2020. március 19. csütörtök

márc. 19
18:09
Elkapta a koronavírust a német Zöldek volt elnöke (444.hu)
Cem Özdemir jól van, de mindenkit arra kér, hogy vegye komolyan a helyzetet, és maradjon otthon.
márc. 19
18:15
Összeesett a holland egészségügyi miniszter, miközben a koronavírusról vitázott a parlamentben (SzMo)
Nem, nem koronavírusos, saját bevallása szerint csak rendkívül kimerült a helyzet miatt. Le is mondott utána nem sokkal.
márc. 19
18:27
Putyin: a cár csak parancsokat osztogat, én pedig minden nap dolgozom (ATV)
Elutasította Vlagyimir Putyin elnök, hogy az egykori orosz cárhoz hasonlítsák abban az interjúban, amelyet a TASZSZ hírügynökségnek adott hatalomra kerülése 20. évfordulója alkalmából.
márc. 19
18:33
Bekövetkezett: már több az olasz halott, mint a kínai (Infostart)
Miközben a koronavírusos esetszám Olaszországban fele a kínainak, vagyis különösen nagy a baj. Ahogy Spanyolországban és az Egyesült Királyságban is.
márc. 19
18:34
Sürgős műtétet kellett végrehajtani a szétválasztott bangladesi ikerpár egyikén (SzMo)
Márciusban hajtották végre a sürgős műtétet Raibán. Ezt követően remélhetőleg rajta is elvégezhetik majd a 2020 nyarára tervezett koponyacsontpótlást.
márc. 19
18:42
427 koronavírusos beteg halt meg egy nap alatt Olaszországban (ATV)
A koronavírus-járványban már összesen 3405-en haltak meg az országban.
márc. 19
19:27
Egyetlen nap alatt 427-en haltak meg Olaszországban, már több az áldozat, mint Kínában (SzMo)
Ismét rekordot döntött a diagnosztizált betegek száma.
márc. 19
19:36
Mégis lesz Plenáris ülés Brüsszelben (HírTV)
Brüsszelből kapcsoljuk kolléganőnket, Zöldhegyi Katalint.
márc. 19
19:36
Olaszországban egy kicsit sem javul a helyzet, 427 halálos áldozat, több mint ötezer új fertőzött egyetlen napon (Kripto Akadémia)
41 ezer felett a fertőzöttek száma, 3405 ember halt bele a járványba.
márc. 19
19:38
Több mint négyszázan halott, és több mint négyezer új fertőzött Olaszországban (HírTV)
Az olaszországi halottak száma ezzel immár meghaladta a járvány következtében Kínában elhunytakét.
márc. 19
19:39
Bebizonyították: nem emberi tervezés műve a koronavírus, hanem a természeté (SzMo)
Pedig rengeteg összeesküvés-elmélet kering a koronavírusról. Ugyanakkor a kutatók szerint a vírus természetes úton jöhetett létre.
márc. 19
19:57
Létrejött a külföldön rekedt magyarok hazatérését megszervező munkacsoport (SzMo)
Szijjártó Péter szerint, aki haza szeretne jönni, ne halogassa, mert hosszú hónapokig tartó nemzetközi közlekedési korlátozások jöhetnek.
márc. 19
20:09
Európa utolsó diktátora nem pánikol (Kripto Akadémia)
Újabb megdöbbentő ötlettel állt elő az Európa utolsó diktátoraként emlegetett belorusz elnök. Aleksandr Lukasenka, aki szerdán még a koronavírus járvány legfőbb ellenszerének a vidéki életet, a traktorozást és a földeken való mezőgazdasági munkát ajánlotta, csütörtökön már magát a járványt is „pszichózisnak” nevezte. Szerinte a világ a pániktól sok
márc. 19
20:18
Donald Trump: Létezik néhány alkalmazható terápia a vírusfertőzés kezelésére (HírTV)
Az elnök a malária ellen alkalmazott generikus gyógyszert, a Hidroxiklorokint említette, leszögezve, hogy az Egyesült Államok csaknem azonnal képes hozzáférhetővé tenni a szert.
márc. 19
20:33
A koronavírus áldozatául esett a holland egészségügyi miniszter (Infostart)
Lemondott csütörtökön Hollandia egészségügyi minisztere egy nappal azután, hogy elájult és összeesett egy parlamenti vitán.
márc. 19
20:36
Boris Johnson: 12 héten belül fordulat érhető el a járvány elleni harcban (ATV)
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a következő tizenkét hétben bizonyosra vehető a fordulat az új típusú koronavírus okozta nagy-britanniai járvány elleni harcban.
márc. 19
20:51
Harmadára csökkent New York-ban a légszennyezettség a házi karantén miatt (SzMo)
A kutatók szerint azonban kár előre örülni: amint helyreáll a rend, ismét visszaugranak az értékek.
