A Cotton Club Singers és a Hot Jazz Band együttes kedd este ismét közösen lép fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Gramofónia címmel egy letűnt korszak dalait viszik közösen színpadra. A koncert vendége: Psota Irén!
Monumentális tárlattal adózik a Szépművészeti Múzeum a fotóművészet történetének a Lélek és test Kertésztől Mapplethorpe-ig, a fotográfia legnagyobb mestereinek szemével című kiállításon. Az augusztus 24-ig látható tárlat a fényképészet remekművű alkotásait tárja a néző elé. A több mint száz évet átfogó válogatás rengeteg tanulság levonására ösztönözheti a látogatót a hazai és nemzetközi…
Öt Kossuth-díjas egy színpadon, így is hirdették Pécsett a Férfi és Nő című, a színházi találkozóra időzített csütörtök esti koncertet. Teljesen meg is telt a pécsi sportcsarnok Udvaros Dorottya, Kulka János, Básti Juli, Cserhalmi György, valamint Dés László és zenekarának koncertjére.
A komi ábécének szándékozik emlékművet állítani az oroszországi Komi Vojtir (Komi nép) nevű mozgalom, s ehhez már meg is kezdte a pénz gyűjtését. A tervek szerint Sziktivkarban, az Európa északkeleti végein elterülő Komi Köztársaság székhelyén állítják fel az Anbur (ábécé) emlékművet a komi nyelv szépségéről.
Opera nosztalgiavillamos közlekedik Miskolcon, a Tiszai pályaudvar és a Vasgyár között szombaton és vasárnap, illetve a következő hét végén - tájékoztatta az MTI-t a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. A társaság közlése szerint az Operafesztivál alkalmából közlekedő jármű a villamoson váltott menetjeggyel, illetve a fesztiválra érvényes belépővel vehető igénybe.
Esterházy Jánosra, a csehszlovákiai magyarság két világháború közti vezető politikusára emlékeztek szombaton a morvaországi Mírovban a csehországi magyarok. Az idén 11. alkalommal megtartott emlékünnepséget a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége, a Coexistentia-Együttélés politikai mozgalom, valami a helyi szervek rendezték közösen. Az ünnepségen elhangzott beszédek méltatták Esterházy János…
A budapesti Bárka Színház Mundruczó Kornél és Bíró Yvette: Frankenstein terv című darabja lett a legjobb előadás a VIII. Pécsi Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait gálaest keretében a Pécsi Nemzeti Színházban adták át szombaton.
A budapesti Bárka Színház Frankenstein terv című darabja lett a legjobb előadás a VIII. Pécsi Országos Színházi Találkozón, amelynek díjait gálaest keretében a Pécsi Nemzeti Színházban adták át.
Az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre A Nyomkereső című novelláját méltatta a vasárnapi Los Angeles Times; az írás a tengerentúlon a Melville House kiadó sorozatában jelent meg, amelyben a kortárs novella mestereinek művei olvashatók.
Sánta Ferenc Kossuth-díjas írótól, a Magyar Írószövetség örökös tagjától június 20-án, pénteken 14 óra 30 perckor vesznek végső búcsút a budapesti Farkasréti temetőben - tudatta a Magyar Írószövetség hétfőn.
A belbiztonságiak és a bürokrácia közös erővel lehetetleníti el az olimpiáról tudósítani akaró nyugati tévécsatornák munkáját. A papírmunkába belefulladnak a stábok, a biztonsági szolgálat pedig a megnyitó ünnepségre sem akarja beengedni a sajtót. Akkor meg kinek táncol majd egyszerre 80 ezer kínai?
Életének 75. évében elhunyt Major János Munkácsy-díjas grafikus - tudatta a művész családja az MTI-vel. A érdemes művészt június 12-én, rövid betegség után érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
A zöld óriás hihetetlenül népszerűnek bizonyult a hétvégén Amerikában: több, mint 20 millió dollárral előzte meg a Jack Blackről mintázott dagi harcművészt.
