A katolikus egyházfő ezúttal a húsvéti beszéd hagyományos témája, a béke helyett az új koronavírus-járvány kihívásáról szólt, amely "a többi korszakváltó kihívás közepette újabb kemény próbára teszi az emberiséget".
A miniszterelnöki hivatal szóvivőjének vasárnap délutáni tájékoztatása szerint orvosi stábjának tanácsára Johnson "nem áll azonnal ismét munkába", egyelőre lábadozik.
A miniszterelnöki hivatal szóvivőjének vasárnap délutáni tájékoztatása szerint orvosi stábjának tanácsára a brit kormányfő "nem áll azonnal ismét munkába", egyelőre lábadozik.
Mérsékelt ütemben nőtt Szlovéniában és Horvátországban a koronavírussal fertőzöttek száma; mindkét országban szigorúan lépnek fel a hatóságok a korlátozások megszegőivel szemben.
Iránban csökkent az új megbetegedések száma az elmúlt 24 órában. A hivatalos adatok szerint a COVID-19 nevű betegség okozta halálesetek száma 117-el 4474-re nőtt. Kianus Dzsahánpur, az iráni egészségügyi minisztériumi szóvivője vasárnap elmondta, hogy az elmúlt napban 1657 új fertőzést jelentettek.
A Covid-19-cel megbetegedett brit miniszterelnök köszönetét fejezte ki a St. Thomas kórház munkatársainak, miután húsvétvasárnap távozhatott az intézményből.
Megbocsátott az egy éve a templomaira támadó és 279 ember életét kioltó öngyilkos merénylőknek a Srí Lanka-i római katolikus egyház - jelentette be az egház feje vasárnap a húsvéti misén.
A brit miniszterelnök videójában köszönetet mondott minden brit állampolgárnak azért, amiért betartják a szabályokat, és igyekeznek távolságot tartani, hogy megállítsák a vírus terjedését.
Az új típusú koronavírus-járvány miatt Bulgáriában vasárnaptól ismét kötelezővé tették a szájmaszkok köztéri viselését. A maszkok kötelező köztéri viselését először március 30-án rendelték el Bulgáriában, de másnap visszavonták az intézkedést, mert a gyógyszertárakban nem állt rendelkezésre elegendő szájmaszk. A rendelet ráadásul az előírások ellen
Az egyik hajó a jelek szerint el is süllyedt, sokan a vízbe vesztek. A Sea Eye civil segítő szervezet szerint Európa hagyja vízbe fulladni a menekülteket.
A vírusjárvány miatt bevezetett utazási korlátozások szinte teljes egészében leállították a német repülőterek utasforgalmát a német Der Spiegel lap jelentése szerint.
Olaszországban 431-gyel nőtt vasárnap a halottak száma. Míg pénteken 570, addig szombaton 619 áldozatról számoltak be az olasz hatóságok, a friss adatok szerint jelenleg 19899 az összes haláleset az olaszoknál. Az országban 156363 az összes koronavírusos eset száma, 34211-en gyógyultak meg.
A Die Welt című konzervatív német lap "Magyarország csak azt teszi, amit mindenki megtesz Európában" címmel közölt írást vasárnap a hírportálján Varga Judit igazságügyi miniszterrel folytatott beszélgetés alapján. A lap tudósítója, Boris Kálnoky írásának bevezetőjében kiemelte: Varga Judit szerint a "liberális véleménydiktatúra" megnyilvánulását je
A járvány miatt világszerte zárva maradtak a templomok is. A keresztény egyházak sokfelé virtuális istentiszteleteken emlékeztek meg Jézus Krisztus feltámadásáról. A római katolikus egyházfő is rendhagyó misét celebrált. Szerinte a legfontosabb most az, hogy az emberek ne legyenek közönyösek, egoisták.
Kikötött a dél-franciaországi Toulonban vasárnap a Charles De Gaulle francia atommeghajtású repülőgép-hordozó és kísérő fregattja, és megkezdődött a legénység mind az 1900 tagjának egészségügyi elkülönítése. A hadihajó azért tért vissza a tervezettnél előbb az Atlanti-óceáni missziójáról, mert a fedélzeten mintegy ötven tengerésznek pozitívnak bizo
A Die Welt című konzervatív német lap "Magyarország csak azt teszi, amit mindenki megtesz Európában" címmel közölt írást vasárnap a hírportálján Varga Judit igazságügyi miniszterrel folytatott beszélgetés alapján.
Franciaországban az elmúlt 24 órában 561-gyel 14 393-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés áldozatainak száma, 315-en kórházban, 246-an idősotthonokban vesztették életüket, ami összességében újabb lassulást jelez az előző naphoz képest, de a járvány "továbbra is dinamikusan folytatódik" - közölte vasárnap este a francia egészségügyi tárca.
Kikötött a dél-franciaországi Toulonban vasárnap a Charles De Gaulle francia atommeghajtású repülőgép-hordozó és kísérő fregattja, és megkezdődött a legénység mind az 1900 tagjának egészségügyi elkülönítése. A hadihajó azért tért vissza a tervezettnél előbb az Atlanti-óceáni missziójáról, mert a fedélzeten mintegy ötven tengerésznek pozitívnak bizo
Kiengedték a kórházból Boris Johnson brit miniszterelnököt - közölte vasárnap a Downing Street. Johnson, aki az új koronavírus okozta betegsége miatt szorult kórházi kezelésre, nem sokkal később, a Twitteren közzétett videoüzenetében közölte, hogy a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) az életét mentette meg, és kezelésének ideje alatt volt két
Törökországban vasárnap némileg csökkent, de továbbra is magas, napi 4500-at meghaladó értékkel, 4789-cel nőtt a SARS-CoV-2 nevű vírussal újonnan diagnosztizáltak száma, így az összes fertőzött száma 56 956-ra emelkedett - számolt be róla Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitter-fiókján.
A Fülöp-szigeteken a koronavírus-járvány és az óvintézkedések ellenére ugyanúgy megtartották a húsvétot, mint korábban – talán annyi különbséggel, hogy most valamennyien maszkot viseltek.
Lemondott vasárnap este Süleyman Soylu török belügyminiszter, miután a nagyvárosokat érintő hétvégi kijárási tilalomról szóló, péntek este tíz óra körül tett bejelentése nyomán a koronavírus-járvány ellenére országszerte százezrek tódultak az utcákra, és rohamozták meg az élelmiszerboltokat.