Süleyman Soylu azután jelentette be döntését, hogy országszerte százezrek tódultak az utcákra a koronavírus-járvány veszélye ellenére, és rohamozták meg az élelmiszerboltokat.
Donald Trump a Twitteren azt írta: először fordul elő az amerikai történelemben, hogy elnöki rendelettel az országnak mind az 50 tagállamát katasztrófa sújtotta területnek nyilvánították. "Győzni fogunk a láthatatlan ellenség elleni háborúban" - tette hozzá.
Több amerikai kórházban zenével próbálnak javítani a betegek és az orvosok kedélyállapotán az új koronavírus okozta járványban - jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR) egy vasárnapi riportjában.
Recep Tayyip Erdogan török elnök nem fogadta el Süleyman Soylu belügyminiszter vasárnapi lemondását, amelyet ő arra hivatkozva nyújtott be, hogy a nagyvárosok lakosságának hétvégi kijárási tilalmáról szóló, péntek este tíz óra körül tett minisztériumi bejelentés után országszerte százezrek tódultak az utcákra a koronavírus-járvány veszélye ellenére
Az ecuadori rendőrség több mint 700 olyan holttestet gyűjtött össze lakásokból az ország legnagyobb városában, Guayaquilben, ahol a koronavírus-járvány miatt a kórházak és a temetkezési szolgáltatók is túlterheltek - közölte vasárnapi sajtóértekezletén a feladatra kijelölt különleges alakulat parancsnoka.
De immár törvények és nem dekrétumok formájában. A Die Welt-nek adott interjúban azt is mondta: a földrészen liberális véleménydiktatúra van, ezeket az embereket a Fidesz konzervatív kétharmada zavarja.
Több amerikai kórházban zenével próbálnak javítani a betegek és az orvosok kedélyállapotán az új koronavírus okozta járványban - jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR) egy vasárnapi riportjában.
Ecuador az egyik leginkább koronavírus-fertőzés által sújtott ország Dél-Amerikában. Ezt jelzi az is, hogy az ország egészségügyi rendszere annyira túlterheltté vált, hogy a rendőrség a házakból gyűjti össze a holttesteket a legnagyobb városban, Guayaquilben.
Hétfő reggelre 1,85 millióra nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma 185 országban, egy nappal ezelőtt ez a szám 1,77 millió volt - írja a Napi.hu. Emellett Magyarországon is tovább nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma, jelenleg 1458 diagnosztizált betegről lehet tudni, újabb 10 krónikus beteg pedig elhunyt.
Az OPEC és a szervezeten kívüli nagy olajtermelők közössége az OPEC+ megállapodtak kitermelésüknek a világkereslet tíz százalékát megközelítő csökkentéséről.
Valószínűleg májusban megkezdődhet a koronavírus-járvány miatt elrendelt egyesült államokbeli szigorítások fokozatos feloldása - jelentette ki Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó amerikai intézet igazgatója, a járványra vonatozó kormányzati intézkedéseket irányító munkacsoport tagja vasárnap a CNN hírtelevízióban.
A koronavírussal fertőzöttek száma hétfő reggelre 72 861-gyel emelkedett és elérte az 1 850 527-et a világon. A betegségben 114 245-en vesztették életüket, a gyógyultak száma 430 455 - olvasható a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítésében.
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma és elérte az 1,85 milliót a világon. A Covid-19 nevű betegségben 114 245-en vesztették életüket, a gyógyultak száma 430 455 - olvasható a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítésében.
Továbbra is folyamatosan nő a fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban, az exponenciális vagy robbanásszerű növekedés azonban elmaradt, ami az illetékesek szerint jó hír a térség számára. Észak-Macedóniában 760-ról 828-ra nőtt a fertőzöttek száma az utóbbi 24 órában, a járvány kitörése óta 34 halálesetet regisztráltak a fertőzéssel összefüggé
A koronavírus-járvány miatt kialakult veszélyhelyzet elmúltával is fennmaradhatnak egyes rendkívüli intézkedések Magyarországon. Varga Judit, igazságügyi miniszter szerint minden ország önállóan határozza meg, hogy mikor ér véget a járványveszély, írja a Portfolio az MTI alapján.
