2013. augusztus 29. csütörtök

aug. 29
9:24
Így él a pápa (Kripto Akadémia)
Ferenc pápa reggel háromnegyed ötkor kel, és a szobájában levő vezetékes telefonnal hívja fel azokat, akik segítséget kérnek tőle - írta a La Repubblica című olasz napilap, amely az egyházfő mindennapi életének részleteiről értesült.
aug. 29
10:36
A Fehér Ház ma tájékoztatja a kongresszus vezetőit Szíria ügyéről (Infostart)
Az amerikai kormányzat magas rangú illetékesei csütörtökön fogják tájékoztatni az elégedetlenkedő kongresszus vezetőit a szíriai helyzetről.
aug. 29
10:54
Szíria - Visszafogottságra int a kínai külügyminiszter (Kripto Akadémia)
A szíriai konfliktusban érintett valamennyi felet visszafogottságra és nyugalomra intette a kínai külügyminiszter, a kínai média pedig közben kommentárokkal figyelmeztet: a katonai beavatkozás visszaüthet, a jogszerűsége nem igazolható.
aug. 29
11:12
Oroszországban ketten is felgyújtották magukat egy nap alatt (Infostart)
Egy nap leforgása alatt ketten is felgyújtották magukat Oroszországban, és mindkét demonstratív öngyilkossági kísérlet bírósági épületnél történt - jelentették a csütörtöki orosz lapok.
aug. 29
12:42
Kubába készülők, figyelem! Koleraveszély! (Infostart)
Kuba több pontján kolera megbetegedéseket észleltek, a betegek között több külföldi is van - közölte a Külügyminisztérium konzuli szolgálata
aug. 29
14:30
Eltűnt egy magyar hegymászó a Mont Blanc-on (Kripto Akadémia)
Eltűnt egy magyar hegymászó a francia-olasz határon emelkedő, 4808 méter magas Mont Blanc-on.
aug. 29
20:30
Elmenekült Oroszországból a Putyint kifigurázó művész (Infostart)
Elmenekült Oroszországból és Franciaországban kér menedékjogot az a festő, aki provokatív képében női idomokkal és alsóneműben ábrázolta Putyin elnököt és Medvegyev miniszterelnököt. A képet a szentpéntervári rendőrség elkobozta.
aug. 29
22:00
Olasz semmitőszék: Berlusconi volt a cége által elkövetett adócsalás kitervelője (Infostart)
Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő volt a Fininvest nevű cége által elkövetett adócsalás kitervelője és fő felelőse az olasz semmitőszék által csütörtökön közzétett indoklás szerint, amely cáfolni hivatott az exminiszterelnök azon vádjait, miszerint politikailag motivált lejárató kampányban ítélték négyéves börtönbüntetésre.
aug. 29
23:30
Obama és Merkel egyeztetett Szíriáról (Infostart)
Telefonon egyeztetett a szíriai helyzetről az Egyesült Államok elnöke és a német kancellár. A Fehér Ház tájékoztatása szerint Barack Obama és Angela Merkel egyetértett abban, hogy a válságot politikai eszközökkel kell megoldani, ugyanakkor a Damaszkusz közelében elkövetett vegyi támadás a nemzetközi jog súlyos megsértését jelenti.

