Kezdetben hónapról hónapra, egy idő óta pedig negyedévente, amikor megkapom a Csillagszállót, elmosolyodom, és arra gondolok, van-e a világban még egy olyan kulturális utcalap, aminek a szerkesztőbizottságában egy volt köztársasági elnök van. Olyan, aki a szavakat, s azok súlyát és jelentőségét jól ismeri. Igazi író és műfordító: Göncz Árpád.
A Transformers 3. világszerte jól szerepelt a mozikasszáknál: globális bevétele múlt szerdai premierje óta elérte a 372 millió dollárt (67,6 milliárd forintot).
Jurij Ljubimov, a híres moszkvai Taganka színház igazgató-főrendezője, aki múlt héten benyújtotta lemondását, családjával együtt hétfőn elhagyta Oroszországot, és Magyarországra utazott - jelentette az Interfax hírügynökség.
Jurij Ljubimov, a híres moszkvai Taganka színház igazgató-főrendezője, aki múlt héten benyújtotta lemondását, családjával együtt hétfőn elhagyta Oroszországot, és Magyarországra utazott - jelentette az Interfax hírügynökség.
Egy totálkáros autó jelenti a kiindulási pontot Németh Hajnal képzőművész számára. Az 54. Velencei Biennálé magyar pavilonjában november 27-ig megtekinthető Összeomlás - passzív interjú című installáció egy másfél órás (!!!) operafilmen keresztül ad választ a következő kérdésre: Létezik-e véletlen?
Több mint öt évtizedes pályafutása legsikeresebb dalaiból válogat első magyarországi fellépésén a brazil származású zongorista-dalszerző, Sergio Mendes. A bossa nova és a latin jazz egyik kiemelkedő alakja a július 7-én a RaM Colosseumban hallható koncertről és a brazil zenéről is beszélt az InfoRádiónak.
Sok milliárd rúpia értékű arany- és ezüstékszert, valamint drágakövet találtak egy dél-indiai hindu templom titkos kamráiban - jelentették be a hét végén az indiai hatóságok.
A nyolcvanéves Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadja, a nyári zimankóban, Az ember tragédiája Vidnyánszky Attila által rendezett előadásával nyílt meg a hétvégén.
A kormányhoz közelálló Magyar Hírlap éles támadást intézett tegnapi számában a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ellen, mert ellenzékinek számító írók, filozófusok kaptak műveikre támogatást. A lap megjegyezi, hogy 432 ezer forintot kapott az NKA Ismeretterjesztési és Környezetkultúra Szakkollégiumától a Múlt és Jövő kiadó Heller Ágnes Az álom filozófiája című kötetének megjelentetésére.
Vidnyánszky Attila Madách Az ember tragédiája című művét először a kilencvenes években rendezte meg beregszászi csapatával pályája elején. Az előadást a zsámbéki romtemplom mellett is lehetett látni. Két különböző időpontban, Kijevben végzett két magyar színészosztály emlékezetes találkozásaként jellemezhetnénk a produkciót, amely sokkal több volt, mint ígéretes rendezői és színház alapítási…
Tavaly megjelent Guitar Heaven című albumának turnéja keretében a rocktörténet és saját leghíresebb dalait adja elő Carlos Santana kedd este a Papp László Budapest Sportarénában.
Magyar alkotóművészek kiállításai láthatók ezekben a napokban a brüsszeli magyar kulturális intézetben, illetve az Európai Bizottság központi épületében, a Berlaymont-palotában.
Romániában 150 ezer pályázat érkezett be a Szülőföldön magyarul nevű oktatási-nevelési program keretében - közölte Burus Siklósi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke.
Egy év alatt felújítják és restaurálják a sírokat, majd emlékparkká alakítják a fővárosi Kozma utcai zsidó temető első világháborús hősi halottainak parcelláját - jelentette be kedden Hende Csaba honvédelmi miniszter, Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke és Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója.
Elhunyt Cy Twombly amerikai festőművész. Az 83 esztendős mestert kedden egy római kórházban érte a halál - jelentette be barátja, Eric Mézil, az avignoni Lambert Gyűjtemény igazgatója.
A krimik, thrillerek és detektívregények világában jártas huszonhat író dolgozott együtt a No Rest For the Dead (Nincs nyugta a halottnak) című thrilleren.
Építészek saját szakmai szervezeteiktől várják, hogy elérje, nyilvános pályázatokon versenyeztessék meg a legfontosabb építészeti megbízatásokat. A kamara elnöke megérti a beruházókat: a pályázatok drágák és lassúak. Moll Tamás elnök szerint a kamarát kellene megerősíteni.
