2008. december 13. szombat

dec. 13
4:57
A száz éve született Vajda Lajos életművének a legnagyobbak között a helye (Spa Trend Online)
Az egyik legzseniálisabb magyar festőművész Vajda Lajos (1908-1941) a hivatalos kultúrpolitikának nem kellett, kora nemigen értette, a pártállami évek esztétikája száműzte a nagyságok közül. Ma már tudjuk, életműve a legnagyobbak között biztosít számára helyet: világviszonylatban is jelentős festő volt - vélekedett a Magyar Nemzeti Galéria ma nyíló életmű kiállításának kurátora Pataki Gábor.
dec. 13
8:15
A karrierhős tragédiája a Vígszínházban (Infostart)
Stendhal klasszikus regényének, a "Vörös és feketének" az adaptációját mutatja be szombaton a Vígszínház. A főszerepeket Varju Kálmán, Tornyi Ildikó és Igó Éva alakítják, az előadás rendezője Szikora János.
dec. 13
9:45
Szenvedés a moziban - az év legrosszabb filmjei (Infostart)
A 2008-as év bővelkedett a remek filmekben, elég csak a legújabb Batman-filmre, vagy Woody Allen Vicky Cristina Barcelona című alkotására gondolni, ugyanakkor pocsék filmből még többet lehetett látni a mozikban. A Times című brit napilap az év legrosszabb száz filmjét gyűjtötte össze.
dec. 13
10:03
Thomass Ruff utazása a Műcsarnokban (Infostart)
A nemzetközi kortárs fotográfia egyik kiemelkedő alkotójának, a német Thomas Ruffnak a munkáiból nyílik retrospektív kiállítás szombaton a Műcsarnokban. A tárlat február 15-ig látható.
dec. 13
10:03
Japánban a Csak szex és más semmi (Spa Trend Online)
December 20-án debütál a japán mozikban a Csak szex és más semmi című film; Goda Krisztina nagysikerű vígjátékát a távol-keleti ország legalább 5 nagyvárosában vetíteni fogják - mondta el Kálomista Zsuzsanna, a filmet forgalmazó HungariCom Kft. ügyvezetője.
dec. 13
13:57
Hétszáz éve ismerte el a pápa az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendet (Infostart)
Szombaton ünneplik a pálosok és a magyar püspöki kar az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend pápai rangra emelését. V. Kelemen 1308. december 13-án hagyta ugyanis jóvá az Esztergomi Boldog Özséb által még 1250-ben alapított rendet. Jelenleg világszerte 400 tagjuk van 54 kolostorban, Magyarországon négy településen él a mintegy húsz testvér.

2008. december 14. vasárnap

dec. 14
16:48
Mátyás király-szobrot avattak Győrött (Spa Trend Online)
Mátyás király-szobrot avattak vasárnap Győrött a reneszánsz év helyi eseményeinek záróakkordjaként.
dec. 14
20:24
Bemutatták a Valami Amerika 2-t (Spa Trend Online)
Herendi Gábor rendező szerint a 2001-ben készült első résznél sokkal gyorsabb, pörgősebb film lett a Valami Amerika 2; az alkotást vasárnap este mutatták be a szegedi Belvárosi moziban.
dec. 14
21:36
Szalmás Péter kapta az idei Fejtő Ferenc-díjat (Spa Trend Online)
Szalmás Péter, a Népszava fotósa, valamint Róna Péter közgazdász kapta meg az idén a Népszava Fejtő Ferenc-díját - közölte a szerkesztőség az MTI-vel vasárnap.

