláról és Konrád Györgyről írt a liberális pozsonyi Sme, míg az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű lap a túlzottdeficit-eljárás leállítására tett javaslat kapcsán közölt kommentárt kedden. A német Süddeutsche Zeitung pedig Joachim Gauck német államfőt bírálja Balog Zoltán miniszter kitüntetése miatt.
Az államfő és az alkotmánybíróság védelmét sürgette Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő az őt fenyegető bírósági ítéletekkel szemben, amelyek akár a politikától is eltilthatják.
Pozsonyban csütörtökön, Medvénél pénteken, Komáromnál szombaton tetőzhet a Duna. A vízállás 100 éves rekordokat közelíthet, illetve dönthet meg. A Duna vízállását erősen befolyásolja a folyó ausztriai és németországi szakasza környezetében lehullott csapadékmennyiség, amely az elmúlt napon már enyhült.
Június 17-én kell megkezdenie fogházbüntetését annak a volt horvát miniszterelnök-helyettesnek és gazdasági miniszternek, akit 2012-ben Magyarországon elítéltek halálos közúti baleset okozásáért. Radimir Cacic Horvátországban töltheti le büntetését.
Már több ezer háztartás maradt áram nélkül Észak-Csehországban, miután a Cseh Energetikai Hivatal a súlyosbodó árvízhelyzet miatt kedden energetikai szükségállapotot hirdetett ki a régióban, és több tucat áramelosztó kikapcsolására kényszerült.
Ma a nemzeti összeomlás gyásza helyett a nemzet összetartozását, soha nem múló egységét ünnepeljük - jelentette ki Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a vajdasági Királyhalmon (Backi Vinogradi, Bácsszőlős) kedden, a nemzeti összetartozás napján rendezett ünnepségen.
Ma iktatják be pakisztáni miniszterelnöknek Navaz Sarifot, akinek pártja, a Pakisztáni Muzulmán Liga nagy fölénnyel nyerte meg a május 11-én megrendezett parlamenti választást. Az 1949-ben született Sarif már eddig is három különböző kormány élén állt, igaz egyik megbízatása alig két hónapig tartott.
Bár Hszi Csin-ping tavaly novemberi pártfőtitkárrá választásakor akadtak olyan vélemények, melyek szerint az új vezető másként viszonyulhat majd az 1989-es Tienanmen téri eseményekhez,a jelek szerint minden maradt a régiben, a rendőrség osztagokat állított fel a tér körül, hogy senkinek eszébe se jusson megemlékezni a 24 évvel ezelőtti tragédiáról.
Két hónap telt el azóta, hogy a trojka, az Európai Unió, az Európai Központi Bank, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hármasa megállapodtak a Ciprusnak nyújtandó 10 milliárd eurós hitelről. Első ízben fordult azonban elő, hogy a jelentős bankbetétekre is jelentős terheket róttak ki. Milyen hatással volt a sokak számára ellentmondásos lépés az országra? A helyszínen próbáltunk választ találni…
Az észak-csehországi Ústí nad Labem egyik külvárosát szerdára virradóra elöntötte a megáradt Elba. A Strekov nevű városrész lakosait már korábban evakuálták - jelentette szerdán a cseh közszolgálati televízió.
Az észak-csehországi Ústí nad Labem egyik külvárosát szerdára virradóra elöntötte a megáradt Elba. A Strekov nevű városrész lakosait már korábban evakuálták - jelentette szerdán a cseh közszolgálati televízió.
Ötvenhat autó ütközött egymással egy köddel borított autópályán a közép-kínai Honan tartományban, a tömeges balesetben legalább kilencen meghaltak - jelentette szerdán a helyi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség.
A közelgő hatalmas árhullám miatt Pozsonyban kedd 14 óra óta rendkívüli állapot van érvényben. Az árvíz veszélyezteti a belváros egy részét és elzárta a dévényi városrészt a külvilágtól. A Duna tetőzését Pozsonynál csütörtökre várják. Az InfoRádió munkatársa a helyszínről tudósít.
Mintegy kétezer embert kellett kimenekíteni a szerda reggeli csúcsforgalomban a moszkvai metró egyik központi csomópontjában keletkezett kábeltűz és füst miatt - közölte Viktor Birjukov, az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma főigazgatóságának szóvivője.
A Szíriából származó minták tanúsága szerint szaringázt vetettek be a szíriai konfliktusban - mondta szerdán a brit kormány szóvivője, nagyon valószínűnek nevezve, hogy a vegyi fegyvereket Bassár el-Aszad elnök kormánya alkalmazta.
Visszatérnek a fegyveres harchoz, ha a francia kormány nem változtat a szigettel kapcsolatos politikáján, jelentették be a Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front nevű nacionalista szervezet szóvivői. Az egyik rádiónak megküldött hatoldalas nyilatkozatukban azzal vádolják Franciaországot, hogy gyarmatosítóként viselkedik a sziget lakóival szemben.