2020. március 19. csütörtök

márc. 19
12:15
Koronavírus: Amerikában több politikus is megfertőződött (Blikk)
Már az amerikai képviselőházban is találtak koronavírusos beteget.
márc. 19
12:21
Újabb fordulat a határhelyzetben (Infostart)
Mintegy 12 500 olyan román és külföldi állampolgár lépte át a határt a romániai Nagylaknál, akik a magyar hatóságok által kijelölt humanitárius folyósokon érhették el az éjjel Romániát - közölte a román határrendészet, azokról az autósokról tájékoztatva, akik előzőleg a magyar határok lezárása miatt átmenetileg Ausztriában rekedtek.
márc. 19
12:27
Német víruskezelés: a bajba jutott cégeknél a bér 60 százalékát az állam állja (Kripto Akadémia)
Mintegy 50 milliárd eurónyi összeggel kívánják segíteni az egyéni vállalkozásokat és a kisvállalatokat. Ebből tízmilliárd euró közvetlen támogatásként jelenik meg, a fennmaradó összeg pedig kölcsön formájában. A hitelt igen kedvező feltételekkel vehetik fel.
márc. 19
12:27
Koronavírus: meghaladta a félezret a fertőzöttek száma Izraelben (Blikk)
Meghaladta a félezret a fertőzött izraeliek száma, eljárások indultak a rendeletek megszegői ellen - jelentette a helyi média csütörtökön.
márc. 19
12:33
Elkezdték a kimentést: most szállítják haza a Marokkóban ragadt több mint száz magyart (Blikk)
Elkezdődött a mentés, különgéppel hozzák haza a Marrokkóban rekedt magyarokat.
márc. 19
12:36
Nato-főtitkár: A koronavírus-járvány ellenére a szövetség fenntartja a folyamatos készenlétet (HírTV)
Az új típusú koronavírus okozta járvány ellenére az észak-atlanti szövetség működése zavartalan, és a Nato fenntartja a folyamatos készenlétet.
márc. 19
12:42
Megrázó fotó Olaszországból: katonai teherautók konvojban szállítják el a halottakat a járvány gócából (444.hu)
Bergamóban naponta legfeljebb 25 holttestet képesek elhamvasztani, de ennél több a halálos áldozata a járványnak.
márc. 19
12:45
Hiába a koronavírus: a járvány ellenére is összejárnak bulizni az amerikai diákok (Blikk)
Florida – A diákokat nem érdekli a koronavírus, zavartalanul élvezik a tavaszt.
márc. 19
12:48
Koronavírusos az EU Brexit-főtárgyalója (444.hu)
Michel Barnier csütörtökön jelentette be, hogy pozitív lett a tesztje.
márc. 19
12:51
Újranyitnák a komáromi határátkelőt is (Infostart)
Továbbra is mindent megtesznek, hogy a teherszállítás folyamatosságát és akadálymentességét fenntartsák, mert ez szükséges az emberek ellátásának biztosításához és az országok gazdaságának működőképességéhez - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután egyeztetett cseh, szlovák és osztrák kollégájával.
márc. 19
12:57
Szívszorító látvány: egymás mellett sorakoznak a koronavírus áldozatainak koporsói egy sátorban Olaszországban (Blikk)
Egymás mellett sorakoznak a koronavírus-járvány áldozatainak koporsói egy sátorban az észak-olaszországi Bergamóban. Olaszországban eddig 35713 fertőzött személyt regisztráltak, 2978 ember pedig az életét vesztette. A járvány terjedésének megfékezése érdekében kijárási korlátozás lépett életbe.
márc. 19
13:00
Új országokban jelent meg a koronavírus (ATV)
Felbukkant az új típusú koronavírus okozta betegség csütörtökön a Fidzsi-szigeteken és Új-Kaledóniában is, jelentősen nőtt a fertőzöttek száma Malajziában, egy szabadtéri iszlám fesztivál után.
márc. 19
13:03
Koronavírus: recesszióba süllyed az idén Németország az ifo szerint (Blikk)
A koronavírus-járvány megfékezésre tett erőfeszítések mindenképpen recesszióba taszítják a német gazdaságot, annak mértéke azonban a fertőzés lefutásától függ – jelzi a müncheni ifo gazdaságkutató intézet az MTI-hez eljuttatott prognózisában.
márc. 19
13:09
Egy idős nő a koronavírus első orosz áldozata (Blikk)
79 éves asszony vesztette az életét először koronavírus miatt Oroszországban, a nő több más betegséggel is küzdött.
márc. 19
13:18
Emelkedik az olasz politikusok támogatottsága a vészhelyzet hatására (Bank360 blog)
A koronavírus újrarajzolta a belpolitikai egyensúlyokat
márc. 19
13:21
Hiába a Moszad-akció, a pálcikák hiányoznak Izraelben (Infostart)
Meghaladta a félezret a fertőzött izraeliek száma, eljárások indultak a rendeletek megszegői ellen - jelentette a helyi média csütörtökön.