2008. december 15. hétfő

dec. 15
6:00
Presser-koncert az Arénában: lesz törés-zúzás, sírás-nevetés, tánc és örömzene meglepetésekkel (Spa Trend Online)
Ez az év is jól kezdődik a koncertezőknek, mondhatjuk 2009-re, mert január 24-én Presser Gábor tartja önálló estjét a Papp Lászó Sportarénában. A stílusosan 1 KONCERT címmel meghirdetett esemény a szokásosnál korábban, este 7 órakor kezdődik, mert ahogy Presser mondja: valószínűleg hosszú lesz, lehet három óra is. Előtte pedig a Művészetek Palotájában lép fel a világcsoda Amadinda együttessel a…
dec. 15
6:18
Házunk tája: 2008-ban Scipiades Erzsébet lett az Év újságírója (Spa Trend Online)
Első alkalommal kapta meg idén fotós a Népszava Fejtő Ferenc-díját Szalmás Péter személyében. A sorrendben harmadik alkalommal átadott díjat 2006-ban először Andrassew Ivánnak, 2007-ben pedig Várkonyi Tibornak ítélték oda. A díjon kívül még további elismerést és jutalmakat kaptak a lap újságírói és munkatársai a szerkesztőség hagyományos évzáró ünnepségén.
dec. 15
6:36
Felfegyverzett katonák őrizték a Pénzügyminisztérium épületét (Infostart)
Felfegyverzett amerikai katonák őrizték a homokzsákokkal elkerített Pénzügyminisztérium épületét vasárnap Budapesten. A József Nádor tér egy magyar-német-szerb koprodukcióban készülő film forgatásának adott otthont.
dec. 15
7:30
Filmek, amelyek híre szájhagyomány útján terjed (Infostart)
Magyarországon a filmek népszerűsítését sok esetben a nézők teszik, szájhagyomány útján terjednek a pozitív vagy negatív kritikák - mondta Goda Krisztina filmrendező az InfoRádió Aréna című műsorában.
dec. 15
8:24
Visszatért a szélhámos - vajon hiszünk neki? (Infostart)
Bemutatták Szegeden Herendi Gábor új filmjét, a Valami Amerika 2-t. A rendező szerint a 2001-ben készült első résznél sokkal gyorsabb, pörgősebb film lett a Valami Amerika 2. A sikeres szereplők újra felbukkannak, még a leleplezett szélhámost alakító Szervét Tibor is kulcsfigura lett.
dec. 15
9:00
Munkásnegyedbe költözött Mátyás király (Infostart)
Mátyás király-szobrot avattak vasárnap Győrött a reneszánsz év helyi eseményeinek záróakkordjaként. A vadászó Mátyást ábrázoló szobor állítását a városrész civil szervezete, a Gyárvárosiak Baráti Köre kezdeményezte. A pályázati pénzből az egykori munkásnegyed központi tere is megszépült.
dec. 15
15:18
Szenzáció! Rómeó és Júlia jelnyelven az Új Színházban (Spa Trend Online)
Jelnyelven látható szerdán délután William Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája a budapesti Új Színházban; a Beszédes Kezek Kulturális és Oktatási Egyesület által létrehozott modern változatban Rómeó és családja siket, Júlia és családja pedig ép hallású - közölte a színház hétfőn az MTI-vel.
dec. 15
16:18
Elhunyt Derrick felügyelő (Index)
85 éves korában halt meg Horst Tappert, aki 200 részen keresztül játszotta a felügyelőt.
dec. 15
19:12
Alkímia, Mátyás király, pálos rend - megjelent a magyar Da Vinci-kód (Infostart)
A magyar kultúrtörténet misztikus hagyományain, köztük Mátyás királyhoz, a pálos rendhez és az alkimistákhoz fűződő legendákon alapul Albert Zoltán Alkimista-kódex című kalandregénye.
dec. 15
19:48
Händel Messiása a Művészetek Palotájában (Infostart)
Händel Messiás című oratorikus művének első két részét 240 fős vegyeskarral kiegészülve adja elő a Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar kedd este a Művészetek Palotájában.
dec. 15
20:06
A közönséget is játékba hívja az új Micimackó-darab (Infostart)
Egy új interaktív színművet kezd el játszani a Budaörsi Játékszín. Milne klasszikus meséjében, a Micimackóban a gyerekek közreműködésére számítanak a készítők. A darabot szerdán mutatják be először.