Nemzetközi szakértőkből álló zsűri kiválasztotta Magyarország legjobb négy amatőr fotóját. A Canon első nemzetközi amatőr fotópályázatára beérkező 2263 magyarországi fényképből a közönség szavazatai alapján került ki a négy kategória - portré, makro, tájkép, sport - 10-10 legjobb pályaműve. A 40 fotóból a Vicki Couchman elismert sajtó- és portréfotós által vezetett, szakértőkből álló zsűri…
Amy Winehouse brit soulénekes hirtelen elájult otthonában hétfőn, de röviddel később magához tért és édesapja egy londoni kórházba vitte kivizsgálásra. A sztár szóvivője szerint az énekesnőnek nem történt baja az eszméletvesztés miatt, mert egyik alkalmazottja éppen mellette volt, és el tudta kapni, amikor összeesett.
Elcsellengett a Csellengők, mondhatnám kissé tréfásan, bár az elkóborolt gyerekek műsora általában túl sok tréfára nem ad okot. Most azonban egy adás erejéig szakított a műsor a saját formájával, fogta magát, s elment megnézni, hogy egy alapítványnak köszönhetően hogyan nyaralnak az úgymond problémás gyerekeket nevelő családok, sok esetben az (elhagyott) egyszem anyukák. Tehát most nem az…
A Miskolci Nemzetközi Operafesztivál programja az olaszországi Akadémiai Szaxofon Kvartett koncertjével, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyével és a Kassai Állami Színház különleges vendégjátékával folytatódik.
From Bach to Star Wars, azaz Bachtól a Csillagok Háborújáig címmel jelent meg Varnus Xavér legutóbbi lemeze, amelyen valóban elmegy egészen a Csillagok háborújáig, s közbe n útba ejti Seress Rezső világhírű Szomorú vasárnapját is. Június végén a Művészetek Palotájában Bach + Hair címmel ad hangversenyt, de fellépett már programmal Bachtól Harry Potterig, ráadásul a Dohány utcai Zsinagógában, s…
Kortárs cseh opera lesz az 1968. májusi párizsi diáklázadásból. A premierre június 20-án, pénteken kerül sor Brnóban. Mint Zdenek Plachy, Petr Kofron zeneszerző 68 május című műve librettójának társszerzője és rendezője elmondta, a darab bemutatja a Charles de Gaulle francia elnök által képviselt konzervatív világ és a baloldali orientációjú, Jean-Paul Sartre eszméitől ihletett diákság közötti…
Technikai problémák merültek fel a heavy metal alapzenekarának New York-i koncertjén, ezért Bruce Dickinson énekes felkapott egy egyiptomi szarkofágot és azzal kezdett el focizni a színpadon, a közönség oléolézott, az aréna focistadionná változott, elképesztő.
Ismét megrendezi a zuglói önkormányzat a régi kelta ünnep másolataként a Tűzfesztivált a Vajdahunyadvárban - olvasható a skocia.hu weboldalon. Tavaly az Albannach Skót Kulturális Egyesület is képviseltette magát a Beltane csoport tagjaiként, skótdudával, dobbal, fáklyákkal.
Július 21-től 27-ig civil kezdeményezésre megrendezik az első Blogger Online Könyvhetet (BOK). A verselo.freeblog.hu szerkesztőjének ötlete nyomán online könyvhét lényege az olvasás (különösen a blogok) népszerűsítése. A résztvevőknek pályázniuk kell.
A meztelen emberek tömegeit szerepeltető fotóiról ismert művész, Spencer Tunick legutóbbi fotózására Írország déli részén, a Blarney kastély parkjában került sor. Az ezrével jelentkező önkéntesek meztelenre vetkőztek, majd egy-egy szál rózsával kezükben pózoltak a művésznek.
Az István, a király rockopera 25 éves jubileumi előadását ma este fél nyolckor mutatják be a Papp László Budapest Sportarénában. Szikora János rendező az InfoRádiónak elmondta : nem a show-n, hanem a színházon lesz a hangsúly.
