2013. augusztus 21. szerda

aug. 21
10:36
Letartóztatták a Muzulmán Testvériség szóvivőjét és egy prédikátort (Infostart)
Az egyiptomi hatóságok letartóztatták kedd éjjel a Muzulmán Testvériség pártjának szóvivőjét és egy hitszónokot, aki közel áll az iszlamista mozgalomhoz - közölték szerdán katonai és a biztonsági forrásból.
aug. 21
10:54
Központilag ösztönöznék az olvasást Kínában (Infostart)
Bár a szerdán zárult sanghaji könyvfesztivált - az országos trendeknek ellentmondva - sosem látott tömegek keresték fel az elmúlt héten, a statisztikák szerint nem olvasnak eleget a kínaiak, így most központilag változtatnának a helyzeten.
aug. 21
11:30
Autóriasztókkal kezdte, most a ő a legvagyonosabb honatya (Kripto Akadémia)
Az egykor autóriasztókkal kereskedő kaliforniai republikánus képviselő, Darrell Issa az amerikai kongresszus leggazdagabb tagja egy kedden megjelent rangsor szerint. Vagyona 2012-ben legalább 355 millió dollárra (80 milliárd forintra) rúgott.
aug. 21
11:48
Száztonnányi pokolgép-alapanyagot foglaltak el (Kripto Akadémia)
Pokolgépek készítéséhez szükséges anyagot foglaltak le egy razzia során Kvettában. Őrizetbe vettek tíz embert. A szóban forgó anyag a kálium-klorát, ilyet használtak a városban korábbi merényleteknél.
aug. 21
12:06
Szívinfarktusos betegét élesztette újra - szívinfarktust kapott (Kripto Akadémia)
Szívinfarktust kapott egy mentő az Egyesült Államokban, miközben infarktusos beteget élesztett újra. Szerencséjére éppen kórházba száguldottak, és a gyors orvosi segítség megmentette mindkettejük életét - adta hírül a The Daily Mail című brit lap kedden.
aug. 21
12:42
Toró T. Tibor szerint nem vállalhatatlan a védőhatalmi státus felvetése (Infostart)
Összeállítást közölt a Transindex portál Tőkés László kijelentéséről, hogy Magyarország vállaljon védőhatalmi státust Erdély fölött. Az összeállításban Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke nem tartotta vállalhatatlannak Tőkés László kijelentését.
aug. 21
13:00
Egymillió pakisztáni van veszélyben (Infostart)
Több mint száz halálos áldozatot követeltek a monszunesők miatti áradások Pakisztánban, amelyek országszerte mintegy egymillió embert veszélyeztetnek.
aug. 21
13:00
Tarra vágja a kormánypárt az összes régiót (Kripto Akadémia)
Gyakorlatilag minden régióban a hatalom embereinek biztos győzelme várható a szeptember 8-i oroszországi kormányzóválasztáson - olvasható abban az elemzésben, amelyet az Izvesztyija című orosz napilap szerdai száma ismertetett.
aug. 21
13:02
Szakminiszter: Verespataknak most nincs esélye a világörökségi címre (Infostart)
Verespataknak most nincs esélye a világörökség részévé válnia, erre legfeljebb hét-tíz év múlva lesz remény, ha addig folytatódik a római kori tárnák és a középkori épületek helyreállítása - vélekedett Daniel Barbu román kulturális miniszter, akinek keddi verespataki látogatásáról szerdán számoltak be a bukaresti lapok.
aug. 21
13:18
Fukusima: Egy óra alatt öt évnyi nukleáris dózis (Kripto Akadémia)
Több mint háromszáz tonna, erősen sugárszennyezett víz folyt el a fukusimai erőműnél, szükséghelyzet alakult ki, az üzemeltető céget nem lehet magára hagyni, nem fogja tudni megoldani a problémát.
