Újabb összecsapások voltak szombatra virradó éjjel az egyiptomi Alexandria városában a megbuktatott Mohamed Murszi elnök támogatói és a volt elnök ellen tüntetők között. A hadsereg által leváltott államfő hívei szombatra újabb tiltakozó akciókra szólítottak fel.
Az Egyesült Államokban kémkedéssel vádolt Edward Snowden amerikai informatikus újabb hat országtól kért menedéket - közölte pénteken a WikiLeaks kiszivárogtató portál.
A lengyel miniszterelnök szerint Lengyelország még hosszú évekig nem lesz képes az Európai Unió közös pénzének bevezetésére, mert a kormánynak nincs meg a kellő többsége, hogy végrehajtsa az ehhez szükséges alkotmánymódosítást.
Hajnali jelentések szerint mintegy nyolcvanan eltűntek a szombati kanadai vonatszerencsétlenség következtében. Az eddigi információk szerint legkevesebb egy ember meghalt, sokan megsebesültek. A hatóságok azonban attól tartanak, hogy az áldozatok száma jelentősen növekedni fog.
Az egyháznak és tagjainak missziójáról beszélt homíliájában Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter bazilikában papnövendékeknek, novíciusoknak és novíciáknak bemutatott szentmisén.
Az IMF görögországi missziójának vezetője szerint haladást sikerült elérni a mentőcsomag feltételeinek teljesítéséről folyó tárgyalásokon és valószínűleg meg is lesz a megállapodás a csomag következő részletének folyósításáról döntő hétfői Eurogroup-találkozó előtt.
Az egyháznak és tagjainak missziójáról beszélt homíliájában Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter bazilikában papnövendékeknek, novíciusoknak és novíciáknak bemutatott szentmisén.
Biztosan nem műszaki hiba okozta az Asiana Airlines utasszállító repülőgépének balesetét, amely helyi idő szerint szombaton történt San Franciscóban - közölte a dél-koreai légitársaság elnök-vezérigazgatója.
Az izraeli kormány vasárnapi ülésén 14 szavazattal és négy tartózkodás mellett jóváhagyta a katonai behívásokat megreformáló törvény tervezetét, amely megszüntetné az ultraortodox fiatalok általános mentességét a katonai szolgálat alól - közölte az izraeli média.
Québec kanadai tartományban vasárnap még mindig égett két vagon abból az elszabadult szerelvényből, amely előző nap kisiklott és felrobbant Lac-Mégantic kisvárosban. Eddig három áldozat holttestét találták meg, de félő, hogy sokkal többen vannak.
Japánban megkezdődött a "visszaszámlálás" a fukusimai atombaleset után 2011-ben leállított 48 atomreaktor egy részének újraindításához - írja a Bloomberg hírügynökség hírportálja.
Ferenc pápa hétfőn az Afrikához legközelebbi európai szigetre, a dél-olaszországi Lampedusára utazik, hogy az itt élőkkel és az ide érkező bevándorlókkal találkozzon, valamint a tengerbe veszett ezrekért imádkozzon.
A leállított atomerőművek egy részének újraindítására készülnek Japánban. A Bloomberg hírügynökség úgy tudja, a 48 reaktor üzemeltetője holnaptól (hétf) küldheti el az újraindítási kérelmeket a nukleáris felügyeletnek.
Lassan őrölnek a Fehér Ház malmai, Barack Obamának második hivatali idejére is egy sor nagykövetet kell kineveznie, de még számos fontos poszt sorsa nem dőlt el. Azt sem tudni még, legalábbis eddig nem jelentették be hivatalosan, kit szánnak a hónap végén távozó budapesti amerikai nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis helyére.
Horvátország uniós csatlakozásával és Szerbia csatlakozási tárgyalásainak megkezdésével új fejezet nyílik az Európai Unió történetében. A brüsszeli döntés nem kisebb horderejű, mint a volt szocialista államok befogadása a közösségbe.
Botrányok sora rázta meg az utóbbi napokban a Vatikán bankját, az IOR-t, amelynél átfogó tisztogatás kezdődött. Ferenc pápa próbál megszabadulni a korrupt hivatalnokoktól és a pénzmosásba keveredett páterektől.
Előrehaladás történt a Moszkvában a seremetyevói repülőtér tranzitjában rekedt amerikai kiszivárogtató, Edward Snowden ügyében, aki előzőleg részletes tájékoztatást adott lapoknak az Egyesült Államok internetes adatgyűjtéseiről.
Százezrek gyűltek össze Kairóban és Alexandriában a megbuktatott egyiptomi elnök, Mohamed Murszi hívei és ellenfelei közül vasárnap estére, két nappal az után, hogy erőszakban torkollottak az országban zajló tiltakozó megmozdulások.
Hat koszovói albán megsebesült járőröző szerb csendőrökkel vívott tűzharcban a szerb-koszovói határ közvetlen közelében - jelentette hétfőre virradóra a belgrádi média.
Az előírtnál jóval kisebb sebességgel közelített a leszállópályához, és közvetlenül a "kemény" landolás előtt újra a levegőbe próbált emelkedni az Asiana Airlines dél-koreai légitársaság Boeing 777-es gépe, amely szombaton szerencsétlenül járt San Franciscóban - közölte vasárnap az amerikai közlekedésbiztonsági szolgálat, miután elemezte a gép fekete dobozai által rögzített adatokat és…