2013. november 6. szerda

nov. 6
0:24
NS: Utolsó helyen a Juve; Heynckes a célkeresztben? - szerda (She)
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:
nov. 6
0:42
BL: Most nem szabad megállnunk - Pellegrini (She)
A hátralévő két fordulóban elért eredménytől függetlenül biztosította a helyét a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős mezőnyében az angol Manchester City, amely a 4. fordulóban hazai környezetben 5–2-re nyert az orosz CSZKA Moszkva ellen. Manuel Pellegrini, a Man. City szakvezetője arra figyelmeztette övéit: nagy tettet hajtottak végre, de most nem szabad megállniuk.
nov. 6
1:00
BL: Három pontot kellett volna szereznünk - Moyes (She)
Megőrizte veretlenségét, de ezúttal nem tudott nyerni és még gólt sem szerzett az angol Manchester United a spanyol Real Sociedad vendégeként (0–0) a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkör negyedik fordulójában, így riválisa első pontjához jutott hozzá az A-csoportban. David Moyes, a manchesteriek szakvezetője szerint kihagyott nagy helyzeteik miatt estek el a megérdemelt győzelemtől.
nov. 6
7:18
NBA: LeBron James újabb kategóriában jutott az elitbe (She)
Két idegenbeli vereség után harmadik, otthonától távoli meccsén már nyerni tudott a címvédő Miami Heat az NBA-ben. A diadalból 35 ponttal vette ki a részét LeBron James, aki ezzel Kareem Abdul-Jabbar, Michael Jordan, Karl Malone és Moses Malone után az NBA ötödik játékosaként zsinórban ötszáz mérkőzésen jutott el legalább tíz pontig.
nov. 6
7:36
BL: A három pontért nem elég felmenni a pályára - Blanc (She)
Laurent Blanc szerint jó lecke volt az Anderlecht elleni otthoni döntetlen csapata, a Paris SG számára abból a szempontból, hogy megtanulja, nincs garantált győzelem. A PSG kedden biztossá tehette volna továbbjutását, de a második félidőben futnia kellett az eredmény után, és csak Zlatan Ibrahimovic gyors egyenlítésének köszönhette, hogy egyáltalán egy pontot otthon tartott.
nov. 6
7:38
NHL: Ovecskin két fóllal tért vissza vállsérülése után (She)
Alekszandr Ovecsnik két mérkőzés kihagyása után két góllal tért vissza a Washingtonba, amelyet 6–2-es győzelemhez segített a New York Islanders ellen. A 36. játéknap kilenc találkozója közül haton volt szükség túlórára, s négyszer nem a házigazda örülhetett – a legnagyobb meglepetés a Buffalo San José-i győzelme.
nov. 6
7:54
Barca: megműtötték a térdsérülést szenvedő középpályást (She)
Kedden atroszkópos térdműtéten esett át Jonathan dos Santos, a Barcelona 23 éves mexikói labdarúgója, aki tíz napja edzés közben szenvedett súlyos térdsérülést.
nov. 6
7:54
Wenger szimfonikusa Klopp heavy metálja ellen (Agroinform)
A halálcsoport szuperrangadóján a Dortmund fogadja az Arsenalt a Bajnokok Ligája negyedik fordulójában.
nov. 6
7:56
NHL: Ovecskin két góllal tért vissza vállsérülése után (She)
Alekszandr Ovecskin két mérkőzés kihagyása után két góllal tért vissza a Washingtonba, amelyet 6–2-es győzelemhez segített a New York Islanders ellen. A 36. játéknap kilenc találkozója közül haton volt szükség túlórára, s négyszer nem a házigazda örülhetett – a legnagyobb meglepetés a Buffalo San José-i győzelme.
nov. 6
8:48
Profi boksz: agyi érkatasztrófát szenvedett a kómában tartott orosz (She)
Rossz hírek érkeztek a hétvégén Mike Péreztől vereséget szenvedő nehézsúlyú Magomed Abduszalamov állapotáról. A mesterséges kómában tartott orosz ökölvívó agyi érkatasztrófát szenvedett.
nov. 6
8:50
Videó: jövőkép - „Nincs értelme külföldi kapitány mögé bújni” (She)
1996 decemberében érkezett Németországba Dárdai Pál, a Hertha BSC egykori válogatott labdarúgója, aki pályafutása befejeztével is a német klub kötelékében maradt. A válogatottban 61-szer pályára lépő Dárdai a német mellett a magyar labdarúgásról is kifejtette véleményét.