2013. augusztus 30. péntek

aug. 30
5:48
Időt kér az ENSZ-főtitkár (Kripto Akadémia)
Nagy-Britannia tegnap határozattervezetet terjesztett az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, felhatalmazást kérve "a szíriai polgári lakosság védelméhez szükséges lépések" megtételére. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár időt kért, hogy a Szíriában tartózkodó vegyifegyver-szakértők befejezhessék munkájukat.
aug. 30
6:06
Önmérsékletet kért Ázsiától Chuck Hagel (Kripto Akadémia)
Feszültség uralta a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) és partner országai védelmi miniszteri tegnapi értekezletét Bruneiben. A tanácskozáson a szervezet tíz tagállama, valamint Kína és Japán mellett Ausztrália, India, Dél-Korea, Új-Zéland, Oroszország és az Egyesült Államok képviseltette magát.
aug. 30
6:08
Verespatak: forrong a román politika (Kripto Akadémia)
Nincs még hivatalos álláspontja az RMDSZ-nek a verespataki bányanyitási törvénytervezet kapcsán, de Kelemen Hunor szövetségi elnök a Népszavának elmondta: megszavazni biztos nem fogják a törvényt. Vagy egységes nemmel, vagy minden képviselő lelkiismerete szerint voksolhat majd.
aug. 30
6:10
Felgyorsult a fehérorosz atomerőmű- építés (Kripto Akadémia)
Ha minden az eredeti elképzelés szerint alakul, akkor szeptemberben jelentős állomásához érkezik Fehéroroszország első atomerőművének az építése, amelynek létrehozásáról a csernobili katasztrófát követően a tudósok és a politikusok egyaránt lemondtak. Aztán meggondolták magukat...
aug. 30
6:12
Mártír akart lenni a texasi ámokfutó (Kripto Akadémia)
Halálra ítélte a katonai törvényszék Nidal Malik Hasan amerikai őrnagyot, aki 13 embert megölt, 31-et megsebesített 2009 november 5-én a texasi Fort Hood katonai bázison. Ha az egykori katonai pszichiáter fellebbezését elutasítják, több mint fél évszázada ő lehet az első katona, akit kivégeznek. A fellebbezés évekig elhúzódhat, elképzelhető, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság mondja ki a végső…
aug. 30
7:18
Szíria - Obama kész akár egyoldalúan is elrendelni a katonai csapást (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök a brit parlament elutasító döntése és az amerikai kongresszus fokozódó nyugtalansága ellenére, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása híján is kész elrendelni a Szíria elleni korlátozott katonai csapást - állította egybehangzóan helyi idő szerint csütörtök este több amerikai sajtóorgánum.
aug. 30
10:18
Ukrajna ellenzi a szíriai katonai beavatkozást (Kripto Akadémia)
Viktor Janukovics ukrán elnök leszögezte, hogy országa ellenzi a katonai beavatkozást Szíriában.
aug. 30
11:30
Szíria - Peking szerint az ENSZ BT csak a vizsgálatok lezárultával hozhat döntést (Kripto Akadémia)
Peking szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) nem léphet, amíg a világszervezet vegyifegyver-ellenőrei nem jutnak eredményre Szíriában. Ezt Vang Ji kínai külügyminiszter mondta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak telefonbeszélgetésük alkalmával - jelentette a Hszinhua hírügynökség pénteken.
aug. 30
12:42
Szíria - Moszkva ellenez minden, az erő alkalmazását lehetővé tevő ENSZ-határozatot (Kripto Akadémia)
Moszkva ellenez minden olyan határozatot az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT), amely bármi módon lehetővé teszi erő alkalmazását Szíriában - közölte pénteken Gennagyij Gatyilov orosz külügyminiszter-helyettes.
aug. 30
13:00
Netanjahu szíriai dilemmája: egyszerre fenyegetni és megnyugtatni (Kripto Akadémia)
Különös dilemmával szembesül Izrael vezetése ezekben a napokban: egyszerre próbálják fenyegetésekkel elrettenteni Szíriát egy esetleges ellencsapástól és megnyugtatni az ország lakosságát, hogy az ellencsapás valószínűsége roppant csekély.
aug. 30
13:18
Szíria: nem maradna egyedül Obama (Infostart)
Folytatódik a nagyhatalmi erőjátszma Szíria kérdésében. Miután csütörtökön a brit parlament leszavazta a katonai beavatkozást, a francia elnök bejelentette, országa kész részt venni egy Szíria elleni akcióban - a britek nélkül is. Az amerikai sajtó pedig arról cikkezik, hogy Obama akár egyoldalúan is elrendelné a katonai csapást. A BBC forgatócsoportja durva felvételeket mutatott be.
aug. 30
15:24
Megbírságoltak egy férfit lábujj lenyeléséért Kanadában (Kripto Akadémia)
Lábujj lenyeléséért bírságoltak meg egy férfit 500 kanadai dollárra - 110 ezer forintra - Kanadában.
aug. 30
15:42
Leváltotta a pápa a Vatikán államtitkárát (Kripto Akadémia)
A szentszéki államtitkárságot hét éve vezető Tarcisio Bertone bíboros leváltásáról írt pénteken a Corriere della Sera olasz konzervatív napilap. Az Adnkronos hírügynökség is úgy tudja, hogy Bertone leváltását a Vatikán szombaton jelenti be.
aug. 30
18:24
Vízitaxisnak állt George Clooney Velencében (Kripto Akadémia)
Nem mindenkit nyűgözött le Velencében a vízitaxit kormányzó George Clooney látványa: a lagúnák városának egyik lakója ugyanis azzal fordult a helyi rendőrséghez, hogy indítsanak eljárást a színész ellen, ha csak a sármőr nem tudja bemutatni a helyi csatornákon való navigáláshoz szükséges engedélyeket.
aug. 30
19:00
Szíria - Carter katonai csapás helyett békekonferenciát sürget (Kripto Akadémia)
Jimmy Carter volt amerikai elnök pénteken sürgette, hogy a világ vezetői a szíriai vegyifegyver-támadás keltette felháborodást békekonferencia összehívására, ne pedig katonai csapás elrendelésére használják fel.
aug. 30
20:48
Szíria - Kerry: az elnök korlátozott katonai csapás mellett dönthet (Kripto Akadémia)
Barack Obama elnök az ENSZ felhatalmazása nélkül is a Szíriára mérendő korlátozott katonai csapás mellett dönthet - adta értésre pénteken Washingtonban az amerikai külügyminiszter.
aug. 30
22:36
Így indítana katonai akciót az Egyesült Államok Szírai ellen (Infostart)
Barack Obama elnök az ENSZ felhatalmazása nélkül is a Szíriára mérendő korlátozott katonai csapás mellett dönthet - adta értésre pénteken Washingtonban az amerikai külügyminiszter.
aug. 30
23:12
Obama még nem döntött a katonai csapásról (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök pénteken újságíróknak kijelentette, hogy még nem döntött véglegesen a Szíria elleni katonai csapás elrendeléséről, de egy olyan "korlátozott" akció lehetőségéről beszélt, amely megbüntetné az Aszad-rezsimet a vegyi fegyverek bevetése miatt.