aug. 21
13:36
Olli Rehn szerint nem zárható ki egy újabb görög mentőcsomag (Infostart)
Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős tagja szerint nem zárható ki egy harmadik pénzügyi mentőcsomag Görögország részére, de a görög vezetőknek még más lehetőségeik is vannak.
aug. 21
13:54
Súlyos munkaerőhiányra figyelmeztet Hongkong kereskedelmi kamarája (Kripto Akadémia)
A külföldi munkaerő nagyobb mértékű foglalkozatását szorgalmazó javaslaton dolgozik Hongkong általános kereskedelmi kamarája, enélkül ugyanis súlyos munkaerőhiány lehet Kína különleges igazgatású területén - írta szerdai számában a South China Morning Post napilap.
aug. 21
14:30
Kínai hadihajók indultak amerikai vizekre (Infostart)
Három kínai hadihajó kifutott a kelet-kínai Csingtao kikötőjéből, hogy Hawaii szomszédságában részt vegyen egy kutató-mentő tengeri gyakorlaton az Egyesült Államok haditengerészetével közösen.
aug. 21
15:24
Kiüresített demokrácia - Külföldi sajtó Magyarországról (Kripto Akadémia)
A Berliner Zeitung című német lap a csehországi kormányválsággal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal, a Der Standard osztrák újság a Horthy-korszak megítéléséről, a sváji Neue Zürcher Zeitung című lap pedig Bajnai Gordon listavezetői esélyeiről jelentetett meg írást.
aug. 21
15:26
Európai integrációt követel az Ukránok Világkongresszusa (Kripto Akadémia)
Az Ukránok Világkongresszusa az európai integráció feltételeinek teljesítését követeli Viktor Janukovics ukrán elnöktől, beleértve Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő szabadon engedését.
aug. 21
16:00
Egyiptom - Válaszlépésekről egyeztetnek az uniós külügyminiszterek (Kripto Akadémia)
Megkezdődött szerdán kora délután az Európai Unió külügyminisztereinek rendkívüli tanácskozása, amelynek célja, hogy egységes választ találjanak az elmúlt hetekben Egyiptomban kialakult helyzetre.
aug. 21
16:02
Veszélybe kerültek a Gázai-övezet régészeti feltárásai (Kripto Akadémia)
A régészek becslései szerint ugyan több tucat értékes lelőhely van a Gázai-övezetben, de állaguk romlik, mert megmentésükre nincs sem elég pénz, sem elég szakember.
aug. 21
17:12
Egyiptom - Elrendelték Mubarak szabadon engedését (Infostart)
Egy kairói bíróság elrendelte szerdán Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök szabadlábra helyezését - közölte egy bírósági és egy biztonsági forrás.
aug. 21
17:14
Negyvenöt éve vetett véget Moszkva a prágai tavasznak (Infostart)
1968. augusztus 21-én hajnalban a Szovjetunió és három szövetségese katonai erővel vetett véget a prágai tavasz néven ismertté vált csehszlovákiai kísérletnek, amely egy emberarcú szocializmus létrehozását célozta. Negyvenöt évvel az invázió után Csehszlovákia mindkét utódállamában agyonhallgatják az akkori eseményeket.
aug. 21
19:54
Újabb tagállammal bővülhet az USA (Infostart)
Colorado állam északi agrármegyéiben november elején népszavazást tartanak, aminek eredményeképpen - elvben legalábbis - létrejöhet az Egyesült Államok 51. tagállama - írta a The Washington Times.
aug. 21
19:54
Zuckerberg mindenki számára hozzáférhetővé akarja tenni az internetet (Kripto Akadémia)
Mark Zuckerberg technológiai óriásvállalatokkal szövetkezve kezdett nagyszabású projektbe, amelynek célja, hogy világszerte mindenki számára biztosítsa az internet-hozzáférést, mert a Facebook-alapító szerint a kapcsolattartás mindenkit megillető jog.