2008. december 16. kedd

dec. 16
6:15
A ma hatvanöt éves Koltai Róbert A revizort rendezi, és nyáron újabb filmet forgat (Spa Trend Online)
Azt mondja, ezt már nehéz megünnepelni. De több produk­cióban játszik, és nyáron új filmjét forgatja, főleg Kanadában. A barátai adnak erőt az élethez. Most A revizort rendezi Székesfehérváron. Gogol darabja a korrupcióról, a káoszról, a fejetlenségről szól. Ez most nagyon aktuálisnak tűnik. "Olyan, mintha Gogol itt élne, és mindent látna. Le vagyok nyűgözve a darabtól, ami, úgy látszik, elkísér…
dec. 16
8:57
Maffiamódszerekkel dolgozott a hollywoodi sztárdetektív (Index)
Halat rakott a szélvédőre, szájában rózsával.
dec. 16
11:57
Egymilliárdos fejlesztés Veszprémben (Spa Trend Online)
A veszprémi önkormányzat 1 milliárd 80 millió forintos turisztikai fejlesztést valósít meg az elkövetkező két évben a vár és a vadaspark környékén, s a viadukt alatti Séd-völgyben - közölte Pál Béla, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke kedden sajtótájékoztatón Veszprémben.
dec. 16
12:51
Diana-kiállítás Budapesten (Spa Trend Online)
Diana walesi hercegnő életének krónikáját 150 tárgyon keresztül tárja a látogatók elé az a kiállítás, amely január 31-től látható a VIII. kerületi Károlyi-Csekonics Rezidenciában. Az anyagot Diana családja, a Spencer família állította össze és indította világkörüli útra - tudta meg az MTI a kiállítást szervező vállalkozástól.
dec. 16
16:45
Saturnalia: felelevenítik a "római karácsonyt" (Infostart)
A karácsonyi ünnepkör római kori gyökereit eleveníti fel az Aguincumi Múzeum hétvégi rendezvénye. A "Saturnalia" elnevezésű háromnapos programsorozaton a római kori színházi és pantomim előadások világa, valamint az ókori rabszolgavásárok hangulata elevenedik meg.
dec. 16
18:33
Elhunyt Láng István (Spa Trend Online)
Elhunyt Láng István erdélyi származású író, aki életének utolsó három évtizedében Hollandiában alkotott és Stephan Lang néven vált közismertté.