márc. 19
21:00
Johnson: 12 héten belül fordulat érhető el a járvány elleni harcban (HírTV)
Nagy-Britanniában nem rendeltek el olyan drákói korlátozó intézkedéseket, mint számos más európai országban.
márc. 19
21:33
Éjféltől élesedik - kijárási korlátozásokat jelentett be a belügyminiszter Szlovéniában (Infostart)
Szlovénia egész területére kijárási korlátozásokat jelentett be csütörtökön Ales Hojs belügyminiszter a szlovén közszolgálati televízióban.
márc. 19
21:33
Drasztikusan csökken a légszennyezettség a koronavírus-járvány miatti intézkedések nyomán (ATV)
A légszennyező anyagok és üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának jelentős csökkenését észlelték a világ bizonyos városai és régiói felett a koronavírus-járvány miatti intézkedések nyomán.
márc. 19
21:39
Az Európai Bizottság ideiglenes keretet fogadott el az állami támogatási szabályok rugalmasságáról (444.hu)
Ez decemberig lesz érvényben.
márc. 19
21:42
Uniós miniszterek: Csökkenteni kell a járvány társadalmi terheit (HírTV)
Megvitatták azokat a szociális védelmi és jóléti intézkedéseket is, amelyek csökkenthetik a válság negatív hatásait.
márc. 19
21:45
Donald Trump: létezik néhány alkalmazható terápia a vírusfertőzés kezelésére (ATV)
Létezik néhány alkalmazható terápia a vírusfertőzés kezelésére - mondta Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban az új típusú koronavírus terjedésének megfékezésén dolgozó kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján csütörtökön.
márc. 19
21:48
Szexboltot kerestek, öltönyben indultak kocogni – erre hivatkoznak a kijárási tilalmat megszegő olaszok (Kripto Akadémia)
Több mint 50 ezer ember vette semmibe a hatóságok által elrendelt korlátozást, sokan azt sem értik, hogy az átlátszó hazugságért is büntetés jár.
márc. 19
21:51
Éjféltől kijárási tilalom van Szlovéniában (444.hu)
Csak munkába, élelmiszerért vagy gyógyszerért lehet kimozdulni otthonról.
márc. 19
21:51
Megrázó fotó: konvojban viszik a katonai teherautók a halottakat Bergamóban (SzMo)
Annyira túlterhelt a helyi krematórium, hogy már nem tudnak minden holttestet befogadni, ezért máshova kell szállítani őket.
márc. 19
21:53
Franciaországban megint százzal nőtt a halottak száma, a fertőzötteké 4 nap alatt megduplázódott (444.hu)
A kórházban ápolt 4761 beteg közül több mint ezren vannak intenzív osztályokon.
márc. 19
21:57
Szlovéniában is kijárási tilalmat rendeltek el (ATV)
Szlovénia egész területére kijárási korlátozásokat jelentett be csütörtökön Ales Hojs belügyminiszter a szlovén közszolgálati televízióban.
márc. 19
21:59
Elmarad a cannes-i filmfesztivál (ATV)
Elmarad a koronavírus-járvány miatt májusban a cannes-i filmfesztivál, amelyet talán egy későbbi időpontban tartanak meg - jelentették be a szervezők csütörtök este.
márc. 19
22:09
ENSZ-főtitkár: "csak annyira vagyunk erősek, mint a leggyengébb egészségügyi rendszer" (ATV)
A világ hadban áll a SARS-CoV-2 koronavírussal - jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön genfi sajtótájékoztatóján, amelyet videókonferencia útján tartott New Yorkban.
márc. 19
22:09
Kijárási tilalmat vezettek be Szlovéniában (SzMo)
Csak az léphet ki az utcára, aki munkába, élelmiszerért, vagy gyógyszerért megy. Eközben Horvátország is tovább szigorít.
márc. 19
22:51
Delfinek, hattyúk, vaddisznók kezdik visszavenni az emberektől kiürült Olaszországot (SzMo)
Két hete tart a karantén Olaszországban, az emberek azóta nem járnak tömegével az utcákon, a természet más élőlényei máris kezdik elfoglalni az utcákat Velencében.