aug. 21
20:30
Unaloműzésből ölt három tizenéves fiú Amerikában (Infostart)
Pusztán egy nyári nap unalmának elűzése végett ölt meg három középiskolás fiú egy férfit az Egyesült Államokban.
aug. 21
20:48
Egyiptom - Nem érvényesek az utasbiztosítások az országban (Kripto Akadémia)
Érvénytelenek Egyiptomban azok az utasbiztosítások, amelyeket azután kötöttek, hogy a magyar Külügyminisztérium az észak-afrikai ország teljes területét az utazásra nem javasolt országok közé sorolta - hívja fel a figyelmet a K&H Biztosító és az Európai Utazási Biztosító Zrt.
aug. 21
21:06
Harmincöt évet kapott a WikiLeaksnek titkos iratokat kiszivárogtató Manning (Kripto Akadémia)
Harmincöt évi szabadságvesztésre ítélte szerdán a hadbíróság Bradley Manninget, aki a katonai hírszerzés elemzőjeként több mint 700 ezer katonai és kormányzati iratot és egyéb anyagot szivárogtatott ki a WikiLeaks portálnak.

2013. augusztus 22. csütörtök

aug. 22
5:48
Szíria - A BT "tisztázást" és nem ENSZ-vizsgálatot kíván a vegyifegyver-támadással kapcsolatban (Infostart)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdai rendkívüli ülésén szükségesnek nevezte a Damaszkusz közelében elkövetett állítólagos vegyi támadás körülményeinek "tisztázását", de nem jutott el annak követeléséhez, hogy a világszervezet éppen Szíriában tartózkodó szakértői vizsgálják ki az ügyet.
aug. 22
6:06
Elrendelték Mubarak szabadon engedését (Kripto Akadémia)
Ma szabadlábra kerülhet Egyiptom korábbi elnöke, a 2011 februárjában megbuktatott Hoszni Mubarak, miután egy bíróság felmentette a korrupciós vádak alól. A 85 éves volt elnököt életfogytiglanra ítélték, mivel ő adott parancsot a Tahrir téri tüntetők megölésére.
aug. 22
6:08
Vészhelyzet Fukusimánál (Kripto Akadémia)
Súlyosabb a gond a fukusimai erőműnél, mint a japán hatóságok korábban vélték. Az atomerőműveket felügyelő hatóság (NRA) szerdán felfelé módosította a besorolást a nukleáris balesetek nemzetközi skáláján, miután az üzemeltető cég, a TEPCO előző nap bejelentette: több mint háromszáz tonna, erősen sugárszennyezett víz folyt el. A cég első alkalommal ismerte el, hogy a sugárszennyezett víz…
aug. 22
6:10
Az évtized pere kezdődik Kínában (Kripto Akadémia)
Ma kezdődik meg Po Hszi-laj pere, aki nem is olyan rég az egyik legbefolyásosabb kínai politikus volt: korábban Csungking pártfőtitkáraként ténykedett. Egyebek mellett hivatali visszaéléssel, korrupcióval vádolják. A vele szembeni eljárásról részleteit Peking igyekszik titokban tartani, bloggerek szerint ezért minden bizonnyal kirakatper vár rá.
aug. 22
6:12
Ideggázt vetettek be a szíriai kormányerők? (Kripto Akadémia)
Szíriai ellenzéki aktivisták állításai szerint sokszáz áldozata lehet egy ideggáztámadásnak Damaszkusz egyik külvárosában. A szíriai kormány tagadja, hogy vegyi fegyvert vetettek volna be, szerintük az ellenzék az ENSZ-ellenőrök munkáját akarja befolyásolni.