2008. december 17. szerda

dec. 17
5:42
Meztelen opera sokkolja a kínaiakat (Infostart)
Nudista operákkal sokkolja a kínaiakat egy fotográfus. Most megnyílt kiállításának képein operajelmezekbe öltözött meztelen emberek láthatók. Sokan úgy érzik, Liu Zeng megszentségteleníti a kínai kultúrát.
dec. 17
8:42
A Tavaszi és az Őszi Fesztivál új otthonra találhat a Tháliában (Infostart)
A Thália Színház korábbi funkcióinak megőrzése mellett nyári bemutatókat, irodalmi színpadot és belvárosi táncelőadásokat is tervez Zimányi Zsófia, a Thália Színház új igazgatója.
dec. 17
9:00
Itt a várva várt magyar film folytatása (Spa Trend Online)
Ott hagytuk abba majdnem hét évvel ezelőtt, hogy az álamerikai álproducer meglépett hatvanmillióval a Valami Amerika című vígjátékban. Most ott folytatjuk, hogy a három fivér kiutazik Amerikába, hogy fülön fogja a csalót. A Valami Amerika annak idején több mint félmillió nézőt vonzott, most elkészült és csütörtöktől már a mozikban van a Valami Amerika 2. Herendi Gábor rendezővel erről…
dec. 17
11:06
Gyorshírek: A Watchmen szuperlánya újra pornósztár lesz (Index)
Emlékszel Marv jómellű nevelőtisztjére a Sin Sity-ből? Na ő Carla Gugino, aki a Watchmenben egy Silk Scpectre nevű, dögös szuperhősnőt alakít, a szintén 2009-ben mozikba kerülő Women in Trouble című filmben meg a pornósztár Elektra Luxxot játssza.
dec. 17
11:54
Szolgál, véd és megint dühbe jön (Index)
Mintha nyár lenne: Bud Spencer és Terence Hill visz mindent a kereskedelmi tévékben. Délután a Tv2 vezet, este viszont az RTL.
dec. 17
12:20
Lantos Csabáé a Heti Válasz (Index)
Lantos tavaly távozott az OTP igazgatóságából, most a hetilap egyedüli tulajdonosa lett.
dec. 17
15:19
Hárommillióra bünteti a MÚOSZ-t a versenyhivatal (Index)
Versenykorlátozásra alkalmasnak ítélték az újságíró szövetség honortábláját, ezért fizetniük kell.
dec. 17
16:12
Schmidt Mária a sikeres év után az állami támogatásban bízik (Infostart)
Dimenziók éve - 1968 címmel jelent meg az a kötet, amely a '68-as események negyvenedik évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencia anyagát tartalmazza. A kötet a XX. Század Intézet gondozásában látott napvilágot. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója hangsúlyozta: reméli, hogy jövőre már állami támogatással működhet a XX. és a XXI. Század Intézet.
dec. 17
16:48
Idén két Tömörkény-díjat is odaítéltek (Spa Trend Online)
Kass János Kossuth-díjas grafikus, szobrász és bélyegtervező, valamint Juhász Antal néprajzkutató, nyugalmazott egyetemi tanár kapta az idei Tömörkény-díjat; a szegedi Móra Ferenc Múzeum elismerését szerdán adták át a Tisza-parti városban.
dec. 17
19:48
Magyar nyerte a nemzetközi gitárversenyt (Spa Trend Online)
Csáki András nyerte az 51. Tokiói Nemzetközi Gitárversenyt; a Zeneakadémia doktorandusza az első helyezettnek járó számos díj mellett meghívást kapott egy 2009-es japán koncertkörútra is - közölte Eötvös József, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszakvezető tanára szerdán az MTI-vel.
dec. 17
20:08
Hogyan vásároljunk könyveket az utolsó pillanatban? (Index)
Tíz tanács karácsonyra a könyvvásárláshoz, nehogy elkövessen olyan alaphibákat, hogy celebkönyvet vesz, vagy borító alapján ítél.

2008. december 18. csütörtök

dec. 18
6:00
Az átpolitizált élet eldurvulása (Spa Trend Online)
Egy értelmiségi közérzetének lenyomata. Így jellemezhetjük Rónay László 2007. januárjától az év húsvétjáig írt naplóját, amely a Hungarovox kiadó gondozásában jelent meg. Ez az értelmiségi, aki rendszeresen találkozik az általa oktatott és nevelt (!) egyetemistákkal, sokszor tanácstalanul szemléli a mindenestül átpolitizált élet eldurvulását.
dec. 18
6:18
Több mint másfélmilliárd forint a kikiáltási árak összege a szezon utolsó két aukcióján (Spa Trend Online)
Egymilliárd 563 millió 590 ezer forint - ennyit tesz ki a kikiáltási árak összege a téli műtárgyárverések utolsó két nagy aukcióján, a Kieselbach Galéria és a Virág Judit Galéria karácsony előtti utolsó árverésein. A licitálóknak a két helyen összesen 486 alkalommal lesz lehetőségük arra, hogy ebben az évben még valami értékes műtárggyal lepjék meg magukat.
dec. 18
9:00
Sikeres turné után tért haza a Nívódíjas zeneművész (Infostart)
November végétől december közepéig 10 koncertből álló turné keretében koncertezett Spanyolországban és Portugáliában Kocsis Zoltán. A művészt december 15-én Nívódíjjal tüntette ki a Budapesti Román Kulturális Intézet.
dec. 18
9:00
Olasz Flóra hárfás ismét díjat nyert Oroszországban (Spa Trend Online)
Olasz Flóra 12 éves magyar hárfás újra díjat nyert Moszkvában: ezúttal a Vera Dulova hárfás versenyen megosztott második díjat kapott korosztályi kategóriájában szerdán este.
dec. 18
10:12
Pindroch Csaba: Elképesztő volt New Yorkban forgatni (Infostart)
Pindroch Csaba, a Valami Amerika 2 című film egyik főszereplője számára a New York-i forgatás volt a folytatás készítésének egyik legizgalmasabb része. A filmet a héten mutatják be a mozik.
dec. 18
12:36
Elítélték a 800 ezer ember haláláért felelős népirtót (Spa Trend Online)
Életfogytiglani börtönre ítélte csütörtökön egy ENSZ-bíróság az 1994-es ruandai népirtás kitervelőjét.
dec. 18
19:48
Harmincöt millióért kelt el a rajzolt Micimackó (Infostart)
A Micimackó a magyar gyerekek körében is népszerű történet. Az eredeti angol kiadás illusztrációit Ernest Shepard készítette, és ezeket a kedves rajzokat sokan gyűjtik. Ma már nagyon nagy értéket képviselnek, és ha feltűnnek egy-egy árverésen, komoly harc indul meg értük. Szerdán rekord született: egyetlen Micimackó-illusztrációért 115 ezer 250 fontot adott egy gyűjtő.
dec. 18
19:48
Illúzió a biztonságos számítógépezés (Spa Trend Online)
A cím nem egy új televíziós műsor neve, hanem egy olyan látogatható honlapé, amelyen a hackerügyekről tájékozódhat a jámbor internetező. Már, ha érti miről van szó. Igaz, ehhez hackerkonferenciákat is tartanak és van "etikus-hackerképzés" is, mint most megtudtam az m1 Médiamix című műsorából, amit abból az alkalomból tűztek műsorra, hogy - állítólag -, 25 éves a komputervírus.

