2007. október 12. péntek

okt. 12
15:49
Világpremier! Hangos könyvtár a vakoknak (HírExtra)
A világon elsőként Budapesten próbálhatják ki a vakok és gyengénlátók azt az új szoftvert, amely nemcsak felolvassa az elektronikus írott szöveget, hanem szerkeszteni, rögzíteni is képes azt. A DEX lehetővé teszi a látásproblémákkal élő emberek számára, hogy akár utazás közben hallgathassanak végig egy-egy internetről letöltött dokumentumot, könyvet vagy tanulmányt.
okt. 12
16:00
Bolyai-díj 2007: Lovász László matematikus (HírExtra)
Szívesen hallgat tánczenét, kedvenc időtöltéseinek egyike a hegymászás, és nem túl jó fejszámoló. A kiragadott példák alapján kevesen találnák ki, hogy a nemrég sokadjára kitüntetett matematikaprofesszor állítja magáról a fentieket. Meg azt is, ami ezután olvasható.
okt. 12
16:37
Egyre többen fizetnek a letöltésért (HírExtra)
Egy év alatt 45 százalékkal nőttek a legális zene és videóletöltések Nagy-Britanniában - jelentette be a Verdict piackutató cég. A jelentés szerint ez 163 millió fontos, azaz 60 millió forintnak megfelelő profitemelkedést jelent a lemezcégek és filmstúdiók számára.
okt. 12
19:39
Kihaltnak hitt faj került elő (HírExtra)
A több mint három évtizede kihaltnak hitt dél-kínai tigris egy vadon élő példányát kapta lencsevégre egy földműves a közép-kínai Sanhszi (Shaanxi) tartományban.
okt. 12
20:32
Modernista stílusú a világ legrégebbi falfestménye (Infostart)
Francia régészek egy 11 ezer évesre becsült falfestményt fedeztek fel Szíria északi részén, Aleppótól északkeletre. A két négyzetméteres képen a vörös, fekete és fehér színek dominálnak.
okt. 12
21:04
Kutatás földönkívüliek után (HírExtra)
Kaliforniai tudósok nagyszabású projekt keretében kezdtek módszeresen értelmes élet jelei után kutatni a világmindenségben.
okt. 12
22:46
Európai egységben az erő (HírExtra)
Európai összefogásban őrizhető meg a kontinens versenyképessége - mondta Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alelnöke, az Európai Unió Tudományos Tanácsának tagja pénteken az MTI-nek.