Most, hogy már melegszik az idő, remélem, a Háry János előadásán péntek este már nem fogok megfagyni a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahonnan a Nyomorultakról többen azért távoztak, mert nem számítottak arra, hogy sálat és sapkát is kellett volna hozniuk.
Snoop Dogg, David Guetta, Portishead, Underworld, Karl Bartos, Thievery Corporation - csak néhány név azok közül a zenészek és formációk közül, akikkel a csütörtökön induló Balaton Soundon találkozhatnak az elektronikus zene kedvelői. Az előrejelzések szerint Zamárdiban igazi nyári meleg, a település polgármestere szerint pedig új biztonsági intézkedések is várják a fesztiválozókat.
Július Gyula képzőművész mintegy 100 munkájából - fotósorozatokból, installációkból, videókból - Juxtapozíció címmel nyílik kiállítás csütörtökön a Budapest Galéria Kiállítóházában.
A Tel Sikmona-lelőhelyet az 1960-as években kezdték el feltárni, ekkor kerültek napvilágra a Kr.e. XIV és a Kr.e. XI. század között létezett ősi település maradványai.
Száznegyven ókori sírt, tizennyolc lakóházat, valamint tárgyak ezreit tártak fel a Jünnan (Yunnan) tartományi Régészeti Intézet munkatársai a Licsiang (Lijiang) környékén lévő lelőhelyen, amely az újkőkortól a Han-dinasztia (Kr.e. 206-Kr.u. 220) végéig lakott volt.
A Rákóczi Szövetség kiemelt prioritásként kezeli a kárpát-medencei magyar fiatalok sokoldalú támogatását, a határon átnyúló magyar-magyar ifjúsági cserekapcsolatok, és ezáltal a kárpát-medencei magyar összetartozás-tudat erősítését. E célból a Szövetség minden évben számos nyári tábort, vezetőképzőt, történelmi vetélkedőt és tanulmányutakat, szervez magyar fiatalok részére.
A moszkvai városi önkormányzat szerdán elfogadta Jurij Ljubimovnak, a világhírű Taganka színház alapító főrendező-igazgatójának lemondását szerdán este, és július 16-val felmentette tisztségéből. Az illetékesek egyben bejelentették: Ljubimov távozásával a színházban megváltozik a rend, és többet nem lehet egyazon személy a művészeti vezető és az igazgató.
Beindult a fesztiválszezon, a hétvégéén dübörög az egyik legdrágább és legigényesebb fesztivál, a Balaton Sound, ugyancsak csütörtökön kezdődik az egyik legrégebbi és legkevésbé tehetős, a Kaláka Fesztivál. A nagy könnyűzenei fesztiválokra, az EFOT-ra, a Hegyaljára hetven-nyocvanzeren kíváncsiak. De több tízezren elzarándokolnak a csendesebb fesztiválokra, mint a zemplénire, amely a szervezők…
Vay Sarolta grófnő 1859-ban született Gyónon. Excentrikus apja fiúként nevelte. Olyan jól sikerült a nevelés, s olyan hajlamokat erősített a gyermekben, hogy Sarolta, felnővén Sándor lett.
A felújított Taxisofőr járja a fesztiválokat, Berlin után most Karlovy Varyban is telt házat vonzott Scorsese digitálisan új életre hívott remeke. Tarr Béla filmje a Lux díj nevezettjei között. A világméretű Vox Humana programban Szabó István hangját is rögzítették az örökkévalóságnak.
Nyáron is új bemutatóval várja a közönséget a budapesti Thália Színház: Neil Simon Ölelj át! című darabjának premierjét július 19-én tartják. Az ősszel induló évadban pedig további 11 új produkciót láthat a közönség.
Magyarhertelend kicsi, alig hétszáz lelkes baranyai falu. Egy ideje arról híres, hogy a japánok itt forgatták a valóságshow-juk egyik epizódját, ami úgy zajlott, hogy a szereplők meg a stáb egy rózsaszín busszal járták a világot, és ahol a hely megtetszett, ott megálltak. Magyarhertelenden szívesen fogadták a rózsaszín buszt, a benne levő négy japán férfit és az egy magyar nőt.
Több ezer rajongó üdvrivalgása közepette, a világ talán leghosszabb vörös szőnyegén vonultak fel az utolsó Harry Potter-film főszereplői a regényfolyam szerzőjével együtt csütörtök este az eső áztatta londoni belvárosban, ahol minden idők valószínűleg legcsillogóbb világpremierjén mutatták be a varázslótanonc fantasztikus kalandjait lezáró filmet.