2008. december 19. péntek

dec. 19
8:42
Deák Bill: "Szívből kell csinálni" (Infostart)
Hatvanadik születésnapja alkalmából jubileumi nagykoncertet rendez Deák Bill Gyula péntek este a Körcsarnokban, ahol fellép többek között Hobo és Tátrai Tibor is.
dec. 19
10:30
Érdekes zenei párosítás a Muzsikás karácsonyi koncertjén (Infostart)
Vasárnap este karácsonyi koncertet ad a Zeneakadémián a Muzsikás együttes. Az immár hagyományos, zenés karácsonyon az idén nem csak Petrás Mária moldvai énekes vesz részt, hanem orgonán közreműködik Ruppert István is. Sipos Mihály, az együttes alapító tagja elmondta: egy különleges barokk orgonazene kapcsolódik majd össze egy népzenei összeállítással.
dec. 19
18:18
"A magyar adófizetők pénzén jó kapcsolatokat vásárolnak" (Spa Trend Online)
Kritikus véleményt fogalmazott meg a 2009-es amerikai magyar kulturális évad kapcsán az Amerikai Magyar Népszava Szabadság, az Egyesült Államok legnagyobb magyar nyelvű lapja, amely szerint a fesztiválra költött 700 millió forintos magyar kormányzati támogatás ablakon kidobott pénz.
dec. 19
18:54
Belga botrány! Mondjon le a kormány (Spa Trend Online)
Yves Leterme belga miniszterelnök javasolta pénteken a kormány lemondását, miután bírósági megállapítás szerint egyes jelek azt mutatják, hogy kormányzati részről befolyásolni igyekeztek egy fellebbviteli bírósági döntést, a pénzügyi válságba került és a francia Paribas bank által kivásárolt Fortis bankkal kapcsolatban.

2008. december 20. szombat

dec. 20
6:18
Koncz Zsuzsa: ugyanazok maradtunk mindnyájan (Spa Trend Online)
A közönsége szeretetét és hűségét szeretné méltóképpen viszonozni Koncz Zsuzsa december 29-én, a Papp László Sportarénában. Egy több várost érintő országos turné záró fénypontjának ígérkezik az est, ahol rég nem hallott dalok szólalnak meg a kötelezően elhangzó örök kedvencekkel.

Keresés