2007. október 13. szombat

okt. 13
7:30
Olvasó telefon nem látóknak (HírExtra)
Beszélő Telefon ("BeszT") néven Magyarországon elsőként olyan programrendszert fejlesztettek ki, amely mobiltelefonra rátöltve a képernyőn megjelenő információt gépi beszédhanggal is közvetíti - tudatta a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF)pénteken az MTI-vel.
okt. 13
9:22
A tudatlanság halálos lehet (Infostart)
Rengeteg beteg nem tudja megnevezni az általa szedett gyógyszereket, amivel jócskán megnehezíti az orvosa dolgát, a félreértés pedig nem megfelelő kezeléshez vezethet - állapította meg egy amerikai vizsgálat.
okt. 13
9:38
Jubilál az űrszonda (HírExtra)
Tíz éve, 1997. október 15-én indult el küldetésére a Cassini-Huygens űrszonda, amelynek feladata a Naprendszer hatodik bolygója, a Szaturnusz és annak Titán nevű holdjának vizsgálata, valamint egy leszállóegységnek (a Huygensnek) a Titánra való eljuttatása volt.
okt. 13
10:10
Zsír nélkül a rák ellen (HírExtra)
A zsírszegény étrend hosszú távon csökkentheti a petefészekrák kockázatát - mutatták ki amerikai kutatók. A kutatásról a Journal of National Cancer Institute című szaklapban jelent meg tanulmány.
okt. 13
10:31
Halál a hőségben (HírExtra)
New Yorkban és környékén a kánikula miatti halálozások száma csaknem megduplázódik 2050-re a globális felmelegedés következtében - mutatták ki számítógépes klímamodellekkel a Columbia Egyetem kutatói.
okt. 13
13:42
Bizakodó a Nobel-békedíjas szervezet magyar tagja (Infostart)
Már az Egyesült Államok vezetése is rájött arra, hogy gazdasági károk nélkül is lehet tenni a klímaváltozás ellen - mondta el az InfoRádiónak az ENSZ Nobel-békedíjjal kitüntetett Kormányközi Klímaváltozási Bizottságának (IPCC) magyar tagja. Ürge-Vorsatz Diána klímakutató az InfoRádiónak elmondta: a veszélyek reálisak, de úgy tűnik, hogy mind a gazdaságban, mind a társadalomban kedvező folyamatok…
okt. 13
16:04
Hallatta hangját a polip (HírExtra)
Spanyol kutatóknak először sikerült rögzíteniük egy fejlábú hangját, mely szerintük riasztásként funkcionál a ragadozó halak ellen. A Spanyol Tengeri Kutató Intézet munkatársai ugyancsak megdöbbentek, amikor a felvételekkel együtt rögzített hangot is meghallgatták.
okt. 13
17:59
Kincsek Szombathelyen (HírExtra)
Több száz római kori pénzérme, ezüstözött bronzedények és épségben maradt kegytárgyak kerültek elő Szombathelyen, a csaknem kétezer éves római templom újbóli feltárásakor. A régészek sejtették, hogy a föld felbecsülhetetlen értékű kincseket rejt.
okt. 13
18:10
Külföldi érdeklődés ősfáink iránt (HírExtra)
A finn parlament jövőbizottságának elnöke és a finn nagykövet tájékozódott szombaton Miskolcon a bükkábrányi ősfákról. A találkozón ígéret hangzott el, hogy minden eszközzel megpróbálják segíteni az ősfák tudományos kutatását.
okt. 13
19:36
Romák és a történelem (HírExtra)
A romák szerepéről, történelméről, oktatásáról és a témában érintett tanárok felkészültségéről kétnapos tudományos tanácskozás kezdődött szombaton Budapesten, melyet Kállai Ernő kisebbségi ombudsman nyitott meg.
okt. 13
23:14
Rehabilitálják a Templomos Lovagokat? (HírExtra)
A Vatikán a napokban közölte: egy hat évvel ezelőtt megtalált tévesen archivált anyag bizonyítja, hogy a rend ellen emelt vádak alaptalanok voltak. A Templomosok ellen folytatott tárgyalások perceinek reprodukálása - a "Processus Contra Templarios" című könyv - sokkal több, mint egy könyv.