aug. 22
6:14
Finisben a szerb kormány átalakítása (Kripto Akadémia)
Augusztus 26-án tárgyal a szerb parlament az új belgrádi kormányról. A szavazás végkimenetele nem kérdés, hiszen a kormánypártok többsége még a Szerbia Egységes Régiói (URS) nevű párt kilépése után is megmaradt. A kabinet átalakításával mindenképpen új fejezet kezdődik az ország életében, hiszen az új csapat feladata felkészíteni az országot az unióval jövő januártól esedékes csatlakozási…
aug. 22
6:16
Orosz oligarchák menekülési útvonalai (Kripto Akadémia)
Egy újabb orosz oligarcha választotta menekülési útvonalának a külföldet. Ez késztette a Forbes magazin orosz változatát arra, hogy számba vegye, hányan menekültek külföldre miután szembe kerültek a kormányzattal és az igazságszolgáltatással.
aug. 22
7:00
Fukusima: újabb katasztrófasorozattól tartanak a hatóságok (Infostart)
A fukusimai sugárszennyezett víz szivárgása miatt elhalasztották a két éve várt, és szeptember elejére tervezett próbahalászatot a megrongálódott atomerőműhöz legközelebb fekvő nagyváros halászai, miközben az atomipart felügyelő hatóságok újabb katasztrófasorozattól tartanak.
aug. 22
7:18
A szivárogtató 35 évet kapott, de néhány éven belül szabadulhat (Infostart)
Bradley Manning családja szomorúan és csalódottan vette tudomásul, hogy a WikiLeaks oldalnak szivárogtató amerikai közlegényt 35 év börtönre ítélték. Az ügyészek azonban korábban olyan büntetést kértek, amely azt jelentette, hogy a fegyházban halt volna meg.
aug. 22
7:18
Kenőpénz és gyilkosság: Bíróság elé állították a kormánypárt egyik erős emberét (Kripto Akadémia)
Bíróság elé állították az utóbbi évtizedek legnagyobb kínai belpolitikai botrányának főszereplőjét, Po Hszi-laj volt csungkingi párttitkárt a kelet-kínai Csinan városban. A per csütörtökön helyi idő szerint nem sokkal reggel kilenc óra előtt kezdődött meg.
aug. 22
7:36
Mubarak háziőrizetbe kerül (Infostart)
Házi őrizetbe helyezik Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt, miután csütörtökön elengedik a börtönből.
aug. 22
7:36
Fukusima: Újabb katasztrófától rettegnek a hatóságok (Kripto Akadémia)
A fukusimai sugárszennyezett víz szivárgása miatt elhalasztották a két éve várt, és szeptember elejére tervezett próbahalászatot a megrongálódott atomerőműhöz legközelebb fekvő nagyváros halászai, miközben az atomipart felügyelő hatóságok újabb katasztrófasorozattól tartanak.
aug. 22
7:54
Vegzálták az újságíró élettársát, újabb nemzetbiztonsági anyagok kiadásával fenyeget a zsurnaliszta (Kripto Akadémia)
Glenn Greenwald az az újságíró, aki elsőként hozott nyilvánosságra az amerikai hírszerzés volt informatikusa, Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumokat. Élettársát, David Mirandát vasárnap a terrorizmus elleni brit törvényre hivatkozva több órára feltartóztatták a Heathrow repülőtéren, kihallgatták, elkobozták számítógépét, és fel kellett fednie az elektronikus postafiókjához és a…
aug. 22
8:12
Mérgesgáz után aknavető - így gyilkol a diktátor (Kripto Akadémia)
A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők csütörtökön ismét lőtték Damaszkusz azon peremkerületeit, amelyek a lázadók kezén vannak, fenntartandó a nyomást ellenségükön - közölték ellenzéki aktivisták.
aug. 22
8:48
A németeket nem izgatja a választási kampány (Infostart)
Minden korábbinál alacsonyabb az érdeklődés a választások iránt, az aktuális politikai vitatémák és a választókat érdeklő problémák között pedig szinte egyáltalán nincs átfedés Németországban, ahol egy hónap múlva, szeptember 22-én választanak új parlamentet.