2020. március 20. péntek

márc. 20
0:03
Koronavírus: Szerbia is lezárja a határait csütörtöktől (Blikk)
Péntek 8 órától Szerbia teljesen lezárja határait a bejövő személyi forgalom előtt – jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján Aleksandar Vucic szerb elnök csütörtökön Belgrádban.
márc. 20
0:03
Több mint négyezer az új fertőzött Olaszországban (Bank360 blog)
Az olaszországi halottak száma immár meghaladta a járvány következtében Kínában elhunytakét
márc. 20
0:07
„Kiadjuk az útját ennek a vírusnak” – Boris Johnson szerint néhány héten belül fordulat érhető el a koronavírus elleni harcban (Blikk)
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a következő tizenkét hétben bizonyosra vehető a fordulat az új típusú koronavírus okozta nagy-britanniai járvány elleni harcban.
márc. 20
0:07
„A világ hadban áll a koronavírussal” (Bank360 blog)
Az ENSZ főtitkára haladéktalan és összehangolt fellépésre sürgette a világ vezetőit a globális járvánnyal szemben
márc. 20
0:11
Most jött: egyre több német tartományt fenyeget a kijárási tilalom a koronavírus miatt (Blikk)
Egyre több német tartomány lakosságát fenyegeti kijárási tilalom, mert nem tartja be mindenki a hatóságok által elvárt fegyelmezettséggel a társas távolságtartás szabályát, amelyet a koronavírus-járvány lassítása érdekében ajánlanak a figyelmükbe – jelentették csütörtökön német hírportálok.
márc. 20
0:11
Trump: Létezik néhány alkalmazható terápia a vírusfertőzés kezelésére (Bank360 blog)
Az amerikai elnök többek közt a malária ellen alkalmazott generikus gyógyszert, a Hidroxiklorokint említette, mint hatásosnak tűnő szert
márc. 20
0:15
Megszólalt Ii. Erzsébet a koronavírus kapcsán: ezt üzeni a királynő a világnak (Blikk)
A királyi család közösségi felületein keresztül üzent az angol királynő.
márc. 20
0:15
Az Európai Bizottság ideiglenes keretet fogadott el az állami támogatási szabályok rugalmasságáról (Bank360 blog)
Így próbálják segíteni a koronavírus-járvány okozta károk mérséklését
márc. 20
0:19
Drasztikusan csökken a légszennyezettség a koronavírus miatt (Blikk)
A légszennyező anyagok és üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának jelentős csökkenését észlelték a világ bizonyos városai és régiói felett a koronavírus-járvány miatti intézkedések nyomán.
márc. 20
0:23
Ezért korlátozza az adatforgalmát a Netflix Európában (Blikk)
Európai uniós tisztviselők kérésének eleget téve, 25%- al korlátozza adatforgalmát a Netflix Európában.
márc. 20
0:27
Koronavírus: Indiában kijárási tilalmat rendeltek el (Blikk)
Indiában egynapos kijárási tilalmat rendelt el az ország miniszterelnöke a járvány megakadályozása érdekében – írja a 24.hu.
márc. 20
0:31
Koronavírus: Szlovénia kijárási korlátozásokat jelentett be, Horvátország újabb szigorításokat vezetett be (Blikk)
Zágráb/Ljubljana – Szlovénia egész területére kijárási korlátozásokat jelentett be csütörtökön Ales Hojs belügyminiszter a szlovén közszolgálati televízióban.
márc. 20
0:35
Koronavírus: ezt gondolja az Ensz főtitkára a járványról (Blikk)
Genf- A világ hadban áll a SARS-CoV-2 koronavírussal - jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön genfi sajtótájékoztatóján, amelyet videókonferencia útján tartott New Yorkban.
márc. 20
0:39
Megható: szuperhősnek öltözve látogatja a fiatal pár a beteg gyerekeket: így teszik szebbé a napjaikat (Blikk)
Ricky Mena 2014-ben kezdett speciális igényű gyerekeket látogatni, majd egyszer csak előállt az "egy hős szíve" ötlettel: a pittsburgi férfi szuperhősnek öltözve próbálja vidámabbá tenni az autista gyerekek napjait.
márc. 20
4:12
Tovább küzd Bernie Sanders (Bank360 blog)
Tulsi Gabbard visszalépésével csak a vermonti szenátor maradt ringben Joe Bidennel szemben
márc. 20
4:18
Szijjártó: Meg kell újítani az EU–török egyezményt (Bank360 blog)
Ameddig Brüsszelben nem veszik komolyan Ankara kéréseit, nem fog csökkenni a migrációs nyomás az unió külső határán a külgazdasági és külügyminiszter szerint
márc. 20
6:12
Egy olasz kisváros minden lakóját kétszer tesztelték, nincs is már senkinek koronavírusa (444.hu)
A venetói Vo’-ból származott a koronavírus első áldozata Európában. A régió kormányzója úgy döntött, próbálják ki, hogy letesztelik az összes lakót. Működött.
márc. 20
6:24
Már majdnem százezer nagy-britanniai magyar kérte, hogy a Brexit után is az országban maradhasson (444.hu)
A koronavírus azért kicsit még megkavarhatja a dolgokat.

Keresés