A Tour de France szervezői jövőre, a viadal századik kiírása alkalmából minden olyan, még élő kerékpárost meghívnak, aki valaha befejezte a világ leghíresebb körversenyét.
Elsősorban az olimpián jól szerepelt sportolók, valamint edzőik és szövetségi kapitányaik voltak a főszereplők a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 55. alkalommal kiírt szavazásán.
A mindössze 17 éves amerikai Mikaela Shiffrin nyerte meg a női alpesi sízők Világkupa-sorozatának csütörtöki műlesikló versenyét a svédországi Aarében.
A tél egyik legérdekesebb átigazolását hajthatja végre a Juventus, amennyiben igaznak bizonyulnak a sajtóhírek, amelyek Gary Hooper szerződtetéséről szólnak.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarugó Szövetség (MLSZ) elnöke a futballakadémiák támogatását objektív mérőszámokhoz kötné - írja a Napi Gazdaság pénteki számában.
A Primera División 17. fordulójának csütörtök esti mérkőzésein a Real Sociedad hazai pályán győzte le a Sevillát, az Espanyol pedig a Deportivo elleni sikerével ellépett a kieső helyekről.
Egyes hírek szerint Erdei Zsolt részt vehet egy félnehézsúlyú tornán, amelynek elődöntőjében a korábbi világbajnoki kihívóval, Dmitry Sukhotsky-val csapna össze.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Minneapolisban, a Minnesota Timberwolves otthonában megszakadt az Oklahoma City Thunder 12 mérkőzésen át tartó győzelmi sorozata az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).
Immár biztos, hogy az olasz kerékpáros ruházatot gyártó és forgalmazó cég, a GSG, azaz a Global Sports Gear lesz a magyar bejegyzésű kontinentális kerékpáros csapat, az Utensilnord másodlagos névszponzora.
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
Kellemetlen élményben volt része Zlatan Ibrahimovicnak a PSG egyik edzésén. Csapattársa, Zoumana Camara egy párharc során a földre vitte, majd estében térddel egy kicsit megdolgozta az elterülő svéd csillagot.
Újabb két hetet törölt az alapszakaszból az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL), amely egyre közelebb sodródik ahhoz, hogy a teljes 2012/2013-as szezon elmaradjon.
A hírek szerint többek között a Chelsea, a Milan, a Sporting, a Benfica és a Sevilla is szeretné leigazolni a portugál harmadosztályú Padroense ificsapataiban pallérozódó 16 éves tehetséget, Bruno Almeidát.
A Francia Labdarúgó Liga egy évre eltiltotta a játéktól Cyril Jeunechampot, a Montpellier védőjét, aki egy novemberi bajnoki mérkőzés után megütött egy újságírót.