Gyermek- és kézműves programokkal, bioélelmiszerek vásárával, őrlési- és kenyérsütési bemutatóval, táplálkozási tanácsadással, illetve más különlegességekkel várja az érdeklődőket a gödöllői Babatvölgyben az úgynevezett G7, a Gödöllői Helyi Élelmiszer Tanács. A rendezvény fő attrakciója a hagyományos aratás felelevenítése lesz.
Walesi művészek alkotásait és az ország világszínvonalú műtárgy gyűjteményének modern és kortárs darabjait láthatja a nagyközönség a szombaton megnyíló cardiffi Nemzeti Művészeti Múzeumban.
Hajókirándulással egybekötött dzsesszkoncert a Margitszigeten, szabadtéri opera- és színházi előadások Óbudán és a Városmajorban, valamint új kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Válogatás a hétvége fővárosi kulturális programkínálatából.
Miss Italia szépségkirálynő-választást tartottak az olasz képzőművészet nőket ábrázoló alkotásai között. Meglepetésre nem Mona Lisa fejére került a legszebbnek járó korona.
A hétvégén a Zsámbéki Színházi Bázison Székely János Caligula helytartója című drámáját játsszák Szikszai Rémusz rendezésében. Barakiás főpapot Fodor Tamás, a Stúdió K Színház vezetője alakítja, akinek nem ez az első találkozása a művel. A színész-rendezőt többek közt a darab aktualitásáról kérdeztük.
Jó ötlete a köztévének az Anno, hogy előkeresnek régi filmkockákat és a múltról beszélgetnek. Amihez hol találnak megfelelő szakértőket, hol nincs szerencséjük, mint legutóbb, amikor a két világháború közötti idők filmjeiről és mozizásáról esett szó.
Minden idők egyik legjobban várt világpremierjén mutatták be csütörtök éjfélkor, Londonban az utolsó Harry Potter-filmet, melyre tízezernyi rajongó gyűlt össze a világ minden tájáról, hogy a hideg, esős idő ellenére kedvenc szereplőjével együtt élvezhesse az utolsó bemutatót.
A kultúrharc, mely Terézváros önkormányzata és a Tűzraktér Független Kulturális Központ és Alkotóház között immáron hónapok óta tart, most a bíróságon folytatódik.
Első alkalommal teszik közszemlére azt az aktfestményt, amely Sean Connery színészről készült még 1951-ben, amikor a későbbi filmcsillag aktmodellként kereste kenyerét Skóciában.
Liszt Ferenc egyetlen operáját játszották péntek este Bayreuthban, ahol a zeneszerző nyugszik. A Don Sanche, avagy a szerelem kastélya című fiatalkori alkotás bayreuthi előadása egyik fontos eseménye volt annak a 180 különböző rendezvénynek, amellyel a bajor város megemlékezik a magyar zeneszerző születésének 200. évfordulójáról. A darabot a Bartók+... Miskolci Nemzetközi Operafesztivál közönsége…
Francis Bacon brit festőről (1909-1992) írt balettet Wayne McGregor brit koreográfus: a táncköltemény július 15-ig szerepel a párizsi Bastille Opera műsorán.
A francia kulturális tájkép egyik rejtélyének számít, hogy míg a 37 országos múzeumra különböző címeken elköltött közpénzek nagysága a számvevőszék megállapítása szerint egy évtized alatt legalább 70 százalékkal nőtt, virágoznak és sokasodnak a magánkézben lévő múzeumok, amelyek egy garast sem kapnak az államtól.
1881. július 11-én született az egyik legnagyobb magyar slágerszerző, a kortársai által kigúnyolt, a kommunista kultúrpolitika által tiltólistára tett, mégis mindig töretlen népszerűségű Zerkovitz Béla.
A Restoration (Restaurátor) című, Joseph Madmony rendezte izraeli játékfilm kapta szombaton este Karlovy Varyban a 46. nemzetközi filmfesztivál fődíját, a Kristályglóbuszt.
A már megszokott kézműves foglalkozások mellett a kézi aratás hagyományait elevenítik fel az idei Nemzetközi Téka Népművészeti Tábor résztvevői Nagykálló-Harangodon.
Az első Kaláka Fesztivált 1980-ban rendezték a megejtő szépségű Diósgyőri várban, a várromban, és úgy tűnik, egy időre ez lesz itt az utolsó is, hiszen hamarosan rekonstrukciós munkák kezdődnek. A hétvégi 32. Kaláka Fesztiválon többek között fellép a Sebő együttes, a Szászcsávási Banda, a Paso és a Téka, az avasi református templomban pedig, bármily meghökkentő, Lovasi András énekel majdnem…