márc. 19
13:31
Szijjártó: Új megállapodás kell az EU és Törökország között (Bank360 blog)
Brüsszelnek komolyan kell venni a török kéréseket a miniszter szerint - Már a héten megérkezhet a szájmaszkokhoz szükséges török textilszállítmány
márc. 19
13:33
Koronavírus - a Balkánon is egyre feszültebb a helyzet (Infostart)
Észak-Macedóniában csütörtöktől a szükségállapot elrendelése nyomán katonák védik a fontos állami intézményeket, a kórházakat és a határt, míg Koszovóban menesztették a belügyminisztert, miután belpolitikai vihart kavart, hogy szükségállapot bevezetését szorgalmazta.
márc. 19
13:33
Koronavírus: Magyarországon is jártak a nemrég hazatért, megbetegedett dél-koreai vívók (Blikk)
Európai útjuk után lettek betegek a dél-koreai vívók, kiderült, koronavírusosak.
márc. 19
13:45
Koronavírusos lett az Eu Brexit-főtárgyalója (Blikk)
Michel Barnier maga jelentette be Twitter-oldalán, hogy koronavírusos lett.
márc. 19
13:47
Koronavírus: szinte teljesen leáll a Lufthansa (Blikk)
Néhány menetrend szerinti és mentesítő járatot leszámítva teljesen leáll a Lufthansa Csoport, a német légitársaság alig 60 repülőgépet tart meg az aktív flottában - derül ki a cég éves pénzügyi eredményközléséből csütörtökön.
márc. 19
13:51
Egy orvos életét követelte a koronavírus Olaszországban (Blikk)
A súlyosan fertőzött Lombardia régióban, az egyik kesztyű nélkül dolgozó orvos az életét vesztette.
márc. 19
13:51
Iráni szóvivő: minden tizedik percben meghal egy fertőzött (ATV)
Iránban minden tizedik percben meghal egy ember, akit az új koronavírus betegített meg - közölte csütörtökön a teheráni egészségügyi minisztérium szóvivője.
márc. 19
13:51
Lefújták a kórházsorozat forgatását, felajánlották a védőfelszereléseket egy igazi kórháznak (444.hu)
A „The Resident” stábjának most úgysincs rájuk szüksége.
márc. 19
13:53
Koronavírus: jóváhagyta a román parlament, 30 napra rendkívüli állapotot vezetnek be a járvány miatt (Blikk)
A kétkamarás román parlament első online együttes ülésén jóváhagyta csütörtökön azt a hétfőn kiadott elnöki rendeletet, amely 30 napra rendkívüli állapotot vezet be az új típusú koronavírus-járvány miatt.
márc. 19
13:53
Mellényúlt a Moszad, százezer használhatatlan koronavírustesztet importált (444.hu)
"Sajnos amit a Moszad szerzett, az nem pont az, amire szükségünk volna" - nyilatkozta az izraeli egészségügyi minisztérium vezérigazgató-helyettese.
márc. 19
14:09
Az uniós főtárgyaló is koronavírusos (Infostart)
Michel Barnier a Twitteren közölt részleteket állapotáról.
márc. 19
14:12
Vonatokkal viszik át Lengyelországon a hazaigyekvő ukránok ezreit, Románia szigorítja a büntetéseket (HírTV)
Az ukrán elnöki különgép szállított haza Ausztriából Kijevbe 33 ukránt, köztük 18 nőt, 5 gyermeket és idős embereket.
márc. 19
14:54
Eu-biztos: Az unió orvosi felszerelésekből álló tartalékkészletet hoz létre (HírTV)
A készlethez kapcsolódó kezdeti költségvetésre 50 millió eurót különített el a brüsszeli testület.
márc. 19
14:54
Az unió orvosi felszerelésekből álló tartalékkészletet hoz létre (Bank360 blog)
Csütörtökön videokonferencia keretében egyeztetést tartanak az uniós tagországok egészségügyért felelős kormánytagjai
márc. 19
15:00
Magyarországról érkező utasokat is diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel Pekingben (HírTV)
A kínai főváros egészségügyi bizottságának közléséből nem derül ki a fertőzöttek nemzetisége.
márc. 19
15:12
Bergamóban katonai konvojjal szállították el a holttesteket (Kripto Akadémia)
A helyi krematóriumok kapacitása már nem elég ennyi holttest hamvasztásához.
márc. 19
15:12
Elzárják Lenint a koronavírus elől (444.hu)
Sztálin sírját sem lehet megnézni a világjárvány miatt.
márc. 19
15:12
Magyarországról érkező koronavírusost diagnosztizáltak Pekingben (ATV)
Három, Magyarországról érkező utast is diagnosztizáltak az új koronavírus okozta fertőzéssel Pekingben - közölte csütörtökön a kínai főváros egészségügyi bizottsága.