aug. 22
10:18
Négy képviselő bukott meg pénzügyi szabálytalanságok miatt (Kripto Akadémia)
Négy párt előválasztásokra költött pénzügyeit vizsgálta az izraeli számvevőszék, és mind a négynél szabálytalanságokat talált, írta csütörtökön a Háárec című izraeli napilap.
aug. 22
10:20
Négy munkását verte módszeresen agyon a táskagyár tulajdonosa (Kripto Akadémia)
Négy embert vert halálra egy táskagyáros vállalkozó a kínai Hopej tartományban, a Paoting városi bíróság bűnösnek találta szándékos emberölésben, és kivégzésre ítélte - jelentette a sina.com hírportál.
aug. 22
11:48
Snowden-ügy: Az EU kiakadt a britekre a Guardian-affér miatt (Kripto Akadémia)
Az Európai Bizottság csütörtökön megtörte eddigi hallgatását David Miranda feltartóztatásával és a The Guardian adathordozóinak megsemmisítésével kapcsolatban.
aug. 22
12:42
Manning 35 évet kapott (Kripto Akadémia)
Harmincöt év börtönre ítélte a katonai törvényszék a Wikileaks hírportálnak titkos amerikai diplomáciai iratokat átadó amerikai katonát. Bradley Manninget húsz vádpontban találták bűnösnek, az ellene felhozott legsúlyosabb vádat - az ellenség segítését - azonban ejtették. A marylandi Fort Meade bázis előtt, ahol a pert lefolytatták, a most 25 éves volt hírszerzési elemző szabadon engedéséért…
aug. 22
13:36
Újabb katasztrófával fenyegetnek a rejtélyes fukusimai események (Infostart)
A japán atomenergetikai hatóság szerint újabb katasztrófával fenyegetnek a legutóbbi fukusimai radioaktív szivárgások. Egyelőre homály fedi a két évvel ezelőtti atomerőmű-baleset óta történt legsúlyosabb esemény pontos körülményeit.
aug. 22
14:12
Hetedszerre is beiktatták hivatalába a zimbabwei elnököt (Infostart)
Hetedik alkalommal iktatták be hivatalába csütörtökön Robert Mugabét, Zimbabwe július végén megválasztott elnökét. A fővárosban, Hararéban megrendezett ceremóniát az ellenzék a választási csalásokra hivatkozva bojkottálta.
aug. 22
14:48
Beismerték: túllépte hatáskörét az amerikai hírszerzés (Kripto Akadémia)
Túllépte illetékességét az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA), derült ki a hírszerzési ügyekben eljáró titkos bíróság frissen közzétett dokumentumából.
aug. 22
15:42
Elfogták a Rózsaszín Párducok egyik tagját Franciaországban (Infostart)
Őrizetbe vették a Rózsaszín Párducok néven emlegetett hírhedt nemzetközi ékszerrablóbanda egyik tagját, aki három hónappal ezelőtt szökött meg egy svájci börtönből.
aug. 22
16:00
Hormonterápiával nővé kívánja átalakíttatni magát Bradley Manning (Infostart)
Hormonterápiával nővé kívánja átalakíttatni magát Bradley Manning, akit 35 évi szabadságvesztésre ítéltek, amiért több mint 700 ezer titkos dokumentumot szivárogtatott ki a WikiLeaks portálnak - közölte csütörtökön az NBC televízió.
aug. 22
16:18
Új helyzet Egyiptomban: szabadlábra helyezték Hoszni Mubarakot (Infostart)
Szabadlábra helyezték csütörtökön Hoszni Mubarakot, a volt egyiptomi elnököt helikopterrel szállították át kairói börtönéből egy katonai kórházba - jelentette be az egyiptomi belügyminisztérium.
aug. 22
17:48
Japán légteret sértett két orosz harci repülőgép (Infostart)
A tokiói kormány szerint két orosz harci gép csütörtökön megsértette az ország légterét a délnyugati Kjúsú szigete közelében. Elfogásukra felszálltak a japán hadsereg gépei.

Keresés