A vizes munkák remekül alakulnak, de a Szalki-szigeten, a sátorozni kívánó hetijegy-tulajdonosok leendő szálláshelyéül szolgáló kempingben "még háborús állapotok vannak" - írta szerdai számában a Dunaújvárosi Hírlap.
Mundruczó Kornél filmje, a Delta bekerült az Európai Parlament (EP) Lux-díjáért folyó versenyben a legjobb három közé - jelentette be szerdán az EP. Két versenytársa az Obcan Havel (Havel, a polgár) című cseh és a Le silence de Lorna (Lorna hallgatása) című belga-brit-francia-olasz alkotás. A Lux-díj idei győztesét szeptemberben hirdetik ki.
Ezt állítja legalábbis Kid Rock, a rappelő stricikovboj, aki az AC/DC-hez és a Beatles-hez hasonlóan nem adja oda dalait a megaterjesztőnek, mert szerinte az internet nem olyan elvek szerint működik, amilyenek miatt az ki lett találva.
Ma kezdődött meg a brit filmfesztivál, Hajdu Szabolcs filmjének nemzetközi premierje jövő héten lesz a "Rendezők szemléje" nevű válogatásban, adta hírül a Filmunió.
Tordy Géza Kossuth-díjas színművészt választották a nemzet színészévé a májusban elhunyt Raksányi Gellért helyére a címet viselő művészek szerdán Budapesten - jelentette be Jordán Tamás, a Nemzeti Színház leköszönő főigazgatója és Alföldi Róbert, a teátrum leendő vezetője.
A címet viselő művészek szerdán Budapesten szavaztak - jelentette be Jordán Tamás, a Nemzeti Színház leköszönő főigazgatója és Alföldi Róbert, a teátrum leendő vezetője.
Tordy Géza Kossuth-díjas színművészt választották a nemzet színészévé a májusban elhunyt Raksányi Gellért helyére a címet viselő művészek szerdán Budapesten - jelentette be Jordán Tamás, a Nemzeti Színház leköszönő főigazgatója és Alföldi Róbert, a teátrum leendő vezetője.
Máté evangéliuma és Jézus szenvedéstörténete az alapja az Evangélium című darabnak, amelynek a bemutatója szombaton lesz a Zsámbéki Színházi Bázison. Horváth Csaba rendező szerint a dráma színrevitele és történetkezelése ugyanakkor kortárs.
Egyetértett a Főpolgármesteri Kabinet szerdán a Vidám Színpad Kht. azon kezdeményezésével, hogy a társulat ősztől Centrál Színház néven működjön tovább - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
Richard Wagner A Nibelung gyűrűje tetralógiájának mind a négy operáját bemutatják június 19-e és 22-e között a Művészetek Palotájában, a harmadik Budapesti Wagner-napok keretében.
Előbb az Oscar, és most a spanyol nemzeti filmdíj: Javier Bardem idén igazán a nemzetközi és hazai szakmai figyelem középpontjába került. A spanyol filmes elismerést évente osztja az ország kulturális minisztériuma. Az odaítéléséről tíztagú szakértői testület dönt. A díj mellé 30 ezer eurós (7,3 millió forint) jutalom is jár. A tárca szerdai közleménye, amelyben bejelentették Bardem kitüntetését,…
Szeretem az öltözködés erotikáját címmel divatbemutató, Jónás Tamás és a 30Y "szentimentálé" koncertje, valamint felolvasószínház, tárlatvezetések várják az érdeklődőket Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) szombaton, a Múzeumok éjszakáján - közölte az intézmény kommunikációs munkatársa.
Egymilliárd forintnál is többért kelt el Pablo Picasso egyik festménye Sydney-ben. A Sylvette című képért fizetett összegnél nagyobbért még egy alkotás sem kelt el drágábban Ausztráliában.
Sánta Ferenc Kossuth-díjas írótól, a Magyar Írószövetség örökös tagjától péntek délután vettek végső búcsút családtagjai, barátai és tisztelői a budapesti Farkasréti temetőben.