márc. 19
15:33
Koronavírus - Készleteket halmoz fel az EU több tagországban (Infostart)
Az Európai Unió tartalékkészletet hoz létre, hogy segítse a koronavírus elterjedtsége miatt az orvosi felszerelésekből hiánnyal küszködő tagállamokat - jelentette ki Janez Lenarcic, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja csütörtökön Brüsszelben. Hozzátette: a helyzet sürgőssége azonnali cselekvést kíván.
márc. 19
15:45
Öt nap alatt hárman haltak meg az olasz család tagjai közül, négyen kórházban vannak (SzMo)
A Fusco-család néhány nap leforgása alatt három tagot is elvesztett, négyen pedig veszélyben vannak.
márc. 19
15:48
Hárommilliónál több külföldi Eu-állampolgár kapott tartós brit letelepedési engedélyt (HírTV)
A magyarok közül eddig 90 ezernél többen kértek tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt.
márc. 19
15:51
Ki hitte volna? Kilőtt a népszerűsége az olasz miniszterelnöknek a koronavírus-járvány kitörése óta (SzMo)
A koronavírus „soha nem látott magasságba” mozdította a Giuseppe Conte és a kormány támogatottságát.
márc. 19
16:03
Feledy Botond: a járvány fontos mentális gátat is eltörölt (Infostart)
Az Európai Unió termelési kapacitásait át kell alakítani a jövőben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Feledy Botond külpolitikai elemző. A szakértő arról is beszélt, hogy a kialakult helyzet sok mindent meg fog változtatni az életünkben.
márc. 19
16:06
Tanulmány: természetes eredetű az új vírus, nem laboratóriumi manipulációból származik (ATV)
A Covid-19-járványt okozó új koronavírus természetes evolúció eredménye egy friss tanulmány szerint, amelynek szerzői nem találtak bizonyítékot arra, hogy laboratóriumban hozták volna létre a kórokozót.
márc. 19
16:18
Szijjártó: Sikerült hazahozni a Marokkóban rekedt magyarokat (HírTV)
Sikerült hazahozni Marokkóból azokat a magyar embereket, akik ott rekedtek a marokkói légtér lezárása miatt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.
márc. 19
16:21
Landolt a marokkói gép a kimentett magyarokkal (Infostart)
Landolt az a marokkói különgép ferihegyen, amely az ott rekedt magyarokat szállította a haza - jelentette be Szijjártó Péter a Facebbokon.
márc. 19
16:27
Szijjártó: Sikerült hazahozni a Marokkóban rekedt magyarokat (Bank360 blog)
Összesen 108 magyar állampolgár landolt a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren csütörtökön +VIDEÓ
márc. 19
16:57
Egyik nagy kritikusa is dicséri Trumpot (ATV)
Hihetetlennek nevezte az amerikai elnök által meghozott intézkedéseket, amelyekkel Donald Trump a koronavírus okozta helyzeten igyekszik úrrá lenni.
márc. 19
17:27
Albert monacói herceg is koronavírusos (SzMo)
A hercegen a hét elején végezték el a tesztet, ami pozitív lett.
márc. 19
17:33
Drámai hír jött a szétválasztott sziámi ikrekről (Infostart)
A fejüknél összenőve született bangladesi sziámi ikerpár egyik tagját, Rabeyát operálta meg a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány csapata Pataki Gergely plasztikai sebész vezetésével.
márc. 19
17:36
Osztrák belügyminiszter: Helyreállt a rend az osztrák-magyar határon (HírTV)
Magyarország 21 órától reggel 5 óráig ismét biztosítja a humanitárius folyosót.
márc. 19
17:45
Összeesett a holland egészségügyi miniszter a koronavírusról szóló vita közben (ATV)
Szerda délután folytattak vitát a holland parlamentben a koronavírusról, mikor épp Geert Wilders tartotta beszédét, egyszer csak Bruno Bruins egészségügyi miniszter összecsuklott, majd hirtelen több, a közelében lévő parlamenti képviselő is a segítségére sietett, akik kikísérték a tárcavezetőt - írja a Pesti Srácok.
márc. 19
17:54
Görögországban szinte minden szállodát bezárnak (HírTV)
A hatóságok nem adtak meg pontos dátumot, mikortól nyithatnak újra a szállodák a turizmustól függő országban.
márc. 19
17:57
Egészen elképesztő indokokkal szegik meg a kijárási tilalmat az olaszok (ATV)
Kreativitásukat bizonyítják az olaszok az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) miatt elrendelt mozgáskorlátozás megsértése közben is, amikor hatósági ellenőrzéskor a legkülönbözőbb okokkal magyarázzák utcán tartózkodásukat az olasz sajtóban csütörtökön megjelent beszámolók szerint.

Keresés