2013. augusztus 31. szombat

aug. 31
6:06
Terhes őszi politikai nyitány Párizsban (Kripto Akadémia)
Sírjon, vagy nevessen, nehezen döntheti el a francia szocialista kormány, hogyan fogadja a meglepetést. Az Állami Számvevőszék közölte, hogy tavaly, amikor Hollande átvette az elnöki hatalmat Sarkozytől, késleltetett pénzügyi bombát kapott örökségül. Az előd költségvetési manipulációkkal tíz milliárd euróval terhelte meg a költségvetést, ami nem csekélység.
aug. 31
8:12
Washington szerint nagyon valószínűtlen a szír felkelők felelőssége (Infostart)
Nagyon valószínűtlen, hogy augusztus 21-én szíriai felkelők hajtották volna végre Damaszkusz körzetében a vegyi támadást - állította az amerikai kormány hírszerzési értesüléseken és nyílt forrásokon alapuló pénteken közzétett értékelése.
aug. 31
11:12
Gyilkol a dengue-láz (Infostart)
Az idén már 32 ember halt meg dengue-lázban Közép-Amerikában.
aug. 31
11:14
Citromokba rejtett kábítószert foglalt le a kolumbiai rendőrség (Infostart)
Citromokba rejtett kábítószert foglalt le a kolumbiai rendőrség Cartagena kikötőjében.
aug. 31
11:16
Földrengés Kínában (Infostart)
Négy ember meghalt, több pedig súlyosan megsérült, amikor szombat reggel erős földrengés rázta meg Kína délnyugati részét.
aug. 31
12:24
"Nem igaz, hogy Mandela elhagyta a kórházat!" (Infostart)
A dél-afrikai elnöki hivatal szombaton cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint hazaengedték volna a kórházból a 95 éves Nelson Mandelát, az ország korábbi elnökét.
aug. 31
14:12
Putyin tárgyalni akar Szíriáról (Infostart)
Az orosz államfő szerint elképesztő ostobaság lett volna a szíriai kormány részéről, hogy akkor vessen be vegyi fegyvert, amikor a hadserege ellentámadásban van és bekeríti az ellenzéki erőket.
aug. 31
14:30
Külföldi sajtó Magyarországról - az MSZP és az Együtt-PM megállapodásról (Kripto Akadémia)
A Süddeutsche Zeitung című német liberális lap és a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) az MSZP és az Együtt-PM szövetség választási megállapodásával foglalkozott szombati számában.
aug. 31
19:18
Szíria - Obama nyilatkozatra készül (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök közép-európai idő szerint negyed nyolckor nyilatkozatot tesz a szíriai helyzettel kapcsolatban, de nem jelenti be a katonai csapás elrendelését - közölte szombaton az Fehér Ház.
aug. 31
20:48
Kelemen: kizárt, hogy az RMDSZ megszavazza a Verespatak-törvényt (Infostart)
Kizártnak nevezte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, hogy az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója testületileg megszavazza a verespataki bányaberuházással kapcsolatos törvényt a parlamentben.
aug. 31
21:42
Az ENSZ cáfolja, hogy félreállna az amerikai csapások útjából Szíriában (Infostart)
Az ENSZ-főtitkár szóvivője szombaton cáfolta, hogy a világszervezet a vegyifegyver-ellenőrök kivonásával utat nyitna az amerikai légicsapásoknak Szíriában és rámutatott, hogy a humanitárius programok folytatódnak az arab országban.
aug. 31
21:42
Obama kikéri a kongresszus véleményét (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök úgy döntött, az Egyesült Államoknak katonai erőt kell alkalmaznia Szíria ellen. Obama szombaton a Fehér Ház Rózsakertjében rendkívüli sajtótájékoztatón ugyanakkor bejelentette, hogy a szíriai beavatkozás előtt ki fogja kérni a washingtoni kongresszus véleményét. Az amerikai képviselőház a tervek szerint csak szeptember 9-én ül össze, a szenátust korábban is…
aug. 31
21:44
Obama a kongresszus felhatalmazását fogja kérni a támadáshoz (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök szombaton bejelentette, hogy a kongresszus felhatalmazását fogja kérni az általa már elhatározott, Szíria elleni katonai fellépéshez.
aug. 31
21:46
"Az amerikai hírszerzés 231 kibertámadást hajtott végre 2011-ben" (Infostart)
Az amerikai hírszerző szolgálatok 2011-ben 231 titkos offenzív kiberműveletet hajtottak végre - közölte a szombati számában a birtokába jutott titkos dokumentumokra és szakértői állásfoglalásokra hivatkozva a The Washington Post.

Keresés