2007. október 14. vasárnap

okt. 14
7:19
Elhunyt a néprajzkutató (HírExtra)
Életének 94. évében meghalt Vargyas Lajos néprajzkutató - tudatta a család szombaton az MTI-vel. A néprajztudós, aki október 11-én hunyt el, a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjának igazgatója, az MTA Zenetudományi Intézetének tudományos tanácsadója volt.
okt. 14
8:03
Sivatagosodik Magyarország közepe (HírExtra)
Természetes víztározót szeretnének egy kiszáradt szikes tóból kialakítani a Mórahalom közelében. Ebben tárolnák az özönvízszerű esőzések után visszamaradt belvizet tavaszal és ősszel, és az aszályos nyarakon ebből locsolhatnának a gazdák.
okt. 14
9:23
Erőműpálinka (HírExtra)
Elképzelhető, hogy metánt és metilalkoholt fognak előállítani a Szerencsre tervezett energiafüvet hasznosító erőmű füstjéből. A Vasárnapi Ász információi szerint egy Kaliforniában élő, magyar származású feltaláló találmányának segítségével hasznosítanák az égési terméket.
okt. 14
9:33
Mégse hülyülünk a mobiltól (HírExtra)
Minden vizsgálat cáfolja, hogy a mobiltelefon miatt elkorcsosulnak az emberi kapcsolatok; ellenkezőleg: intenzívebbé válnak - állítja Nyíri Kristóf akadémikus, aki hat éve kutatja a területet.
okt. 14
11:06
Teherhajó sárkányszárnyakon (HírExtra)
Forradalmasíthatja a tengeri áruszállítást az úgynevezett sárkányvitorla alkalmazása, amelynek révén jelentős mennyiségű üzemanyag takarítható meg, és a légkörbe is kevesebb szén-dioxid jut.
okt. 14
11:25
Pusztul a tok - már az oroszos sem esznek kaviárt (HírExtra)
Az oroszok a kaviár magasabb ára és nem a Kaszpi-tenger halállományainak drámai pusztulása vagy az orvhalászat miatt vásárolnak kevesebb fekete kaviárt az utóbbi években - mutatta ki a Természetvédelmi Világszövetség (WWF) felmérése.
okt. 14
11:30
Fogynak a kubaiak (HírExtra)
A Kubát 1989-tól 2000-ig sújtó gazdasági válság hatalmas szenvedéseket okozott az embereknek, ám a rettenetes időszaknak jelentős egészségügyi előnyei is voltak - mutatták ki amerikai kutatók.
okt. 14
11:35
Békacellux (HírExtra)
Indiai kutatók megvizsgálták a levelibékák tappancsait, és ellesték a trükköt, amelynek felhasználásával egy többször is használható ragasztószalagot fejlesztettek ki.
okt. 14
12:07
Földrengésben világelső (HírExtra)
A világ első föld alatti földrengés-megfigyelő állomását tervezik létrehozni a Szent András-törésvonalon, s az első furatmintát nemrég mutatták be a szakemberek.
okt. 14
12:27
Lovász: "Előnyei és hátrányai is vannak, hogy nincs matematikai Nobel-díj" (Infostart)
Lovász László Wolf- és Bolyai-díjas matematikus szerint, mivel nincs matematikai Nobel-díj, a tudományág kevesebb figyelmet kap. Másrészről viszont a díjazás nem gyakorol nyomást a matematikusokra.
okt. 14
13:25
Bölcsőhalált okozhat a dohányfüst (Infostart)
Négyszer nagyobb az esélye annak, hogy egy csecsemő a bölcsőhalál áldozata lesz, ha az édesanyja dohányzik a terhesség ideje alatt, mint akkor, ha az anya nem szív cigarettát - derül ki egy friss kutatásból.
okt. 14
14:14
Dinófenyő az állatkertnek (HírExtra)
Vasárnaptól látható a Fővárosi Állat -és Növénykertben, a világ egyik legritkább növényfajtájának, a Wollemia fenyőnek egy példánya. A tűlevelűt a Botanikus kertek napja alkalmából kapja a fővárosi intézet.
okt. 14
16:17
Gyenge harapású kardfogú tigrisek (HírExtra)
A rettegett kardfogú tigrisnek a közhiedelemmel szemben gyenge volt a harapása - állítják ausztrál tudósok. A kardfogú macskák (köznapi nevükön kardfogú tigrisek) a macskafélék egyik kihalt alcsaládját (Machairodontinae) alkotják.
okt. 14
17:00
Paleontológiai aranyláz (HírExtra)
Szibériában olvad a tundra, aminek következtében veszélyes gázok szabadulnak fel, de ugyanakkor történelemelőtti értékek is felszínre kerülnek. Élénk kereskedelem folyik mamutcsontokkal és oroszlánfejekkel, de mindez a globális klimaváltozás kockázataira is figyelmeztet.
okt. 14
17:16
Paul Allen és a földönkívüliek (HírExtra)
Kaliforniai tudósok nagyszabású projekt keretében kezdtek módszeresen értelmes élet jelei után kutatni a világmindenségben. Kalifornia amerikai szövetségi állam északi részében helyi idő szerint csütörtökön az Allen Telescope Array (ATA) 42 rádióteleszkópja hozzálátott tudományos adatok gyűjtéséhez a világmindenség legtávolabbi sarkaiból.
okt. 14
21:15
Milyen érzés lehet meghalni? (Infostart)
Milyen érzés lehet meghalni? A kérdés hátborzongató, előbb-utóbb azonban mindenki eltöpreng rajta, a kutatók pedig néhány esetben tudják is a választ.

