New York államban nem tartják meg a demokrata elnökjelölti előválasztást a koronavírus-járvány miatt - jelentette be a döntést hétfőn megszavazó választási bizottság.
Az amerikai elnök múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy fertőtlenítőt kellene inni, ha az annyira jól gyógyítja a koronavírust, most megkérdezték, felelősséget vállal-e azért, mert többen tényleg így tennének.
„Nem értem, miért” – ezt válaszolta az Amerikai Egyesült Államok elnöke arra a feltett kérdésre, miszerint nem érzi-e felelősnek magát, ha az ő javaslatára valaki fertőtlenítőt inna.
„Gazdaságunk egészségének biztosítása életbevágóan fontos nemzetünk egészségének garantálásához, s ez a két cél párban jár” – mondta az amerikai elnök. Hozzátette: a kormányzat „nagyon komoly vizsgálatot” indított arról, hogy Kína hogyan kezelte a járványt.
Szerdán ünnepli ötvenedik születésnapját Andre Agassi korábbi világranglista-vezető, nyolcszoros Grand Slam-győztes és olimpiai bajnok amerikai teniszező. Az Mtva Sajtóadatbankjának portréja.
A férfi, aki korábban rendszeresen ivott kecskevért, volt feleségét pedig majdnem megölte, a kiengedését követően pedig rövidesen visszakerült a rácsok mögé.
Világszerte 3 041 517-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálesetek száma 211 159, a gyógyultaké pedig 894 062 volt a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint kedden reggel 8.45 órakor.
A nyelviskolák bevételeinek 50-90 százaléka eshet ki a járvány miatti helyzetben, és a hallgatók száma is nagyjából a felére csökkent - mondta a Világgazdaságnak Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke.
Április utolsó napján megszűnnek a kijárási korlátozások Ausztriában – jelentette be kedden Rudolf Anschüber egészségügyi miniszter, bizonyos szabályok betartása mellett. Ezek szerint május 1-jétől újra szabadon lehet majd a mozogni az országban, de az embereknek tartaniuk kell az 1 méteres távolságot egymástól, a gyülekezést pedig tíz főben maxima
Jelentős fizetéskiegészítésekre számíthatnak a koronavírus-járvány ellen küzdő cseh katonák, rendőrök, vámosok és tűzoltók. A kormányülésen jóváhagyott jutalomalapok összegét hétfő késő este hozták nyilvánosságra a kormány honlapján.
Kedvezményes hitelekkel, az üzletek újranyitásával és a nemzetközi forgalom újraindításával igyekeznek a nyugat-balkáni országok enyhíteni a koronavírus-járvány miatt elszenvedett gazdasági veszteségeket.
A koronavírus-járvány miatti óvintézkedéseket nagyon lassan és fokozatosan oldó római kormány engedményként szabadtéri misézést ígért a templomok további bezárása ellen erőteljesen tiltakozó olasz püspöki karnak (Cei), miközben fodrászok üzleteikhez láncolták magukat, a Scala milánói operaház pedig bejelentette, hogy újranyitja kapuit, máskülönben
Egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott kedden egy diák Vietnamban, aki megütött egy biztonsági őrt, miután az megkérte őt, hogy a koronavírus-járvány miatt viseljen maszkot - közölte a bíróság.
Alig takarja őket valami: meztelenre vetkőzve készítettek fotókat magukról a német háziorvosok, így próbálják felhívni a figyelmet a védőfelszerelés hiányára.
Sok szakma és az ellenzék képviselői szerint is túl lassú az óvintézkedések feloldása az országban. Egyes kulturális intézmények a teljes csődtől tartanak.
Megállt az új típusú koronavírus visszaszorulása Németországban a Robert Koch (RKI) közegészségügyi intézet kedden ismertetett számításai szerint. A járványhelyzet legfontosabb mutatójaként számon tartott, úgynevezett reprodukciós ráta (R0) 0,9-ről 1,0-re emelkedett az RKI becslése szerint. Ez azt jelenti, hogy minden fertőzött továbbadja a vírust
Szigorú óvintézkedések mellett megkezdte az újranyitást több európai ország és Amerika számos állama is. A járványügyi korlátozások részleges feloldása mellett döntött többek közt Olaszország, Spanyolország, Svájc és Csehország is. Heiko Maas német külügyminiszter viszont úgy fogalmazott, a nyitás ellenére sem lehet megjósolni, mikor indulhat újra
A Német kereskedelmi és Iparkamara a hétvégén kidolgozott egy új javaslatcsomagot, amely arra vonatkozik, hogy miként lehetne a jövőben a legbiztonságosabban vásárolni. A német kormánynak kiküldött tervezet bizarr jövőt jósol mindnyájunk számára.