Anja Stahmann egy baloldali politikus, aki 2015 óta fáradhatatlanul azért küzdött, hogy a migránsok új és jobb életet kezdhessenek Németországba. Az elmúlt napok eseményeivel azonban a bevándorlók nála is kiverték a biztosítékot.
Koránt sincs még vége a járványnak - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfőn Genfben. Hétfő estére meghaladta a 3 milliót a Covid-19 betegséggel diagnosztizáltak száma világszerte.
Kim Dzsong Un él és virul, ezt állítják a dél-koreaiak, miután több hír is megjelent a nyugati sajtóban arról, hogy az észak-koreai vezető válságos állapotban van egy feltételezett szívműtétet követően.
Több mint 26 millió amerikai vesztette el állását öt hét alatt az Egyesült Államokban. Közülük több millióan sokkal magasabb fizetést érhetnek el otthon ülve, mint az egykori munkahelyükön.
A kínai Da Jiang Innovations, a világ legnagyobb dróngyártója ajándékozott 22 amerikai állam 43 rendfenntartó szervezetének drónokat, hogy azokkal eredményesebben tudják betartatni a társadalmi távolságtartás szabályait. Az amerikai utcákat pásztázó kínai drónok azért biztonsági aggályokat is felvethetnek, de a helyi vezetőket ez most kevésbé érdek
Megdöbbentő támadásra került sor a svájci Sankt Gallen városában. A libanoni származású migránsok azért váltak erőszakossá, mert a járőrök szerint nem tartották be a koronavírus miatt hozott szabályokat. A legfiatalabb elkövető mindössze 13 éves.
Még mindig nem tudni, hogy hol van és hogy van az észak-koreai vezető. Egyes források szerint tengerparti rezidenciáján pihen, de van aki szerint a lefotózott vonata csak álcázás.
Az EP illetékes bizottság elnöke szerint az Európai Uniónak pénzügyi forrásokkal alátámasztott tervre van szüksége az emberi jogok megsértésének leginkább kitett migránsok kimenekítésére Líbiából, azt követen pedig elhelyezésükre a tagállamok között.
Április 11. óta nem adott magáról életjelet Észak-Korea diktátora. Sokan tudni vélik, hogy húga veszi át a helyét, de ez valójában elég nagy csoda lenne.
Törökország a koronavírus-járvány miatt a muszlim böjti hónap, a ramadán utánig, tehát május utolsó hétvégéjéig fenntartja a 30 legnagyobb városra és a szénbányászatáról ismert Zonguldak településre vonatkozó hétvégi kijárási tilalmat – jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Isztambulban a kormányzat videókapcsolaton keresztül tartot
Megtalálták a Fekete-tengerben orosz katonai kutatók a náci légierő által 1941. november 7-én elsüllyesztett Armenyija szovjet kórházhajó roncsait – közölte hétfőn az Orosz Földrajzi Társaság.
Vizsgálják a program kiterjesztésének lehetőségét más olyan foglalkozási ágakra is, aminek a tagjai szintén a koronavírus-járvány elleni közdelem frontvonalában dolgoznak.
A doktornő maga is megbetegedett, Moszkvában kezelték. Nem sokkal korábban egy védőfelszerelések hiányára panaszkodó orvos is kiugrott egy kórházi ablakon.
„Remélem, nem igaz a vezér haláláról szóló pletyka, de ha az lenne, a temetésén én szeretném képviselni a magyar celebvilágot” – magyarázta Nagy Alekosz (42), aki két éve levelet írt Kim Dzsong Unnak (36).
Gyomorégésre használt gyógyszert kapnak New York-i kórházakban a koronavírusos betegek annak tesztelésére, hogy segíthet-e a vírussal szembeni védekezésben - mondta a CNN-nek a vizsgálatot kezdeményező orvosok egyike.
Meghaladta a hárommilliót a koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma világszerte az AFP legfrissebb összesítése szerint, az esetek csaknem 80 százalékát Európában és az Egyesült Államokban regisztrálták.
Két igazoltató motoros rendőr közé hajtott hétfőn egy, a menetiránnyal szemben haladó autós Párizs egyik északkeleti elővárosában, Colombes-ban. A férfit a helyszínen előállították, tettét a palesztin helyzettel indokolta - közölték francia rendőrségi források.
Az Egyesült Államok "egyre jobban van" és "éhes a munkára" - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn este a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón, miután előzőleg bejelentették, hogy ezentúl nem tesznek naponta ilyet.
Szándékosan két igazoltató motoros rendőr közé hajtott hétfőn egy, a menetiránnyal szemben haladó autós Párizs egyik északkeleti elővárosában, Colombes-ban. A férfit a helyszínen előállították, tettét a palesztin helyzettel indokolta - közölték francia rendőrségi források.
Andrew Cuomo, New York állam kormányzója szokásos napi sajtóértekezletén közölte: vasárnap 337 beteg halt bele a koronavírus kiváltotta Covid-19 betegségbe. Mint fogalmazott: „ez csökkenés, de még mindig tragikusan magas arány”. Az újonnan kórházba szállított betegek száma nem emelkedik, de nem is csökken - közölte.
Giuseppe Conte kormányfő a koronavírus-járvány olaszországi gócpontjaként ismert Lombardiába látogatott hétfő este, ahol úgy magyarázta a korlátozások sokak szerint túlzottan óvatos enyhítését, hogy még nem adottak a feltételek a mindennapi élethez való visszatéréshez.
Az indiai Kerala állam egyik falujában, Thanneermukkomban a lakosoknak esernyőket kell hordaniuk maguknál, hogy így könnyebben tudják megtartani egymás között a távolságtartást.