nov. 6
8:52
BL: a továbbjutásért játszik az Atlético és a Barca - program (She)
A keddi találkozók után szerdán újabb nyolc mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája. Kedden meglett az első két továbbjutó – a Bayern München és a Manchester City –, szerdán csatlakozhat a nyolcaddöntő mezőnyéhez az Atlético Madrid és a Barcelona.
nov. 6
9:06
DVTK: Nincs hullámvölgy! Szétharapjuk a kapufát - Futács (She)
Futács Márkó, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK támadója szerint nem a szép játék lesz az elsődleges céljuk a szombati, PMFC elleni idegenbeli bajnokin, hanem a három pont megszerzése. Az Angliából hazatérő csatár örülne, ha a diósgyőri csapat a dobogón telelne az év végén.
nov. 6
9:08
NB I: Farkas Ádám fúj a fővárosi derbin - bíróküldés (She)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) kijelölte az NB I 14. fordulójának játékvezetőit. Farkas Ádám fújja majd a sípot az MTK–Budapest Honvéd fővárosi derbin. A pénteki nyitó mérkőzésen, melyen a Videoton a Mezőkövesdet fogadja, Erdös József lesz a bíró.
nov. 6
9:10
Úszás: egy rajongó miatt szakadt el Lochte térdszalagja (She)
Térdszalagszakadást szenvedett Ryan Lochte ötszörös olimpiai bajnok amerikai úszó azt követően, hogy egy rajongó véletlenül nekifutott, és mindketten elestek.
nov. 6
9:24
Táncsport: meghódította Pétervárt, világbajnok a Party Girls - videó (She)
Rajt-cél győzelmet aratva junior lányformációs akrobatikus rock and roll világbajnok lett a budapesti Rock and Magic Sportegyesület Party Girls nagyformációja Oroszországban, Szentpéterváron – adta hírül a mob.hu.
nov. 6
9:42
MTK: Csak egyszer kell megtörnie az átoknak - Varga (She)
Varga Szabolcs, a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK játékosa szerint higgadtan kell futballozniuk a hétvégén a Budapest Honvéd ellen, és akkor sikerülhet feltörniük a kispestiek védelmét.
nov. 6
9:44
Jégkorong, EBEL: Sertich Gawryletz helyén a Fehérvárban (She)
A Sapa Fehérvár AV19 csapata november elsejei hatállyal a 2013–2014-es szezonra érvényes szerződést kötött az amerikai-horvát hátvéd Andy Sertichcsel. A harmincesztendős Sertich a Moser Medical Graz 99ers csapatától érkezik Székesfehérvárra – tudatta a klub sajtóközleményében.
nov. 6
9:46
Videó: parádés csellel oktatott a Barcelona tehetsége (She)
UEFA Youth League-mérkőzésen a Barcelona 1–1-es döntetlent játszott az AC Milannal. A találkozón a katalánok fiatal tehetsége, Jordi Ortega parádés csellel verte át védőjét. Íme!
nov. 6
10:00
Női kosárlabda: „Egyesülnie kell a két pécsi klubnak” (She)
Iványi Dalma, a PINKK Pécsi 424 női kosárlabdacsapatának játékosa szerint akkor telhet meg újra a pécsi kosárcsarnok, ha a város két klubja, a PINKK Pécsi 424 és a PEAC-Pécs NKK egyesül.
nov. 6
10:00
A Rapid nehéz mérkőzés elé néz (Agroinform)
A fővárosiak ugyan győzelemre készülnek, de legjobb játékosaik nélkül nem lesz könnyű dolguk.
nov. 6
10:02
Barcelona: Valdés alaposan kifaggatta Giulyt a Monacóról (She)
Ludovic Giuly, a Barcelona korábbi francia válogatott labdarúgója elmondta: volt barcelonai csapattársa, Víctor Valdés beszélt neki a Monaco komoly érdeklődéséről, amelyről a katalán sajtó is beszámolt már.
nov. 6
10:02
Conte dicsért, Blanc szidott, Guardiola időt kért (Agroinform)
A Bayern München és a Manchester City már továbbjutott a nyolcaddöntőbe, hajszálra van ettől a Real Madrid és a PSG is.