2007. október 15. hétfő

okt. 15
4:24
Egy vérvizsgálattal kimutatható lesz az Alzheimer-kór (Infostart)
Forradalmi jelentőségű diagnosztikai módszert dolgoztak ki a tudósok az Alzheimer-kór korai felismerésére: egy vérvizsgálat kimutatja, veszélyeztetett-e a páciens, már hat évvel azelőtt, hogy szervezetében kifejlődne a betegség.
okt. 15
6:46
Asztmát okozhatnak a légfrissítők (Infostart)
Ötven százalékkal növeli az asztma kialakulásának valószínűségét a takarítóspray-k és az aeroszolos légfrissítők gyakori használata - állapították meg egy vizsgálatban, amely Európa tíz országára terjedt ki. Még a heti egyszeri használat is növeli a kockázatot.
okt. 15
6:50
Aki még élőben látta Freudot (HírExtra)
Egyetlen, 45 perces, Sigmund Freudnál töltött szeánsz elegendő volt ahhoz, hogy megmentse az életemet - állítja a bécsi Margarethe Lutz, a pszichoanalízis atyjának utolsó ismert élő páciense.
okt. 15
7:22
Lövöldöznek a polipok (HírExtra)
A kutatók először hallhatták és tanulmányozhatták egy fejlábú hangját, ami az nem kis meglepetést okozott számukra. A Baleári-szigetek partjainál követte kamerájával egy búvár a halak által üldözött Octopus Vulgarist.
okt. 15
7:56
Öt évszázados hajóroncs (HírExtra)
A floridai Pensacola-öbölben újabb középkori hajóroncsra bukkantak a régészek: hat másik vitorlással együtt ezt is 1559-ben süllyesztette el a térségben tomboló hurrikán.
okt. 15
8:04
Ősorrszarvú csontvázára bukkantak (HírExtra)
Ősorrszarvú maradványaira bukkantak odesszai búvárok a Fekete-tenger mélyén.A tudósok szerint az ősorrszarvú érdekessége, hogy a lény elnevezésével ellentétben nem rendelkezett szarvval - olvasható a Podrobnosztyi című ukrán hírportálon.
okt. 15
8:23
A kasmíri felkelés az állatoknak kedvez (HírExtra)
Emberek számára nem valami békés hely Kasmír. Fél évszázada harcolnak ott egymással indiaiak és pakisztániak a terület birtoklásáért. A leopárdok, medvék és más vadállatok számára azonban paradicsommá tette a tartományt a konfliktus. "A vadállatok, különösen gepárdok és barna medvék száma nő.
okt. 15
8:31
Beszélt a neandervölgyi ember? (HírExtra)
A garat egyik csontja, a nyelvcsont, nagyon érdekli a paleontológusokat, mivel segítségével meg tudják állapítani, hogy képesek voltak-e beszélni a modern ember előtti emberek. Ezért van nagy jelentősége annak a két, 500 ezer éves, preneandervölgyi nyelvcsontnak, amelyet a Burgos melletti Atapuercóban találtak a spanyol kutatók.
okt. 15
8:32
Kiderült, miért vagyunk éhesek akkor is, ha épp ettünk (Infostart)
A kutatók végre kiismerték annak a hormonnak a működését, amelynek hiányában akkor is eszünk, ha már túl vagyunk az étkezésen, túltermelődése esetén pedig akkor sem veszünk magunkhoz ételt, ha órák óta nem ettünk semmit.
okt. 15
9:13
Finn segítség az ősfáknak (HírExtra)
Egyre jelentősebb a nemzetközi érdeklődés a bükkábrányi lignitbányából nyár közepén megtalált mintegy 8 millió éves mocsári ciprusfák iránt - írta az Észak-Magyarország.
okt. 15
9:14
Átütő eredmény a petefészekrák kezelésében (Infostart)
Kedvező eredményeket hoztak azok a tesztek, amelyek egy új, petefészekrák elleni készítmény hatásosságát vizsgálták.
okt. 15
9:15
Műholdas bálnavizsgálat (HírExtra)
Állatbarát módon, műholdas technológia segítségével készül vizsgálni a Csendes-óceán déli medencéjében a púpos bálnákat a Greenpeace. Nincs szükség arra, hogy kutatási célból leöljék a bálnákat - üzente a napokban Japánnak a természetvédelmi szervezet.
okt. 15
9:21
Vigyázzunk a sünikre (HírExtra)
Az őszi kerteket gyakran úgy tisztítják meg a lehullott lomboktól, hogy azokat kupacokba összegyűjtve elégetik, elkerülhetetlenül felbosszantva a terjengő füsttel a közelben élőket. Környezetkímélőbb és ésszerűbb módon is megszabadulhatunk az elszáradt levelektől, földre hullott gallyaktól, s még a talaj termékenységét is javíthatjuk.
okt. 15
11:41
Nem ásatják ki a csatabárdot (HírExtra)
Elhalasztják az izraeliek a muszlimok tiltakozását kiváltó ásatások újrakezdését a jeruzsálemi Templomhegyen - jelentette be hétfőn az izraeli kulturális minisztérium.
okt. 15
13:27
Amerikaiak kapták a közgazdasági Nobel-díjat (Infostart)
Az amerikai Leonid Hurwicz, Eric Maskin és Roger Myerson kapta az idei közgazdasági Nobel-díjat - jelentette be hétfőn Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.
okt. 15
17:48
Pásztorhangyák (HírExtra)
Az éhes hangyák közeli tápláléktermelő "nyájakba" terelik össze a levéltetveket úgy, hogy körbeveszik, és karámba zárják őket az általuk hátrahagyott kémiai lábnyomok nyomvonalaival. Mindez egyfajta "csapra vert mézharmatot" eredményez - állítják a kutatók.

Keresés