Kisiskolás módszerrel tanított móresre szabálytalankodó turistákat a rendőrség egy indiai városban: 500-szor kellett leírniuk, hogy "nem tartottam be a kijárási tilalom előírásait, és ezért bocsánatot kérek".
Továbbra is folyamatosan nő a fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban, az exponenciális vagy robbanásszerű növekedés azonban elmaradt, ami az illetékesek szerint jó hír a térség számára.
A kínai egészségügyi hatóságok közlése szerint vasárnap 108 új koronavírusos esetet rögzítettek, ami egy napon belül öt hete a legmagasabb szám. A 108 új esetből 98 import, vagyis külföldről érkezett embernél regisztrálták, de 10 fertőzés az országon belül történt – hét az ország legészakkeletibb tartományában, Hejlungcsiang, három pedig a dél-kele
Továbbra is folyamatosan nő a fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban, az exponenciális vagy robbanásszerű növekedés azonban elmaradt, ami az illetékesek szerint jó hír a térség számára.
A hetvenes évei végén járó Stanley I. Chera szombaton veszítette életét a koronavírus-fertőzés következtében. Az ingatlanfejlesztőként dolgozó férfi Donald Trump, amerikai elnök jó barátja volt, írja a TIME magazin.
A New York-i ingatlanmágnás és a Republikánus Párt egyik jelentős pénzügyi támogatója belehalt a koronavírus miatt fellépő komplikációkba- erősítette meg a CNN-nek egy Cherahoz közei forrás. Az üzletember a 70-es évei vége felé járt.
Csehországban a kormány nem fog tovább enyhíteni a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokon, ha a húsvéti ünnepek alatt meglazult fegyelem következtében újra emelkedik a napi fertőzésszám, s eléri a 400-at - jelentette ki Roman Prymula, az egészségügyi miniszter helyettese.
Csehországban a kormány nem fog tovább enyhíteni a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokon, ha a húsvéti ünnepek alatt meglazult fegyelem következtében újra emelkedik a napi fertőzésszám, s eléri a 400-at - jelentette ki Roman Prymula, az egészségügyi miniszter helyettese vasárnap a közszolgálati televízióban.
Kiérdemelte a koronavírus-járvány kezelésével az Egészségügyi Világszervezet (WHO) dicséretét Vietnam. A Kínával határos országban néhány száz regisztrált fertőzött van, és hétfőig egyetlen halálesetet sem jelentettek.
A 108 új vasárnapi eset több mint a duplája a pénteki 46-nak. A vírus eredeti gócpontjának számító Kínában eddig 82 160 beteget és 3341 halálos áldozatot tartanak nyilván.
Hétfőre megint minden korábbinál több, 2558 új igazolt koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Oroszországban, írja a Guardian. Ezzel összesen már 18 328-ra emelkedett az igazolt esetek száma, a legtöbb oroszországi eset a fővárosban, Moszkvában koncentrálódik.
Erdogan elnök nem fogadta el a lemondást. A kis-ázsiai országban a fertőzés megfékezése érdekében helyi idő szerint péntek éjféltől vasárnap éjfélig kétnapos kijárási tilalom volt érvényben a 30 legnagyobb városban.
Kiérdemelte a koronavírus-járvány kezelésével az Egészségügyi Világszervezet (WHO) dicséretét Vietnam. A Kínával határos országban néhány száz regisztrált fertőzött van, és hétfőig egyetlen halálesetet sem jelentettek.
Csehországban a kormány nem fog tovább enyhíteni a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokon, ha a húsvéti ünnepek alatt meglazult fegyelem következtében újra emelkedik a napi fertőzésszám, s eléri a 400-at - jelentette ki Roman Prymula, az egészségügyi miniszter helyettese vasárnap a közszolgálati televízióban.
„Ha a szabályok be nem tartása következtében az ünnepek után újra jelentősebben nőni fog a fertőzöttek száma, akkor az visszalépés lesz, s nem lesz lehetőség a korlátozások lazítására” – mondta az egészségügyi miniszter helyettese.
A szakemberek szerint Oroszországban jóval súlyosabb a járványhelyzet, mint ami kívülről látszik, a vasárnapi új fertőzöttek fele onnan érkezett Kínába- írja az azonnali.hu.