nov. 6
10:04
Kézilabda: A válogatott nem tudja követni a nyugati példát - Mocsai (She)
Mocsai Lajos szerint a közeljövőben nem lehet megvalósítani nagy célját, azaz hogy a nyugati élklubok mintájára a férfi kézilabda-válogatottban is legyen posztonként két-három ember, aki azonos időarányban játszik a tétmérkőzéseken. A szövetségi kapitány azután beszélt erről, hogy a válogatott a múlt héten két felkészülési mérkőzést játszott az Eb-csoportrivális spanyolokkal.
nov. 6
10:06
Videó: MU-blokk - Chicharito 5 méterről a kapu fölé bombázott (She)
A Bajnokok Ligája 4. fordulójának keddi játéknapján a Real Sociedad 0–0-s döntetlent játszott a Manchester Uniteddel. Javier Hernández az 50. percben eldönthette volna a találkozót, ha az ötösről nem bombázza a labdát az üres kapu fölé. Íme!
nov. 6
10:18
Tenisz: Djokovics már nem hisz a doppingprogramban (She)
Elveszítette minden bizalmát a doppingellenes programban a szerb Novak Djokovics, a férfi teniszezők világranglistájának második helyezettje azt követően, hogy honfitársa, Viktor Troicki – Djokovics megfogalmazása szerint – áldozata lett az ellenőrök gondatlanságának.
nov. 6
10:36
Foci-vb: hiába jó a tévéknek, Blatter eltörölné a playoffot (She)
Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke szerint a világbajnoki selejtezők rendszeréből ki kellene venni a playoff intézményét, mert a vesztes fél szemszögéből igazságtalan.
nov. 6
10:36
Trófeák "hullottak" Federerre - Nadal változást akar (Agroinform)
A teniszező hölgyek már nagyrészt pihennek, így ezen a héten a férfi játékosokra és a londoni vb-re figyel a világ.
nov. 6
10:38
Ismét a nap mérkőzéséből húznánk hasznot (Agroinform)
A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján a Dortmund-Arsenal találkozó hozhat pénzt a konyhára.
nov. 6
10:54
Videó: macska miatt rontotta el a balkanyart a ralivilágbajnok (She)
Az egy hónapja visszavonuló Sébastien Loeb hétvégén a Rallye du Condroz-n versenyzett. Loeb az egyik balkanyart kissé elrontotta, miután egy fehér macska tévedt elé az úton téblábolt. Az állat még időben elszaladt az autó elől, így nem lett semmi baja. Íme!
nov. 6
11:12
Beállította a Barca rekordját a Bayern (Infostart)
A cseh Viktoria Plzen otthonában aratott kedd esti, 1-0-s sikerével beállította az FC Barcelona rekordját a címvédő Bayern München a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
nov. 6
11:12
ETO: új kézicsarnok; dupla támogatás a futballcsapatnak? (She)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Győri ETO és az Audi vezetősége előrehaladott tárgyalásokat folytat egy új, multifunkcionális csarnokról, mely az Audi Aréna nevet kaphatja.
nov. 6
11:12
Visszavonul a válogatottságtól az ausztrálok legendás kapusa (Metropol)
A 41 éves Mark Schwarzer összesen 109 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, s ezzel csúcstartó hazájában.
nov. 6
11:12
Casillas kitöltené szerződését (Agroinform)
A csapatkapitány fontos védésekkel segítette a királyiakat, a meccs után pedig cáfolta, hogy a távozást fontolgatja.
nov. 6
11:14
Célba ért, majd másnap meghalt a 86 éves maratonista (Metropol)
Az egykori tornatanárnő nem sokkal a féltáv megtétele után elesett és beütötte a fejét, majd folytatta a versenyt.
nov. 6
11:30
BL: korábbi MU-legendák is támadják Youngot a műesésért (She)
Még a korábbi Manchester United-játékosok körében is felzúdulást keltett az a színészi teljesítmény, amivel a csapat labdarúgója, Ashley Young dramatizált egy alig érzékelhető visszahúzást, és ezáltal tizenegyest harcolt ki csapatának a Real Sociedad elleni keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen. (Robin van Persie kihagyta a büntetőt, a meccs 0–0-ra végződött.)
nov. 6
11:30
Madridban és Barcelonában is ünnepre készülnek (Agroinform)
Szerdán újabb nyolc mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája 4. fordulója.
nov. 6
11:32
Gyász: lefutotta a maratonit, majd másnap meghalt (She)
Huszonötödik alkalommal teljesítette a New York Maratonit az amerikai Joy Johnson, a vasárnapi futás azonban végzetesnek bizonyult a 86 esztendős futó számára, aki másnap meghalt.
nov. 6
11:34
Chelsea: a csúcstartó kapus lemondta a válogatottságot (She)
Húsz év után visszavonul a válogatottságtól Mark Schwarzer, az ausztrálok legendás futballkapusa. A 41 éves játékos összesen 109 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, s ezzel csúcstartó hazájában.
nov. 6
11:36
Videó: zseniális trükkel lőtte magát Dubaiba a pingpongos (She)
Tudsz valamilyen pingpongos trükköt? Mehetsz Dubaiba. Ezzel a felhívással kezdeményezett az ITTF – amelyet a Stiga szponzorál – videobeküldő-versenyt, amelynek fődíja 2 fő részére 7 nap eltöltése volt a World Tour Grand Finalsen. A versenyt Josep Antón Velázquez spanyol pingpongos nyerte meg. Tekintse meg a trükkjét, érdemes!
nov. 6
12:24
Serie A: Kaká jól megmondta Ronaldóról és Balotelliről (She)
Kaká, a Milan aranylabdás labdarúgója mindenhol szívesen látott interjúalany; most az olasz Mediaset Tiki Taka programjának beszélt sok mindenről – például arról, ki volt a kedvenc játékostársa.
nov. 6
12:24
A nyugati, gazdag klubok modelljét nem tudjuk átvenni - Mocsai (Agroinform)
A férfi kézilabda-válogatott számos tapasztalatot szerzett a világbajnok Spanyolország elleni két mérkőzésen.
nov. 6
12:42
Videó: Federer megcsillantotta tudását Djokovics ellen (She)
Mint beszámoltunk róla, Novak Djokovics három szettben legyőzte a svájci Roger Federert a Londonban zajló ATP-világbajnokság A-csoportjának 1. fordulójában. Két kiegyenlített szett után a döntő játszmában már könnyedén győzött a szerb teniszező, ám Federernek is voltak szép pillanatai. Íme!
nov. 6
12:42
Peya és Soares könnyű pénzt hozhat (Agroinform)
A férfi tenisz-világbajnokság szerdai játéknapján az osztrák-brazil páros győzelmével kaszálnánk.
nov. 6
13:00
Vb 2014: Világszégyen! - írják a kevés jegyet kapó argentinok (She)
Hatalmas csalódottság lett úrrá Argentínában azok után, hogy az első sorsolás alkalmával az ország szurkolói mindössze 4493 jegyhez jutottak a jövő évi, brazíliai labdarúgó-világbajnokságra. Pedig az országból összesen 266 937 igénylés érkezett a jegyértékesítés első szakaszában, amelynek keddi sorsolásán 889 305 belépő talált gazdára.
nov. 6
13:00
Ki hol vezet jövőre? (Agroinform)
Alakul a jövő évi F1-es mezőny, már csak néhány kérdőjel éktelenkedik a pilóta-palettán. Áttekintés.
nov. 6
13:18
Svájc: volt Bayern-csillaggal pótolnák Hitzfeld kapitányt (She)
Svájci lapértesülések szerint az ország labdarúgó-szövetsége tanulmányozza Jürgen Klinsmann szövetségi kapitányi kinevezésének lehetőségét.
nov. 6
13:36
BL: a Juve és a Real ütközete volt a legnézettebb csoportmeccs (She)
A Juventus és a Real Madrid párharca (2–2) volt a Bajnokok Ligája csoportkörének egyik legjobban várt ütközete. Nem meglepő tehát, hogy a Sport1 a 16 és 34 év közötti férfiak körében 18 százalék fölötti nézettségi arányt ért el a mérkőzéssel.
nov. 6
13:36
Hosszú három aranya, Gyurta is nyert (Metropol)
Hosszú Katinka - akárcsak kedden, 100 méter pillangón - országos csúccsal nyert 100 m háton a rövidpályás világkupa-sorozat szingapúri állomásán.
nov. 6
13:38
Rövid pályás úszó vk: Hosszú csúcsot döntött, érmeket „kaszált” (She)
Hosszú Katinka – akárcsak kedden, 100 méter pillangón – országos csúccsal nyert 100 m háton a rövid pályás világkupa-sorozat szingapúri állomásán, ahol a viadal szerdai napján három arany- és egy ezüstérmet gyűjtött, a két nap alatt együttesen pedig öt elsőséget és két második helyezést könyvelhetett el.

Keresés